Ki ez a nagy játékos, ez az exkommunista kormányszóvivő, aki a Jaruzelski-junta frontembereként a lengyel katonai diktatúra legsötétebb napjaiban „beült a tévébe, és lehazudta a csillagokat az égről”, s aki ma átvilágításügyben ki meri mondani, hogy „csak a posztkommunisták voltak tiszták”; ki ez a lapalapító-tulajdonos-főszerkesztő, aki meghonosította hazájában a politikai pornográfiát, s ma mégis „röhög a markába”, miközben afféle pimasz zseniként sorra rombolja a közélet tabuit, s ráadásul még államtitkot is sért? Az olvasó már kitalálta (vö.

Az idei romániai választások tétje immár nem az ellenzék-hatalom párharca, hanem a reformisták és az izolacionista erők belső harcának kimenetele lesz: választhatunk az „emberarcú” reformszekusok és a vasgárdista-kommunista szekusok között. Ki hitte volna akár egy éve még, hogy a végén az Iliescu–Magureanu-párosnak drukkolunk majd – Corneliu Vadim Tudor ellenében?

Arnason könyve[1] a szovjet modell eredetéről és sorsáról szól, ám úgy elemzi Oroszország, a Szovjetunió és az egész szovjet birodalom történelmét, hogy eközben az újkori történelem e korszaka által felvetett valamennyi fontosabb elméleti kérdést vizsgálat alá vehesse.

Nagyon úgy látszik, hogy Walesa végleg kiszorult a politikai színtérről, miután a második demokratikus elnökválasztáson elszenvedett vereség következtében távoznia kellett hivatalából. Persze továbbra is aktívan munkálkodik a háttérben, kabátja hajtókáján a megszokott jelvényével, a Fekete Madonnával, sőt, még a látványos visszatérés lehetőségét sem lehet kizárni: a lengyelek 30 százaléka, vagyis valamivel többen, mint ahányan a kommunista utódpárt szociáldemokratákat támogatták, szívesen látnák őt egy jobbközép koalíció élén.

Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat vezetője kabaré-tréfák és karikatúrák kedvelt és közismert figurája, politikai botrányok főszereplője, állandó levelezésben áll a köztársasági elnökkel és az ellenzéki pártok vezéreivel, minden valamirevaló napi- és hetilappal perben áll, s több ügyészségi feljelentést tett különféle ismeretlen tettesek ellen. Szervezetének – egyébként titkosnak minősülő – székhelyét, osztályainak és alosztályainak vezetőit lassan minden érdeklődő ismeri, csakúgy, mint szolgálati autóiknak típusát és rendszámát.

IVÁNYI GÁBOR: „VÉDELMET NYÚJTANI ÉPPEN A KICSIKNEK KELLENE”

– Hol tart most Ön szerint nálunk az egyház és az állam szétválasztása? Mint metodista lelkésznek, van-e oka az aggodalomra?

– Az állam és az egyház viszonya súlyos alapkérdéseket vet fel. Először is azt, hogy mit jelent a „Krisztus teste” fogalom, és hogy mi az egyház célja ezen a világon.

A gazdaságpolitikai döntések végső soron ugyanúgy a polgárok kompetenciájába tartoznak, mint az egészségükkel kapcsolatosak. A legtöbb embernek azonban csak homályos elképzelése van az államadósság problémáiról. A tisztánlátás hiánya nem egyszerűen az átlagpolgár gondja. Bármilyen magabiztosnak is mutassák magukat a közgazdászok és a döntéshozók, valójában tudásunk hiányos és bizonytalan.

Az eset valószínűleg példa nélküli a legújabb kori Európában: egy belügyminiszter a nyilvánosság előtt egy szomszédos hatalom biztonsági szolgálatával fenntartott kémkapcsolattal vádolja meg miniszterelnökét. A esemény helyszíne: Lengyelország. Az esemény időpontja: 1995. december 19.

A kelet-közép-európai térségben a „megbékélési” kísérletek és a rájuk következő csalódások sajátos csoportját alkotják azok, amelyek szorosan kötődnek az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területéhez, pontosabban olyan közösségeket érintenek, amelyek túlnyomó többségükben vagy teljesen az egykori K. u.K.-birodalom területén élnek – vagy csak éltek, mivel már kitelepítették onnan őket.

A sajtószabadság és a nemzetbiztonság viszonya minden társadalomban a demokrácia egyik sarokköve. A Pentagon-iratok híres-hírhedt esete, amelyben a Legfelsőbb Bíróság éppen huszonöt esztendeje hozta meg történelmi jelentőségű döntését, nagyszerű betekintést kínál ebbe a nagyon is problematikus viszonyba.