Skip to main content

Befejezetlen jelen


Nem célom, hogy a Beszélő nyújtotta lehetőséggel élve és helyzetemmel visszaélve e lapokat hitvita számára foglaljam le. Olyan emberekről akarok írni, akik meggyőződésükért, hitükért szenvedések próbáit is kiáltották, sőt meggyőződésem, hogy az „ötödik pecsét” feltörésekor közülük valók is állnak majd a mártírok között az oltár alatt.

Jehova Tanúi: az 1870-es években Amerikában keletkezett millenista szekta híveinek Mo.-on ismert elnevezése. »Komoly bibliakutató«-knak is nevezik magukat.


A szociológus nyomorúsága


In memoriam R.


Az önpusztítás mint műalkotás, akart és nem akart kudarc és diadal, Péter – az élet, az élhetés, amint utópiává távolodik tőled, s amit ezért, tudva és nem tudva, fokozatosan leépítettél, mint hamis látszatot.

Festőnek lenni, ez távolról sem a festést jelentette neked. Hamar el is dobtad az ecsetet, a képcsinálás más, mesteremberhez méltóbb, számodra mellébeszélésre alkalmatlanabb eszközei kedvéért.


Mink András
A Szabad Európa Rádió és 1956


1951 decemberében, a Szabad Európa Rádió megalakulásának kezdetén az amerikai irányítók a következő általános direktívát adták ki:

„A műsorkészítőket figyelmeztetni kell arra, hogy természetes indulataiknak ellenállva ne keltsenek honfitársaikban hiú reményt azáltal, hogy nyugati katonai beavatkozást helyeznek kilátásba. Ilyenfajta remények felélesztése nemcsak, hogy nagyon rossz szolgálatot tenne hallgatóságuknak, de tökéletesen félreértelmezné a nyugati hatalmak jelenlegi politikáját.


Nemzetbiztonsági szolgálatok a jogállamban


Meglepetéssel tapasztaltam a legutóbb a Friedrich Naumann Alapítvány konferenciáján,[1] mennyire magától értetődőnek tartják néhányan, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok minden alapjogot korlátozhatnak, ha szükségesnek látják. A magyar alkotmány és az annak elveit értelmező és kibontó Alkotmánybíróság szigorú követelményeket állít az alapjogok korlátozása elé. Elvárás mindenekelőtt, hogy a korlátozás kellő súlyú érdek érvényesítése érdekében történjék.


A társadalomtudományokban elfogadott közmegegyezés szerint ahhoz, hogy „nemzedéknek” nevezzünk egy csoportot, megkülönböztető jegyként szükség van arra a kiemelkedő történelmi eseményre, amely a csoport tagjait kiszakítja a hétköznapi létből, s kialakítja bennük a hasonló életérzést, életfelfogást és élményvilágot. A kommunizmus bukása első pillantásra ideális kiindulópontnak tűnhet e nemzedéki identitás kiépítéséhez. Tény, hogy az évtizedeken át fennálló rendszer hirtelen, bár tagadhatatlanul békés úton való széthullása nagy jelentőségű történelmi eseménynek nevezhető.


Hatvan különböző foglalkozású, eltérő életkörülményekkel, társadalmi helyzettel jellemezhető asszony élettörténete alkotja írásunk alapanyagát. 1995 júliusa és 1996 márciusa között beszélgettünk velük ott, ahol mindannyian élnek, egy alföldi mezővárosban.[1] Egy eltartott és egy közelmúltban munkanélkülivé vált asszony kivételével valamennyi beszélgetőpartnerünk aktív kereső volt a kérdezés időpontjában.

Kultúrharc az amerikai egyetemeken


Aki az amerikai egyetemeken elterjedt „politikai korrektség” jelenségét megpróbálja megérteni, rá kell jönnie, hogy mindez új formában veti fel a liberalizmus alapkérdéseit, mindenekelőtt a szabadság és egyenlőség viszonyát. A modernitás hagyományos liberális képviselői alapvetően individualisták, akik minden személyt individuumként kezelnek, s tagadják az etnikai, nemi, vallási stb. különbségek jelentőségét. Ez általában asszimilációs felfogással jár együtt.


1944. augusztus 31-től 1991. június 16-ig Magyarországon folyamatosan tartózkodtak szovjet csapatok, méghozzá gyakran sok százezres, de minimum százezer körüli létszámmal. Helyőrségeik száma 94 volt, s összesen 328 különféle ingatlant vettek igénybe, köztük Közép-Európa legnagyobb gyakorló- és lőtérkomplexumát a Bakonyban. A magyar lakosság jelentős része személyes tapasztalatokat szerzett e csapatokról.


Ki ez a nagy játékos, ez az exkommunista kormányszóvivő, aki a Jaruzelski-junta frontembereként a lengyel katonai diktatúra legsötétebb napjaiban „beült a tévébe, és lehazudta a csillagokat az égről”, s aki ma átvilágításügyben ki meri mondani, hogy „csak a posztkommunisták voltak tiszták”; ki ez a lapalapító-tulajdonos-főszerkesztő, aki meghonosította hazájában a politikai pornográfiát, s ma mégis „röhög a markába”, miközben afféle pimasz zseniként sorra rombolja a közélet tabuit, s ráadásul még államtitkot is sért? Az olvasó már kitalálta (vö.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon