Minden reggel újszülött az ember,
este meg hulla.
Néha azt kívánom, ne is ébredjek fel többé,
annyi a baj.
Hajnalban arra riad fel a delikvens,
hogy mégiscsak akad reménysugár.
Sóvárgok a nemlét csendje után,
de mindig idejében elkapom a kezem
a láng elől.
Olykor nagyon nehéz kedvet csinálni
a nap megkezdéséhez. El kell hitetni
egy kicsit, hogy érdemes ezt vagy azt.
Mégpedig tényleg, hogy eddig ezt nem
vette észre. Pedig ez az apró
igazság-darab mindig is ott hevert
a szobájában. Egyenesen az ágyában.
Mit félek itt hagyni annyira?
A gyerekek nélkülem is felnőnek,
a nejem talpraesett, jó horoszkópú, én
nem nagyon hiányoznék senkinek, hisz nem vagyok
soha otthon.
A kiadó meg úgyis megszűnne, hát most
legalább a halálom miatt zárna be.
Mint az önsajnálat, ugyanolyan undorító
a cinizmus is.
- Vers [5]