A Beszélő 1997. júliusi számában (100–103. o.) Galántai Zoltán arról ír, hogy a tudományos haladás még a legsikeresebb tudományban, mint például a csillagászatban sem olyan egyenes vonalú, mint azt középiskolai tanulmányaink alapján hihetnénk. A magyar származású Arthur Koestler Alvajárók című (angolul 1959-ben, magyarul csak 1996-ban megjelent) könyvét szemelgetve arról akarja az olvasót meggyőzni, hogy a csillagászat nagyjai, nevezetesen Kopernikusz, Galilei és Kepler jószerével nem is tudták, hogy mit csináltak. Alva jártak.
Az itt következő rövid írásban szeretném pontosítani a Koestler és Galántai által festett érdekes, de igencsak túlzó képet. Megjegyzem, hogy magam is csak műkedvelő vagyok, és a témakör iránt mélyebben érdeklődőknek Kuhn (1957)1 és Simonyi Károly (1981)2 könyvét ajánlom.
Teljesen igaza van Koestlernek és Galántainak, hogy a középiskolai szintű oktatás adós marad a tudományos megismerés kacskaringóinak a bemutatásával. A diákok szinte nem is értik, miért volt nagy dolog, hogy Kopernikusz a Napot helyezte a világ közepébe, ahol addig a Föld állt; és hogy józan emberek annak idején hogyan vonhatták kétségbe a kopernikuszi szemléletet. Az elemi ismertetések elhallgatják, hogy Kopernikusz rendszere ugyanúgy a körpályák bonyolult halmazán alapult, mint az általa ezért ostorozott ptolemaioszi rendszer; és abszolút mércével mérve, az új rendszer szintén hibás volt. A modern tudománytörténet abban is egyetért a szerzőkkel, hogy Galilei – a kopernikuszi világnézet leghíresebb hirdetője – élete végéig (1642-ig) nem értette meg, hogy a bolygómozgás igazi megoldása az 1609-ben felfedezett kepleri ellipszis. Az is – a nagyközönség előtt eltitkolt – tudománytörténeti közhely, hogy Galilei sohasem próbálta a pisai ferde toronyban kísérletileg ellenőrizni a szabadesés általa felállított törvényét (ehelyett zseniális módon a lassú lejtőkkel dolgozott). Ezek után már nem meglepő az sem, hogy a diákok előtt nem szívesen említik a tanárok, hogy Kepler mindenféle zavaros platóni elképzelések alapján az öt szabályos testből vezette le a(z addig ismert) hat bolygó elhelyezkedését.
Innen már csak egy ugrás, hogy Koestler és Galántai kétségbe vonja, hogy a három lángész egyáltalán tudta, hogy mit talált föl. Szerzőink revizionista nézeteiket egyebek közt a következő tényekkel támasztják alá: (I) Kopernikusz képtelen volt összeegyeztetni kvalitatív és kvantitatív modelljét. Kvalitatív, egyszerű modellje keltette föl a közemberek és a filozófusok érdeklődését, míg kvantitatív, bonyolult modellje csak néhány csillagász számára nyújtott fogódzót. (II) Mint már említettük, évtizedekkel Kepler felfedezései után, még 1632-ben sem tudta Galilei, hogy a kopernikuszi rendszer csak kepleri alakjában helyes. A modern fizika atyja a per előtt és alatt azt sem tudta megmagyarázni, hogy mi a fizikai alapja a kopernikuszi rendszernek, hiszen csak a per után fektette le a modern fizika, a dinamika alapjait. (III) Kepler annyi mindenről beszél könyvében, hogy ember legyen a talpán, aki felfedezi a törvényeket két könyvében.
Ezek a komoly következetlenségek azonban távolról sem jelentik, hogy Kopernikusznak, Galileinek és Keplernek semmi köze nincs a modern tudósokhoz.
(I) Kezdjük Kopernikusszal. Mind a könyvben, mind az ismertetésben elsikkad, hogy Kopernikusz volt az első olyan csillagász, aki szaktudósként elérte az 1400 évvel korábban élt Ptolemaiosz szintjét. Említetlen marad, hogy kanonokunk volt az első ember, aki felül merte vizsgálni a világegyetem méreteire vonatkozó korábbi elképzeléseket. Erre támaszkodva védte meg elképzelését azokkal a támadásokkal szemben, amelyek világképéből a földi paralaxist hiányolták: ti. tavasszal más csillagképet látunk, mint ősszel. Kopernikusz helyesen úgy érvelt, hogy az óriási távolságok miatt (szabad szemmel) nem látható a paralaxis, azaz a kopernikuszi elmélet kulcskísérlete. Kopernikusz volt az első, aki több más olyan jelenséget előre megjósolt, amely később fényesen igazolta elméletét. Arról természetesen nem tehetett, hogy több évtizedre volt szükség, hogy a minőségileg helyes, de mennyiségileg helytelen elmélete alapján Kepler kidolgozza a minőségileg és mennyiségileg helyes leíró elméletet.
(II) A tudománytörténésznek nemcsak joga, de kötelessége is, hogy rámutasson Galilei tudományos tévedéseire és emberi gyengeségeire. Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy Galilei magyarázta el a világnak, hogy a Jupiter holdjai ugyanúgy keringenek a Jupiter körül, mint a bolygók a Nap körül. Ő teremtette meg a modern fizikát, és ő adta a kutatási eszközöket Newton kezébe, hogy az angol fizikus az általános tömegvonzás elméletével összekösse és megmagyarázza Kepler három törvényét. Bármilyen kivételezett volt is Galilei (a pápák barátja, a hercegek kegyence), a Galilei-per a tudományos igazság elleni gaztett volt, amely sok kutatót megfélemlített (például a francia Descartes elégette kéziratait, az olasz természettudomány rövid úton kimúlt stb.).
(III) Hármójuk közül sokunknak Kepler tűnik a legrokonszenvesebbnek. Például távcsövével a konzervatívok haragját kivívó Galileinek azonnal a segítségére siet (aki aztán soha többé nem vesz róla tudomást). Lehet csúfolódni „babonáin” (ne felejtsük el, hogy hónapokat töltött el azzal, hogy anyját kimentse egy boszorkányperből). Az viszont nehezen hihető, hogy Kepler ne tudta volna, hogy mit ér a három törvénye. (Például Newton magyarázatától függetlenül is a harmadik törvény segítségével a keringési időkből kiszámítható minden bolygó közepes Naptávolsága a Föld Naptávolságának az egységében. Azt a nagyon is modern, pozitivista vonását is érdemes megemlíteni, hogy Brahe maximális pontosságú méréseinek köszönhetően nem állt meg, amíg meg nem találta az igazi törvényt. A mai kor elgépiesedett tudományszervezése által hajszolt fizikusok nem mindig ragaszkodnak az ilyen korszerű magatartási szabályokhoz!)
Mielőtt lezárnám az írást, hadd jelezzem, hogy Koestler nem tudománytörténész volt, hanem nagyszerű publicista. És hogy mennyire nem szabad túl komolyan venni, arra éppen további pályafutása derít fényt. Ismert, hogy egyre inkább a parapszichológia bűvkörébe került, hogy a tizenharmadik zsidó törzsről szóló fantáziadús játékáról ne is beszéljünk.
Jó lenne, ha Koestler és Galántai olvasói nem állnának meg az érdekfeszítő tanulmányoknál, hanem kedvet kapnának a komolyabb tudománytörténeti írások elolvasására. Erre kívánta ösztökélni az olvasót ez az írás.
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [6]