A Mansfeldek bécsiek voltak, a család még a múlt században onnan jött Pestre.[1] Mansfeld Péter 1941. március 10-én született. 1945-ben a család férfi tagjait, édesapját, nagybátyját, nagyapját „málenkij robotra” vitték, és a nagyapa nem jött haza.[2] Édesapja fodrász volt, 1946-ig saját üzletét irányította. Alkalmazottat tartott, és felesége fodrászsegédként szintén az üzletben dolgozott. A házaspár később KTSZ-ben helyezkedett el. 1951-ben különváltak, két év múlva bontották fel a házasságot.[3] Péter tíz évvel idősebb nővérével és négy évvel fiatalabb öccsével az édesanyjánál maradt. Az 5. osztályt elégtelennel végezte a Medve utcai iskolában, pótvizsgázni kényszerült, Balkányban, intézetben folytatta az iskolát.[4] Ezután esztergályos ipari tanuló lett a csepeli Rákosi Mátyás tanintézetben.[5] A „szakma legjobb ipari tanulója” címért folyó versenyben 2. helyezést ért el 1956. március 15-én. „Az egyik korabeli újságban megjelent a fényképe. Ott áll ipari tanuló egyenruhában az esztergagép előtt, mint a munkásosztály jövendő büszkesége. [...]
A gépek, a szerelés, a bütykölés volt az életeleme.”[6]
Sok minden érdekelte, így a nyúltenyésztés, a labdarúgás, a cselgáncs – de mindenekelőtt a gépjárművezetés. A csepeli Vas- és Fémművekben tanult meg vezetni. 1956 folyamán áthelyezéssel a MÁVAG-ba került. „Olvasni is szoktam, főként detektív regényeket, de olvastam az Ifjú Gárdát is.”[7] Kiterjedt baráti köre volt, főleg lakókörnyezetéből, a Rózsadombról. Akkoriban ez a városrész még távolról sem volt úgy beépítve, mint napjainkban, Mansfeld Péter és társasága tökéletesen ismerték a környező erdőket, hegyeket, barlangokat.
A kezdet
Mansfeld a forradalom alatt, a fegyverszüneti tárgyalások idején csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Szabó János (Szabó „bácsi”), a felkelők parancsnoka először elküldte őt (Bóna Rezső barátjával és későbbi vádlott-társával együtt) mint túlságosan fiatalt.[8] Később mégis ő lett a gépkocsis összekötő, noha nem lehetett jogosítványa. Ilyen minőségében legtöbbször a Széna tér és a Schmidt-kastély között teljesített szolgálatot,[9] a II. kerületi tanácsházán és pártházban utasításokat adott át, a Fő utcából és a BRFK-ból lőszert, kézigránátokat, gyutacsot, a Szabad Nép székházából[10] papíranyagot, a Margit Kórházból pedig gyógyszereket és kötszereket szállított.[11] Mindennap bejárt a Széna térre, otthon aludt. Nem volt tudatos forradalmár (15 és fél évesen ez nehezen is lenne elképzelhető), de Szabó bácsi maradandó benyomást tett rá. 4-én is ott volt a Széna tériek bázishelyén, a földalatti-építkezés munkásszállójában. „Mansfeld elég otthonosan mozgott ott, több fegyveres személyt ismert.”[12] Nemsokára megkezdődtek a harcok. Valószínűleg 4-én estig maradt együtt a felkelőkkel.[13]
November 5-től elsősorban a fegyverek összegyűjtésével foglalkozott. Már a Széna téren is szerzett néhányat, főleg barátjával és későbbi vádlott-társával, Holecz Istvánnal.[14] „...[B]eszéltünk egymás között arról, hogy egy forradalom esetén csatlakozunk a forradalmárokhoz. Ezért tartottuk szükségesnek, hogy a fegyvereket megőrizzük.”[15] Összesen egy golyószórót, öt-hat géppisztolyt, 15 dobtárat, 30 kézigránátot, számtalan gyutacsot és lőszert szedtek össze, elosztották egymás között, és elrejtették,[16] de másfél éven belül jó néhány darab eltűnt. 5-én Piros László volt belügyminiszter Vérhalom utcai villájába többek között Mansfeld is bejutott, onnan elvitt két géppisztolyt és egy kézigránátot. Ez a fegyverszerző akció azonban mégsem sikerült, mert az Apostol utcában egy civil ruhás rendőr feltartóztatta, és elvette a zsákmányt.[17]
1957 folyamán Mansfeldben a fegyveres és politikai ellenállás szándéka – ellentétben a divatos vélekedéssel – fel sem merült. Áthelyezéssel a MOM gyárba került, itt folytatta tanulmányait. Innen és korábbi munkahelyéről, a MÁVAG-ból önindító motort, fúrófejeket és több más szerszámot, tárgyat tulajdonított el, a perirat szerint 3-4000 Ft értékben.[18] Augusztus 4-től Zachorecz József nevű, hasonló korú barátjával a lopások egész sorozatát hajtotta végre, összesen kb. 30 000 Ft értékben, bár az eljárás során a kár nagy része megtérült.[19] Október 4-én fogták el őt több társával: egy „kölcsönvett” autóval Óbuda felé furikáztak, amikor észrevették, hogy üldözik őket, mire Mansfeld hirtelen kanyarral befordult a Tímár utcába, és nekiment egy fának. Három napon belül azonban megszökött a rendőrségtől, és Zachoreczcel a hónap közepéig – újabb letartóztatásáig – folytatta a tolvajlást. Három és fél hónapot töltött vizsgálati fogságban. Az itt eltöltött idő, mindaz, amit a rabtársaktól hallott, meghatározó élménye maradt, és aztán haláláig a rendszer kiengesztelhetetlen ellenségévé vált.[20] 1958. január 29-én egyéves börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. Szabadon engedték tehát, s a munkahelyén megbocsátottak neki, mivel „okos, szorgalmas és igen tanulékony fiú”.[21]
A „terrorbanda”
Mansfeld egyik jó barátja Blaski Gábor volt. Az ő unokahúgának, Baustingl Editnek udvarolt.[22] 1957 végén már közelebb került bátyjához, a három évvel idősebb Blaski József betanított munkáshoz is. Amikor megszökött a rendőrségtől, őt kereste fel, aki felajánlotta neki, hogy húzódjon meg a lakásában, de Mansfeld ezt nem fogadta el. (Ehelyett a Rózsadombon, egy szalmakazalban éjszakázott „bulitársával”, és az öccse vitte neki az ennivalót a József-hegyi kilátóhoz.[23]) Ekkoriban már közösen is csináltak egy-két kisebb „stiklit”. Amikor a rendőrség újra elfogta Mansfeldet, Blaskit is szerepeltették tanúként a tárgyaláson.
1958. február 15-én Blaski és Mansfeld elhatározták, hogy közös akciókba kezdenek. Mindketten a pénzszerzés lehetséges módozatait vették számba. Azt találták a legcélravezetőbbnek, ha fegyveresen, lopott autókkal rablótámadásokat hajtanak végre. Elrejtett géppisztolyaik azonban erre nem voltak eléggé alkalmasak, pisztolyokat akartak szerezni, rendőrök, munkásőrök lefegyverzésével.[24] Elképzelésük szerint igazolványaikat, egyenruháikat is felhasználják majd postahivatalok megtámadására.[25]
Még ezen a napon megpróbáltak elkötni egy Pobjedát a Vérmező utcában. A kocsit Mansfeld nem tudta beindítani, de elvitték az iratokat és egy benzinutalványt. Másnap elővették az Apostol utcai romos garázs aknájából a Mansfeld által szakszerű módon elrejtett géppisztolyt és a tárakat.
Blaski már az első beszélgetéskor felvetette, hogy ketten nem lesznek elegen. Mansfeld 16-án véletlenül találkozott régi barátjával, Bóna Rezső segédmunkással, volt osztálytársával, akinek a lakásán elmondta, hogy Blaskival mik a céljaik. Ott volt Bóna barátja, a náluk egy évvel fiatalabb Furka László ipari tanuló is, akit Mansfeld azelőtt nem ismert.[26] Kiderült, hogy Bóna is egy csoport megalakítását tervezte röpcédula-terjesztés céljából. Mansfeldnek nem volt ez ellen kifogása, de megjegyezte, hogy ehhez Blaski beleegyezése is szükséges. Furka bejelentette, hogy a forradalom idején összeszedett néhány röplapot, azokat lehetne sokszorosítani.[27] Bóna megkérdezte Mansfeldtől, hogy felvenné-e őt a bandába, s beajánlotta Furkát is, mondván, hogy jól ismeri őt, és felelősséget vállal érte. Mansfeld beleegyezett a csatlakozásukba. Arról beszéltek, hogy majd a Mansfeld által ellopott autóval terjesztik a röpcédulákat. Az írógép megszerzése Bóna és Furka feladata lett volna.[28] Bónát táppénzcsalás miatt bírósági eljárás fenyegette, ezért rövid időn belül disszidálni akart, és vele ment volna Furka is.[29]
Másnap, 17-én reggel Mansfeld – ugyancsak egy véletlen találkozás alkalmával – beszervezte a csoportba egy másik régi barátját, a nála két évvel fiatalabb, még általános iskolás Egei Attilát. Ez alkalommal Mansfeldnek sikerült a Külügyminisztérium elől egy Warszawát elkötnie, amit elrejtett a rózsadombi, elhagyatott Szeréna utcában. Délután Blaskival egy csatornadarabból rendszámtáblát készítettek. A zavartalan közlekedést úgy akarták biztosítani, hogy szovjet rendszámot festenek fel, de végül mégsem bíbelődtek ezzel, mert már az alapozás is nagyon lassan száradt. Inkább felfedező körutat tettek a környéken autózgatva. Úgy látták, hogy az Árvácska utcai osztrák követség előtt álló rendőr lefegyverzése megoldható lenne, mivel arrafelé is nagyon gyér a forgalom. Blaski arra kérte Mansfeldet, tanítsa meg vezetni, hogy egyedül is ki tudjon szökni Nyugatra, illetve el tudja menekíteni a többieket, ha Mansfeld megsérül valamelyik akcióban.[30]
A csoport előzetes megbeszélés szerint fél hétkor találkozott a Medve utcai iskolánál. Ide Blaski és Mansfeld a gépkocsival jött, magukkal hozták géppisztolyukat is. Blaski az újonnan beszervezett fiatalokat nem vagy csak kevéssé ismerte, de semmi kifogást nem emelt személyükkel szemben. Mind az öten kocsiba szálltak, és elkezdtek furikázni a budai oldalon. Mansfeld be akarta bizonyítani a többieknek, hogy jól tud vezetni, és meg kellett beszélni a terveket.
A röpcédulázás nem került szóba sem ekkor, sem a későbbiekben. A két vezető már konkrét elképzeléssel érkezett, s ennek végrehajtását akarták keresztülvinni, de Blaskit valószínűleg egyébként is hidegen hagyta a politikai célú ellenállás gondolata.[31] Blaski 1956 októberében a XII. kerületi rendőrkapitányság nemzetőrségébe jelentkezett, mivel sógora itt szolgált rendőrként. A forradalom leverése után is ott maradt kisegítő rendőrként 1957. január 14-éig, amikor is leszerelték, mert még nem volt katona.
Mansfeld viszont – vizsgálati fogsága óta – a rendszer esküdt ellenségévé vált, és a gengszterkedés mellett a kádárista megtorlással szembeni bosszú, a forradalom újraélesztésének vágya is hajtotta. Legfontosabb feladatának sógora, Virág János pedagógus kiszabadítását tartotta, akit forradalmi tevékenységéért öt évre ítéltek. Állítólag a Fő utcai ügyészség megtámadását, Maléter Pál kiszabadítását is felvetette, hogy a legendás katonát vezetőjüknek válasszák.[32]
Mansfeld mellett Bóna Rezső ment át a legtöbb kalandon. Részt vett az 1956. október 23-i tüntetéssorozatban, csatlakozott a Széna tériekhez, a KSH-nál teljesített őrszolgálatot. A II. kerületi pártbizottság épületének elfoglalása után részt vett a brosúrák, könyvek szétszórásában elégetésében. 1956. november 12-én elhagyta az országot, Svájcba került. Laktanyákban, kolostorokban lakott, majd harmadmagával a Genfi-tó partján „kölcsönvett” egy csónakot, azzal s egy hegyen átmászva Franciaországba jutottak. Ott hamarosan igazoltatták őket. Mivel nem akartak az idegenlégióba kerülni, visszavitték őket Svájcba. Itt lopás, verekedés, garázdaság miatt hat napra börtönbe csukták őket. 1957 januárjában Bóna visszajött Magyarországra, s 1957 nyarán egy barátjával az amerikai (!) és a francia követségen jelentkeztek az idegenlégióba.[33] Bóna a Vízműépítő Vállalatnál elkövetett táppénzcsalása miatt már várta a letartóztatását.
1956-ban Egei Attila mindkét bátyja egészségügyis volt a Széna téren, s ő is megfordult a felkelők bázisán. A forradalom leverése után röpcédulák terjesztésében vett részt. Elmondása szerint a Mansfeld-csoportban már nem volt szó röpcédula-terjesztésről, csak arról, hogy minden tagnak szereznek pisztolyt: „egy postát kirabolunk, és a pénzzel, a fegyverekkel disszidálunk.”[34]
Blaski és Mansfeld annyi embert akart beszervezni, hogy a banda három gépkocsiban közlekedve kényelmesen elférjen. Mansfeld és Bóna fontos feladatnak tartották az újabb forradalom kirobbantását. Ha ők elkezdik, gondolták, egészen biztosan lesznek követőik. „Attól sem kell félni, hogy esetleg egy időre börtönbe kerülünk, mert úgyis meg fog változni a rendszer, és mi leszünk a nagy emberek, hajlongani fognak előttünk” – hangoztatták.[35]
Este 7-kor az osztrák követségtől mintegy 70 méterre, a Bimbó utca és az Árvácska utca sarkán állították le a kocsit. Mansfeld javaslata szerint mind az öten odamentek volna az őrszem lefegyverzéséhez, de Blaski ezt túl feltűnőnek tartotta, és azt indítványozta, hogy a tervet hárman hajtsák végre, a másik kettő pedig figyeljen, és veszély esetén adjon füttyjelet. Bóna „berezelt”,[36] Egei sem vállalta a lefegyverzésben való részvételt. Mansfeld odaállította őket a kocsi mellé, amíg vissza nem jönnek. Amikor odaértek a rendőrhöz, az előzetes megbeszélés szerint Mansfeld egy utcanevet kérdezett, majd Blaski a kabátja alól előkapta a géppisztolyt: „Kezeket fel!” Vekerdi Elek törzsőrmester a pisztolya felé kapott, de amikor Furka is rákiáltott, nem próbálkozott az ellenállással. Mansfeld elvette a szolgálati fegyverét, a tárakat, és csőre töltött. Ezután a gépkocsihoz kísérték, de közben – mivel Bónáék egy idegen közeledését jelezték – felszólították Vekerdit, hogy tegye le a kezét.
A kocsit Mansfeld Budakeszi felé indította, a törzsőrmestert hátul (a pisztollyal) Blaski, a másik oldalról Furka vette körül, elölről pedig Bóna fogta rá a géppisztolyt. Mellette ült Egei. Elvették a rendőr igazolványait is. Ekkor mondta Blaski, hogy eredeti tervük szerint megölték volna, de most, hogy látják, két gyermeke van, megkímélik az életét. A fiatalok ugyanis egymás között még az akció előtt elhatározták, hogy likvidálják a rendőrt, de ezt valószínűleg egyikük sem akarta igazán. Lehetséges persze, hogy ellenállás esetén sor került volna fegyverhasználatra. Így azonban inkább csak nagyzoltak. Amikor egy autó megelőzte őket, Blaski felkiáltott: „ez a mi autónk, most viszik a többi rendőrt is kifelé!” Merthogy ez egy jól szervezett banda, amelynek a feladata a rendőrök összeszedése. Mansfeld erre rálicitálva megkérdezte a törzsőrmestert, hogy látta-e a 4-es és a 6-os számú filmhíradót, mert az ott bemutatott vonatrablást is az ő galerijük hajtotta végre. Bóna megkérdezte tőle, hogy magyar ember-e. Igenlő válaszára kijelentette, hogy ők is magyarok, de gengszterek is. Bóna ezután a rendőrnek a forradalom alatti tevékenységére kérdezett rá: hány embert vitetett el, vagy végzett ki? A semleges válasz után Egei azt igyekezett megtudni, hogy mióta rendőr, és bántott-e valakit a „Kádár-kolbásszal”? Vekerdi azzal védekezett, hogy nincs is gumibotja. Ezután azt firtatták, hogy miért nem inkább üzemben dolgozik, ott többet kereshetne.[37] Végül Blaski megkínálta cigarettával, kezet fogott vele, és bántatlanul elengedték a Ságvári-ligetnél, elkísérték a 22-es buszhoz azzal, hogy ha elősegíti a felismerésüket, akkor családostul megölik. Kioktatták, hogy mindenkinek azt mondja: álarcos banditák támadták meg. Az igazolványát nem adták vissza, és arra is vigyáztak, hogy ne láthassa meg a rendszámot.
Visszatérve valahol a Rózsadombon hagyták a gépkocsit, mert kifogyott belőle a benzin. A további akciókat másnapra halasztották. 18-án a kora délutáni órákban már nem volt ott az autó, ahol hagyták, de a helye be volt jelölve. Ezután Mansfeld és Blaski a Markó utcából a Nehézipari Minisztérium tulajdonában lévő Mercedest vitte el. Jártak Mansfeld egyik volt fogolytársánál Újpesten géppisztolyokért. Őt nem találták meg, családtagjai pedig elmondták, hogy már rendőrök is sikertelenül keresgéltek ott. Bónával és Egeivel a Török utcában találkoztak, ekkor derült ki, hogy Furka már nem tart velük, mert fél a következményektől.[38] Óbuda felé indultak, hogy megismételhessék a tegnapi akciójukat, azonban az autó elromlott. A II. kerületi Kandó Kálmán utcából elvittek egy Pobjedát. A Várban, majd a pesti oldalon egészen az újpesti remízig kerestek rendőrt vagy munkásőrt, de nem találtak támadásra alkalmas helyet. Visszafelé az Élmunkás térnél egy rendőr le akarta állítani őket, majd a Marx tér közelében egy motoros rendőr eredt utánuk. Blaski és Bóna tüzelésre készült, miközben Mansfeld teljes sebességre kapcsolt, s a piroson áthajtva sikerült leráznia az üldözőket. Budán a Lukács parkban hagyták az autót, melynek további használatát veszélyesnek ítélték. Szétszéledtek, de Mansfeld visszatérve megtalálta Blaskit és Bónát, akikkel közölte, hogy a rendőrök már a nyomukban vannak, s őt már otthon is keresték. Először Blaskihoz mentek, aki meghagyta a feleségének: mondja majd azt a rendőröknek, hogy elutazott.
Ezután Mansfeld javaslatára egy volt cellatársának, Kalló Józsefnek a feleségéhez indultak a Lukács utcába, hogy „igazságot szolgáltassanak”. Az asszony ugyanis ’56-os fényképek gyűjtéséért feljelentette a férjét, hogy összeálljon egy katonatiszttel. A többiek elfogadták Mansfeld véleményét, miszerint a besúgó feleséggel, mint ellenséggel, végezni kell, akárcsak a katonatiszttel. Az is felmerült bennük, hogy a nőt megerőszakolják.[39] Zsákmányolt rendőrigazolványuk révén akartak behatolni a lakásba, amelyben aztán megbújtak volna a rendőri körözés elől. Ki tudja, mennyire gondolták komolyan, amit elterveztek – valószínűleg ugyanannyira, mint a rendőr meggyilkolását –, de ez nem derülhetett ki, mert váratlanul a volt cellatársat találták otthon. Mansfeld elmesélte neki az elrabolt pisztoly történetét, és azt is, hogy a rendőrség keresi őket, de azt nem, hogy mi célból látogattak oda. Kalló marasztalta őket éjszakára, de ők nem maradtak, mert Mansfeld nem bízott meg benne: attól tartott, hogy elalvásuk után Kalló telefonon értesíti a rendőrséget.
Ezután a Mártírok útja és az Erőd utca sarkán álló Pobjedát akarták elkötni, amely egy alezredesé volt. Mansfeld a tőrével kinyitotta az ajtaját, de nem tudta beindítani az autót. Ezután Bóna nőismerősét akarták felkeresni a Városmajor környékén, de nem találták otthon.[40] Mansfeld állítólag a Városmajor utcában is el akart lopni egy autót, de Blaski leállította, mert szerinte az rendőrségi kocsi volt.[41] A parkban ülve egy-két óra múlva fázni kezdtek, és elmentek a Törökfürdőhöz, ahol Mansfeld tudott egy elhagyatott helyiséget. Itt aludtak reggelig. Mansfeld ekkor meglátta a rendőröket, akik a közelben kutattak utánuk. Egy alkalmasnak látszó pillanatban beugrottak a szomszéd ház udvarára, a nyomozók azonban észrevették őket. A Duna-part felé futottak, majd az Árpád híd felé. Blaski javaslatára a többiek kissé lemaradtak tőle. A Kolosy téri piacnál Mansfeldet és Bónát elfogták, Blaski viszont elkapott egy villamost. A Halászbástyánál elásta a pisztolyt és a tárakat, majd a Déli pályaudvarhoz tartott. Itt kellett volna találkoznia a feleségével, de a jegypénztári folyosón két rendőr őrizetbe vette.[42]
A vizsgálati fogságban
Blaski letartóztatásával a teljes „terrorbanda” a rács mögé került. Furka Lászlót és Egei Attilát még előző éjszaka a lakásukban fogták le. Közülük ekkor csak Blaski József töltötte be a tizennyolcadik életévét. Mansfeldet, Egeit közös cellába zárták, Blaskit a mellettük lévőbe. A nyomozók mindkét oldalon lehallgató készüléket helyeztek el. Egei azt mondta Mansfeldnek, hogy Blaskit valószínűleg fel fogják akasztani. Mint ahogy várni lehetett, átkiabáltak egymáshoz, különösen azután, hogy Blaski cellatársát kihallgatásra vitték. Mansfeld prognózisa szerint ő 3-4 évet, Blaski hármat fog kapni. Blaski visszakiabált: „csak nehogy 10 év legyen belőle”.[43] Blaski szerint mindkét oldalon kifúrták szöggel a falat, és a lyukon keresztül beszélgettek.[44]
Mindnyájukra börtönügynököt állítottak, nem is akármilyet. Volt rendőröket és elhárítótiszteket, akik játszi könnyedséggel kiszedtek a gyerekekből szinte bármit.
Börtönügynöki jelentés szerint Blaski hibának tartotta, hogy nem beszélték meg, mit valljanak, és abban bízott, hogy Mansfeldnek módja van kioktatni a többieket.[45]
Egy másik jelentés szerint Bóna „azon törte a fejét, miként lehetne elérni, hogy Mansfeld befogja a pofáját”.[46]
Az Egeire állított ügynök többek között ezt jegyezte fel: „Biztos, hogy ha jobban előkészítjük a dolgot, akkor azóta már egy pár zsarut kinyírtunk volna. Ezt sem lett volna szabad elengedni, hanem ott a Ságvárin hazavágni, és jó mélyen eltemetni, akkor kereshetnék, az már nem kérne kenyeret. Hülyeség volt a sorozatos kocsilopás is, mert ezzel is csak felhívtuk magunkra a figyelmet, hát hét nap alatt 3 kocsit loptunk, ezek között miniszteri kocsi is volt. 5 fiatal srác autózgat, miniszteri kocsiban, ráadásul géppisztollyal meg pisztollyal, hát így csak megbukni lehet.”[47]
Mansfeld Péter magányában, reménytelen helyzetében hihetetlen bátorságról és lelkierőről tett tanúbizonyságot. Elfogásának pillanatától bízott abban, hogy valamilyen úton-módon meg tud szökni. Először a priccséről letört vassal akarta kihallgatáskor a nyomozóját leütni, és annak fegyverével, igazolványával elmenekülni. Ez a terv napokig tartó fáradságos előmunkát igényelt, különösen a lefeszített darab kettétörése, mivel az túl hosszú volt. Eközben figyelni kellett az őrt is. A zárkatárs börtönügynök mindent jelentett. A nyomozók „kombinációt” dolgoztak ki, hogy a spiclijüket ne érje gyanú: fényképészhez vitték Mansfeldet, ahol le kellett vennie a kabátját, amelybe beletette a vasdarabot. Az egyik rendőr „véletlenül” belebotlott a vasdarabba. Ez éppen Mansfeld 17. születésnapján történt. Vizsgálója, Fenyvesi István főhadnagy megkérdezte, hogy mit akart tenni a vasdarabbal. „Kijelentem, hogy a fenti kérdésre nem vagyok hajlandó vallomást tenni” – hangzott a válasz. A nyomozó következő kérdésére megvédte a besúgót: „Zárkatársam nem tudott arról, hogy én az ágyamból vasat vettem ki, és azt kettétörtem.”[48] Ugyanis a feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt is büntetés járt volna. Mansfeldet ötnapos sötétzárkára ítélték. Büntetésének letelte után a börtönügynöknek beszámolt arról, hogy milyen rossz volt a sötétzárka, „de majd a vizsgálónak dicsérni fogja, hogy mutassa: még attól sem fél”.[49] Mansfeld „gyakran fegyelmezetlenkedik, ilyenkor az őrök rendreutasítják”.[50]
A börtönügynök továbbra is állandóan résen volt. Egyszer Mansfeld önkritikusan megjegyezte, hogy „kissé elhamarkodta ezt a csoport felállítását, nem gondolta, hogy ilyen begyulladásos alakok vesznek benne részt, akik hamar elárulják egymást, ha bajba jutnak”.[51]
Bár Mansfeld vallomásaiban kevés taktikai elemet lehet felfedezni, azért igyekezett egy Schoherin József nevű fiktív figurára hárítani a szervezkedés kezdeményezését és irányítását, de ez a próbálkozás is eleve kudarcra volt ítélve: „Mansfeld az általa kitalált kémmesével igyekszik félrevezetni a nyomozóját.”[52]
Mansfeldet nem törte le az sem, hogy az egyik márciusi helyszíneléskor nem tudott meglépni. „Majd a legközelebbi sikerülni fog.”[53] Mansfeld a kint lévő barátait nagyon igyekezett menteni. Víg kedélyállapotát megőrizte egészen addig, amíg az előadója elő nem állt azzal, hogy sógorát, Virág Jánost „ki fogják nyírni”.[54] (Valójában erről szó sem volt.)
A spicli figyelmeztette megbízóit, hogy Mansfeld a helyszíneléskor szökni készül, de hiába. Az április 30-án történteket mindkét fél hitelesen mutatja be:
„Korábban [...] tettem olyan vallomást, hogy a Barlang utcai barlangban és a Vérhalom utcában lévő gombapincében fegyverek vannak, melyeket én rejtettem el [...], azért, hogy számításom szerint kivisznek a helyszínre, és ott megszökök. Ismertem a terepet, és tudtam, hogy a nyomozók nem tudnak követni. [...] Vallomásom nem volt igaz, csak a szökés érdekében tettem.
A szökéssel kapcsolatban két elgondolásom volt. Egyik az, hogy a Barlang utcai barlangban a bejáratnál lévő mélységbe leugrok, és így a nyomozók nem tudnak utánam jönni. Ez a tervem azért nem sikerült, mert mióta a barlangban nem jártam, átépítették, így a körülményeket nem ismertem, elálltam a szökéstől. A másik tervem az volt, hogy a Vérhalom utcában lévő gombapincétől fogok megszökni. Úgy terveztem, hogy a gombapincébe való behatolás után az egyik szellőzőnyíláson kimásztam volna, mivel tudtam, hogy ott létrák vannak elhelyezve. A pince bérlője nem tartózkodott a pincében, így Fenyvesi fhdgy. úr elment érte gépkocsival. Én pedig a velem lévő szds-sal, a fényképésszel és egy nővel a pince tetejére mentünk. Itt elhatároztam, hogy a pince oldalán leugrok, amely kb. 4 m mély, és a környéken elrejtőzöm, majd a Barlang utcai barlangba megyek, és ott elrejtőzöm.[...] Amikor Fenyvesi fhdgy. úr a pince tulajdonosával megérkezett, mindenki odafigyelt. Ez idő alatt a kezemen lévő pórázt kioldottam, majd a szíjat visszadugtam a bujtatóba. Hirtelen kirántottam a szíjat a szds. úr kezéből, és futni kezdtem. Az ott lévő fényképész utánam kapott, és a lemberjackom ujját elkapta. Ekkor egyensúlyomat elvesztettem, és kb. 4 m-es mélyedésen leestem, amikor észrevettem, hogy a balkezem eltört. Ezt követően a Borbolya utca felé szaladtam, és a Borbolya utca 7. sz. ház kertjén – amely a mi házunk – futottam át az Apostol utcába, amikor láttam, hogy a sarkon rendőr van. Ezért ellenkező irányban szaladtam, és a Gülbaba utcán lementem, és az Irgalmasok kórházába mentem, hogy elsősegélynyújtást kérjek. Itt egy rendőr igazoltatott, mondtam, hogy nincs igazolványom, mert otthon hagytam. Kérdésére elmondtam, barátaimmal összevesztem, akik meg akartak verni, ezért az I. emeletről kiugrottam, és eltört a balkezem. A rendőr az általam elmondottakat tudomásul vette, és a II. kerületi kapitányságnak jelentette, hogy elsősegélynyújtásban részesültem. Az Irgalmas Kórházból a Karolinai utcai kórházba, a műtőbe vittek. Itt fogott meg a rendőrség.[...] Az volt a tervem, hogy a Borbolya utcában lévő olasz követség elől egy gépkocsit ellopok, és Sásdra vagy Sárbogárdra megyek apám rokonaihoz. Miután a kezem eltört, ettől a tervemtől elálltam. Úgy terveztem, hogy elsősegélynyújtás után a Gellért-hegyre megyek, és ott fogok bujkálni a Villányi út környékén, amíg a kezem meg nem gyógyul. [...] Azt hallottam, hogy anyám két esetben kiabált utánam akkor, amikor a Gülbaba utcán szaladtam lefelé.”[55]
„...Szűcs [Lajos] fhd. csak a ruhája szegélyét kapta el, de nem tudta visszatartani. Mansfeld ugrása után Izer szds. elővette fegyverét, és lőni készült. Mansfeld ezalatt futni kezdett a kőfal hosszirányába. Így a lőni készülő Izer szds. elől a kőfalon lévő indák Mansfeldet eltakarták, és ezért nem látta. Izer szds. a kőfal, illetve a pincetetőn futott Mansfeld után, a kőfal végződésénél leugrott, majd az indákba elakadva elesett. Ezalatt Mansfeld a szomszéd kerten keresztül futott a Borbolya u. felé, és ugrott át egy másik ház mélyebben fekvő kertjébe. Izer szds. ekkor lőtt két lövéssel Mansfeldre, de mivel Mansfeld mélyebben fekvő kertbe ugrott, nem találta el. Izer szds. tovább futott Mansfeld után, látta, amint a ház kapuján kifutott a Borbolya u. 9. sz. ház kapuján a kert felé. Mire Izer szds. ideért, Mansfeldet elvesztette a szeme elől. Ekkor adott le még egy lövést a többi elvtársak figyelmeztetésére tartózkodási helyét illetően. Miután a többi elvtárs is ideért, átvizsgáltuk a két ház kertjét, mellékhelyiségét és pincéjét. Mansfeld 15.40 h-kor szökött meg. Ezután azonnal bevonult a brigád a szolgálati helyére, és Izer szds. azonnal jelentette a szökést a vezetőjének.
A szökés okát az alábbiakban látjuk:
1. Ismerve Mansfeld magatartását és szökési szándékait, kevés erővel szálltunk ki a helyszínre. Így a helyszín nem volt kellően biztosítva.
2. A barlangi körülmények ellenére, miután a gombapincéhez mentünk, nem alkalmaztunk kézbilincset.
3. Izer szds. figyelmetlenséget követett el, amikor Mansfeld lekapcsolta kezéről a pórázt.”[56]
Mansfeld most már gyanút fogott. A zárkában megkérdezte az ügynököt, hogyan lehetett tudomásuk a nyomozóknak a szökési kísérletéről, amikor csak ketten tudtak róla. Azt a választ kapta, hogy nyilván kihallgatták az őrök.[57]
„Blaski József és társai”
1958. szeptember 13-án Götz János ügyész elkészült a vádirattal, és a „terrorbanda” ügye október 28-ától a Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa elé került. Az öt vádlott mellé hatodiknak Holecz István gimnáziumi tanuló került, elsősorban fegyverrejtegetés vádjával.
Valamennyien elismerték a terhükre rótt cselekményeket, és mindnyájan bűnösnek érezték magukat – akárcsak a nyomozati időszakban. Abban is egyöntetűen vallottak, hogy a vizsgálat során bántalmazás, kényszerítés nem volt.[58]
Az ’56-os tettekről kevés szó esett, annál több a gyilkosságra való szövetkezés két rendbeli vádjáról. A Vekerdi-ügy és a Kallóné-ügy már ismertetett tényszerűségét senki sem tagadta. Leginkább a gyilkossági szándék, az „ellenforradalmi” indíttatás és a „bandavezér” személye állt a kihallgatók érdeklődésének középpontjában.
Minden szempontból Blaski és Mansfeld volt a legnagyobb veszélyben, körülbelül egyforma mértékben. Egyértelműen ők ketten voltak a vezetők, és mindkét „gyilkossági kísérletben” részt vettek. Blaski már betöltötte a tizennyolcadik életévét, Mansfeld viszont veszélyesebb „ellenforradalmárnak” tűnt.
Blaski mindvégig jóval taktikusabb volt, amit lehetett, tagadott, már a nyomozás alatt is: „A rendőr meggyilkolását, illetve erre vonatkozó tervet nem ismerek. Ezt soha nem fogom elismerni, ha bűntársaim valamennyien vallják, akkor sem. Csak azt ismerem el, hogy ha a rendőr ellenállt volna, vagy szökni akart volna, akkor az eredeti terv szerint meggyilkoltuk volna. Az igaz, hogy a rendőrrel beszélgettem gyermekeiről, de nem ez miatt engedtük el a rendőrt.”[59]
Mansfeld a tárgyalás idején már igyekezett Blaskit menteni[60], nyilván úgy érezte, hogy ő van nagyobb veszélyben, és ezt kívánja a betyárbecsület: „Blaski mondotta, hogy tud olyan helyet, ahová a rendőrt elvihetjük, amikor én megjegyeztem, hogy ez nem elég, hanem el kell tenni láb alól, mert el fog árulni minket.” Mondtam, hogy „egy szakadéknál ráparancsolunk a rendőrre, hogy abba az irányba haladjon, miközben rálőttem volna. [...] A Ságvári-ligetnél a gépkocsi mögött Blaskival beszéltem [...], ekkor Blaski ellenkezett velem, hogy a rendőrt ne öljük meg, míg én és a többiek azon voltunk, hogy a rendőrt megöljük. Beszélgetésünk végén mondottam Blaskinak, hogy rendben van, legyen úgy, ahogy ő akarja.”[61]
Blaski a Kallóné ügyében is tagadta, hogy gyilkolni vagy erőszakoskodni akart volna. Ebben a vallomásában nem Mansfeld, hanem Bóna támogatta.[62]
A vádhatóság mindkét esetben csak a vádlottak önterhelő vallomásaiból építkezhetett. A sértett Vekerdi törzsőrmester ugyanis nem bizonyult rosszindulatúnak, és valószínűleg az igazat mondta: „Kijelentem, hogy a gépkocsiban arról nem volt szó, hogy megölnek, [az is elhangzott,] hogy nem lesz bántódásom.[63] Kalló Józsefnek pedig fogalma sem volt a fiatalok látogatásának valódi céljáról, így beidézésével a bíróság nem sok információval gazdagodhatott.
Nyilvánvaló, hogy a fiúk egymás között szívesen mondtak nagyokat. Ez többszörösen bebizonyosodott a Vekerdi-ügyben. A vád logikája szerint Furka élete is nagy veszélyben forgott, mivel február 17-én este, amikor megbeszélték a másnapi találkozót, az egyik vezető kijelentette: „aki nem jelenik meg, golyót kap a fejébe.”[64] (Nagyszájúskodásban egyébként messze Mansfeld járt az élen: „Mansfeld nekünk is beszélt a vonatrabló barátairól. [...] Mutatott egy papírt, amelyre felírta, hogy kikkel akar leszámolni.”[65] „Elmondta, hogy minden rendőrt ki fog nyírni, aki elébe kerül.”[66] „Beszélt [...] szovjet katonák lefegyverzéséről [is]. A gépkocsik lopását, betöréseket egész ország területére kiterjeszti.”[67]) A legsúlyosabb vádpontok tehát fel sem merültek volna, ha nem tapasztalatlan gyerekekről van szó.
A parancsnoklás kérdésében Blaski hiába igyekezett Mansfeldre hárítva a fő felelősséget menekülni, a fiatalok inkább őt látták vezetőnek. Ebben pedig Mansfeld közlése volt tényszerű: „Nem volt köztünk megállapodás arra vonatkozóan, hogy a bandát ki irányítsa. Lényegében azonban én és Blaski József felváltva irányítottunk.”[68]
A politikai jellegű vádakban Mansfeld – mint tudjuk, teljesen sikertelenül – mindig kiállt Blaski „ártatlansága” mellett: „A fegyverszerzéssel természetesen együtt járt volna, hogy röpcédulát is szerkesszünk, s hogy mindezek által egy ellenforradalmi csoportot alakítsunk. Itt megjegyezni kívánom, hogy Blaski Józsefnek nem volt tudomása arról, hogy a banda ellenforradalmi célzattal alakult volna meg.”[69]
Blaski taktikája már a vizsgálati szakaszban is arra irányult, hogy elhitesse magáról: elmebetegségben szenved. Volt igazolása róla, hogy kiskorában magasról leesett, fejét beütötte, s emiatt két hétig orvosi kezelés alatt állt. Egyszer „dührohamot kapott”, nekitámadt az őröknek, megrúgta, megütötte őket, és közben azt kiabálta: „gyilkosok, gazemberek! Majd odakint újra találkozunk, akkor ellátom a bajotokat!” Hárman legyűrték, valószínűleg jól megverték, az orvosi rendelőben injekciót, a zárkában kényszerzubbonyt kapott. Az egyik tárgyalási napon egyszer csak kiabálni kezdett: „Ne hazudjanak! Ne hazudjanak, nem támadtam az államrend ellen! Nem szervezkedtem!” A tanácselnök egy időre kivezettette a teremből, majd szakorvosi vélemény alapján a bíróság kihirdette a végzést: Blaskinál nem áll fent az elmebetegség gyanúja. E taktika félig-meddig mégis bevált, mert Blaskit – részben az ügyvédje ügyessége révén – igen korlátozott szellemi képességűnek minősítették.
Mansfeld pedig a vizsgálat alatti renitens viselkedését tovább folytatva azon fáradozott, hogy minél inkább kihívja maga ellen a bíróság és az ügyész rosszindulatát. Erre a legeklatánsabb példa a Balassa László-Kelemen Endre orvospáros szakvéleménye: „Kérdésre elmondja, hogy a Széna téri csoportnál volt Szabó bácsi mellett. [...] Egy kis balhét akartam csinálni, a rendőr menjen oda dolgozni, ahová való, a gyárba. [...] A legcinikusabb hangon adja elő, hogy ha a balhé sikerül, nem bánta volna, ha emberek elpusztulnak, mert így is minden nap felakasztanak egy-egy embert. Egész vizsgálat alatt fölényesen és cinikusan, mereven beszél ellenforradalmi felfogásáról, a cselekménye helytelenségét nem hajlandó (még kis mértékben sem) belátni.”[70]
Mansfeld a bíráit bosszantotta azzal, hogy láthatóan büszke volt Széna téri múltjára: „Szabó bácsinak [...] esküt tettem arra, hogy életem végéig védem a hazát.” A politikai jellegű kérdésekre így felelt: „Azt nem tudom megmondani, hogy Szabó bácsi végcélja mi volt. Azért mentem a Szabó bácsihoz, mert mindenki odament. [...] Az ellenforradalom célja, hogy az 1945-ben megalakult forradalmi kormányt megdöntse. [...] Tudomásom van arról, hogy Szabó bácsit mire ítélték.”[71]
November 17-én Mátsik György ügyész a perbeszédében fenntartotta mind a hat vádlott esetében a vádiratban foglaltakat. „Kiemelni kívánom, hogy a II. r. világosan válaszolt a népbíróság azon kérdésére, hogy mi az ellenforradalom. (!!) Az I. r. is ellenforradalmat akart, és nem pénzt szerezni, ahogy védekezett. [...] Igen nagy a vádlottak társadalmi veszélyessége, akik a kapitalista restauráció törekvői. Kiemelni kívánom, hogy ezen bűnügyben másképpen kell vizsgálni azt a tényt, hogy a vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizsgálni, mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról.[...] Kiemelni kívánom továbbá, hogy politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott. Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál.” Blaskira és Mansfeldre egyaránt halálbüntetést, a többiekre súlyos börtönbüntetést indítványozott.
Blaski többek között ezt mondta az utolsó szó jogán: „Csak pénzszerzés volt a célom, hogy én a II. r. vádlottal együtt tartottam, ezt 100%-ig állítom. [...] Lehetséges, hogy a többi vádlott-társam vezetőnek néztek, de én nem voltam az, hanem Mansfeld Péter, kinek kezében én is csak eszköz voltam.[...] Kérem, hogy az elmondottak alapján amiben nem érzem magam bűnösnek, a népbírósági tanács ne ítéljen el.”
Mátsik ügyész vérgőzös beszédétől még Mansfeld is megijedt, de nem annyira, hogy ne védte volna továbbra is barátját: „Valóban I. r. vádlott-társam nem tudott arról, hogy mi mit akarunk csinálni. Mostani cselekvőségünket az ellenforradalom hatása következtében követtük el. Csak a nyomozás során szereztem tudomást arról, hogy tulajdonképpen kicsoda is volt Szabó bácsi. Kérem a bíróságot, hogy vegye figyelembe fiatal koromat, és szeretnék dolgozni még, ha nem ítélnek halálra.”
A Guidi-tanács 1958. november 21-én végül is 2:1 arányban mindkét vádlott esetében az „életre” szavazott. Bár Horváth István népbíró az ügyészi javaslattal értett egyet, Menráth István népbíró elégnek tartotta az életfogytiglanig tartó börtönbüntetést is. Guidi Béla tanácsvezető még lágyszívűbbnek bizonyult: Blaskit és Mansfeldet egyaránt 15 évre ítélte volna, mert „a vádlottakban az emberiesség kis szikrája is meg volt, és az emberöléstől elálltak”. Mivel a tanács háromféle álláspontot foglalt el, Guidi elnök Menráth javaslatához csatlakozott. Furkát három, Bónát nyolc, Egeit négy, Holeczet hat évre ítélték.[72]
A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa 1959. március 19-én tartotta meg a fellebbezési tárgyalást. Borsi Zoltán ügyész vádbeszédében a fellebbezési óvást valamennyi terhelttel szemben fenntartotta. „A tényállás helyes.[...] A terheltek nem kifejezetten rablóbandát szerveztek. Politikai célkitűzéseik voltak.[...] A büntetés kiszabásánál azonban tévedett az I. fokú bíróság. A terheltek következetesek, elszántak voltak. I.-II. r. terheltnél a legszigorúbb büntetés kiszabását, a többi terheltnél arányosan súlyosabb börtönbüntetés kiszabását indítványozza.”
Mansfeld az utolsó szó jogán teljesen megváltoztatta addigi vallomásait: „Egeinek nem mondtam, hogy mit akarunk csinálni, sem azt, hogy jöjjön, magától jött. A rendőrt nem akartuk megölni, csak a gépkocsit akartuk a szakadékba lökni. Kallónét és a katonatisztet nem akartuk megölni, csak a rendőrsapkát akartuk megszerezni. Engem Bóna hívott fel a lakásukra. Nem akartam szervezkedni. Furka röpcédulát ajánlott, tőlem kérdezték, hogy milyen volt az élet a Markóban.” Ezúttal azt is állította, hogy a nyomozók kényszerítő eszközöket alkalmaztak: „Hét nap sötétzárkát kaptam, mert nem akartam elvállalni a dolgokat a rendőrségen. Egész biztos, hogy a nyomozók beszélték rá a társaimat arra, úgy mondják, hogy a rendőrt meg akartuk ölni. Nem mindent ismertem el. A bíróságon 10 percig nézhettem csak az iratokat, s azt is csak bilincselt kézzel. A nyomozati anyagot elolvasás nélkül kellett aláírni. A [I. fokú] tárgyaláson nem mondtam, hogy a rendőrt meg akarjuk ölni. Csoportot nem szerveztem.” Mansfeld nyilvánvalóan új eljárást akart elérni. Beszédének további részében azzal próbálkozott, amivel addig sosem: némi szimpátiát akart szerezni magának a bíróság előtt: „1950-ben elváltak a szüleim. Intézetbe kerültem. Esztergályos lettem, munkámért kitüntetést is kaptam. 1956. októberben a Széna térre keveredtem. Szabó bácsi megcsókolt és átölelt, és azt mondta, hogy ilyen fiatalok kellenek nekünk. Nem tudtam, hogy ki mellett harcolok. Megtévedtem. A halálbüntetéstől féltem, azért akartam megszökni. Ha kikerülök a börtönből, a szakmámban szeretnék dolgozni. A börtönben a társaim első büntetésemkor rossz hatással voltak rám. Az ellenforradalmi eseményeket főleg a börtöntársaimtól hallottam.” Bóna védője meg is kérdezte, hogy miért nem így beszélt már korábban is. „A tárgyaláson nem tudtam jól gondolkodni” – válaszolta.[73]
A Vágó-tanács azonban irgalmatlannak bizonyult: „A bűnösségi körülményeknek a büntetés mértékére kiható értékelése azonban II. r. Mansfeld Péter terheltnél téves volt. Ez a terhelt volt ugyanis a fő szellemi és gyakorlati irányítója úgy a szervezkedésnek, mint a lopások és fosztogatások sorozatának. A cselekménye konkrét elkövetésénél is rendszerint élenjáró szerepet töltött be. A cselekménye társadalmi veszélyességének rendkívüli súlya mellett viszonylag fiatal kora dacára is igen nagyfokú a személye társadalmi veszélyessége.” Már volt büntetve, az sem hatott rá nevelően. Ő indítványozta Kallóné megölését. „Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa úgy találta, hogy a terhelt megnevelését már egy hosszabb időtartamú börtönbüntetéstől sem lehet elvárni. Ezért vele szemben az általános prevenció, illetve a társadalmi védekezés érdekében a legsúlyosabb büntetés kiszabása volt indokolt.” Bóna ítéletét 10 évre emelték, míg Holeczét 5 évre mérsékelték.
Mansfeld kegyelmet és perújrafelvételt kért. A népbírósági tanács – ahogy ez akkoriban lenni szokott – átminősült kegyelmi tanáccsá. Tagjai: Vágó Tibor tanácselnök, Györe József, Keresztes Sándor, Szabó Sándor, Varga István népbírák egyhangúlag nem ajánlották kegyelemre.[74]
Meggyőződésem, hogy a kíméletlenség magyarázata nem a vádpontokban rejlik. Azt nem tudták elviselni a bíráskodók, hogy Mansfeld még a teljes reménytelenségében is szembe mert velük szállni.[75] Ezért tűnhetett javíthatatlan, átnevelhetetlen „ellenforradalmárnak” a szemükben.
Az ítélet végrehajtására 1959. március 21-én, tizenegy nappal Mansfeld tizennyolcadik születésnapja után került sor.[76]
Bónát 1964-ben, Blaskit 1963-ban, a többieket 1960–61-ben helyezték szabadlábra.
