Mikor még Moszkva farkasként csatangolt
A Moszkva-menti erdők sűrűjében…
Mert csak aztán tért észre ő – hoppá – csak aztán
Jámborult meg s lett príma főváros belőle
Aztán szült gyermeket egész rakással
Újfajta rajt, hófehérfogút – a moszkvait! –
Rajok közt egyetlent, mely égbe láthat
Hol láthatatlan résből láng lobog föl
Meg-megvonaglik s szétfut hirtelen
Nő, tornyosul és szétterjedve elhal
Az égbe rántva föl magához mindet –
Áll Moszkva, áll – és moszkvai sehol
* * *
S ez Moszkva itt, tűnt életem korából –
Lenin-mauzóleum, Lenin-sugárút
És persze Kreml, Vnukovó, Kis Színház s a Bolsoj
S egy Rendőr is, posztján ki áll szoborként
Tavasszal ám virágban áll itt minden
A parkban alma, meggy, akác és orgona
Georgina meg mályva, jácint
S a fű, a rét, a pázsit, erdők és helyek
S az ég felülről – alulról a föld meg
S a messzeségben – sárgák, négerek
A jogfosztott világ van szívközel
S körben Moszkva nő, lélegzik, terjed
Varsóig ér, Prágáig, Párizsig
És nő tovább, egész New Yorkig ér már
És mindenütt, amerre szem csak ellát
Mindenütt Moszkva, s Moszkva népe van
Hol nincsen ő – ó, puszta űr csupán az
(Fordította Szilágyi Ákos)
- Vers [5]