IVÁNYI GÁBOR: „VÉDELMET NYÚJTANI ÉPPEN A KICSIKNEK KELLENE”

– Hol tart most Ön szerint nálunk az egyház és az állam szétválasztása? Mint metodista lelkésznek, van-e oka az aggodalomra?

– Az állam és az egyház viszonya súlyos alapkérdéseket vet fel. Először is azt, hogy mit jelent a „Krisztus teste” fogalom, és hogy mi az egyház célja ezen a világon.

A gazdaságpolitikai döntések végső soron ugyanúgy a polgárok kompetenciájába tartoznak, mint az egészségükkel kapcsolatosak. A legtöbb embernek azonban csak homályos elképzelése van az államadósság problémáiról. A tisztánlátás hiánya nem egyszerűen az átlagpolgár gondja. Bármilyen magabiztosnak is mutassák magukat a közgazdászok és a döntéshozók, valójában tudásunk hiányos és bizonytalan.

Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat vezetője kabaré-tréfák és karikatúrák kedvelt és közismert figurája, politikai botrányok főszereplője, állandó levelezésben áll a köztársasági elnökkel és az ellenzéki pártok vezéreivel, minden valamirevaló napi- és hetilappal perben áll, s több ügyészségi feljelentést tett különféle ismeretlen tettesek ellen. Szervezetének – egyébként titkosnak minősülő – székhelyét, osztályainak és alosztályainak vezetőit lassan minden érdeklődő ismeri, csakúgy, mint szolgálati autóiknak típusát és rendszámát.

Nagyon úgy látszik, hogy Walesa végleg kiszorult a politikai színtérről, miután a második demokratikus elnökválasztáson elszenvedett vereség következtében távoznia kellett hivatalából. Persze továbbra is aktívan munkálkodik a háttérben, kabátja hajtókáján a megszokott jelvényével, a Fekete Madonnával, sőt, még a látványos visszatérés lehetőségét sem lehet kizárni: a lengyelek 30 százaléka, vagyis valamivel többen, mint ahányan a kommunista utódpárt szociáldemokratákat támogatták, szívesen látnák őt egy jobbközép koalíció élén.

Arnason könyve[1] a szovjet modell eredetéről és sorsáról szól, ám úgy elemzi Oroszország, a Szovjetunió és az egész szovjet birodalom történelmét, hogy eközben az újkori történelem e korszaka által felvetett valamennyi fontosabb elméleti kérdést vizsgálat alá vehesse.

Az idei romániai választások tétje immár nem az ellenzék-hatalom párharca, hanem a reformisták és az izolacionista erők belső harcának kimenetele lesz: választhatunk az „emberarcú” reformszekusok és a vasgárdista-kommunista szekusok között. Ki hitte volna akár egy éve még, hogy a végén az Iliescu–Magureanu-párosnak drukkolunk majd – Corneliu Vadim Tudor ellenében?

A magyar gazdaságban hosszú idő óta megfigyelhető, ahogy élesen elválik egymástól a jelenség és a lényeg. A közbeszéd pedig talán az elkerülhetetlennél nagyobb mértékben szól a fontos kérdések helyett a színes, érdekes, meghökkentő, de az összfolyamat szempontjából korántsem perdöntő kérdésekről. Parkinson törvényét idézi, hogy miközben a parlament éles vitákat folytat néhány tízmilliós tételekről, addig az államháztartási százmilliárdokról és az adózásról szóló viták üres padsorok előtt folynak.

A rejtőzködő állambiztonsági szervezet

A nemzetbiztonsági szolgálatok (a titkosszolgálatok) működésének törvényi szabályozása – és különösen működésük külső ellenőrzésének törvényi szabályozása – viszonylag új a nagy múltú demokráciák törvényalkotásában is. Az Egyesült Államokban a nemzetbiztonsági törvény 1980-as módosítása hozta létre a titkosszolgálatokat felügyelő kongresszusi és szenátusi bizottságokat. Ausztráliában 1979-ben, Kanadában 1984-ben született átfogó nemzetbiztonsági törvény.

Az a sztrájkhullám, amely 1976 júniusában végigsöpört Lengyelországon, nem az első és nem az utolsó ilyen esemény volt a lengyel szocializmus közel fél évszázados történetében; a közvetlen kiváltó ok sem számított újdonságnak: Jaroszewicz miniszterelnök június 23-án a szejmben megszavaztatta az élelmiszerárak adag 46%-os felemelését. A lengyel családok akkori költségvetésében – tekintettel az alacsony bérekre és a nyomorra – az élelmiszernek súlyponti szerepe volt, az embereket tehát elfogta az elkeseredés és a reménytelenség.

Morális kérdések – alkotmányos válaszok