Napestig hallgatja Mózes, hogyan lázong a népe,
mert a pusztában nincs víz, és húst sehol se kap.
A szolgaság földjén legalább hala volt ebédre,
és uborka, csalamádé, dinnye és tarkabab.
Volt elég póréhagyma, fokhagyma, vöröshagyma,
húsos fazekak mellett szidták Egyiptomot.
Most pedig őt gyalázzák, mert nincs más, csak a manna,
mely lezuhog az égből, mihelyt szemük kopog.
A pusztában bizony sokba kerül a szabadság,
s fizetni kell a számlát éhínség idején.
Feltörik, lisztté zúzzák az olajos, gyantás mannát,
és felrobban belükben a felpuffadt lepény.
Mózes kérleli Jahvét, hogy tovább ne kínozza,
a roppant feladattól mentesítse őt.
Vigye tovább e népet, mely az ő választottja,
az ígéret Földjére, mint dajka a csecsemőt.
„Hisz nem bennem fogant meg, nem én szültem e népet,
honnan vegyem a húst, mit tőlem követel?
Ne gyötörj tovább, Jahve, csak ölj meg, erre kérlek,
mert púposra görnyeszt a rám hárított teher.”
Jahve a Mózesnek rendelt lelket széjjelhasítva
hetven kiválasztott vénség közt méri szét.
Majd kérésükre fürjjel a tábort beborítja,
és agyonzabálja magát a csőcselék.
- Vers [5]