Bár nálunk is köztudott, hogy az Unió területén közös az agrárpolitika, mégsem felesleges értelmezni, hogy ez pontosan mit is jelent, illetve hogyan érinti ez majd a magyar mezőgazdaságot. A változások mértékének szemléltetésére álljon itt egy példa. Míg Magyarországon ma az állategészségügyet magyar törvények, rendeletek szabályozzák, amelyeket a parlament vagy a minisztérium alkotott meg, addig attól a naptól kezdve, hogy belépünk az Európai Unióba, ezek automatikusan hatályukat vesztik, és az állategészségügyről nálunk is egy európai uniós miniszteri tanácsi rendelet fog rendelkezni. És ugyanez fog történni a mezőgazdaság jogi kereteit kijelölő összes hazai törvénnyel, rendelettel is.
Az agrárgazdaságra vonatkozó uniós rendelkezések nagyságát a szakértők mintegy negyvenezer oldalra becsülik. Azért nem kell túl drámainak értékelni a változásokat, mert az Unióban is hosszú távra készülnek a jogszabályok, tehát a csatlakozás idején minden bizonnyal alapvetően ugyanazok a rendelkezések lesznek érvényben, mint most (jelenleg a 2000 és 2006 közti időszakra tervezett joganyag van hatályban). Tehát a csatlakozás után búcsút kell intenünk az éves magyar agrártámogatás-rendeletnek is, mert attól kezdve ugyanazok az uniformizált szabályok lépnek hatályba, mint a többi tagállamban, pontosan ugyanazokkal a feltételekkel lehet támogatáshoz jutni, mint Portugáliában vagy Írországban. Már azért sem kell rettegnünk az új helyzettől, mert amióta megcéloztuk a csatlakozást, azóta folyamatosan harmonizáljuk a magyar joganyagot az unióshoz. Hála ennek a lassan évtizedes folyamatnak, a változás nem lesz sokkoló, az új rendelkezések legtöbbje nem teljesen ismeretlen és vadonatúj szöveg lesz majd, hanem a jelenlegi magyar szabályozással megegyező marad, de immáron mint uniós joganyag.
A közös uniós agrárpolitika kiterjed egyrészt a piacszabályozásra, és annak keretén belül az árpolitikai intézkedésekre, az intervenciós jogszabályokra, az exporttámogatásra, a direkt támogatásokra, amelyek lényegében földalapú támogatások; másrészt az ún. horizontális kérdésekre, tehát például az állategészségügy legapróbb részleteire is. A közösségi agrárjogszabályok harmadik csoportja a vidékfejlesztésé, amelybe beleértendő az élelmiszer-feldolgozás, az agrár-környezetvédelem, a kedvezőtlen adottságú térségek támogatása, infrastruktúra-fejlesztés, vidéki tevékenységek diverzifikálása mellett még sok egyéb más is.
A csatlakozást követően a másik lényeges változást a magyar mezőgazdaság számára az EU egységes belső piaca jelenti majd. Tehát a belépés napjától el kell felejteni, hogy a magyar termelő uniós országokba „exportál”, ennek éppen annyira nem lesz tovább értelme, mint ahogy ma nem tartjuk számon, nem nevezzük kivitelnek, ha valaki Somogy megyéből Hevesbe szállít. Ez persze azzal is jár, hogy nem kell tovább számolni az EU-ba irányuló export támogatásával, mert nem lesz ilyen, mint ahogy nem lesz vám sem.
A magyar mezőgazdaság szempontjából évtizedekre meghatározó lesz, hogy mennyire felkészülten érkezik az uniós „új világba”, vagyis milyen állapotban lesz a csatlakozás időpontjában. A felkészülés egyik meghatározó eleme a korábban emlegetett jogharmonizáció. És azt mondhatjuk, hogy Magyarország ebből a szempontból az elmúlt években sikeresen tevékenykedett, hiszen a magyar agrárrendelkezések mintegy 85 százaléka megfelel, szó szerint vagy szellemében megegyezik az uniós jogszabályokkal.
