Az új alkotmány előkészítésének folyamata óhatatlanul is napirendre tűzte a több mint hat éve működő Alkotmánybíróság hatásköreinek, szervezetének és működésének értékelését, esetleges korrekcióját. Ezt sürgeti az a körülmény is, hogy a törvényhozásnak ez a hat esztendő kevésnek bizonyult az Alkotmánybíróság ügyrendjéről szóló törvény elfogadásához.

Időről időre megfogalmazódnak politikai szándékok az alkotmányvédő testület hatalmának újragondolását – alapvetően csökkentését – illetően.

Dalos Stasi-aktája, ez a kedélyes kortörténet, beletrafál a Történeti Hivatalról folyó itthoni vitába. Miről folyik a vita? A titkosszolgálatok III/III-as ügyosztályának aktáit bezúzták, a többi ügyosztályét nem; mármost a Szocialista Párt, melynek abszolút többsége van a parlamentben, s melynek parlamenti elnöke például épp a belügyminiszter volt a bezúzás idején, azt szeretné, ha csak a bezúzott III/III-as akták maradványaiba tekinthetnének be a polgárok, a ténylegesen megmaradt iratokba nem.

Bevezető kommentár

1978. augusztus 21. és 23. között (feltehetően Kelet-Berlinben) a Stasi és a magyar BM képviselői tanácskozást tartottak a magyar és keletnémet ellenzéki és irodalmi körökkel kapcsolatos közös teendőikről. Az összejövetel egyik közvetlen oka az volt, hogy 1978. május végén NDK- és NSZK-beli értelmiségiek Csobánkán szemináriumot szerveztek Rudolf Bahro „A reálisan létező szocializmus alternatívája” című könyvéről.

Az elmúlt hónapokban erőteljes konzervatív fordulat következett be a magyar kormány egyházpolitikájában. A baloldali és liberális politikusok, értelmiségiek többsége azonban mégsem kéri számon a nyilvánosság előtt az egyházpolitikával kapcsolatos polgári demokratikus értékeket: magatartásukat a belefáradt hallgatás jellemzi.

Az ideológiai alapon álló jobboldal eközben erőteljes kampányt folytat azért, hogy előtérbe helyezze a történelmi egyházak érdekeit, mégpedig arra hivatkozva, hogy a kormánypolitika „egyházellenes”, „ellenséges hangulat veszi körül az egyházakat”.

Az úgynevezett ügynöktörvény módosítása körüli legutóbbi viták és izgalmak csupán újabb fejezetét jelentik annak az immár sokéves küzdelemnek, amely a pártállami közelmúlt dokumentumainak és történetének feltárásáért – illetve végleges elsüllyesztéséért folyik.

Az érdekelt szakmákon (jogászok, történészek, levéltárosok) kívüli közvélemény nagy részét a jelek szerint már kissé untatja ez a téma.

Az előzmények

Az 1990-ben Magyarországon hatalomra került koalíció meghatározó csoportjait azok alkották, akik a megelőző évtizedekben nem léptek fel aktívan a fennálló rendszer ellen, stratégiájuk inkább a túlélés volt. Értékrendjük közelebb állott a háború előtti Magyarország paternalista, az „úri középosztály” tradicionális szerepére épülő világához.

A rejtőzködő állambiztonsági szervezet

A nemzetbiztonsági szolgálatok (a titkosszolgálatok) működésének törvényi szabályozása – és különösen működésük külső ellenőrzésének törvényi szabályozása – viszonylag új a nagy múltú demokráciák törvényalkotásában is. Az Egyesült Államokban a nemzetbiztonsági törvény 1980-as módosítása hozta létre a titkosszolgálatokat felügyelő kongresszusi és szenátusi bizottságokat. Ausztráliában 1979-ben, Kanadában 1984-ben született átfogó nemzetbiztonsági törvény.

A magyar gazdaságban hosszú idő óta megfigyelhető, ahogy élesen elválik egymástól a jelenség és a lényeg. A közbeszéd pedig talán az elkerülhetetlennél nagyobb mértékben szól a fontos kérdések helyett a színes, érdekes, meghökkentő, de az összfolyamat szempontjából korántsem perdöntő kérdésekről. Parkinson törvényét idézi, hogy miközben a parlament éles vitákat folytat néhány tízmilliós tételekről, addig az államháztartási százmilliárdokról és az adózásról szóló viták üres padsorok előtt folynak.

Az a sztrájkhullám, amely 1976 júniusában végigsöpört Lengyelországon, nem az első és nem az utolsó ilyen esemény volt a lengyel szocializmus közel fél évszázados történetében; a közvetlen kiváltó ok sem számított újdonságnak: Jaroszewicz miniszterelnök június 23-án a szejmben megszavaztatta az élelmiszerárak adag 46%-os felemelését. A lengyel családok akkori költségvetésében – tekintettel az alacsony bérekre és a nyomorra – az élelmiszernek súlyponti szerepe volt, az embereket tehát elfogta az elkeseredés és a reménytelenség.

Morális kérdések – alkotmányos válaszok