„Kedden történt. Hogy mi történt AZON a kedden – ma már szinte percnyi pontossággal tudjuk. De AZON a keddi délelőttön, senkinek, sehol, fogalma sem volt arról, hogy a Magyar Népköztársaság államrendje összeomlik, rendőrsége felbomlik, néphadserege szétesik… Az összeomlás során a nép megpróbálta a nemzet sorsát a maga kezébe venni, hogy ez kudarcba fulladt, nem rajta múlott…” „Azon a kedden” az idézett szavak írója „a történelmet élte”, ezen a kedden viszont belehalt a történelembe. Elképesztő a keddek hihetetlen egybeesése. 2001. március végén kaptuk tőle azt a körlevelet, hogy 27-én kiveszik az egyik veséjét „tumor okából”, és három hónap múlva, 2001. június 6-án, kedden hunyt el, s 2001. július 10-én, kedden, a 300-as parcellából elindul égi barátainkhoz. Szabó Miklós új gondolatokkal várja, Solt Ottilia tanítványokat hoz, Nagy András mennyei anekdotákat, Fekete Éva kenyeret ken, Petri Gyuri vörösbort bont, ’89-es évjáratút.
„A történelmet éljük. Valamennyien együtt” – írta Göncz Árpád Hegedűs B. András kötetének ünnepi előszavában, de utána, a „konyhában”, mikor magára maradt az ünnepelttel, a maradék bort kortyolva a Dohány utcai „fiúkkal”, hozzátette, „a munkába gebedj bele, András”. De András a munkátlanságba gebedt bele. Nyugdíjba tudott volna vonulni: nyugdíjasként naponta bejárni a levéltárba, lefújni a port iratokról, lelkes tanítványokat bevezetni, lelketlen szerkesztőket kioktatni, slamperájt beszüntetni – így képzelte.
Így képzeltük mi is a Beszélőben. Hogy minden hónapban megkapjuk a magunk levelét – postán, faxon, e-mailen, üzenetrögzítőn, hogy mit szúrtunk el megint. Hogy hol tévedtünk, hogy miért tarthatatlan, hogy nem mehet így tovább, hogy miért ez a bajok végső oka, hogy ti is... azaz mi... És tényleg: nem voltunk elég körültekintőek, nem vettük figyelembe, hogy, meg különben sem hívtuk vissza a megbeszélt időben, és egyáltalán, ebből a slamperájból így tényleg nem lesz semmi sem Ennek a korholásnak köszönheti a Beszélő sok fontos publikációját, dokumentumát. Hegedűs B. András sokféle „definíciót” begyűjtött élete során, de nekünk, mostani Beszélő-szerkesztőknek talán az a legfontosabb, amit Germuska Pál mondott ott, az 56-os intézeti, családias megemlékezésen: hogy HBA tanítani nagyon tudott. Szenvedélyesen, türelmetlenül, mert – úgy hitte – másképp nem fog a szava. Pedig valahogy azért csak hatott ránk, bármilyen makacsok vagyunk (mi is) mindnyájan. Nagyon emelt hangon mondta egyszer – kedden-e, vagy máskor, ki emlékszik már –, hogy a történelem nem múlt idő – válaszul arra, hogy egy óvatlan „tanonc” azt találta mondani, hogy „- ez már mind ki van kutatva”.
Riposztjának megfelelve, a jelen idejű történelem jegyében, mi most, az alább olvasható összeállításban az 56-os Intézetben elhangzott 70. születésnapi köszöntőkből idézünk, illetve Kende Péter írását közöljük, amely az egykori tisztelgésből mostanra nekrológgá komorult.
Hivatkozott cikkek
- Búcsú [6]