A másik fontos területe a felkészülésnek az intézményfejlesztés, mert hiába vannak jogszabályok, azokat át kell ültetni a gyakorlatba, és ehhez intézmények kellenek. Természetesen az ágazatnak eddig is megvolt a maga, jogszabályok által szabályozottan működő intézményrendszere, létezik például az állat- és növény-egészségügyi szolgálat, működik a sokszereplős támogatási rendszer, amelyben részt vesznek a megyei hivatalok, a kincstár, a bankok stb., és bár valóban előre haladtunk a jogharmonizációban, de az uniós intézményrendszer mégsem ugyanolyan, mint a miénk. Tehát mindenképp fejleszteni kell még annak érdekében, hogy az uniós jogszabályokat teljes körűen alkalmazni tudjuk. Az Európai Unió részletesen szabályozza például a gabonaintervenciós rendszer működtetését, vagy aprólékosan meghatározza, hogy egy állat-egészségügyi határállomásnak hogyan kell kinéznie, milyen műszerekkel kell rendelkeznie. De hogy a támogatásokat is példaként említsünk, sokkal bonyolultabb az uniós támogatás eljuttatása a kedvezményezetthez, mint amelyet mi a legrafináltabb hazai szabályozás mellett is megszoktunk. Az Unióban még azt is előírják, hogy amikor kiküldenek helyszíni ellenőrzésre valakit, akkor milyen formanyomtatvánnyal kell rendelkezni, hogy az értékelő kérdőíven a válaszadásra szánt kockákat nem a papír jobb oldalán, hanem a papír bal oldalán kell elhelyezni. A bonyolult adminisztrációra és a szigorú bürokráciára nekünk magyaroknak nemcsak lélekben kell felkészülnünk, hanem gyakorlatban is. Az az igazság, hogy a francia meg német gazdák is iszonyatosan fel voltak háborodva, amikor ezeket a jogszabályokat elfogadták, és komoly tüntetéseket szerveztek ellenük. Aztán ma, ha megkérdezünk egy német gazdát, hogy mit szól a bürokráciához, akkor azt mondja: nézze, ha arra gondolok, hogy a jövedelmem hatvan százalékáért egész évben gürcölök, a maradék negyven pedig támogatásokból származik, és ezért annyit senyvedek, hogy két nap alatt kitöltöm, majd beadom a kérdőívet, aztán megkapom a pénzt, üsse kő.
Az intézményfejlesztés területén Magyarországra komolyabb feladatok várnak, mint a jogharmonizáció tekintetében. Néhány szám: a külső határállomások előírásszerű fejlesztése kb. ötmilliárd forintjába kerül majd Magyarországnak, és kb. 400 fős kvalifikált apparátust kell felállítani. A SAPARD hazai hivatalának kiépítésénél is láttuk, hogy nem elég így vagy úgy létrehozni valamit, mert azt többszörösen ellenőrizni fogják, még az ellenőröket is ellenőrzik, hanem a felállított intézménynek mindenben meg kell felelnie az uniós előírásoknak.
De hát így lesz ez az uniós pénzek felhasználása során is. Sajnálom, hogy ilyen rossz hírekkel szolgálok, de aki gazdálkodóként támogatást vesz igénybe, annak arra is készülni kell, hogy lesznek időszakok, amikor szó szerint egymásnak adják a kilincset a magyar meg az uniós ellenőrök. Megnézik a számlát, és ha oda van írva, hogy felhasználtunk tízezer darab tíz centiméteres első osztályú acélszöget, akkor addig el nem mennek, amíg mind a tízezret meg nem találták, meg nem számolták, néhányat a gerendából kihúznak, bevizsgálják, hogy első osztályú volt-e, és ha azt állapítják meg, hogy csak tízzel kevesebb van, akkor közlik, hogy erre a számlára az EU-támogatás nem vehető igénybe. Ennyit a rossz hírekből.
A felkészülés következő fontos területe még a gazdaságfejlesztés, a kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy az állam, a kormány köteles tájékoztatni a gazdálkodókat, az országot arról, hogy mit is jelent a közös agrárpolitika, és milyen előnyökkel, hátrányokkal jár.
