Skip to main content

Befejezetlen jelen


Ki ez a nagy játékos, ez az exkommunista kormányszóvivő, aki a Jaruzelski-junta frontembereként a lengyel katonai diktatúra legsötétebb napjaiban „beült a tévébe, és lehazudta a csillagokat az égről”, s aki ma átvilágításügyben ki meri mondani, hogy „csak a posztkommunisták voltak tiszták”; ki ez a lapalapító-tulajdonos-főszerkesztő, aki meghonosította hazájában a politikai pornográfiát, s ma mégis „röhög a markába”, miközben afféle pimasz zseniként sorra rombolja a közélet tabuit, s ráadásul még államtitkot is sért? Az olvasó már kitalálta (vö.


Az idei romániai választások tétje immár nem az ellenzék-hatalom párharca, hanem a reformisták és az izolacionista erők belső harcának kimenetele lesz: választhatunk az „emberarcú” reformszekusok és a vasgárdista-kommunista szekusok között. Ki hitte volna akár egy éve még, hogy a végén az Iliescu–Magureanu-párosnak drukkolunk majd – Corneliu Vadim Tudor ellenében?


Arnason könyve[1] a szovjet modell eredetéről és sorsáról szól, ám úgy elemzi Oroszország, a Szovjetunió és az egész szovjet birodalom történelmét, hogy eközben az újkori történelem e korszaka által felvetett valamennyi fontosabb elméleti kérdést vizsgálat alá vehesse.


Nagyon úgy látszik, hogy Walesa végleg kiszorult a politikai színtérről, miután a második demokratikus elnökválasztáson elszenvedett vereség következtében távoznia kellett hivatalából. Persze továbbra is aktívan munkálkodik a háttérben, kabátja hajtókáján a megszokott jelvényével, a Fekete Madonnával, sőt, még a látványos visszatérés lehetőségét sem lehet kizárni: a lengyelek 30 százaléka, vagyis valamivel többen, mint ahányan a kommunista utódpárt szociáldemokratákat támogatták, szívesen látnák őt egy jobbközép koalíció élén.


Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat vezetője kabaré-tréfák és karikatúrák kedvelt és közismert figurája, politikai botrányok főszereplője, állandó levelezésben áll a köztársasági elnökkel és az ellenzéki pártok vezéreivel, minden valamirevaló napi- és hetilappal perben áll, s több ügyészségi feljelentést tett különféle ismeretlen tettesek ellen. Szervezetének – egyébként titkosnak minősülő – székhelyét, osztályainak és alosztályainak vezetőit lassan minden érdeklődő ismeri, csakúgy, mint szolgálati autóiknak típusát és rendszámát.

Rádai Eszter kérdezi Iványi Gábor metodista lelkészt, Fodor Gábor SZDSZ képviselőt, volt művelődési minisztert, Gellért Kis Gábor MSZP képviselőt, a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának az elnökét


IVÁNYI GÁBOR: „VÉDELMET NYÚJTANI ÉPPEN A KICSIKNEK KELLENE”

– Hol tart most Ön szerint nálunk az egyház és az állam szétválasztása? Mint metodista lelkésznek, van-e oka az aggodalomra?

– Az állam és az egyház viszonya súlyos alapkérdéseket vet fel. Először is azt, hogy mit jelent a „Krisztus teste” fogalom, és hogy mi az egyház célja ezen a világon.





A gazdaságpolitikai döntések végső soron ugyanúgy a polgárok kompetenciájába tartoznak, mint az egészségükkel kapcsolatosak. A legtöbb embernek azonban csak homályos elképzelése van az államadósság problémáiról. A tisztánlátás hiánya nem egyszerűen az átlagpolgár gondja. Bármilyen magabiztosnak is mutassák magukat a közgazdászok és a döntéshozók, valójában tudásunk hiányos és bizonytalan.


Az eset valószínűleg példa nélküli a legújabb kori Európában: egy belügyminiszter a nyilvánosság előtt egy szomszédos hatalom biztonsági szolgálatával fenntartott kémkapcsolattal vádolja meg miniszterelnökét. A esemény helyszíne: Lengyelország. Az esemény időpontja: 1995. december 19.


A kelet-közép-európai térségben a „megbékélési” kísérletek és a rájuk következő csalódások sajátos csoportját alkotják azok, amelyek szorosan kötődnek az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területéhez, pontosabban olyan közösségeket érintenek, amelyek túlnyomó többségükben vagy teljesen az egykori K. u.K.-birodalom területén élnek – vagy csak éltek, mivel már kitelepítették onnan őket.


A sajtószabadság és a nemzetbiztonság viszonya minden társadalomban a demokrácia egyik sarokköve. A Pentagon-iratok híres-hírhedt esete, amelyben a Legfelsőbb Bíróság éppen huszonöt esztendeje hozta meg történelmi jelentőségű döntését, nagyszerű betekintést kínál ebbe a nagyon is problematikus viszonyba.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon