[Levélváltás]
ROMA SAJTÓKÖZPONT BERNÁTH GÁBOR
Főszerkesztő Úrnak
1092 Budapest, Ferenc krt. 22. II/3.
Tisztelt Bernáth Gábor Úr!
A Roma Sajtóközpont kiadásában megjelent Porrajmos című kiadványotok az Országos Cigány Információs és Művelődési Központhoz is eljutott.
A könyv megjelentetését fontosnak tartjuk, de szeretnénk az alábbi észrevételünket, illetve nemtetszésünket figyelmedbe ajánlani, ugyanis a könyv címe a cigány nyelvet beszélők körében felháborodást váltott ki, mert jelentése: nemi kitárulkozás. Tájékoztatásul közöljük veled – mint főszerkesztővel –, hogy tiltakozó levelünket mind a roma, mind pedig a magyar sajtóhoz eljuttattuk.
Kérjük észrevételünk tudomásulvételét, és egyben követeljük a könyv címének azonnali megváltoztatását.
Tisztelettel:
Raduly József Társadalmi és Nemzetközi Integrációs vezető
Choli Daróczi József főiskolai adjunktus
Rostás-Farkas György újságíró
Vajda Imre szociológus
Budapest, 2000. október 2.
NYÍLT VÁLASZLEVÉL
Tisztelt Raduly József, Choli Daróczi József, Rostás-Farkas György és Vajda Imre!
Köszönettel fogadjuk a Porrajmos – Roma Holocaust túlélők emlékeznek c. könyvünkkel kapcsolatos észrevételeiket, kritikájukat. Mivel a roma holocaust történetének, a cigányok szenvedéseinek minél szélesebb körben való megismertetése közös ügyünk, örömünkre szolgál, hogy a kötetet tartalmi szempontból „alapvetően színvonalasnak” tartják. A cím jelentésével kapcsolatban felvetett kritikájuk tekintetében az észrevételeinket az alábbi néhány pontban foglaltuk össze:
(1) A „porrajmos” szót, ami Önök szerint „nemi kitárulkozást” jelent, Ian Hancock, a University of Texas professzora, az Egyesült Államok Holocaust Emléktanácsának egyetlen roma tagja használta először a cigány holocaust összefoglaló megjelöléseként. Hancock szerint a „porrajmos” szó szerinti jelentése „felfalás”, „elemésztés”. A „porrajmos” szó cigány holocaust értelmű használata azóta igen elterjedt, elég egy nagyobb könyvtári katalógusban vagy akár az interneten keresőszóként használni, és a roma holocausttal kapcsolatos dokumentumok, utalások százait találjuk. Mi – beleértve lovári anyanyelvű munkatársunkat, aki korábban szintén nem ismerte az Önök értelmezését – a magunk eszközeivel hozzá kívánunk járulni egy egységes fogalom meghonosodásához és elterjedéséhez.
(2) Természetesen nincs jogunk, de nem is a mi dolgunk megítélni, hogy egy szó adott értelmű használata megfelel-e a nyelvet beszélő emberek többségének. Tiszteletet érdemelnek azok, köztük Önök is, akik fáradhatatlan tanítói, fordítói munkával hozzájárultak a roma nyelv nemzetközi szabványosításához. Ugyanakkor a levél aláírói közül többen részt vettek számos nemzetközi konferencián és megbeszélésen, ahol módjuk lett volna felvetni, hogy a „porrajmos” az értelmezésükben alkalmatlan a cigány holocaust jelölésére. Magyarországon immár négy éve, minden augusztus 2-án a Parlament előtt emlékeznek meg a Porrajmosról, Auschwitz és általában a nácizmus roma áldozatairól. Önök ezeket az évenkénti lehetőségeket sem használták ki, hogy az egyre közkeletűbbé váló „porrajmos” helyett új elnevezést javasoljanak, ehelyett most, egy Önök által is színvonalasnak tartott interjúgyűjtemény megjelenése kapcsán róják fel nekünk a szó pejoratív jelentését. Ha az Önök közreműködésével sikerül mindenki számára elfogadható jelölést találni a roma holocaustra, mi örömmel fogjuk azt minden rendelkezésünkre álló eszközzel terjeszteni.
(3) Tekintettel arra, hogy akár csak a „porrajmos” esetében az Önök értelmezése különbözik sok más, szintén lovári anyanyelvű roma véleményétől, nem értjük, hogy miért pont az Önök által javasolt Országos Cigány Információs és Módszertani Központ kizárólagos és kötelező lektori felügyeletét kellene elfogadnunk.
Üdvözlettel: Bernáth Gábor, Roma Sajtóközpont
Budapest, 2000. október 3.
„PORRAJMOS”
Ha valaki azt gondolja, hogy a nácizmus halálgyáraiban elpusztult, illetve a halálélményt túlélő romákról szóló megemlékezés napjainkban kezdődött el, az téved.
A roma áldozatokra való megemlékezés a hetvenes évek második felében vette kezdetét, akkor, amikor a szűk körű, önmagát és cigányságát vállaló roma értelmiségiekben tudatosodott a cigányügy, a cigány kultúra, a cigány nyelv fejlesztése iránti elkötelezettség. A cigányságnak – mint ismeretes – nincs írott történelme, ami visszavezethető ahhoz a tényhez, mely szerint hosszú évszázadok során nem tudott felnőni egy olyan értelmiségi réteg (Európa-szerte), amely népének krónikása lehetett volna.
Múltja ismerete nélkül egyetlen népnek sincs, nem lehet történelme. E tény figyelembevételével szeretett volna emlékművet állítani Székesfehérvárott – a nyolcvanas évek elején – a roma holocaust áldozatainak az első generációs roma értelmiség (Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Péli Tamás, Daróczi Ágnes, Bari Károly). A pártállami diktatúra ezt nem engedte, ahogy mást sem, mint például roma kultúra megjelentetését.
A rendszerváltással, a jogállam létrejöttével egy bizonyos fokú pozitív értelemben vett változás figyelhető meg, mint például kisebbségi törvény, önkormányzatiság, kulturális autonómia. Ezen intézmények működéséről, illetve a kisebbségi törvény ellentmondásairól itt és most nem kívánunk nyilatkozni. Tény, hogy az elmúlt tíz esztendőben „lehetőség” nyílt a roma önszerveződésre, a kulturális értékek megőrzésére, felmutatására. Ebbe a folyamatba illeszthető be a Roma Polgárjogi Alapítvány azon kezdeményezése, amely a nácizmus roma áldozatairól emlékezik meg minden év augusztus 2. napján.
A roma holocaust áldozatainak, illetve túlélőinek létszámáról heves viták folynak. Úgy gondoljuk, hogy a létszámra vonatkozó adatok pontatlansága részben visszavezethető ahhoz a tényhez, hogy erről a témáról ötven évig nem volt szabad beszélni (a túlélők többsége már nem él.)
A közelmúltban a Roma Sajtóközpont kiadásában látott napvilágot egy tartalmát tekintve színvonalas memoárgyűjtemény, melyben roma túlélők beszélnek elhurcolásuk megrázó „élményeiről”. A könyv megjelentetését – melynek tartalma részét képezi a cigányság történelmének – fontosnak tartjuk: bűn lenne elhallgatni azt, amiről évtizedeken keresztül nem volt szabad beszélni; emlékezni kell azokról, akiknek bőrszínük, másságuk miatt kellett megsemmisülniük Hitler gázkamráiban, emlékezni és csendben tiltakozni kell azért is, hogy ne épüljenek fel új Auschwitzok.
Sajnálatos tény, hogy a könyv értékét mintegy degradálja a címe: porrajmos, melynek jelentése nemi kitárulkozás.
A porrajmos szó roma holocaustra vonatkozó használata ellen az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ roma nyelvi kabinetjének munkatársaival tiltakoztunk. Tiltakozó levelünket eljuttattuk a Roma Sajtóközpont igazgatójához, aki egyben a tanulmánykötet szerkesztője.
Bernáth Gábor nyílt válaszlevél útján három pontban taglalta álláspontját, és kioktató stílusban ecseteli a porrajmos szó eredetét, ebből kiderül, hogy a szó Amerikából vándorolt át Magyarországra, s egy Ian Hancock nevű „roma professzor” agyából pattant ki.
A szó Ian Hancock értelmezésében felfalást, elemésztést jelent. Lehet, hogy az Amerikában élő, roma nyelvet nem beszélő amerikai cigányok számára a porrajmos egyértelműen felfalást jelent, de a magyarországi roma nyelvet beszélők körében a fogalom csak egyet jelent, nevezetesen „nemi kitárulkozást”.
Nyelvtani értelmezését Choli Daróczi József roma származású költő, műfordító az alábbiak szerint fogalmazza meg:
„Porraimos”
porr: szótő, nőnemű főnév (e porr)
jelentése: bél, emésztőrendszeri csatorna, átvitt értelemben: testnyílás
porravel: főnévből képzett IGE, cselekvő, visszaható ige
jelentése: kitát, kitár, szétnyit, kitárulkozik
a szó tövéből következik, hogy belet, bélvégződést, testnyílást, szájat, végbelet, vaginát, péniszt… tár ki.
porraimo: nőnemű főnévből (e porr) képzett hímnemű FŐNÉV (o porraimo)
jelentése: a kitárulkozás, a szétnyitás, a kitárás, a kitátás pl. száj, végbél, vagina, pénisz
porraimos: a főnév (porraimo) tárgyas alakja; az „s” hang a tárgy ragja, úgy mint:
foro foro-s
podo podo–s
sholdo sholdo–s
dopo dopo-s
galbeno galbeno–s
colo colo-s;
és így tovább.
A mássalhangzóra végződő főnevek után a tárgy ragja kötőhangzóval kapcsolódik a főnévhez („e” kötőhang );
„o” – ra végződő főnevek után közvetlenül a főnévhez kapcsolódik a tárgyrag („s”).
A nem „o” magánhangzóra végződő főnevekhez az illeszkedés szabályai az irányadók (mély és magas hangrendű magánhangzók illeszkedési szabálya), de az illeszkedési szabály nem azonos, eltér a magyar illeszkedési szabálytól!
Bernáth Gábornak – ha már a mi figyelmünket hívja fel Ian Hancockra – tudnia kellene azt is, hogy a szó kitalálójának csupán dédszülei voltak magyar cigányok, akik nem beszélték a roma nyelvet. Ian Hancock roma ügy iránti elkötelezettsége tiszteletre méltó, de tudomásul kell vennie, hogy egyetlen „megtanult” nyelvet sem lehet anyanyelvi szinten elsajátítani.
Ugyanakkor Bernáth Gábor egyértelműen fogalmazza meg a Roma Sajtóközpont álláspontját, mely szerint „nincs jogunk, de nem is a mi dolgunk megítélni, hogy egy szó adott értelmű használata megfelel-e a nyelvet beszélő emberek többségének”. A kérdés az, hogyha mindezt ilyen kristálytisztán látja a szerkesztő úr, akkor ki jogosította fel arra, hogy Magyarországon egy olyan „amerikás” fogalmat használjon a roma holocaustra, amely a magyarországi roma nyelvet beszélők körében egyértelműen pejoratív jelentéssel bír.
Miért nem kérdezett meg olyan roma származású szakembereket, akik nemcsak beszélik, hanem értik is a nyelvet? Miért nincs lektorálva a könyv?
Mi úgy ítéljük meg, hogy a roma nyelv kezd olyanná válni, mint a romaügy, nevezetesen mindenki ért hozzá, csak azok nem, akik benne élnek.
Annak érdekében, hogy hasonló „félreértések”, „félremagyarázások” elkerülhetők legyenek, és ne a nem cigány emberek, de még csak ne is az amerikai cigányok határozzák meg egy-egy szó jelentését, nyelvtani helyességét, helyesírását: ezért kérjük, hogy bármilyen kiadvány megjelentetése előtt a szerzők lektorálás végett minden esetben keressék meg az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ munkatársait.
Miért éppen az OCIMK-t? Kérdezi Bernáth Gábor, az RSK igazgatója, aki a Népszabadság 2000. szeptember 4-i számában ezzel kapcsolatosan így nyilatkozott: „ha felajánlott lehetőségről lenne szó, akkor megköszönné a segítséget, ám a művelődési központ kötelező és kizárólagos felügyeletét nem hajlandó elfogadni.” Nyilvánvalóan az igazgató felsőbbrendűségi érzése nem engedi meg azt, hogy az ő romákkal kapcsolatos ténykedését romák kontrollálják. Ugyanakkor tudnia kellene, hogy az 1993-as kisebbségi törvény a magyarországi cigányságnak kulturális autonómiát biztosított, melynek legitim képviselője az Országos Cigány Önkormányzat. A kisebbségi önkormányzatok számára a kulturális autonómia kiteljesedését jelenti az a törvényben biztosított jog, hogy saját hatáskörükben önállóan dönthetnek intézményalapítás, -átvétel, -fenntartás kérdésében.
Az OCÖ élve ezzel a törvény adta joggal, létrehozta az Országos Cigány Információs és Művelődési Központot, mely intézmény kabinetrendszerén belül működik a Roma Nyelvi Kabinet. A kabinetnek a nyelv oktatása mellett feladata annak ápolása, fejlesztése, újítása.
Meggyőződésünk, hogy a roma túlélőkkel készült könyv színvonalát emelné, ha a szerkesztő megváltoztatná jelenlegi pejoratív tartalmú címét, pl. roma holocaustra.
Raduly József Társadalmi és Nemzetközi Integrációs Vezető
Choli Daróczi József főiskolai adjunktus
Rostás-Farkas György újságíró
Vajda Imre szociológus
Budapest, 2000. október 12.0
Tisztelt Levélírók!
Az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ Roma Nyelvi Kabinetjének tagjai 2000. október 12-én számomra érthetetlen okból a Beszélőnek címezték azt a válaszlevelet, amelyben a Roma Sajtóközpont által kiadott, roma holocaust-túlélőkkel készült interjúkat tartalmazó kötet címe kapcsán támadt vitában fogalmazták meg újra álláspontjukat. (Ezúton köszönöm a Beszélő szerkesztőjének, hogy eljuttatta hozzám a levelet: nekünk többszöri kérésünkre sem sikerült megkapni.)
A levél aláírói, amellett hogy a Porrajmos szó egyik etimológiáját vázolják fel, több olyan kitételt fogalmaznak meg, amivel kötelességem foglalkozni.
Először is engedjék meg tisztelt aláírók, hogy még egyszer leszögezzem (mint ahogy már az első válaszlevélben is megtettem): nincs jogunk és nem is tisztünk nyelvészeti vitákat generálni. És amennyiben egy adott dialektusban sértő lehet a könyvünk címe, úgy sajnáljuk, ha ez bárkit is sért.
A levél azonban több olyan üzenetet is megfogalmaz, amellyel már nehezebb lenne egyetértenünk.
Az egyik ilyen: nem értjük, mi az oka annak, hogy azok az emberek, akik valóban tiszteletet parancsolóan nagy energiával járultak hozzá a roma nyelv szabványosításához, egy évek óta Magyarországon és külföldön egyaránt használatos kifejezés kapcsán miért most hallatják először nyilvánosan a hangjukat. Ők, mint Európa-szerte elismert roma nyelvészek, minden bizonnyal hatással lehettek volna arra, hogy ne egy ilyen szó honosodjon meg a roma holocaust szinonimájaként a nemzetközi és a hazai roma közélet egy részében. E szót használja például a Roma Polgárjogi Alapítvány is évek óta azokon a megemlékezéseken, amelyeknek az egyik szervezője az Önök által is említett, és általunk is nagyra becsült Daróczi Ágnes. (Itt jegyezném meg, hogy a könyvet lektoráltattuk, mégpedig két Macedóniában élő romával. Azért velük, mert a fordítás abban a magyarországi lovári dialektusban készült, amit Choli Daróczi József és Daróczi Ágnes is beszél, de célunk az volt, hogy például a Balkánon élő romák jelentős része is érthesse a fordítást.)
Ugyanakkor elkeserítő az az állandó görcsös igyekezet, ahogy a levél aláírói erőből és a „felkentség” pozíciójából revolvereznek mindenre, ami rajtuk kívül, az ő „engedélyük” nélkül történik. Változatlanul nem tudom elfogadni, hogy az OCIMK-t a jövőben afféle kötelező lektori hivatalként, magyarul, cenzúraként kelljen elfogadni Magyarországon, miközben a levél aláírói közül néhánynak szívesen számítanék a segítségére, és őket keresném meg az elsők között ilyen típusú kérdésekben. De hát ismét nem a segítségüket ajánlják fel, hanem újfent parancsokat osztogatnak; újra a kirekesztés, illetve a kizárólagosság sáncai mögé bújnak, és onnan tüzelnek, ahogy korábban annyiszor.
Elkeserítő és sértő az is, ahogy a levélírók személyemmel kapcsolatban fogalmaznak: „nyilvánvalóan az igazgató felsőbbrendűségi érzése nem engedi meg azt, hogy az ő romákkal kapcsolatos ténykedését romák kontrollálják.” Elég volt már ebből, Uraim. Nem kellene az utolsó érvként mindig előhúzni a betolakodó gázsó rémképét. Szerencsére ahhoz nincs jogosítványuk (csupán az illúziója), hogy eldöntsék: kik az igazi romák. Vannak Önökön kívül is éppen elegen, akikre hallgathatok. Ennyit a személyes részéről a dolognak.
A kisebbségi önkormányzatiság és a kulturális autonómia legitim képviseletéről pedig annyit: jól ismert az az érvelés és azok az erőfeszítések, amelyek alapján az OCÖ mint egyedüli legitim képviselet magamaga kontrollálná az egész roma civilszférát; amelynek alapján az OCIMK begyűjtene minden eddigi roma kulturális gyűjteményt, illetve maga adná ki legszívesebben az összes roma lapot (mint ahogy egyik képviselője, a levél egyik aláírója „beáldozta” ennek érdekében a legnagyobb múltú cigány orgánumot, a Phralipét, és próbálta ezt tenni az Amaro Drommal is). Legalábbis furcsa ez a szigor és felháborodottság attól az aláírótól, aki OCÖ-s képviselőtársától is komoly kritikát kapott (l. erről a Világunkban megjelent Kozák–Raduly-vitát) éppen a tradicionális roma kultúrát illető kijelentéseiért, és azért, ahogyan a romanest egy interjújában használta, illetve attól az OCÖ-től és annak intézményétől, az OCIMK-tól, amely az Európa Tanács delegációjának mostanában rendezett „közmeghallgatásán” nem készült tolmáccsal arra a helyzetre, ha egyesek esetleg romanes nyelven szeretnének felszólalni.
A Roma Sajtóközpont munkatársai úgy döntöttek, hogy a Porrajmos szót a vita lezártáig nem használják. A könyv újrakiadására nincs pénzünk, ezért a címét sem tudjuk megváltoztatni. De a vita itt nem zárul le, s mindezzel még a levélírók sem oldották meg a kérdés kiindulópontját. Nem mi találtuk ki ezt a szót – pláne nem én, a Roma Sajtóközpont történetesen gázsó igazgatója –, nem is nekünk van (és volt eddig is) lehetőségünk a szó használatának megváltoztatására.
Üdvözlettel: Bernáth Gábor
Budapest, 2000. november 3.
- Visszabeszélő [6]