„Kurvára megsértődtem!”
Interjú Betlen Annával

Hogyan került hozzátok a Szabadegyetem?

Nem tudom. Szerintem a Janót [Eörsi János] kérdezte meg valaki – talán éppen te –, nem akarjuk-e, hogy nálunk legyen. Rögtön rávágtuk, hogy persze, mi sem természetesebb. Én direkt nagyon előnyös dolognak tartottam ezt, először is azért, mert így legalább kéthetente részt tudtam venni az előadásokon, merthogy otthon voltam a két pici gyerekkel (Sári öt-, Dani hároméves volt), így viszont házhoz hoztátok az egyetemet.

Elérkezett a Tanácsköztársaság nyolcvanadik évfordulója. A rendszerváltás tizedik évében (’89-től számítom) indokolt első utókorként visszatekintenünk rá, és véleményt alkotni. A Horthy-rendszer valahogy úgy kezelte ’19-et, mint a kommunista történetírás a francia forradalom történetében az hebertistákat és a veszetteket, akik olyan szélsőségesek voltak, hogy az még a jakobinusoknak is sok volt.

Mérei Ferenc és régi barátai, elsősorban a nagy tréfamester, Lux László az ÁVH-t, a belügyet becézték Krampusznak, aki, mint a mesében, elviszi a rossz gyerekeket. Érdekes lenne tudni: mikor született ez az elnevezés. Hiszen Mérei 1950-ig párttag volt, egyértelműen kommunistának vallotta magát, sőt mint azt éppen az egyik most talált ávéhás jelentésben olvashatjuk, „császára” volt a hazai pedagógiának és pszichológiának.

November 4-e, reggel hat óra. Halda Aliz Napos utcai társbérleti szobájában csöng a telefon. Gobbi Hilda telefonál: itt vannak az oroszok. Míg Halda az előszobában a földúlt Gobbival beszél, Gimes Miklós a társbérleti szobában Nagy Imre közleményét hallgatja a rádióban. Később átmegy a családjához a Vöröshadsereg útjára, és megborotválkozik. Az önköltésű legenda szerint Rákosi, majd Gerő bukására tartogatott szakállat végül tehát a szovjet invázió söpri le hősünk arcáról.

A Corvin közi fegyveres felkelőcsoport magja 1956. október 24-én, azaz a forradalom másnapján alakult körülbelül 50 fő részvételével. A csoporthoz több száz felkelő csatlakozott, és – a környező csoportokkal szorosan együttműködve – rövidesen Budapest legnagyobb fegyveres felkelőcsoportjává vált, mintegy kétezres létszámmal. A csoport parancsnokságát október 25-én Iván Kovács László vette át, akit ezért 1957. december 30-án kivégeztek. A csoport kapcsolata a Nagy Imre-kormánnyal és az új hatalommal korántsem volt harmonikus.

1968. április 12.

Gyönyörű vasárnap reggel volt. Véget ért a téli hadgyakorlat, már csak az értékelés maradt hátra: le kellett osztályozni az alakulatok, magasabb egységek harci és politikai kiképzését, a parancsnokok, törzsek és politikai tisztek egész tevékenységét. A 38. hadsereg, amelynek immár második éve a parancsnoka voltam, Közép- és Nyugat-Ukrajna hét megyéjében állomásozott, azaz észak-dél irányban 300-350 km-es, kelet-nyugati irányban 700-750 km-es területen: irányítása rengeteg szervezőmunkát és állandó ingázást követelt.

A beszélgetésünk idején 74 éves Sztyepan Cservonyenko neve akkor került először a világsajtó címoldalaira, amikor Prága főterére begördült az első szovjet tank. Néhány évvel korábban a diplomata még szürke főállású pártmunkás volt Ukrajnában, ahol a helyi központi bizottság ideológiai titkári posztjáig vitte.

Színpad és szereplők

Főiskola, gimnázium, általános iskola, templom, két parókia, egyházi hivatal, Kálvin-terem; Karikás központjában nem kell öt perc ahhoz, hogy elsétáljak az összes egyházi épület mellett, abban a sűrű térben, amely az 1990 óta eltelt évek eseményeinek színpadaként szolgált.

Egy budapesti munkáskerület egyik általános iskolájának körzetében 1972–73-ban teljes körű kérdőíves vizsgálatot végeztünk. Kérdőívünkkel lehetőleg pontosan igyekeztünk összeírni a családok jövedelmét is. Majd „sorba raktuk” az összegyűjtött kérdőíveket a családokban egy főre jutó jövedelem szerint, és a legrosszabb viszonyok között élő 10%-hoz ismét elmentünk. Ebben a körben az egy főre jutó jövedelem nem éri el az 1000 Ft-ot. Hogyan élnek a gyerekek ezekben a családokban? Földhözragadtan vizsgálódtunk: pontos leltárakat készítettünk kereken 20 lakásban.

Solt Ottilia pályája három jól elkülöníthető szakaszra tagolódik. Az első periódusban – ez nagyjából a 70-es éveket fogja át – főállású szociológusként folytat tematikailag sokféle, de szellemiségét, megközelítési módját tekintve nagyon hasonló kutatást. A korabeli magyar valóság legkülönbözőbb tájait járja be, fedezi fel a maga, és teszi hozzáférhetővé mások számára invenciózus és érzékletesen megformált esettanulmányaiban.