Dokumentum
A Politikai Bizottság 1969. március 10-i határozata nyomán született és kezdte meg működését az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályán a Külföldi Propaganda Alosztály, amelynek legfontosabb feladata az lett, hogy rendszeresen figyelje és értékelje a Magyarország ellen irányuló imperialista propagandát. Az osztály mellett létrehoztak egy Értékelő Bizottságot, amelynek tagjai a Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a Magyar Távirati Iroda és a Rádió képviselői lettek. A bizottság munkájában részt vett a KB Külügyi Osztályának, Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának valamint Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának képviselője is. Az Értékelő Bizottság az említett szervek jelentése alapján negyedévenként összegezte a Magyarország ellen irányuló imperialista propaganda tapasztalatait, és felhívta a pártvezetés figyelmét bizonyos tendenciákra. A jelentésekhez elsősorban az MTI cikkfordításait és a SZKR és más külföldi adók műsorait figyelő gödöllői lehallgatóállomás anyagait használták fel.
Részletek az 1972-es jelentésekből:
MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA
AGITÁCIÓS ÉS PROPAGANDA OSZTÁLY
Készült: 11 pl-ban
Ag.519/6.
A Magyar Népköztársaság ellen irányuló imperialista propaganda
/1972. II. negyedév/
1./ Az ellenséges propaganda fő vonalát az az éles és összehangolt akció jellemezte, amely „a Szovjetunió és Magyarország közötti bizalmi válságról” terjesztett tendenciózus híreket. Azt állította, hogy „e jelenségek jelei szaporodnak és felszínre jutnak annak ellenére, hogy az érdekeltek azokat leplezni szeretnék”.
A „válság” „bizonyítására” az alábbiakat hozta fel:
– „A Szovjetunió a magyar gazdaságpolitikával szembeni elégedetlensége miatt nem teljesíti Budapest nyersanyagszállítási kéréseit.”
– „A Szovjetunió elégedetlen azzal, ahogy a magyarok ideológiai téren tevékenykednek, liberálisnak tartja a magyar párt politikáját.”
– „A Szovjetunió nem nézi jó szemmel, hogy a magyarok nem akarnak utolsók lenni a NSZK felé nyitásban.”
A fentiek alapján az ellenséges propaganda arra ösztönzött, hogy Magyarország szálljon szembe „a moszkvai gazdasági kényszerrel” és védje meg „nemzeti politikáját a sztálinizmus nyomásával szemben”. A magyar közvéleményt arra bujtogatta, hogy egyrészt ilyen irányban gyakoroljon nyomást a párt és a kormány politikájára, másrészt pedig adja jelét annak, hogy támogatja az esetleges magyar „függetlenségi törekvéseket”. „Tanácsolta”, hogy a „szovjet gazdasági orientáció” helyett „érvényesüljön az őszinte együttműködésre való ösztönzés politikája a nyugati tőkével szemben”.
A szovjetellenesség szításának szerves része volt a Szovjetunió belső helyzetének hamis ábrázolása. Nagy nyilvánosságot adott a Szovjetunióban tevékenykedő állítólagos „demokratikus ellenzék” megnyilvánulásainak, az „ellenzékkel szembeni hajszának”. Ismét felerősödtek a tendenciózus híresztelések „a szovjet vezetésben meglévő ellentétekről”. /…/
3./ Belpolitikai kérdésekről szólva a „magyar modell” állandó hangsúlyozása mellett megkezdődött a „magyar dilemma” tárgyalása. Ennek lényege, hogy az új gazdaságpolitika „ellenzéket szült a pártban”, „feszültséget és konfliktusokat teremtett az egyes társadalmi rétegek között”, „hűvös fogadtatásra talált Moszkvában és szövetségeseinél”, ennélfogva a vezetés dilemma elé került: folytassa-e ezt a politikát, vagy „álljon be a sorba”.
Az ellenséges propaganda azt hangoztatta, hogy „Magyarország jelenlegi problémái a rendszer lényegéből adódó válságjelek”, tehát nem „az önállósodó nemzeti politika következményei”. Megoldásuk tehát a „rendszer fokozatos megjavításában” rejlik, amely csakis akkor képzelhető el, „ha lazulnak a Moszkvához fűződő szálak”.
Az imperialista propaganda tehát igyekezett elégedetlenséget szítani, mindenekelőtt problémáink felnagyításával, de vigyázott arra, hogy ne támadja a szerinte „változatlanul követendő, liberális politikát”, hanem elégedetlenséget a szocialista rendszerrel, a Szovjetunióval szemben táplálja. /…/
4./ Az utóbbi időben erősödött a Nyugatról sugárzott egyházi propaganda, különböző egyházi szervezetek nagyobb mennyiségű vallásos propagandaanyag beküldésével és terjesztésével próbálkoznak. Fejlesztették a különböző, hitéleti propagandával foglalkozó rádióadók számát és növelték műsorközvetítési idejüket is. Az adások szerkesztésében magyar emigránsok is közreműködnek. Tapasztalható, hogy szélesedett a magyarországi hallgatók és a rádiókkal levelezők köre.
E propaganda azt dokumentálja, hogy „a szabad világ hívői együtt éreznek a vallási elnyomás alatt élő magyar néppel”. /… /
MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA
AGITÁCIÓS ÉS PROPAGANDA OSZTÁLY
Bizalmas!
Készült: 10 pl-ban
Ag.707/6.
A Magyar Népköztársaság ellen irányuló imperialista propaganda
/1972. III. negyedév/
1. /…/
Az imperialista propaganda más eszközei azt hirdették, hogy le kell vonni egyet s mást a kommunizmus világmegváltó tanaiból, ha azokat össze akarják egyeztetni a társadalom anyagi helyzetének javulásával”. Az effajta propaganda szerint „a nyugati jólét vonzereje által kiváltott, negatívnak bélyegzett ideológiai hatások” elkerülhetetlenek. Az e hatások elleni fellépésünket indokolatlannak, „az emberi életet elszürkítő szocialista törekvésnek”, „az egyenlőség nevében lealacsonyításnak” tüntette fel, amely – szerinte – „nem veszi figyelembe, hogy az elhajlások ideje a múlté: a magyarok többsége végre-valahára élni akar”. Arra bujtogatott, hogy a közvélemény ne engedje „ezt a modern ipari államot – a fogyasztás felé orientálódó lakosságával, kezdődő szabadabb életfeltételeivel, gyakrabban teljesített nyugati utazási vágyával – az ideológia béklyói között tartani”.
Az ellenséges propaganda – harmadik – leggyakrabban ismétlődő megnyilvánulása az volt, hogy igyekezett kétségbevonni a szocializmus építését Magyarországon. Szerinte az országban olyan mélyrehatóak „a marxista ideológiával és a Szovjetunióval kötött kompromisszumok”, hogy „vita már csak arról folyik, milyen jellegű fogyasztói társadalom jöjjön létre”. Vissza-visszatérő kérdése volt, „hol a szocializmus Magyarországon”, amikor „a fejlődés típusa, problematikája ugyanolyan, mint Nyugaton”? Válasza, hogy az országban „a szovjet blokk normáival mérve radikális kísérlet” folyik, amely „nem jelenti a rendszer változását”, de „ellentétes a szocializmus lényegével”, s „Magyarország ma ugyanolyan nyugati, mint valamikor volt”. /… /
2./ Belpolitikai helyzetünk tárgyalásánál – miközben igyekezett a hazai közvéleményben aláásni a szocializmus eszméjébe, erkölcsi felfogásába, a párt politikájába vetett bizalmat – legfőbb törekvése az volt, hogy ellenünk hangolja szövetségeseinket.
Mindenekelőtt a magyar-szovjet viszonyt igyekezett megrontani azzal a hamis jelszóval, hogy „a magyar külpolitika szovjetbarátsága csupán fizetség a belpolitikai mozgásszabadságért”. „Leleplezte”, miszerint „minden nyugati kooperációs szerződést hasonló követ egy szovjet vállalattal”, s ezzel „port hintenek Moszkva szemébe, hogy ne vegye észre a gazdasági lanyhulási tendenciákat”. Tendenciózus összehasonlításokkal próbálta kimutatni, „hol tért le a magyar párt Moszkva útjáról”, hogy szándékainak megfelelően Magyarország és a Szovjetunió közötti „bizalmi válságról” beszélhessen.
A Szovjetunió után az NDK, Bulgária és Csehszlovákia viszonyait hasonlította a leggyakrabban össze hazai állapotainkkal, hogy megállapíthassa: „e három ország vezetői nem titkolt elégedetlenséggel figyelik Magyarország sajátos útját”. Romániát és Jugoszláviát viszont példaképül állította elénk, mert azok mozgatni óhajtják a Moszkvától való függetlenség izmait”. /… /
Az ellenséges propaganda hosszabb ideig tartó kampányban hamisította meg Komócsin Zoltán elvtársnak a Társadalmi Szemlében megjelent cikkét, amelyet „szovjet biztatásra a románokhoz intézett fenyegetésnek” nevezett.
4./ /… /Az Európa bizottsági konferencia kapcsán a szocialista diplomácia „kudarcát” azzal bizonygatta, hogy „a konferencia tartalmát végül is a Nyugat határozza meg”. E tekintetben főleg arra hivatkozott, hogy a tőkés világ „tűzette napirendre az emberek, eszmék és információk szabad áramlásának” témáját. Ez a téma ma is az ellenséges propaganda középpontjában áll. /Melléklet!/ Azt állította, hogy a Szovjetunió „nagyhatalmi hegemón politikája miatt az értekezlet eleve sikertelenségre van ítélve”. Felmelegítette a Kominform újjászervezéséről szóló híresztelést, hogy a biztonsági konferencián „az egységes Kelet és a széthúzó Nyugat álljon szembe egymással”.
A vietnami kérdésben az ellenséges propaganda lehalkult, defenzívába szorult, informatív ereje, érzelmi hatása csökkent. /…/
Melléklet
Budapest, 1972. október 12.
MSZMP KB AGIT.PROP.O
MELLÉKLET!
„Az emberek, eszmék, információk szabad áramlása” téma jelentkezése a hazánk ellen irányuló imperialista propagandában
/…/ – a „szabad áramlás” követelése az ideológiai aknamunka szerves része;
– az „emberek, eszmék, információk cseréjén” nem tényleges és kölcsönösen előnyös cserét értenek, hanem a burzsoá nézetek behatolásának előkészítését.
– abszolutizálni próbálják a „szabad áramlást”, hogy az szinte fontosabbnak tűnjék (kézzel írt beszúrás: az európai államok) politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatainál (kihúzva: s ezzel is az ő medrükbe igyekeznek terelni a kapcsolatok formálását);
– „az emberek, eszmék, információk szabad áramlása” – ahogy azt ma a burzsoá propaganda értelmezi és szorgalmazza – teljes összhangban van a jelenlegi imperialista stratégiával és taktikával.
MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA
AGITÁCIÓS ÉS PROPAGANDA OSZTÁLY
Bizalmas!
Készült: 10 pl-ban
Ag.888/6.
A Magyar Népköztársaság ellen irányuló imperialista propaganda
/1972. IV. negyedév/
1./ Az ellenséges propaganda az elmúlt negyedévben belpolitikai kérdésekben folytatott éles kampányt. Fő törekvése az volt, hogy a novemberi KB-ülés előtt valamiféle „válsághangulatot”, bizonytalanságot keltsen, olyan légkört teremtsen, amelyben egyrészt erősödik a politikai iránti bizalmatlanság, felnagyítódnak a problémák, másrészt – ezzel szoros összefüggésben – nyomás nehezedik a pártra, akadályozva a higgadt, reális döntéseket. Ebben az időszakban a nyugati propaganda „a gazdaság fő folyamataiban bekövetkezett kudarcokról”, „a reform okozta gazdasági-társadalmi-politikai megingásról” beszélt. Hangoztatta, „a gazdasági reform gátja”, hogy „átfogó politikai reformra – vérszegény kísérletektől eltekintve – mindmáig nem került sor, vagyis a politikai és a gazdasági szempontok helyett a hatalmi szempont az elsődleges”.
Az ellenséges propaganda „a magyar vezetésben jelentkezett mély ellentétekről” terjesztett híreket, amelyek állítólagos „kemény összecsapásokról” „számoltak be” és „a legfelső poszttól kezdve” jelentős személyi változásokat jósoltak. Ezek okait úgy magyarázta, hogy „a vezetésből el akarják távolítani a reformereket”. A várható „súlyos belpolitikai intézkedéseket” – ahol csak lehetett – a Szovjetunió „beavatkozásával” „indokolta”, minthogy „a szovjet vezetés azt akarja elérni, hogy az általános törvényszerűségeken mindenütt a szovjet modellt értsék”.
A Központi Bizottság ülése az imperialista propaganda egyrésze – hogy elkerülje a kapituláció látszatát – „a problémák elnapolásáról” beszélt. Hangoztatta, hogy „a bizonytalanság korszaka hosszabb ideig fog tartani”. Azt állította, hogy „Magyarországon a pártplénum után semmivel sem jobb a helyzet”, csupán „tüneti kezeléssel, porhintéssel a helyzet javulásának látszatát keltik”. Egyes nyugati orgánumok szerint Magyarországon „a drámai fejlemények” ezért maradtak el, mert „a keleti tömb külpolitikai offenzíváját a hátország egyik térségének megingása sem veszélyeztetheti”. A magyar nyelvű ellenséges propaganda jórészt elhallgatta azokat a nyugati sajtójelentéseket, amelyek a magyar gazdaság stabilizálódásáról, a párt „hibákat helyrehozó” politikájáról szóltak.
A hazánk ellen irányuló imperialista propagandaszervek többsége „belpolitikai szigorításról”, „a váltók átállításáról”, „a kemény vonal offenzívájáról” beszélt. Hangoztatta ugyanakkor „a gyeplő meghúzásának objektív okait” is, mert „a mérsékelt konzervatív vonalon haladó vezetés elbátortalanította a gazdasági vezetőket, elégedetlenséget keltett a lakosság széles rétegeiben és kedvét szegte a társadalomnak”. A magyar helyzetet tehát úgy igyekezett lefesteni, mintha a vezetést „belülről, lentről és a szövetséges oldalról egyaránt” támadások érték volna.
A „belpolitikai visszakozást” mindenekelőtt a gazdaságirányítási reform „megfékezésével” igyekezett bizonyítani. Ennek jeleként tüntette fel „a szigorúbb tervfegyelemre”, „a központi tervezés rangjának emelésére”, „a fékező szabályozók erősítésére” vonatkozó ”elhatározásokat”. Egészében véve „a reform szellemétől idegen centralisztikus törekvések győzelmét” hirdette. Ennek folytatásaként – hangoztatta – „más területeken is keményebb irányvonalat” lehet várni, „az utóbbi 3-4 év langyos politikai-ideológiai-kulturális levegője után most hűvös szakasz fog következni”. E propaganda felforgató célját sem leplezte, mondván: „Előfordulhat, hogy a magyar munkások levonják a lengyel példa tanulságait, miszerint nem kell minden szó nélkül elfogadni a kommunista rendszer parancsait”.
2./ Az imperialista propaganda a belpolitikai kérdésekben indított éles támadást a legszorosabban összekapcsolta a Brezsnyev vezette szovjet küldöttség látogatása körüli kampánnyal. Mindenekelőtt azt húzta alá, hogy „a Szovjetunió várt a KB-ülésig”, mert „a küldöttség csak a magyar politikai vonal bizonyos fokú megmerevítése után akart Magyarországra utazni”. „A magyar pártnak – mutatott rá az ellenséges propaganda – jól jött ez az időzítés, minthogy a KB-döntést szovjet tekintéllyel is alá akarta támasztani”.
Az imperialista propaganda úgy tüntette fel, hogy a küldöttség látogatására „a magyar–szovjet kapcsolatok kritikus időszakában” került sor, amikor is „bizalmi válság tört ki a szovjet és a magyar vezetés között”.
A látogatás után azzal próbálta „igazolni” „a szovjet–magyar viszonyban a fegyvernyugvást”, hogy a „kölcsönös engedmények politikája” nyert teret. Ennek okait abban látta, hogy szovjet részről „nem akarnak súlyos nehézséget okozni maguknak a keleti tömb megtartásában”, ill. „a Nyugattal való enyhülési politikában”, magyar részről pedig ”a gazdasági segítség és a kapitalista világgal kapcsolatos manőverezési lehetőség érte meg a kompromisszumokat”. Az ellenséges propaganda összehangolt, szinte központilag sugallt mondanivalója, hogy „Magyarország engedett a szovjet nyomásnak”, amely azonban „nem tartalmazott szélsőséges kritériumokat”. /…/
5./ Az imperialista propaganda fokozottabban aktivizálta a fejlett tőkés államok budapesti külképviseleteit, amelyek elsősorban társadalmi kapcsolataikat igyekeztek bővíteni. Erőfeszítéseik főként kulturális tevékenységük kiterjesztésére irányultak, egyebek között a könyvtári szolgáltatások és filmvetítések kiszélesítésére.
/…/ Külföldről több mint 600 politikai és csaknem 6000 egyházi jellegű propagandaanyagot próbáltak az országba bejuttatni.
6./ A fellazítás taktikáját a kulturális kapcsolatokon keresztül is igyekeztek érvényesíteni. A British Council idei magyarországi tervében az angol nyelvtanfolyamok, az iskolák közötti kapcsolatok, a cserelátogatások és könyvkölcsönzések kiterjesztése szerepel. Francia részről szorgalmazni fogják a nyugati sajtótermékek terjesztését.
7./ Az ellenforradalom évfordulóját az imperialista propaganda az utóbbi évekhez hasonlóan, ezúttal is csekély intenzitással használta ki a maga céljára. Számottevő orgánumok nem foglalkoztak vele, főként a jobboldali emigráció sajtója elevenítette fel az eseményeket. Jellemző volt azonban az egyik kommentátor „kesergése”: „…ha cselekedeteink, vagy nekifeszüléseink nem feküsznek a világpolitikai összefüggések vonalában, sikertelenségre vagyunk kárhoztatva”.