Skip to main content

Hegedűs B. András (1930–1956–2001)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Ezen a kedden


„Kedden történt. Hogy mi történt AZON a kedden – ma már szinte percnyi pontossággal tudjuk. De AZON a keddi délelőttön, senkinek, sehol, fogalma sem volt arról, hogy a Magyar Népköztársaság államrendje összeomlik, rendőrsége felbomlik, néphadserege szétesik… Az összeomlás során a nép megpróbálta a nemzet sorsát a maga kezébe venni, hogy ez kudarcba fulladt, nem rajta múlott…” „Azon a kedden” az idézett szavak írója „a történelmet élte”, ezen a kedden viszont belehalt a történelembe. Elképesztő a keddek hihetetlen egybeesése. 2001. március végén kaptuk tőle azt a körlevelet, hogy 27-én kiveszik az egyik veséjét „tumor okából”, és három hónap múlva, 2001. június 6-án, kedden hunyt el, s 2001. július 10-én, kedden, a 300-as parcellából elindul égi barátainkhoz. Szabó Miklós új gondolatokkal várja, Solt Ottilia tanítványokat hoz, Nagy András mennyei anekdotákat, Fekete Éva kenyeret ken, Petri Gyuri vörösbort bont, ’89-es évjáratút.

„A történelmet éljük. Valamennyien együtt” – írta Göncz Árpád Hegedűs B. András kötetének ünnepi előszavában, de utána, a „konyhában”, mikor magára maradt az ünnepelttel, a maradék bort kortyolva a Dohány utcai „fiúkkal”, hozzátette, „a munkába gebedj bele, András”. De András a munkátlanságba gebedt bele. Nyugdíjba tudott volna vonulni: nyugdíjasként naponta bejárni a levéltárba, lefújni a port iratokról, lelkes tanítványokat bevezetni, lelketlen szerkesztőket kioktatni, slamperájt beszüntetni – így képzelte.

Így képzeltük mi is a Beszélőben. Hogy minden hónapban megkapjuk a magunk levelét – postán, faxon, e-mailen, üzenetrögzítőn, hogy mit szúrtunk el megint. Hogy hol tévedtünk, hogy miért tarthatatlan, hogy nem mehet így tovább, hogy miért ez a bajok végső oka, hogy ti is... azaz mi... És tényleg: nem voltunk elég körültekintőek, nem vettük figyelembe, hogy, meg különben sem hívtuk vissza a megbeszélt időben, és egyáltalán, ebből a slamperájból így tényleg nem lesz semmi sem Ennek a korholásnak köszönheti a Beszélő sok fontos publikációját, dokumentumát. Hegedűs B. András sokféle „definíciót” begyűjtött élete során, de nekünk, mostani Beszélő-szerkesztőknek talán az a legfontosabb, amit Germuska Pál mondott ott, az 56-os intézeti, családias megemlékezésen: hogy HBA tanítani nagyon tudott. Szenvedélyesen, türelmetlenül, mert – úgy hitte – másképp nem fog a szava. Pedig valahogy azért csak hatott ránk, bármilyen makacsok vagyunk (mi is) mindnyájan. Nagyon emelt hangon mondta egyszer – kedden-e, vagy máskor, ki emlékszik már –, hogy a történelem nem múlt idő – válaszul arra, hogy egy óvatlan „tanonc” azt találta mondani, hogy „- ez már mind ki van kutatva”.

Riposztjának megfelelve, a jelen idejű történelem jegyében, mi most, az alább olvasható összeállításban az 56-os Intézetben elhangzott 70. születésnapi köszöntőkből idézünk, illetve Kende Péter írását közöljük, amely az egykori tisztelgésből mostanra nekrológgá komorult.








Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon