Skip to main content

Befejezetlen jelen

Frunda Györggyel Elena Stefoi beszélget


Elena Stefoi: Ön szerint a gazdasági válság önmagában megmagyarázhatja azt a könnyedséget, mellyel nálunk fenn lehet tartani, illetve ki lehet élezni az etnikumközi ellentéteket?

Frunda György: Nem. A gazdasági helyzet egyike a legfontosabb összetevőknek, de nem az egyetlen. Legalább ennyire fontos a magyarságra vonatkozó ismeretek csaknem teljes hiánya. Emlékeztetnem kell önt arra, hogy tavaly készült egy felmérés, mely a román–magyar viszony eddig ismeretlen aspektusaira is rávilágíthat.



1996. november 17-én a romániai választások második fordulójában elnökké választották Emil Constantinescu geológus professzort, a bukaresti egyetem rektorát, a Romániai Demokratikus Konvenció (RDK) vezetőjét és jelöltjét. Az RDK egyedülálló politikai tömörülés a modern Románia történelmében.


1984 decemberében két kolléganő átlapozza főnökük naplóját. Az RKP XIII. Kongresszusának ősze ez, és a két asszony olvassa főnökük vitriolos élceszeit a kongresszus és a Kondukátor rovására. A két nő derül és kuncog. De félnek is. Akad a naplóban egyéb feljegyzés is, éppoly csípős, amely tán a saját becses személyüket vagy éppen a munkaközösséget kezdi ki. Úgy döntenek hát, hogy átadják a naplót az intézet szekusának. A szekus továbbítja az igazgatónak, aki lelkiismeretesen jelenti az „ügyet” a Belügyminisztériumnak. December harmincadikán a feljelentettet behívatja a rendőrség.

Öt éven felülieknek


a

A magyar ábécé első betűje az A[1]

Golyóálló üveg által.

Ha feloszlatnak is, a szemébe nézek. Mozdulatlan testőrök napszemüvegben, nyári mikulások a hátsó ülésen. Felcsillanó cigarettatárca kondenzcsíkja retinámon. Az aranykor, mely itt volt karnyújtásnyira a határ túloldalán. Ha tudtuk volna! Hittünk volna a híreknek! Az elsuhanó Zastaváknak, idegenbeszakadthazánk fiainak, hogy jó, mint a mesében.






Viták a Holocaust-szaktudományban


Michael Marrus neves amerikai Holocaust-szakértő történész néhány évvel ezelőtt elismerően veregette meg saját és szintén a Holocausttal foglalkozó kollégái vállát. Vélekedése szerint az elmúlt két évtizedben a Holocaust olyan sajátos, új tudományterületté vált, ahol más korszakok szakértő történészei is otthon érezhetik magukat. Azonos forráskezelés, metodológia jellemez minket, Holocaust-szakértőket, akik tudatosan pontos módszertannal nem szűk, hanem széles, nagy problémaköröket felölelő kérdésekre keressük a válaszokat – dicsekedett M.

Vendettázók Albániája


Zsarutörténet

„Policia!” – tépte föl az állami rendszámú terepjáró ajtaját egy szakajtófejű egyenruhás, és intett, hogy kifelé. Azután ugyanazzal a lendülettel kis híján beleszédült egy útszéli szemétkupacba: gyalázatosán részeg volt. Jimmy, a tolmácsunk, éppen a kocsma bejáratánál állt, és egy siheder gyilkosjelöltet próbált rávenni arra, hogy mesélje már el a külföldieknek, milyen technikával képzeli lemészárolni az ellenségét.


K–ZS folytatás


k

A könnyező tiszt oszlásra szólít fel, hagymatalálat érte a kordont. Félig a megafonba, félig az adóvevőbe mondja, kérem oszoljanak. Oszoljon maga, ordít a mellettem álló néni, papírcsákóján felirat: „én egy véletlen járókelő vagyok”. Többé nem oszlunk. Hátszelünk van, és a rendőrök szemébe süt a nap. Az idő a mi oldalunkon. Szembejön a magyar tévé, és felvesznek mint belgrádi diákot. A tüntetés nyolcvanadik napján a hangulat töretlen, külföldi tudósítónk jelenti a Duna–Tisza–Dráva–Száva-sokszögből. A belgrádi diákok kotonnal dobálták a bíróság épületét.



A Beszélő 1981 őszén lezárt első száma Bibó István 1956 novemberében írt Kibontakozási javaslatát közölte. A szamizdat folyóirat utolsó, 27. számában a Bibó István és társai bűnperében kihirdetett ítélet olvasható.

A demokratikus ellenzék szervezett először – magánlakásban, de a bárki által látogatható repülő egyetem keretében – félig nyilvános megemlékezést a forradalom évfordulóján 1981-ben, és a demokratikus ellenzék szervezett először tüntetést a Batthyány-mécsesnél Nagy Imre és társai kivégzésének emléknapján 1988-ban.



A családi ház, a múlt századi reprezentatív villák leszármazottja a nagyvárosok peremén kialakult kertes külvárosokban született. Kezdetben csupán építészeti feladat volt, később társadalmi, kulturális és esztétikai problémák emblémájává (is) vált, de lakással kapcsolatos képzeteinkben vágyaink netovábbja volt és maradt.

A családi ház – elvileg – nem (nagy)polgári villa: ahogyan a múlt századi és századfordulós villa afféle „kiskastély”, esetleg kúria vagy udvarház akar lenni, ugyanúgy a családi ház is amolyan „kisvilla”, vagy legalábbis annak szeretne látszani.



A kommunista diktatúra összeomlása óta a „történelmi” egyházak (elsősorban a katolikus) erőteljesen hangsúlyozzák igényüket a társadalom erkölcseinek formálására. Az MDF-kormány, de legújabban maga Horn Gyula sem győzte, győzi hangsúlyozni, hogy „az egyházak szerepe nélkülözhetetlen társadalmunkban a lelki béke megteremtésében”. Alig esik azonban szó arról a tisztító munkáról, amit maguknak az egyházi vezetőknek kellene saját házuk táján elvégezni ahhoz, hogy hitelesen vághassanak bele ebbe a sokrétű feladatba.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon