A xi’ani kapcsolat
Luoyangból, a kárhozat helyéről, ahol a nyomor és az átok egy nagyjából hatmilliós gonosz várost szült, éjszakai vonattal menekülünk tovább. Amikor kiszállunk Xi’anban, olyan, mintha a Pokolból a Világba érkeztünk volna meg.
Li Xing: Nagyon örülök, hogy Xi’anban találkozhatom egy magyar íróval. Én a shaanxii tartomány írószövetségének elnökhelyettese vagyok. Barátaim és kollégáim mind írók. Kritikusként dolgozom, elbeszéléseket és regényeket kritizálok. Úgy beszélnek rólam, mint aki nem az írók ellensége, hanem a barátja. És ez igaz, mert én a saját szívemmel értelmezem a műveket. És igazságos vagyok. Ezért nem utálnak az írók, ezért szeretnek. És azt remélem, te sem fogsz megutálni engem. Itt ülünk, Li Tai-póról beszélgetünk, és remélem, megszeretsz. (Felemeli a poharát, koccintunk. Előttünk egy üveg Kong fuzi pálinka Qufuból.)
–: Sokat sétáltam Xi’anban. Próbáltam elképzelni Changant, ahogyan Xi’ant régen hívták. Tudjuk, hogy Li Tai-po másfél évet töltött itt. De nagyon nehéz elképzelni, milyen város is volt az, amibe Li Tai-po megérkezett a VIII. század közepén.
Li Xing: Ma a város térképe akkora, mint ez az asztal itt, és 7 millióan vagyunk benne. Li Tai-po idején hússzor nagyobb területen feküdt, mint most. Hússzor nagyobb, mint ez az asztal! Azt, hogy hányan laktak akkor, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy mint a Selyemút központja, a világ legnagyobb városa volt. Rengeteg olyan „fan”-ból, negyedből állt, ahol a gazdagok éltek. Itt az északi részen (mutat a pálinkáspoharam felé az asztalon) állt a császári Palota. Ezeken kívül, tudod, számtalan üzleti negyed és utca! Aztán ott voltak a Yüe-fanok is, a zenei szórakoztató kerületek. Tudjuk, hogy a Tang-kori utcák pontosan olyanok voltak, mint ma...
–: Tehát derékszögűek. (Húzok én is vonalakat a levegőbe a pálinkáspoharak fölött.)
Li Xing: Igen, igen, derékszögben minden. A hagyományos kínai építészetnek megfelelően, tehát észak-déli tájolásban. Li Tai-pónak van egy verse, és abban található két mondat, melyből kikövetkeztethető, hogy egy gazdag fanban lakott, s mellesleg az is, hogy látta, a gazdagok milyen pazarlón élnek. Az a két mondat így hangzik (mély átéléssel előadja).
Min (a tolmács): (Li Xingnek és nekem egyszerre, tehetetlenül széttárva karját.) Ezt képtelen vagyok lefordítani...
Li Xing: Jó, jó... rendben.
–: A lényeg, hogy tehát nem a császári palotában lakott.
Li Xing: Persze, hogy nem, ő csak egy hivatalnok volt.
–: Költő, zenész, táncos, az kívül élt mindig?
Li Xing: Li Tai-po a Hanlin akadémia tagja volt. Mai kifejezéssel élve: titkár. Magas rangú titkár. Titkárkodott tehát, a császár belső, külső ügyeit segítette kezelni. A Yang Guifei darab szerint valószínűleg a külügyeket bízták rá. A lakóhelye nem lehetett messze a császári palotától. Ha túl messze lett volna, nehezére esett volna bemenni dolgozni. Egyszóval a császári udvar tiltotta, hogy külső emberek bent lakjanak a palotában.
–: Szerette a császár Li Tai-pót?
Li Xing: Tang Xuanzong?
–: Igen.
Li Xing: Kellett, hogy szeresse. Li Tai-pónak igen nagy volt a híre, és a személyisége is nagyon hatott az emberekre. Tang Xuanzong régóta hallott róla. És ezen kívül Li Tai-po és Tang Xuanzong ugyanolyan családi nevet viseltek, tudniillik mindkettőt Linek hívták. Ez pedig közös ősszülőket jelentett. A császárnak emiatt is szeretnie kellett Li Tai-pót. Meg aztán úgy tudjuk, hogy Li Tai-po nagyon megnyerő külsejű férfi volt.
–: Tényleg, hogy nézett ki?
Li Xing: Hát, én is csak elképzelni tudom. Amikor megláttalak téged, az első pillanatban arra gondoltam, ez olyan Li Tai-po-féle. (Nevet.) Csak a szeme, az biztos nem kék volt, mint a tied. Komolyra fordítva a szót, a leírásokból úgy tűnik, Li Tai-po magas, elegáns és zseniális volt. A császár már az első látásra úgy érezte, egy régi barátja áll vele szemben.
–: Van egy rossz térképünk. Megmutatnád, hol volt a Tang-városfal? Csak körülbelül. Ez egy régi térkép Changanról.
Li Xing: (Hosszan tűnődik.) Nem tudom pontosan.
–: Csak nagyjából.
Li Xing: (Min számára érthetetlen shaanxii tájszólásban különböző utcákról kezd beszélni a kísérőjével, de láthatóan az is tanácstalan.) Hát... hol is vagyunk most? Nézzük... Qiefang utca... A régi északabbra volt... Itt meg állt egy templom, a Han Yüan templom, de...
–: (Rámutatok a térkép egy pontjára.) Most itt vagyunk.
Li Xing: Nem biztos... A Han Yüan már nem maradt meg, de a romjai még igen... Itt volt, látod? Megtalálták a helyét... Itt meg egy Xin-chin-palota állt... Ez volt a császár kertje.
–: De hol lehetett a régi városfal?
Li Xing: Én tényleg nem tudom... Az a város hússzor nagyobb volt, és én csak egyszer láttam egy kutatási rajzon. Arra emlékszem, hogy még szabályosabbnak tűnt, mint a mai. A negyedek is sokkal szabályosabbnak, szabályosabb négyzeteknek látszottak. És tudnod kell, hogy a Tang-kor számított a buddhizmus virágkorának Kínában, és emiatt hatalmas buddhista templomokat építettek. Itt, a mai Cheng-ning utcában álltak ezek a templomok... (Végigsimít a homlokán, s hátradől a széken.) De hogy Li Tai-po hol lakott, nem tudom. Valószínűleg a Xin-Chin palotához közel. Tang Xuan gyakran töltötte itt az éjszakát. Yang Guifei pedig a Hua-Ching-cheben lakott, kint a Li hegyen, ahol már voltatok, közel tehát egymáshoz.
–: És hol volt a híres híd, a Ba folyó hídja?
Li Xing: A Ba folyó hídja? Itt van (mutat a térképen egy pontra) Ban-po előtt... Itt van a Chan folyó, és innen megy a Ba... A régi changani ember idáig szokta elkísérni a keletre induló barátokat.
–: Visszatérve most megint ebben az irdatlan nagy városban, a Selyemút fővárosában, ebben az abszolút multikulturális metropolisban Li Tai-póra, ő mint híres költő került Changanba. Anélkül, hogy bármilyen vizsgát letett volna, került a Hanlin akadémia tagjai közé, vagyis a császár környezetébe, de hogyan kell elképzelnünk egy költőt a changani udvarnál, mi volt egy költő szerepe, súlya, jelentősége ott?
Li Xing: Ez a kérdés a kínai kultúrának a lényegét érinti. Kínában mindig volt egy „shi” osztály, amely megfelel a mai értelmiségnek. Ez az osztály a hivatalnokok bölcsője volt. Majdnem minden hivatalnok ebből a „shi” osztályból származott. Szóval, látod, ha meg akarok felelni erre a kérdésre, messziről kell kezdenem. A kínai társadalomban a „shi” és az uralkodó az közel is állt egymáshoz és távol is. A „shi” egy önálló lelkiségű osztály volt. A „shi” az értelmiségi. Ennek az értelmiségnek egy része újra és újra bejutott a hatalomba, viszont ezzel elvesztette saját belső autoritását, értékrendszerét, függetlenségét. A „shi” tehát a hivatalnokrendszer kiapadhatatlan tartalékcsapatának számított. A „shi” másik része, amelyik nem akart vagy nem tudott bekerülni a hatalomba, nem rokonszenvezett ezzel a hatalomba került réteggel. Ők, a kívül maradottak, hűen tartották magukat a „shi” belső értékrendjéhez.
A konfucianizmus mindig befolyásolta az értelmiséget. A „shi” mindig igyekezett befolyásolni a politikát, és mindig szerette volna megvalósítani a saját álmait a politikában, de ugyanakkor távolságot is tartott a politikától, mert, hogy egy mai kifejezéssel éljek, a politika egy piszkos ügy. Akinek személyisége vagy függetlensége van, az nem bírja a politika piszkát. Az uralkodó osztály mindig kihasználta a „shi”-t, miközben utálta. A „shi” viszont szerette volna megtartani saját önállóságát, tisztességét és a személyiség jogának tiszteletét. Más szóval: a „ru”-t, az emberséget. Szerintem Li Tai-po egy tipikus kínai „shi”. Egy mai kínai értelmiségi. Mert Li Tai-po egy mai költő. Véleményem szerint Li Tai-po versei nagyon modernek. Egy kicsit sem tűnnek régieknek.
–: A nekem is nagyon rokonszenves Li Tai-po személyisége elképzelhetetlen a szabadsága nélkül. És ezért nehéz elképzelni őt a császár közelében. Hisz itt minden kötött, kényszerű, rituális. Hogy sikerült Li Tai-pónak követni az udvari szabályokat?
Li Xing: A „shi” tanulmányainak célja, függetlenségének és műveltségének felépítése mellett, hogy bekerüljön a hivatalnokrendbe. Ez a kínai értelmiség sorsa. Li Tai-po egész életének célja volt, hogy bekerüljön. Általában igaz, hogy a „shi” ezért cserébe hajlandó volt elrejteni belső értékeinek egy részét. Li Tai-po természetesen olyan értelmiségi volt, aki egész biztosan nem viselte el az akkori társadalom sötétségét és erkölcstelenségét. Ami jelzi, hogy Li Tai-po milyen volt, az éppen az, hogy csak másfél évig bírta Changanban. Belső értékrendje miatt Li Tai-po egész élete kudarcba fulladt. A feudális társadalomban a legnagyobb karrier nagy hivatalnoknak lenni. Az egyik oka annak, hogy Li Tai-po ilyen nagy költő lett, éppen az a kudarc, hogy ő megbukott ezen a vizsgán.
–: Mi vezetett pontosan ahhoz, hogy el kellett mennie Changanból? A híres ágyasnak, Tang Xuanzong félelmetes szerelmének, Yang Guifeinek volt köze ehhez?
Li Xing: (Komolyra vált arccal.) Az eddigi adatok alapján Yang Guifei rokonsága a császár előtt befeketítette Li Tai-pót. Nagyon sok rosszat mondtak róla. A Yang és a Shi család is.
–: Miért utálták Li Tai-pót?
Li Xing: Ennek az okát nem tudom. Csak gondolkodom rajta. 1. Li Tai-po túl nagy figura volt, és így veszélyessé vált a Yang család számára. 2. Li Tai-pónak és a császárnak közös volt az ősszülője. Yangék féltek, hogy Li Tai-po mint rokon is túl közel kerül a császárhoz. 3. Li Tai-po mélyen lenézte a Yang családot és különösen Yang Guifeit. Egy kínai értelmiséginek a gondolatvilágában egy férfi felesége csak azt a szerepet játszhatja, amit a konfuciánus erkölcs számára szigorúan megszab, és az a teljes alárendeltséggel azonos. Yang Guifei túl messzire ment ahhoz képest, hogy végül is egy ágyas volt. Politikai ambíciói voltak. Beleszólt a birodalom életébe. Li Tai-po ezért őszintén utálta őt.
Min: Általában az emberek azt hiszik, hogy a viszony Li Tai-po és Yang Guifei között nemcsak jó, hanem szerelmi volt.
Li Xing: Rögtön megmagyarázom. Li Tai-po és Yang Guifei között nem lehetett szerelmi viszony. Az első ok, hogy Yang Guifei a császár ágyasa volt...
Min: De nagyon sok legenda szerint közöttük volt valami...
Li Xing: Nem. Kizárt.
Li Xing kísérője: (Most először és utoljára szólal meg, nagyon szenvedélyesen.) Li elvtárs, van, aki így gondolja ma.
Li Xing: (A lehető leghatározottabban.) Ez nem történhetett meg! A második ok ugyanis az, hogy Li Tai-po egy hagyományos konfuciánus volt. (Nagyon hosszú csend.) Li Tai-po elfogadta a konfucianizmust. Li Tai-po gondolkodásmódja hagyományos volt. Nagyon sok verse bizonyítja ezt. Az ő esetében nem beszélhetünk társadalomkritikáról. Ő sosem kárhoztatta, sosem támadta a császárt, soha nem helyezkedett vele szembe, ellenkezőleg, mindig kimutatta a tiszteletét a császár iránt. Van egy Li Tai-po vers, ami bizonyítja ezt: An neng Zui mei zhi yaO shi quan gui / shi Wo bU neng kai xin yan.
Meg kell mondanom, hogy a hagyományos kínai értelmiségnek alapvető dilemmája ez. Az öntudat és a viselkedés értékrendje. Ebben a híres versben, az előbb idézett sorokban Li Tai-po kárhoztatja ugyan a hatalmast és a gazdagot, de nem a császárt. (Felkiált.) De nem a császárt! Nem magát a császárt, hanem az alattvalókat! Amikor azt mondja, hogy ő nem akar meghajolni a gazdag és hatalmas előtt, akkor az nem vonatkozik a császárra. Ha a kínai értelmiségit eltávolítják a hatalomból, akkor ez mindig így volt és így van. Hogy nem hajol meg. Miután eltávolították, Li Tai-po sem más. A két Li Tai-po verssor ezt fejezi ki. Ez tipikus!
–: Látjuk-e valamennyire Tang Xuanzong vonásait? Akkor az Ég Fia volt, ma egy jelentős császár. Milyen ember volt Tang Xuanzong?
Li Xing: Mai szemmel nézve a dolgot, fiatal korában, azaz 54 éves kora előtt igazságos, rátermett, jó császár volt. Utána azonban a gondolkodása zavaros lett, és hibákat követett el. (Kissé lehalkítja a hangját.) Amikor egy uralkodó legyőzte már az összes ellenségét, és elérte a hatalom abszolút csúcsát, akkor végtelenül magányos lesz. Ez a hatalom magánya.
–: Milyen személyiség volt Tang Xuanzong?
Li Xing: Tang Xuanzong és Yang Guifei között nem pusztán erotikus viszony állt fönt. Yang Guifei kiemelkedő figura volt. Egy igazi nagytehetségű asszony. Kora legnagyobb szépsége, ám emellett kora egyik jelentős zenésze, táncosa, énekesnője, zeneszerzője. Valóban elvarázsolta a környezetét.
Kínában, ha egy férfi elér egy nagyon magas hatalmat, akkor elszigetelődik a környezetétől. Amikor pedig egy császár elér egy végtelen hatalomhoz, akkor zárkózott, végtelenül zárkózott lesz. Ilyen helyzetben szinte lehetetlen bensőséges kapcsolatba lépnie egy alattvalóval. Ez a lehetetlen történt meg ebben az esetben. És így már érthető, hogy Yang Guifei alapvető szerepet játszott Tang Xuanzong hétköznapi életében és érzelmi világában. De mindez csak azért történhetett meg, mert Yang Guifei maga rendkívül értelmes és tehetséges nő volt. A legendákat most mellőzve: idősebb korában, az An Lushan-lázadás idején Tang Xuanzongnak nézeteltérése támadt néhány miniszterével. A lázadók követelésére s e miniszterek hallgatólagos beleegyezésével megölték Yang Guifeit. A lázadás másik közvetlen hatása, hogy Tang Xuanzong át kellett adja a trónt a fiának. Amit ő utolsó éveiben tett, az nagy kárt okozott Kínának. Yang Guifei és a császár kapcsolatának az utolsó szakasza a birodalom szempontjából végzetesnek bizonyult.
–: Kedves Xing, szeretnék visszatérni Changan hétköznapi életéhez... Hogy nézett ki ez az élet? Jött egy futár, hogy Li Tai-po menjen a palotába? Azt mondta Tang Xuanzong, hogy gyere Li Tai-po, és olvass már fel néhány verset? És igaz, hogy tényleg maga a nagy Tang Xuanzong zenésített meg egyet-kettőt ezekből? Maradt fenn ebből valami?
Li Xing: Kezdjük az elején. Ma egy színházban a vezető és felesége az első sorban középen ülnek. A többiek mögöttük. De a Tang-korban nem így volt. A császár és az emberek között mindig nagy távolságot kellett tartani. Középen a császár, az emberek meg messze tőle, hátul, oldalt.
Ami Tang Xuanzongot illeti, egész biztos, hogy maga is írt zenét. Volt például akkoriban egy híres zeneműve, a Li Kui Nian. Yang Guifei maga is szerzett zenét. Így hát az, hogy Li Tai-po zseniális verseitől föllelkesülve Tang Xuanzong zenét írt volna egyre-egyre, nagyon is elképzelhető.
–: Nem vagy fáradt?
Li Xing: Ó, nem. Nagyon szívesen válaszolok. Kérdezz csak!
–: Egy nyugati olvasó nagyjából sejtheti, mi Li Tai-po viszonya a taoizmushoz. De nem látja ezt a viszonyt tisztán a konfucianizmushoz és a buddhizmushoz.
Li Xing: Li Tai-po lényének mélyén egy konfuciánus rejtezik. A konfucianizmus, tehát a „ru” volt a hivatalos kultúra. Amikor megbukott a politikai pályán, akkor valóban a természeti világ felé fordult, és ott igyekezett megtalálni önmaga belső egyensúlyát, de ez nem jelenti azt, hogy taoista volt. Szerintem Li Tai-po egy tipikus értelmiségi, azaz konfuciánus volt.
–: Nem taoista szerzetesek nevelték fiatal korában?
Li Xing: Ez igaz. Volt egy taoista szerzetes, aki még gyerekként magához vette. Ennek köszönhetően bontakozott ki benne a természet iránti olthatatlan csodálat. A taoisták mindig a legszebb természeti közegben éltek. Én magától értetődőnek látom, hogy Li Tai-po bukása után sorra felkereste a híres, szép természeti helyeket.
–: Csak a bukása után lett ennyire fontos a számára a természeti szép?
Li Xing: Li Tai-po 25 éves koráig Sichuanban élt különböző helységekben. 25 évesen elbúcsúzott Sichuantól, és soha nem tért vissza. Élete első 25 évében is rajongott a természetért, de igazán fontossá a bukása után lett a számára. Nincs olyan fontos hely, amit bukása után ne keresett volna fel.
–: Hol volt a szülőhelye?
Li Xing: A mai Kirgíziában. Az akkori Cuiye városban. De születése után nem sokkal az egész család átköltözik Sichuanba.
–: Mi volt a nemzetisége? Ő is han volt?
Li Xing: Han, han. Szigorúbban szólva az ő nemzetsége a Tang-dinasztia Li családja. Különben az én családom is Li...
–: Tényleg? Ez nagy megtiszteltetés...
Li Xing: Igazából a Li család az akkori chang nemzetséghez tartozott a mai Gansu tartományból. Nagyon közel álltak a hanokhoz. Később a changok teljesen beolvadtak a hanok közé. Tehát szigorúan véve Li Tai-po chang nemzetiségű. A changok több mint nyolcezer éve eltűntek.
–: Li Tai-po költői jelentőségéről szeretnélek most faggatni. Mindenekelőtt arról, hogy mi tette őt ilyen mindenek fölött való költővé a kínai irodalomban, mit gondolsz? Mi újat hozott ő akkor a Tang-korszakban?