Meghatározó szerepe van még a felkészülésben az emberi erőforrások felkészítésének, magyarán a minisztérium, a szakhatósági apparátus, a gazdálkodók felkészítésének. A csatlakozást követően megszűnik a minisztériumi dolgozók gyöngyélete, amely szerintem eddig se volt, de a gazdák úgy hiszik. Mert ezentúl nem lesz az, hogy mi a lobbizó gazdákkal együtt a Kossuth téren kifőzünk valamit, és aztán azt jogszabályba öntjük, hanem bármit találjunk is ki, azt mind az összes többi tagországgal egyeztetni kell, és az ötlet csak közösen megalkotott jogszabályban kerülhet végleges formába. Ezért aztán, ha nem is minden tisztviselőnek, de a nagy részüknek majd rendszeresen Brüsszelbe kell járni, ahol a különféle (gabonapiaci, borpiaci, állat-egészségügyi stb.) bizottságok működnek. Nagyon kemény és bonyodalmas alkufolyamatokra kell majd számítani, ahol nagyon résen kell lenniük azoknak, akik a magyar érdekeket képviselik.
A csatlakozási folyamat kihívásait illetően a fenti feladatok viszonylag kiszámíthatóak, tehát felkészülhetünk rájuk. Az élet azonban még az EU-ban is előre nem kalkulálható változásokat hoz. Mert bármennyire is igyekezett az Unió a 2000 és 2006 közötti időszakra stabil agrárpolitikai környezetet teremteni, ha az elmúlt hónap eseményeire reagálnia kell, és ez minden bizonnyal szabályozásban is olyan változásokkal jár együtt, amelyek már bennünket is érinteni fognak. A száj- és körömfájás, a BSE, a dioxin- és az antibiotikum-botrány az egész állattenyésztést válságba sodorta az EU-ban. A húsfogyasztás jelentősen visszaesett, és továbbra is csökkenőben van Nyugat-Európában. Elég, ha csak arra gondolunk, tavaly október és idén január között a marhahús fogyasztása 50 százalékkal esett vissza az Unióban. Egyedül Németország négyszázezer szarvasmarha leölését és elégetését határozta el, mert a kereslet annyira lecsökkent, hogy intervencióra sem érdemes vásárolni, hiszen még remény sincs egy esetleges gyors keresletnövekedésre. A hústermelés visszaesése természetesen a növénytermesztésre is hatással lesz.
Az uniós agrárpolitikusok most egész erejükkel azon vannak, hogy a folyamatot megállítsák, illetve visszafordítsák, és ennek érdekében a fogyasztók bizalmát szeretnék elsősorban visszaszerezni. Ezért szervezték át Németországban a mezőgazdasági tárcát fogyasztóvédelmi, élelmezési és mezőgazdasági minisztériummá, és ezért neveztek ki az élére az eddigi hagyományokkal szakítva gazda helyett egy a fogyasztóvédelemben járatos zöldpárti ügyvédnőt, aki mindjárt az első beszédében leszögezte, hogy nem ért az agrárgazdasághoz.
Egyéb jelentős átrendeződésekre is számíthatunk az ágazatban, az uniós mezőgazdaság most gyökeres változások előtt áll. Magam hallottam, amikor a holland mezőgazdasági miniszter arról beszélt, hogy az eddig oly sikeres holland mezőgazdaságnak is váltani kell, hiába a világ második legnagyobb agrárexportőre. Ezentúl olyan agrárgazdaságot akarnak, mint Ausztriáé, amelyben nem a mennyiség a döntő, hanem az a minőség, amely a környezetet, a kultúrát, a hagyományokat, az életkörülményeket és a fogyasztók biztonságát veszi alapul.
Ezek azok a jelenségek, amelyek miatt nekünk is fel kell figyelnünk arra, hogy változásokra kell számítanunk az uniós mezőgazdaságban, az agrárjogszabályokban. Szigorításokra, a támogatási rendszer átalakulására, minden bizonnyal a direkt piaci támogatások csökkenésére és a vidékfejlesztést szolgálók, ezen belül is elsősorban az agrár-környezetvédelemmel összefüggők növekedésére lehet számítani.
De legyen bármennyire cseppfolyós vagy változékony is ez a feltételrendszer, nekünk mégis készülnünk kell az uniós tagságra. Bizonyítanunk kell, hogy a jog, az intézmények, a személyek felkészültsége terén érettek vagyunk a tagságra, és a csatlakozás után a nagy európai környezetben kell megpróbálnunk a közös európai mezőgazdaság és vidék jövőjéért együtt tevékenykedni.
Hivatkozott cikkek
- Euróna [7]