A „polgári-nemzeti” erők és a Mansfeld-kultusz
Az 1956 utáni megtorlás méretei a rendszerváltás idején váltak köztudottá. A legnagyobb felháborodást a tizennyolcadik életévét betöltő Mansfeld Péter kivégzése váltotta ki. Noha 1989-ban több tényfeltáró cikk jelent meg, a pártállami időkből még források híján kialakult legendák szívósnak bizonyultak. Az utóbbi években pedig Mansfeld tragédiáját a „polgári-nemzeti” erők használták fel aktuálpolitikai célokra.
„16 éves volt Mansfeld 1956-ban, amikor »halálos bűnét« elkövette. [...] Két évet vártak, hogy felakasszák. Két évet vártak, hogy betöltse végre a tizennyolcadik életévet...” – írta Bayer Zsolt,[77] hogy aztán éles kirohanást intézzen a szocialisták és a liberálisok ellen. Bencze B. György, II. kerületi polgármester, amikor Orbán Viktor kormányfő jelenlétében felavatta Mansfeld Péter emléktábláját, kissé kevésbé gorombán, de szintén ezzel a torzítással élt.[78] Balsai István parlamenti felszólalásában kerülte az aktualizálást, de a fentebb említetteken kívül is számos legendát melegített fel.[79]
Pedig már 1989-ben megírták ketten is, hogy Mansfeldet nem ’56-os tetteiért érte a retorzió, legfeljebb csak közvetve.[80] Mansfeldet döntően 1958-as cselekedetei miatt ítélték el, jóllehet a hatóságok igyekeztek mindinkább „ellenforradalmi” ügyet kreálni. A hatóságoknak ezenfelül már csak azért sem kellett két évig várniuk a halálos ítélettel, mert 1957. július 15-én hatályba lépett a 34. sz. törvényerejű rendelet, ami lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését – ahogy erre Kőbányai és Sz. P. is rámutatott 1989-es cikkeikben.
Ekkortájt, majd később is több interjút adott Mansfeld Péter öccse, László, aki annál is inkább autentikus szemtanú, mivel a neve többször feltűnik a perben, noha a tárgyalt időszakban mindössze 13 éves volt. Kósa Csaba két (azonos tartalmú) könyvet adott ki elbeszéléseiből, Győri Béla egy interjúkötetben szerepeltette, Lakatos Pál pedig rádióriportokat készített vele.[81] Mansfeld László értékes közlései mellett számos legendát is terjesztett, ami az ő részéről teljességgel érthető.[82] Az már kevésbé, hogy ugyanezt teszi Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető tanára is, aki pedig tudományos igénnyel foglalkozott e témakörrel.[83]
Jegyzetek
[1] Mansfeld László közlése. In: Kósa Csaba: „Alhattál-e, kisfiam?” Kósa és Társai Bt., 1996; 11–12. o.
[2] Virág Jánosnénak (Mansfeld Péter nővérének) a közlése (Martinkó Károly riportja, Vasárnapi Újság, Online). Virágné azt is mondta, hogy ez sokkolta az öccsét.
[3] „Sajnos férjem 1945 előtt elkezdett inni, ezért kénytelen voltam otthagyni. [...] Két alkalommal is be volt csukva, pedig rendes szülőktől származott” – mondta tanúként Mansfeld Józsefné (1958. XI. 11. Budapest Főváros Levéltára 8084/58, 2541/75. A továbbiakban: BFL). „Az oroszok kezéből kiszabadult. Visszaadta a Jóisten. De elvitte tőlünk a nyugtalansága... a természete... 1949-ben becsomagolt, és elment hazulról. Érett benne régóta. [...] Úgy érezte, összeesküdött ellene a történelem. És ezért bennünket büntetett. De a legjobban magát büntette meg, azt hiszem...” – emlékezett vissza Mansfeld Péter öccse, Mansfeld László (i. m. 11. o.). „Édesapám él, de hogy hol tartózkodik, azt nem tudom. [...] Apám szerette az italt és kártyázott [...] több esetben volt büntetve” – vallotta Mansfeld Péter a tárgyaláson (1958. X. 28. BFL).
[4] Mansfeld tárgyalási jegyzőkönyve (továbbiakban: tárgy.). 1958. X. 28. BFL.
[5] A testvérei a szülők foglalkozását folytatták. „A családban mindenki fodrász volt, őt ez a mesterség nem érdekelte” – mondta Mansfeld László (i. m. 10. o.).
[6] Mansfeld László közlése (i. m. 13–14. o.). Édesanyja ezt mondta: „Azt tudom, hogy fiamnak volt valami gépkocsi találmánya, amit bevitt a gyárba. [...] Ott kiváló dolgozó bronzérmet kapta” (tanúvallomás a tárgyaláson – továbbiakban: tvall. – 1958. XI. 11. BFL). Barátai pedig azt beszélték egymás között, hogy alkatrészekből egymaga össze tud szerelni egy gépkocsit.
[7] Mansfeld tárgy. 1958. X. 30. BFL. Édesanyja azt vallotta, hogy állandóan szakmai könyveket olvasott (tvall. 1958. XI. 11. BFL).
[8] Mansfeld László ezt nyilatkozta: „igen, nemzetőrök akartak lenni, de Szabó bácsi hazaküldte Petit és Bóna Rudit [Bóna Rezsőt mindenki így becézte], hogy nemzetőrök csak akkor lehetnek, ha karszalagjuk is van, és édesanyám varrt nekik piros-fehér-zöld nemzetiszínű karszalagot, és mondta, hogy menjetek, most már lehettek nemzetőrök.” (Vasárnapi Újság – Online. Riporter: Lakatos Pál.) Szabó parancsnok azonban nem karszalagért küldte el őket, hiszen azt megkapták a fegyveresek a Nemzetőrparancsnokságtól. Édesanyja valóban megvarrta a két fiúnak a karszalagot, de valószínűtlen, hogy támogatta volna őket abban, hogy a Széna téri felkelőkhöz csatlakozzanak. Hogy mi történt ezután, azt Bóna Rezső így írta meg önvallomásában: „Mi nemzetőrnek éreztük magunkat, és azzal jártunk a Rózsadombon. Egyszer csak láttuk, hogy négyen-öten feszegetnek egy ÁVH-s villát. Az Indiai Követség előtt álló rendőröknek szóltunk, akik a Bimbó utcai kapitányságra telefonáltak. 5-7 rendőr megérkezett, lefogták az illetőket, minket bíztak meg a motozással. Nem volt náluk semmi, azt mondták, hogy lakni jöttek ide. A rendőrök hazaküldték őket. A házban a rendőrök leszerelték a távírót, az adó-vevőt, mi segítettünk elvinni a rendőrségre. Megköszönték, és hazaküldtek. Mi Péterrel meg voltunk elégedve, hogy hasznosíthattuk magunkat.” (dátum nélkül – továbbiakban: d. n. – BFL.)
[9] „A Schmidt-kastélyban két esetben vittem levelet, egy esetben pedig üzenetet a Széna térről. A levelekben parancsok voltak, melyet Szabó bácsitól vittem. Egy alkalommal, amikor szóbeli üzenetet vittem a Széna téri fegyveresek részére, ágyút kellett szállítani Szabó bácsi utasítására. [...] A parancsokat, üzeneteket a Schmidt-kastélyból kiküldött megfigyelőknek adtam át, akik rendszeresen a Bécsi út sarkán tartózkodtak. [...] Skodával jártam, amelyet tudomásom szerint a Belügyminisztériumból hoztak el a fegyveresek. (Mansfeld tárgy. 1958. X. 28. BFL.)
[10] A II. kerületi tanácsházán tartózkodott a Dudás József-féle Forradalmi Nemzeti Bizottmány, a kerületi pártházban a Széna tériek diszponáltak, a Fő utcai Katonai Ügyészség és a Börtön épületét Butkovszky Emánuel szerszámkészítő foglalta el embereivel. A Szabad Nép-székházban tartózkodott a Forradalmi Nemzeti Bizottmány elnöke, Dudás József, és ott készült a lapja, a Magyar Függetlenség.
[11] Állítólag a házbeli és környékbeli lakosokról is gondoskodott, és vidékről a forradalmároknak hozott ennivalót (Martinkó Károly: Születésnapján kivégezhető. Magyar Fórum, 2002. március 7.) Levéltári források ezt nem támasztják alá, csak arra utalnak, hogy a Margit Kórházba kenyeret vitt.
[12] Bóna kihallgatási jegyzőkönyve (továbbiakban: jkv.) 1958. III. 14. BFL.
[13] Vallomása szerint november 7-ig maradt ott, amíg a nagy szovjet túlerő szét nem szórta a felkelőket, nem hagyta el társait (Mansfeld tárgy. 1958. X. 28. BFL). Korábbi írásaimban én is ezt az adatot vettem át. A Széna téren azonban már november 4-én megszűnt az ellenállás, és nincs olyan utalás, hogy Mansfeld máshol harcoló egységekhez csatlakozott volna, s bár volt fegyvere, azt még a vádhatóság sem állította, hogy fegyveresen vett volna részt az „ellenforradalomban”. A későbbiekben látni fogjuk, hogy Mansfeld már csak azért sem lehetett 7-éig a csoporttal, mert ebben az időben a fegyverek gyűjtésével foglalkozott. Perében mindkét tevékenységgel vádolták anélkül, hogy az időbeli összeférhetetlenséget feloldották volna.
[14] Mansfeld Péter vallomása szerint egyszer együtt mentek a Széna térre is, de Holeczért jött az apja, és elvitte (jkv. 1958. III. 22. BFL).
[15] Mansfeld jkv. 1958. III. 5. BFL.
[16] Mansfeld László elmondása szerint Sobor Rezső bácsi, Komócsin apósa, idős kommunista kérte meg a fiatal gyermekeket, hogy szedjék össze a környéken a fegyvert, és bátyja néhányat megtartott belőlük (Győri Béla riportja, i. m. 163. o.).
[17] Mansfeld jkv. 1958. II. 27. BFL.
[18] Mansfeld László szerint bátyja neki azt mondta, hogy a fúrófejet egyik munkatársától kapta, és a rendőrség jött érte, vagyis csőbe húzták. Már az egyik tanára is megmondta neki, hogy a Széna tér miatt akarnak neki betartani. (Győri Béla riportja, i. m. 163. o.).
[19] Mansfeld vallomása szerint 1957-ben 22 esetben követett el gépkocsi-lopást (jkv. 1958. II. 20. BFL). Így tudták a vádlott-társai is. Ezzel szemben az 1958. november 21-i ítélet a különböző ügyek részletes ismertetésekor csak két kocsi elkötéséről – nem értékesítéséről, csak jogosulatlan használatáról – tesz említést.
[20] A 18. lábjegyzetben elmondottakhoz fűzte hozzá Mansfeld László: „Én úgy éreztem, hogy ettől a perctől kezdve [ti. amikor a tanára közölte vele, hogy a Széna tér miatt akarnak betartani nekik] a testvérem megzavarodott, agresszívvá vált...” (Győri Béla riportja, i. m. 163. o.). Az „ekkorra” minden jel szerint 1958 elejére értendő. ’56-os szerepe egyébként ebben az időben még szóba sem került.
[21] Körny. tan. Történeti Hivatal V-144222. (Továbbiakban: TH.) Édesanyja ezt vallotta: „a fiatalkorúak bírósága előtt ígéretet tettünk, hogy a család összeül, megbeszéli, hogy milyen intézkedést tegyünk fiam magatartásának megváltoztatását illetően” (tval. 1958. XI. 11. BFL).
[22] Blaski József jkv. 1958. II. 20. BFL. Fényképen látható Mansfeld jobb karján az Editke tetoválás. Mansfeld László szerint testvérének Horvai Julika volt a nagy szerelme. (Kósa Csaba, i. m. 14. o.)
[23] Holecz István jkv. 1958. II. 22., Blaski József jkv. 1958. II. 20. BFL.
[24] Többször vallották, hogy a megszerzett fegyverekkel Blaski disszidálni akart, de ezzel a hatóságok nem is foglalkoztak.
[25] Mansfeld vallomása szerint Blaski célja a szökésen kívül az volt, hogy izgalmat keltsen a két fegyveres szervben. „Úgy tervezte, hogy az ilyen akciók után nappal több rendőr fog az utcán mászkálni, így egyenruhában neki is könnyebb lesz a mozgás a társaival. Ezen keresztül azt tervezte, hogy este és éjszaka a fenti fegyveres szervek tagjai nem mernek majd az utcán mozogni. Így a Nyugatra szökés tervét könnyebben meg tudja valósítani.” (jkv. 1958. II. 22. BFL.) Mansfeld vallomása szerint Blaski azért akart emigrálni, mert összeveszett a feleségével. Bár ezt Blaski is megerősítette, lehetséges, hogy ebben egyeztették a vallomásaikat. Ld. a 44. lábjegyzetet.
[26] „Mansfeld mondta, hogy most egy újabb bandát szervez, sokkal belevalóbb srácokból, mint eddig” (Furka jkv. 1958. VI. 13. BFL).
[27] Furka tudta, hogy ezeket a röplapokat – amelyek már elvesztették aktualitásukat – édesanyja már megtalálta és kidobta, csak a bizalmat akarta megszerezni (jkv. 1958. II. 27. BFL).
[28] Ezt a per folyamán Mansfeld állította, Bóna tagadta.
[29] Mansfeld jkv. 1958. II. 24. – Furka jkv. 1958. II. 27. BFL. Eszerint négyük közül egyedül Mansfeld akart itthon maradni.
[30] Mansfeld jkv. 1958. II. 20., 22 BFL. Mansfeld vallomása szerint másnap délelőtt Érdre autóztak, és ott el is kezdte az oktatást.
[31] Bár ennek ellenkezőjét állította a vádhatóság, és állítja ma is néhány mítoszterjesztő.
[32] A Furkára állított börtönügynök jelentése, 1958. II. 3. TH.
[33] „Abban az időben olvastunk Tarzanról szóló könyveket. Úgy gondoltuk, hogy kimegyünk az idegenlégióba, és majd ott megszökünk, elmegyünk a dzsungelbe, és ott Tarzanhoz hasonló életet élünk” (Bóna jkv. 1958. III. 28. BFL).
[34] Egei jkv. 1958. II. 21. BFL. Mansfeld szerint Egei ismertetett vele röplapos terveket is (Mansfeld jkv. 1958. II. 27. BFL).
[35] Furka jkv. 1958. II. 22., Bóna jkv. 1958. III. 3. BFL. Állítólag Mansfeldnek volt olyan indítványa, hogy költözzenek egy barlangba, de ezt Blaski és Bóna azzal hárították el, hogy „mi nem akarunk barlanglakók lenni, nekünk van lakásunk” (Bóna jkv. 1958. III. 3. BFL).
[36] „Én mondottam, hogy félek, ilyet még sohasem csináltam, nem merek odamenni. Mansfeld mondotta, hogy ő sem csinált ilyet, de nem kell tőle félni, hamar meg lehet csinálni. Majd te is meg fogod szokni, mert legközelebb neked is oda kell jönnöd.” (Bóna jkv. 1958. III. 13. BFL.)
[37] Vekerdi Elek tanúkihallgatási jegyzőkönyve (továbbiakban: tk.) 1958. V. 5. BFL.
[38] Még 17-én este ment fel hozzá Bóna, neki mondta ezt. „Erre Bóna azt mondotta, hogy ne legyek begyulladva, mert veszély esetén elmegyünk az amerikai követségre, azok befogadnak minket, és menedéket nyújtanak.” Furka jkv. 1958. VI. 13. BFL. Furkát a perben azzal vádolták, hogy azért lépett ki, mert nem ölték meg a rendőrt.
[39] „Mansfeld Péter azt is felvetette, hogy abban az esetben, ha a nő csinos, meggyilkolása előtt mindhárman nemi erőszakot fogunk elkövetni” – vallotta Bóna (Blaski–Bóna szembesítési jkv. 1958. V. 27. BFL).
[40] Egy másik verzió szerint azért nem mentek fel hozzá, mert Mansfeld őbenne sem bízott.
[41] Blaski József jkv. 1958. II. 25. BFL.
[42] uo.
[43] Feljegyzés lehallgatásról, 1958. II. 20. TH.
[44] „Mansfeld arra kért, hogy vállaljam magamra, hogy én akartam külföldre szökni. Ezért támadtuk meg a rendőrt, és vettük el a fegyverét. Az én szökésemhez, hogy biztosabban sikerüljön, kellett volna az egyenruha, mert abban nem állított volna meg senki egész határszélig. Az ő szerepük csak annyi lett volna, hogy nekem segítenek, és gépkocsival elkísértek volna a határig. Mindezt úgy adta elő, hogy ők majd kiszabadulnak, és intézkednek felőlem. [...] A megbeszélés alapján eszerint vallottam...” (Blaski József jkv. 1958. III. 3. BFL.) Nehéz kideríteni, hogy valóban így történt-e. Mindenesetre Mansfeld nem utal erre, a falkifúrás ténye nem szerepel a hatósági jelentésekben, noha igencsak szoros figyelemmel kísérték az új őrizetesek minden lépését. Nincs szó erről az ítéletben sem, pedig a bíróságot igazán nem lehet jóindulattal „vádolni”.
[45] d. n. TH.
[46] d. n. TH V-144222/3. A vallomásokról később lesz szó.
[47] Jel. 1958. III. 26. TH V-144222/4.
[48] Mansfeld jkv. 1958. III. 3. BFL.
[49] Börtönügynöki jelentés 1958. II. 27. TH.
[50] Börtönügynöki jelentés 1958. III. 27. TH.
[51] Börtönügynöki jelentés 1958. III. 5. TH. Kétségtelen, hogy a két legfiatalabb fiú, Furka és különösen Egei, mindent feltárt.
[52] Börtönügynöki jelentés 1958. II. 27. TH. L. még a 85. lábjegyzetet. A pertársai többször is így jártak. Például Blaski József, hogy tovább ne faggassák a fegyver hollétéről, azt vallotta, hogy a Dunába dobta, de a szervek a spiclitől már tudták, mi az igazság. Hogy a gyanú árnyékától is megvédjék, arra hivatkozva nem fogadták el közlését, hogy a megjelölt helyet búvárokkal kutatták át, akik nem találták meg. Blaski erre bevallotta, hogy hová ásta el a fegyvert. (jkv. 1958. III. 14. BFL.)
[53] Börtönügynöki jelentés 1958. III. 27. TH.
[54] Börtönügynöki jelentés 1958. III. 26. TH.
[55] Mansfeld jkv. 1958. V. 5. BFL.
[56] Izer Lajos szds. és Fenyvesi István fhd. jelentése, 1958. IV. 30. TH.
[57] Börtönügynöki jelentés 1958. V. 2. TH.
[58] Bóna 1994-ben azt állította, hogy a nyomozók nagyon megverték (Irgalmatlanul. Hintsch György dokumentumfilmje. Forgatókönyv Alapítvány, 1994).
[59] Jkv. 1958. III. 7. BFL.
[60] Elmondható ez Bónáról is. Ez a megállapítás többnyire inkább a tárgyalási szakasz végére jellemző. Az első napokban még ilyen vallomás is előfordult, egy szembesítés alkalmával: „Mikor a rendőrök kerestek minket a Török fürdőnél, akkor te a pisztolyodat tisztítottad, hogy ha a közelünkbe jönnek, akkor lőni fogsz” (Mansfeld tárgy. 1958. X. 30. BFL). Emellett azt sem hallgatta el, hogy Blaski – amikor a motoros rendőrök üldözték őket – pisztolyát készenlétben tartva felszólította Bónát arra, hogy készüljön fel a tüzelésre.
[61] Tárgy. 1958. X. 28. BFL. Az idézet arra is rámutat, hogy kegyeleti gesztusként kell értékelnünk a volt vádlott-társak azon állítását, miszerint Mansfeld azért kapta a legsúlyosabb ítéletet, mert mindnyájukat mentesítette az őket ért vádaktól (Irgalmatlanul. Hintsch György dokumentumfilmje). Ez csak a Blaskiról szóló vallomásaira érvényes. Kölcsönösen egymást terhelő vallomások gyakran elhangzottak.
[62] Tárgy. 1958. X. 30.
[63] Vekerdi Elek tvall. 1958. XI. 7. BFL.
[64] Egei tárgy. 1958. XI. 3. BFL.
[65] Bóna jkv. 1958. II. 25., 28. BFL.
[66] Furka jkv. 1958. VI. 13. BFL.
[67] Furka jkv. 1958. III. 8. BFL.
[68] Tárgy. 1958. X. 30. BFL.
[69] Tárgy. 1958. X. 28. BFL.
[70] 1958. XI. 10. BFL.
[71] Tárgy. 1958. X. 30. BFL.
[72] Az ítélethirdetés előtt Virág Jánosné elmondása szerint néhány szót válthatott öccsével. Azzal próbálta vigasztalni, hogy öt évnél súlyosabb büntetést nem kaphat. „Öt év, ezektől! Akkor inkább a halált!” – válaszolta. Arra is emlékezett, hogy amikor vizsgálója, Fenyvesi főhadnagy bizalmaskodva a fiú vállára akarta tenni a kezét, ő – mintha csak vipera marta volna meg – ellökte magától. (Martinkó Károly: Születésnapján kivégezhető. Magyar Fórum, 2002. március 7.)
[73] Gárgyán Tibor, aki Mansfeld ügyvédje volt, úgy emlékszik, hogy védence ezzel a beszédével fordította maga ellen a bíróságot. Bár alaposan kidolgozta a vallomását, és el is ismételtette vele, a bíróság előtt ellenkező tartalmú nyilatkozatot tett (Irgalmatlanul. Hintsch György dokumentumfilmje). Az emlékezet – mint tudjuk – gyakran csalóka. Martinkó Károly riportjában Gárgyán így elevenítette fel ezt a tragikus napot: „Vágó, amikor Mansfeld Péter nem akart megszólalni, rákérdezett: Nem akar mégis valamit mondani? Talán megbánta, amit tett? Meggondolatlanul cselekedett? Mansfeld néhány pillanatig hallgatott és hangosan rászólt a bíróságra: Maguk is így csinálták volna az én helyemben. A bíró széttárta a karját, berekesztette a tárgyalást. Ekkor rémlett fel bennem is először és a védőtársaimban is, hogy ennek lehet halálbüntetés a vége.” (Vasárnapi Újság, Online.)
[74] Vágó Tibor az ’56-os perekben 10 halálos ítéletet hozott. A mellette ülő népbírák még nála is sokkal inkább kivették a részüket a kádári retorzióból.
Vágó 1989-ben Kőbányai György mikrofonja előtt így emlékezett vissza a perre: „A törvény szerint a szövetkezés is megvalósult, az emberölésre irányuló szövetkezés. [...] Tény [hogy csak a rendőr pisztolyát vették el], mégis abban az időben jogszerű volt az eljárás. És tudni kell: négy népbíróból s a vezető bíróból állt a tanács. Ezek a népbírók be voltak gerjedve mozgalmi elkötelezettségükből. A kor hangulatát is figyelembe kellett venni. Szavazati többséggel dőltek el az ügyek.” Az újságíró kérdésére nem tagadta, hogy bár borítékban zárolhatta volna a különvéleményét, mint vezető bíró, nem tette meg. „Nem lett volna értelme, nem segített volna. Ennek az ítéletnek az akkori jogszerűségét az Igazságügyi Minisztérium is vizsgálta. Az ítélet törvényes volt, de a mai szemmel nagyon szigorú.” Igazságosnak tartja? „Azt mondtam, hogy túl szigorú, és ami túl szigorú, az nem jó ítélet.” (Az ítélet túl szigorú volt. Mai Nap, 1989. XI. 26.)
[75] Ezt igazolja Vágó 1989-es visszaemlékezése is: „erőteljes, dacos fiatalember volt” (uo.). Gárgyán ügyvéd pedig így nyilatkozott: Mansfeld „flegmán szólt vissza. [...] Instrukcióimat nem tartotta be. [...] Virtusból, hősieskedésből vallott úgy, ahogy vallott.” (Irgalmatlanul. Hintsch György dokumentumfilmje.)
[76] Mansfeld Péter utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Éljen Magyarország, éljen a haza, szeretlek édesanyám.” (Kósa Csaba, i. m.) Bóna Rezső 1994-ben így emlékezett: „A fegyőrök annyit megengedtek, hogy elbúcsúzzunk Pétertől. Ő csak annyit mondott, amelyikőtök előbb szabadul [...] menjen föl édesanyámhoz. [...] Szűcs főhadnagy, aki egyben nevelő is volt, azt mondta nekem: fiacskám, büszke lehetsz a Péterre, mert úgy halt meg, ahogy egy igaz embernek kell. Nem sírt, nem zokogott, nem tört össze, úgy halt meg, mint ahogy egy igazi magyar embernek kell.” (Martinkó Károly riportja. Vasárnapi Újság, Online.) Mansfeld László elmondása szerint édesanyjuk ideg-összeroppanást kapott.
[77] Új moralisták, farizeusok. Magyar Nemzet, 2001. XI. 14.
[78] Napi Magyarország, 1999. XI. 6.
[79] Például: „A forradalmat követő megtorlásról mind a mai napig nincsenek pontos adataink, ezeket a gyilkosok különös gondossággal titkolták. Vannak becslések, amelyek szerint talán hatszáz forradalmáron is végrehajthattak halálos ítéletet.” (2001. III. 10.) Már több mint egy évtizede tudjuk, hogy 1956 miatt 229 főt végeztek ki.
[80] Kőbányai György: Az államellenes kamasz. Mai Nap, 1989. III. 24.; Sz. P.: Mansfeld Péter ’56 legfiatalabb áldozata. Sztori, 1989. 7. sz.
[81] Kósa Csaba talán a derék munkásőrökről írott sok szép riportjával érdemelte ki Mansfeld László bizalmát, melyek egyikében meg is emlékeznek március 21-éről, de nem éppen Mansfeld Péter kivégzésének évfordulója miatt: „»Március 21-én délelőtt megérkeznek hozzánk a hírek, hogy Csepelen aznap reggel összeültek az üzemi bizalmiak, és a katonatanács képviselői, hogy kiszabadítják a gyűjtőfogházból Kun Béláékat« – emlékezik vissza Bártfai József riportalany, egykori vöröskatona, ma kiváló munkásőr. »Izgatottan vártuk a szerdai fejleményeket. Éreztük: aznap még nagy dolgok történnek. S aznap megszületett a proletárdiktatúra, a proletárállam. Nem emlékszem, volt-e olyan szép napom valaha is, mint akkor. [...] Nem sokkal a Tanácsköztársaság megszületése után kint járt nálunk, Csepelen Szamuely Tibor. Ott beszélgetett közöttünk, s amikor eltávozott, velem is kezet fogott…«„ (Kósa Csaba: Volt-e olyan szép nap, mint akkor... Munkásőr, 1969/3.) Mansfeld László érdemesnek tartotta bátyja emlékének képviseletére a Magyar Rádió munkatársát, Győri Bélát is, aki egykoron az MSZMP meghosszabbított karjának nevezte magát (J. Győri László, ÉS, 1999. VIII. 13.), és Lakatos Pált, aki úgyszintén a Magyar Rádió MSZMP-alapszervezetét erősítette.
[82] Például: „Mansfeld Péter hatodmagával az október 23-i forradalmat akarta megismételni. [...] Azt tervezték, hogy páncélozott járművet készítenek, s azzal vonulnak le a városba.” (Kósa Csaba, i. m. 53-54. o.) „A tárgyaláson is az volt, megmondta, hogy akik ilyen ítéleteket hoznak, azok közönséges gyilkosok, és nem kér kegyelmet.”
[83] Jobbágyi: Ez itt a vértanúk vére. Kairosz, 1998, 111–148. o. A szerző átveszi a divatos legendákat. Tanulmányának az a feltételezés a vezérfonala, hogy Mansfeldéket provokatív módon beugratták abba a két-három napos eseménysorozatba. Hogyan tudta volna a rendőrség a csoport minden tagját ilyen rövid időn belül letartóztatni? – teszi fel a kérdést. A válasz roppant egyszerű: már az első autólopástól kezdve körözték őket, egyre szűkebb körben, és egyre nagyobb erőkkel. Másrészt a fiatalok a konspirációs szabályokat egyáltalán nem tartották be. Szerinte Schoherin József lehetett az, aki beugratta a fiatalokat, és ő lehetett a rendőrség embere. Pedig Mansfeld egyértelművé teszi, hogy a Schoherin-ügy teljesen fiktív: „Erről azért beszéltem, mert több esetben kérdeztek a kihallgatások során arra vonatkozóan, hogy ki, vagy kik irányították a csoportot. A vallomással az volt a célom, hogy a vizsgálókat félrevezessem...” (jkv. 1958. V. 17. BFL.)