Varga Gyula

Nyomtatóbarát változat

A magyar mezőgazdaság 2000-ben újabb mélypontot ért el, a termelés egy év alatt 7-8 százalékponttal csökkent. Nem csak ez mondatja velem azonban, hogy számos teendő vár még az ágazatra, mielőtt az ország az EU-hoz csatlakozna. Ezek mindegyike – még ha első látásra nem is – összefüggésben van az általam legfontosabbnak ítélt feladattal, a versenyképesség javításával.

A tárgyalások során nem végeztünk még a kvóta- és a bázisszerzés tekintetében. A növénytermesztésben valamivel egyszerűbb a helyzet, de az állattenyésztésnél bármilyen kvótát szerzünk is, az a mostani termeléshez képest csak mint lehetőség fog megjelenni, mert a mai produkciónk mellett még a legszerényebb kvótákat sem fogjuk kihasználni.

Az intézményi rendszer kiépítésében szintén vannak adósságaink. Van ugyan piacszabályozási törvényünk, de nincs igazi piacszabályozás: létrehoztuk a garantált árak intézményét, de ezek annyira alacsonyan vannak meghúzva, hogy soha ne kelljen őket életbe léptetni. Azután vannak intervenciós központjaink, vannak pályázataink támogatásokra, de ezeknek az elosztásánál az objektivitás erősen megkérdőjelezhető. Mindeközben elkövettünk egy olyan hibát, hogy miközben egész Európa fejleszti az egészségügyi kontrollt, mi csökkentettük a hálózatot. Nagyon csúnya kritikát is kaptunk miatta. Még mindig nem működik használhatóan a termelői regisztráció, amelynek megtanulása elemi érdek lenne a magyar mezőgazdaság szereplői számára, mert különben nem fogunk hozzájutni a támogatásokhoz. Nem működik igazán az érdekvédelem, és ezen a területen, úgy gondolom, nagyon komoly tennivalók előtt állunk, a bizalom elvesztésének napjainkban is folytatódó rendjén, trendjén minél gyorsabban változtatnunk kell.

A szakismeretnek nemcsak abban van szerepe, hogy képesek legyünk megoldani az adminisztratív feladatokat. Ezt nagyon könnyen meg fogjuk tudni csinálni. Minden faluban lesz majd egy-két ügyes ember, aki ki tudja tölteni a kérdőíveket, és elintézi a feladatot. A termelés szakismereti dolgait illetően látok egyre nagyobb és egyre szembeötlőbb hiányosságokat. Az ember végigmegy az országon, gyomos a föld, a rozzant állatállomány ki van verve az utak mellé…

A magyar mezőgazdasági termelés legfontosabb és nem is annyira pénzen múló hiányossága a szervezetlenség. Ezt látom az Európai Unióba lépő agrárgazdaságunk leggyengébb pontjának. Pedig viszonylag gyorsan lehetne pótolni az efféle hiányosságokat, vagy legalábbis részben ledolgozni a hátrányokat, de, sajnos, nem ennek a folyamatnak vagyunk szemtanúi. Hogy félreértés ne legyen, elsősorban a külső üzletrészügyre vonatkozó parlamenti döntésre gondolok, amelynek következményei, úgy érzem, kiszámíthatatlanok. A kormánypárti politikusoktól rendre halljuk, hogy túl sok a nagyméretű üzem, illetve, hogy a kisebb családi gazdaságok irányába kell lépéseket tenni. Készítettem egy nagyon csúnya statisztikát a 2000-es összeírás alapján, amelyből kiderül, hogy van mintegy négyezer olyan szövetkezet, részvénytársaság, illetve kft. Magyarországon, amely átlagosan mintegy 500 hektáron működik, és van majdnem 600 ezer olyan egyéni termelő egység, amelyik átlagosan három hektárt művel. Ez országosan 6,4 hektáros átlagot jelent. Én tudom, hogy ez a statisztika csal, mert az egy hektár alattiakat is termelőként tartja számon, de a KSH tízéves könyörgésünk dacára sem készít az EU számára is érthető értékeléseket. Ugyanakkor nemzetközi konferenciákat járva tapasztalom, hogy Magyarországot mint a legdecentráltabb, a legdekoncentráltabb mezőgazdaságú országot emlegetik, egy sorban Lengyelországgal. Ez egy borzasztó dolog.

És valóban, még ha figyelembe is vesszük a statisztikák torzításait, akkor is szembeötlő az uniós és a magyar üzemek átlagos mérete közti különbség. A termelők például Franciaországban 37,6, Németországban 29,4 hektár szántót művelnek. Az ültetvénykultúráknál, szőlőnél, gyümölcsnél még nagyobb a különbség, mint a szántónál.

Elvégeztem ezeket a számításokat az állattenyésztésre vonatkozóan is, a különbségek ebben az ágazatban is jelentősek: négyszeresek-ötszörösek, de például Nagy-Britanniában (persze még a BSE-mizéria előtt) egy szarvasmarhatartó tízszer annyi állatot gondozott, mint nálunk.

A növekedési küszöb olyan értéket jelent, amely megmutatja, hogy melyik az a szántóterületben kifejezhető üzemméret, amely alatt az üzemek az elhalás, a csökkenés, és amely fölött a növekedés stádiumában vannak. A nem különösebben nagyüzemi struktúrájú Baden-Württembergben például az alsó mérethatár 1970 és 1980 között 10 hektárral lett nagyobb, újabb tíz év múlva pedig 15 hektárral, és csak öt év kellett az újabb 10 hektáros emelkedéshez. Egyetlen kivétel sincs a tartományok közt, és átlagosan is két és félszeresére nőtt 25 év alatt az elfogadható üzemméret alsó határa.

Eközben mi magunk itt, Magyarországon egy törpésítési program lendületében vagyunk még, ahelyett, hogy belátnánk, ezzel a vesztünkbe és nem az Európai Unióba rohanunk.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben tulajdonképpen nem az a gondunk, hogy túl sok mezőgazdasági nagyüzemünk lenne, hanem nagyon sok nagyon kicsi termelőnk van.

Van egy másik tévhit is, hogy a nagyüzemek az EU-ban nem kapnak támogatást. Ennek azonban éppen az ellenkezője az igaz. Németországban a családi gazdaságok 600, a mi betéti társaságainkhoz hasonló szervezetek 670, a jogi személyiségű vállalatok 750 márkát kaptak támogatásként.

A versenyképesség javítása azonban nem csak üzemnagyságtól, a szakmai rátermettségtől, az eredményes tárgyalásoktól vagy a kormánytól függ. Mi abba az Unióba igyekszünk, ahol a morális magatartás kifizetődő, és nem öngyilkosság; ahol a kiélezett verseny dacára a hazai szóhasználatból kikopott olyan fogalomnak, mint a szolidaritás, még mindig van jelentése; ahol a szerződésszegés senki részéről sem bocsánatos bűn; ahol az adatközlés nem az adóelkerülés szándékával, hanem a támogatás elnyerésének igényével történik; és ahol az érdekvédőket a kormány nem tekinti ellenségének, mint ahogy az érdekvédők sem tekintik ellenségüknek a kormányt: elfogadják egymást partnernek. Alapvető szemléletbeli változásra van tehát szükség, és bár ez tényleg nem pénzkérdés, mégis rettentő nehéz lesz.

• Euróna