Három olyan feltétel van, amely elsődlegesen meghatározza az újságírás minőségét és teljesítményét egy szabad, nyílt társadalomban. Először is a források, másodsorban a jogi és politikai rendszer, amely az újságírás szabadságát garantálja, és védelmet nyújt neki, harmadsorban pedig az újságírók közösségében általánosan elfogadott szakmai normák, amelyek mind a mindennapos ténykedéseikben, mind határhelyzetekben szabályozzák viselkedésüket. Az alábbiakban meg fogom mutatni, hogy ez a három feltétel miként függ össze az újságírói munka minőségével.
Minőség és teljesítmény
Először is hadd magyarázzam el, hogy mit értek az „újságírói munka minősége” alatt. A „minőség” szó (vagy ennek az angolszász szerzők által preferált változata, a „teljesítmény”) arra utal, hogy valamit rögzített kritériumok, normák alapján ítélünk meg. De min alapulhatnak ilyen értékítéletek általában a média és különösen az újságírás esetében? Léteznek-e olyan kritériumok, amelyek alapján elválasztható a jó újságírás a gyengétől? Tapasztalt újságírók bizonyosan azt állítanák, hogy igenis léteznek. Ők legalábbis általában képesek arra, hogy első látásra felismerjék a jó újságírói teljesítményt. De hogyan lehet ezt a széles körű tapasztalaton alapuló intuitív megérzést explicitté tenni?
Kommunikációelméleti kutatásokban alaposan körbejárták ezt a problémát az elmúlt tíz évben (l. például Hillve, Majanen és Rosengren 1997; Hagen 1995; Ishikawa 1996; McQuail 1992; Schulz 1996). Vannak olyan publikációk is, amelyek az újságírói munka minőségének empirikus, kvantitatív vizsgálatára szolgáló módszereket írnak le. Többféle megközelítés létezik ezen a területen. Az egyik a szakmában dolgozókkal folytatott interjúkon alapszik, és arra tesz kísérletet, hogy felfedje a tapasztalaton alapuló ítéletek mögött meghúzódó mechanizmust (pl. Albers 1992, Weber és Rager 1994), a másik az olvasók reakciója alapján méri a minőséget (pl. Tebert 2000), a harmadik megközelítés pedig a médiatörvényekből indul ki, és a normákkal egybevágó médiateljesítményekből, illetve a minőségi újságírói produktumokból próbál normákat megállapítani (Schatz és Schulz 1992). Egy további megközelítés ezeket a standardokat általános társadalmi normákból és értékekből kísérli meg deduktív úton levezetni (McQuail 1992).
Mint azt McQuail Media Performance (1992) című alapmunkája meggyőzően bizonyítja, az újságírói munka minőségének kritériumai szorosan kapcsolódnak egy szabad, demokratikus társadalom alapértékeihez, úgymint szabadság, egyenlőség, szociális biztonság és rend. Ezek az értékek a felvilágosodás korából, illetve a XVIII. és XIX. század nagy demokratikus forradalmaiból származnak, s ezeken alapulnak a modern demokratikus társadalmak alkotmányai és jogrendszerei – beleértve a tömegkommunikációt és a médiát érintő törvényeket.
A következőkben röviden felvázolom a minőségi kritériumok és a demokratikus alapértékek összefüggését, mégpedig elsősorban a függetlenségre, a sokszínűségre és az objektivitásra – mint az újságírás alapvető minőségi kritériumaira – koncentrálva.
A függetlenség, a sokszínűség és az objektivitás meglehetősen absztrakt normák, amelyek bizonyos mértékig össze is függnek egymással. Függetlenségről két értelemben beszélhetünk: mint függetlenség valamitől és mint függetlenség valamiért (McQuail 1992: 110). Az előbbi nem csak az államtól való függetlenséget jelenti, hanem a nyomásgyakorló csoportoktól, a hirdetőktől és a tömegmédiumok tulajdonosaitól való függetlenséget is, különösen amennyiben hatalmas cégláncokról vagy trösztökről van szó. Az utóbbi értelemben a függetlenség azt jelenti, hogy képesek vagyunk érdekvédőként vagy ellenőrző funkcióban fellépni.
A sokszínűségnek is két aspektusa van, amelyek részben függetlenek egymástól: a tartalom sokszínűsége és a hozzáférés sokszínűsége. A tartalom sokszínűsége (a pluralitás) különböző dimenziókban értelmezhető: a nézetek, a témák, a személyek és csoportok vagy a földrajzi régiók szerint. A hozzáférés sokszínűségének követelménye azt jelenti, hogy minden releváns társadalmi csoport és politikai szereplő számára elérhetővé kell tenni a tömegmédiát. Ez utóbbit szokták a tömegmédia fórum funkciójának is nevezni. Az egyenlő hozzáférés azt jelenti, hogy minden csoport egyenlő figyelmet kap a médiában – terjedelemben vagy időben. Az arányos hozzáférés ezzel szemben arra utal, hogy az egy csoportra jutó figyelem arányos a csoport valóságos jelentőségével vagy méretével. Ennek a két elvnek különös jelentősége van a választási kampányok idején, amikor a hírekben és a kampányokról szóló beszámolókban a különböző politikai pártokra jutó figyelem kritikus kérdés.
Az objektivitás talán a legproblematikusabb minőségi kritérium, részben azért, mert egy meglehetősen vitatott filozófiai fogalomra emlékeztet. Van azonban mód arra – mint azt Westerstahl (1983) bebizonyította –, hogy az objektivitás fogalmát konkrétabb terminusokra bontsuk, amelyek közelebb állnak az újságírás napi gyakorlatához. Első lépésben különbséget teszünk a tárgyilagosság és a részrehajlás hiánya között: míg az előbbi tovább osztható az igazság és a relevancia aspektusaira, addig az utóbbi a kiegyensúlyozottság és a semleges prezentáció közötti különbségtételre ad lehetőséget.
Ez az elméleti keret, amely McQuail kitűnő elemzésére támaszkodik, kijelöli az ezen fogalmak között fennálló logikai kapcsolatokat. Fontos funkciója, hogy meghatározhatja és ösztönözheti a minőségi kritériumok operacionális definíciójának fejlesztését. Egy ilyen definíció pedig arra használható, hogy empirikus kutatásokban mérhessük a tömegmédiumok teljesítményét, például az újságriportok, a televíziós programok és más médiaműfajok termékeinek minőségét.
Források
Az idevágó alapvető feltétel nagy általánosságban úgy fogalmazható meg: kielégítő források. Nyilvánvaló, hogy az újságírói munka minősége függ az anyagi forrásoktól, nevezetesen a kiadó költségvetési lehetőségeitől vagy technikai felszereltségétől. Minél több pénz áll egy újság vagy egy rádió rendelkezésére, annál több riportert tud alkalmazni, és annál több hírügynökségnél tud előfizetni. Ez pedig azt jelenti, hogy sokrétűbbek és pontosabbak lehetnek a beszámolók. Egy modern belső kommunikációs rendszer, illetve az internethez és más külső adatbázisokhoz való hozzáférést garantáló számítógéprendszer is hasonló hatással jár.
A források közé számítom – közgazdasági szakkifejezést használva – a „humán tőkét” is, vagyis a tehetséges és képzett újságírógárdát. Ez pedig az újságírószakma utánpótlási mechanizmusainak, illetve a szakmai képzés infrastrukturális fejlettségének függvénye. Jó oka van annak, hogy a demokratikus társadalmakban az újságírók felvételét nagyobbrészt külsőleg nem szabályozzák. A média sokszínűségének megőrzése érdekében biztosítani kell az újságírószakmába való bekerülés szabadságát, ennek legcélravezetőbb módja pedig az újságírók önkiválasztása. Az önkiválasztásos módszer az újságírás minősége szempontjából akkor hatékony, ha a szakma nem csak a különböző társadalmi csoportokból és rétegekből érkező emberek számára vonzó, hanem a magasan kvalifikált szakemberek számára is. Az újságírók pályaválasztási motivációival foglakozó empirikus tanulmányok kimutatták, hogy ezt a pályát nem annyira az anyagi lehetőségek teszik vonzóvá, mintsem az a nagyarányú függetlenség, amelyet az újságírók egy szabad társadalomban általában élveznek. Ehhez társul az önmegvalósítás lehetősége, illetve a társadalmi befolyás. Ezért aztán joggal gondolhatjuk, hogy az ezen célok érdekében mozgósított források jótékony hatással lesznek a minőségi újságírásra.
A jó újságíró rendelkezik megfelelő irányú adottsággal és érdeklődéssel, de még jobb színvonalú újságírást eredményezhet, ha a tehetséges, motivált fiatalok megfelelő képzésben részesülnek. Ez a nézet az Amerikai Egyesült Államokban már a század elején meghonosodott, Nyugat-Európában újabb keletű. Az újságírás oktatásának színvonala számos európai államban javult, új egyetemi újságíró szakok és szakiskolák születtek. Feltételezik, hogy a jobban képzett újságírók hatékonyabban képesek az objektivitás, az igazság, a fairség és a semlegesség minőségi normáit alkalmazni, és – mindenekelőtt – jobban ragaszkodnak ezekhez a normákhoz mindennapos munkájuk során.
Jogi és politikai rendszer
Az újságírói munka minősége és teljesítménye függ egy ország jogi és politikai berendezkedésétől is. De az, hogy egy országnak demokratikus alkotmánya van, nem automatikusan produkál minőségi újságírást. Sokkal fontosabb az, miként jelennek meg a demokratikus elvek az ország jogrendszerében és a jogalkalmazás gyakorlatában, illetve az, hogy mennyire határozzák meg a politikai intézményrendszert és a politikai élet szereplőinek viselkedését.
Egy a független és objektív újságírást szolgáló jogrendszernek elsősorban is az egyéni kommunikáció szabadságát kell garantálnia, vagyis az információhoz való hozzáférés szabadságát, valamint az önkifejezés és a nézetek terjesztésének szabadságát. Másodsorban az újságírókat megillető különféle privilégiumokra, őket védő törvényekre van szükség, nevezetesen arra, hogy az informálódás jogát érvényesíthessék a különféle állami szervekkel szemben, továbbá arra, hogy megtagadhassák a tanúvallomást bírósági perekben (informátoraik védelmében), valamint arra, hogy a szerkesztőségek védelmet élvezhessenek a nyomozó szervekkel szemben.
A minőségi újságírói munka harmadik alapvető feltétele, hogy a média védett legyen az állami ellenőrzéssel és a nagy hatalmú nyomásgyakorló csoportokkal és üzleti vállalkozásokkal szemben. Elkerülhetetlen, hogy az állam mindennemű cenzúráról lemondjon. Sőt mi több, a média tulajdonosai között sem szerepelhetnek az állam képviselői, a politikai pártok, a bankok vagy üzleti csoportok (kivéve természetesen az olyan médiumok esetében, amelyek ezen szervezetek, alkalmazottaik vagy tagjaik belső információszükségletének kielégítésére szolgálnak). Ezek a szervezetek a tömegmédiumok tartalom- és személyzeti politikáját sem befolyásolhatják résztulajdonukon vagy a vezető testületeken keresztül. Egyébként sérülhet a média pártatlansága és sokszínűsége, mindenekelőtt ellenőrző funkciójában, vagyis a politikai és gazdasági hatalom ellenőrzése és kritikája terén.
Végezetül az is fontos, hogy az újságíró-társadalmat megvédjük a nemkívánatos fejleményektől magán a médiarendszeren belül, különösen a koncentrációs folyamatoktól. A koncentráció ugyanis korlátozza a versenyt a médián belül, és így csökkenti a média sokszínűségét, illetve a médiumok egymás felett gyakorolt ellenőrzését. Márpedig mind a médiumok közötti verseny, mind a kölcsönös ellenőrzés csökkenése befolyással lehet az újságírói munka minőségére.
Ezért a trösztellenes- és a médiatörvények feladata a kartellek és monopóliumok kialakulásának megakadályozása a médiapiacon, illetve a vertikális és horizontális koncentrációs folyamatok – vagyis a médiahatalom kereszttulajdonlásokon keresztüli akkumulációjának – megnehezítése.
Szakmai normák
Az újságírói munka minősége függ a külső körülményektől, elsősorban is a rendelkezésre álló forrásoktól, de a médiarendszer környezetét adó jogi és politikai berendezkedéstől is. Ezeket az aspektusokat már áttekintettem a fentiekben.
Egy harmadik aspektus, amelyre az alábbiakban szeretnék kitérni, a szakmai elkötelezettség szintje, pontosabban fogalmazva azon normák és értékek megléte, amelyeket az újságírók adottnak vesznek, és amelyek mindennapos ténykedéseiket irányítják. Itt olyan elvekre gondolok, mint az alábbiak, amelyek a BBC produceri irányelvei között szerepelnek:
– Minden releváns tényt figyelembe kell venni, hogy a riportban vagy tudósításban elhangzottak minél jobban közelítsenek az igazsághoz.
– Ha egy ügy ellentmondásos, akkor minden releváns nézetet és tényt figyelembe kell venni.
– Amennyiben hibát követünk el, akkor azt őszintén és világosan be kell ismernünk.
– A privátszféra szentsége tiszteletben tartandó, megsértése csak akkor elfogadható, ha az igazolhatóan egy magasabb közjót szolgál.
Az ilyen jellegű szabályok jelentősége a minőségi újságírás szempontjából különösen jól látható az újságírás határterületein, ahol a média a jó ízlés és a szociális normák megsértéséből profitál – a bulvárlapok, a kereskedelmi rádiók és tévék esetében. A félreértések elkerülése érdekében leszögezném: egy nyitott és szabad társadalomban elkerülhetetlen az ilyen médiumok jelenléte. Együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy mindig lesznek olyan médiumok, amelyek a kereskedelmi siker érdekében visszaélnek a szabadsággal és a privilégiumokkal. A kulcskérdés az, hogy mindezeket olyan normasértésekként kezelik-e, amelyek folyamatos kritikát vagy egyenesen büntetést vonnak maguk után.
Ez pedig azt feltételezi, hogy megfelelő törvényi szabályozás biztosítja mindenekelőtt a magánszféra hatékony védelmét, s hogy léteznek a média önszabályozásának olyan intézményei, például ombudsman, sajtótanács, szakmai etikai kódexek és szakmai szervezetek, amelyek az etikai normák betartása felett őrködnek. Továbbá az is fontos, hogy az újságírók többsége betartsa a szakmai normákat, és informálisan szankcionálja megszegésüket, például azzal, hogy a normaszegők elvesztik szakmai hírnevüket.
Az is fontos, hogy az olyan médiumok léte, amelyek a normák megszegéséből kísérelnek meg tőkét kovácsolni, mindössze marginális jelenség maradjon. A többségnek a minőségi és szociálisan érzékeny újságírás elkötelezett hívének kell lennie. Ezen túl pedig léteznie kell néhány vezető orgánumnak, amelyek az egész médiarendszer számára teremtenek normákat: minőségi napilapok, értelmiségi hetilapok, rádió- és tévéadók, amelyek a társadalmi felelősségvállalás, a köz szolgálata és az elszámoltathatóság normáival összhangban működnek (l. Bertelsmann, 1995).
Következtetések
A minőségi újságírás léte tehát alapvetően három feltétel függvénye: a megfelelő források elérhetősége, a tömegmédiumok függetlenségét védő és garantáló jogi és politikai rend, illetve a szakmai normák betartása. Az újságírói munka minőségének legfontosabb kritériumai továbbá a sokszínűség és az objektivitás.
Ebben a kontextusban az újságírói munka és a tömegmédiumok működésének értékelése a kommunikációkutatások kulcsfontosságú területe. Hadd fejezzem be gondolatmenetemet egy, a médiák teljesítményére irányuló kutatásokkal kapcsolatos gyakorlati megjegyzéssel. Mint említettem, van mód arra, hogy pontosan definiáljuk az újságírás minőségi kritériumait, majd ezeket olyan operacionális definíciókká alakítsuk, amelyek felhasználhatók az empirikus vizsgálatok során. Véleményem szerint fontos és gyümölcsöző vállalkozás lenne különböző országok újságírásának összehasonlító minőségvizsgálatát elvégezni. Ilyen kutatások eredményeképpen lehetőség nyílna arra, hogy sorrendet állapítsunk meg ezen országok között egyrészről egy-egy médium minősége, másrészről pedig a médiarendszer egésze minőségének vonatkozásában. Ennek nem pusztán deskriptív szempontból lenne jelentősége, hanem kiinduló pontként szolgálhatna azon okok kutatásában, miért olyan gyenge bizonyos médiumok vagy bizonyos országok teljesítménye az újságírói munka minősége terén.
Irodalom
Albers, Robert (1992): Quality in Television from the Perspective of the Professional Program Maker. Studies of Broadcasting, No. 28, 7–75. o.
Bertelsmann Alapítvány, kiad. (1995): Television Requires Responsibility. Vol. 2: International Studies on the Structural Factors Ensuring Responsible Television. Gütersloh: Bertelsmann Foundation Publishers.
Hagen, Lutz M. (1995): Informationsqualität von Nachrichten. Messmethoden und ihre Anwendung auf die Dienste von Nachrichtenagenturen. Opladen: Westdeutscher Verlag.
Hillve, Peter, Peter Majanen és Karl Erik Rosengren (1997): Aspects of Quality in TV Programming. European Journal of Communication, 12, 291–318. o.
McQuail, Denis (1992): Media Performance. Mass Communication and the Public Interest, London: Sage.
Schatz, Heribert és Winfried Schulz (1992): Qualität von Fernsehprogrammen. Kriterien und Methoden der Beurteilung von Programmqualität im dualen Fernsehsystem. Media Perspektiven, No. 11, 690–712. o.
Schulz, Winfried (1996): Qualität von Fernsehprogrammen. In: W. Hömberg and H. Pürer (eds.): Medien-Transformation. Zehn Jahre dualer Rundfunk in Deutschland. Konstanz: UVK Medien, 45–59. o.
Tebert, Miriam (2000): Erfolg durch Qualität. Programmcontrolling beim WDR Fernsehen. Media Perspektiven, No. 2, 85–93. o.
Weber, Bernd és Günther Rager (1994): Zeile für Zeile Qualität. Was Journalisten über Qualität in der Zeitung denken. In: G. Rager, H. Haase and B. Weber (eds.), Zeile für Zeile – Qualität in der Zeitung. Münster: Lit, 1–15. o.
Westerstahl, Jörgen (1983): Objective News Reporting. General Premises. Communication Research, 10, 403–424. o.