1984 decemberében két kolléganő átlapozza főnökük naplóját. Az RKP XIII. Kongresszusának ősze ez, és a két asszony olvassa főnökük vitriolos élceszeit a kongresszus és a Kondukátor rovására. A két nő derül és kuncog. De félnek is. Akad a naplóban egyéb feljegyzés is, éppoly csípős, amely tán a saját becses személyüket vagy éppen a munkaközösséget kezdi ki. Úgy döntenek hát, hogy átadják a naplót az intézet szekusának. A szekus továbbítja az igazgatónak, aki lelkiismeretesen jelenti az „ügyet” a Belügyminisztériumnak. December harmincadikán a feljelentettet behívatja a rendőrség.

1996. november 17-én a romániai választások második fordulójában elnökké választották Emil Constantinescu geológus professzort, a bukaresti egyetem rektorát, a Romániai Demokratikus Konvenció (RDK) vezetőjét és jelöltjét. Az RDK egyedülálló politikai tömörülés a modern Románia történelmében.

Elena Stefoi: Ön szerint a gazdasági válság önmagában megmagyarázhatja azt a könnyedséget, mellyel nálunk fenn lehet tartani, illetve ki lehet élezni az etnikumközi ellentéteket?

Frunda György: Nem. A gazdasági helyzet egyike a legfontosabb összetevőknek, de nem az egyetlen. Legalább ennyire fontos a magyarságra vonatkozó ismeretek csaknem teljes hiánya. Emlékeztetnem kell önt arra, hogy tavaly készült egy felmérés, mely a román–magyar viszony eddig ismeretlen aspektusaira is rávilágíthat.

A kommunista diktatúra összeomlása óta a „történelmi” egyházak (elsősorban a katolikus) erőteljesen hangsúlyozzák igényüket a társadalom erkölcseinek formálására. Az MDF-kormány, de legújabban maga Horn Gyula sem győzte, győzi hangsúlyozni, hogy „az egyházak szerepe nélkülözhetetlen társadalmunkban a lelki béke megteremtésében”. Alig esik azonban szó arról a tisztító munkáról, amit maguknak az egyházi vezetőknek kellene saját házuk táján elvégezni ahhoz, hogy hitelesen vághassanak bele ebbe a sokrétű feladatba.

A családi ház, a múlt századi reprezentatív villák leszármazottja a nagyvárosok peremén kialakult kertes külvárosokban született. Kezdetben csupán építészeti feladat volt, később társadalmi, kulturális és esztétikai problémák emblémájává (is) vált, de lakással kapcsolatos képzeteinkben vágyaink netovábbja volt és maradt.

A családi ház – elvileg – nem (nagy)polgári villa: ahogyan a múlt századi és századfordulós villa afféle „kiskastély”, esetleg kúria vagy udvarház akar lenni, ugyanúgy a családi ház is amolyan „kisvilla”, vagy legalábbis annak szeretne látszani.

A Beszélő 1981 őszén lezárt első száma Bibó István 1956 novemberében írt Kibontakozási javaslatát közölte. A szamizdat folyóirat utolsó, 27. számában a Bibó István és társai bűnperében kihirdetett ítélet olvasható.

A demokratikus ellenzék szervezett először – magánlakásban, de a bárki által látogatható repülő egyetem keretében – félig nyilvános megemlékezést a forradalom évfordulóján 1981-ben, és a demokratikus ellenzék szervezett először tüntetést a Batthyány-mécsesnél Nagy Imre és társai kivégzésének emléknapján 1988-ban.

k

A könnyező tiszt oszlásra szólít fel, hagymatalálat érte a kordont. Félig a megafonba, félig az adóvevőbe mondja, kérem oszoljanak. Oszoljon maga, ordít a mellettem álló néni, papírcsákóján felirat: „én egy véletlen járókelő vagyok”. Többé nem oszlunk. Hátszelünk van, és a rendőrök szemébe süt a nap. Az idő a mi oldalunkon. Szembejön a magyar tévé, és felvesznek mint belgrádi diákot. A tüntetés nyolcvanadik napján a hangulat töretlen, külföldi tudósítónk jelenti a Duna–Tisza–Dráva–Száva-sokszögből. A belgrádi diákok kotonnal dobálták a bíróság épületét.

Zsarutörténet

„Policia!” – tépte föl az állami rendszámú terepjáró ajtaját egy szakajtófejű egyenruhás, és intett, hogy kifelé. Azután ugyanazzal a lendülettel kis híján beleszédült egy útszéli szemétkupacba: gyalázatosán részeg volt. Jimmy, a tolmácsunk, éppen a kocsma bejáratánál állt, és egy siheder gyilkosjelöltet próbált rávenni arra, hogy mesélje már el a külföldieknek, milyen technikával képzeli lemészárolni az ellenségét.

Michael Marrus neves amerikai Holocaust-szakértő történész néhány évvel ezelőtt elismerően veregette meg saját és szintén a Holocausttal foglalkozó kollégái vállát. Vélekedése szerint az elmúlt két évtizedben a Holocaust olyan sajátos, új tudományterületté vált, ahol más korszakok szakértő történészei is otthon érezhetik magukat. Azonos forráskezelés, metodológia jellemez minket, Holocaust-szakértőket, akik tudatosan pontos módszertannal nem szűk, hanem széles, nagy problémaköröket felölelő kérdésekre keressük a válaszokat – dicsekedett M.

a

A magyar ábécé első betűje az A[1]

Golyóálló üveg által.

Ha feloszlatnak is, a szemébe nézek. Mozdulatlan testőrök napszemüvegben, nyári mikulások a hátsó ülésen. Felcsillanó cigarettatárca kondenzcsíkja retinámon. Az aranykor, mely itt volt karnyújtásnyira a határ túloldalán. Ha tudtuk volna! Hittünk volna a híreknek! Az elsuhanó Zastaváknak, idegenbeszakadthazánk fiainak, hogy jó, mint a mesében.