Li Xing: Qu Yuan óta Li Tai-po a legnagyobb költő. Qu Yuan és közte több mint ezer év van. Li Tai-po továbbfejlesztette Qu Yuan költészetének lényegét. Mégpedig a romantikát. Ez a közös benne és Qu Yuanban. Ezen belül nézve a dolgot, Li Tai-po megújította a már létező műformákat, de meg is alapozott egy-egy új műformát. Írt gufenget és qi yant, vagyis shit. Írt cit, amit igazán népszerűvé majd a Song-költők tesznek ötszáz évvel később. (Gufeng = négysoros, szabadabb vers.)
–: Te tudod már, hogy nekem Li Tai-po egy megdöbbentően friss költő. De vajon így van-e ezzel más is Kínában? Mit jelent ma Li Tai-po? Egy halott, tiszteletreméltó hagyományt?
Li Xing: Li Tai-po verseiben a mai napig van élet. Li Tai-po versei halhatatlanok. Ennek az az oka, hogy Li Tai-po nemcsak a verseit hagyta ránk, hanem a lelkét is! És nem egyszerűen egy művész lelkét, hanem a maga emberi lelkét! Li Tai-po nem pusztán a kínai költészetnek egy csúcsa, hanem csúcsa a kínai értelmiség emberségének is. Li Tai-po mélyen közös az értelmiséggel, s mint ahogy ő, ma mi is átéltünk egy nagyon nehéz időszakot, amely nem adott lehetőséget arra, hogy az ember fenntartsa a személyiségét. Most eljött az idő ezt a személyiséget felébreszteni! Li Tai-po nagyon közel áll hozzám. Amikor megtudtam, hogy jössz, s hogy mi érdekel, újra olvastam Li Tai-pót. Egészen megdöbbentem, mert úgy éreztem, mintha egy ma élő költővel beszélgetnék... (Könnyezik.)
–: Kedves Xing, engedj meg egy utolsó kérdést. Képzeljük el, hogy 744-ben vagyunk Changanban. Most estébe fordult már az idő, s te egy itt élő neves értelmiségi vagy. Mit csinálnál, miután velem, egy idegen, mondjuk, költővel, már jól kibeszélgetted magad? Hova mennél innen, a fogadóból? Mivel töltenéd az estét?
Li Xing: Ha a Tang-korban volnánk, akkor a legszívesebben gyönyörű táncosnők előadását nézném meg, és bort innék. Ha jó idő volna, akkor szívesen kimennék a város körüli hegyekbe. És versről beszélgetnénk. Bor, táncosnők, vers!
–: De hol volnánk? Hova képzeljünk el?
Li Xing: A Yüe-fang negyedbe természetesen. Ez volt a híres zene-negyed. De ott aztán már könnyű lenne a választás, mert rengeteg nekem alkalmas hely volna. Nagyon nyitott, nagyon szabad, nagyon eleven volt az élet Changanban, s rengeteg külföldi élt itt.
–: Jó, értem. Tehát a Yüe-fang negyedben valahol. Ott ülsz, hallgatod a zenét, nézed a táncosnőket, iszod a bort, s akkor egyszer csak, mondjuk, bejönne maga Li Tai-po. Akkor mi történne? Ez szerintem nem olyan lehetetlen.
Li Xing: Ha Li Tai-po bejönne, az egész mulató nagyon boldog volna. Li Tai-pót mindenütt ismerték és tisztelték. Szerintem Li Tai-po első mozdulata, hogy felemelne egy borospoharat, és köszöntené az embereket.
–: Ha a te asztalodhoz ülne végül, miről beszélgetnél vele a legszívesebben?
Li Xing: Egyetlen egy dologról, semmi másról. Azt a tanácsot adnám neki, hogy hagyja ott a császári udvart, az nem illik hozzá, hagyja a politikát, és élje a maga életét. Éljed, azt mondanám neki, a saját életedet, írjad a verseidet. S akkor nem fogsz szenvedni.
De jó, a játéknak vége. A valóság sokkal sötétebbre sikerült. Li Tai-po, a mélyen konfuciánus, óriási ambícióval érkezett Changanba, úgy hitte, tanácsokat adhat majd a császárnak, s így beleszólhat a birodalom életébe. Hogy ezt nem tehette meg, ez Li Tai-po legnagyobb csalódása és szenvedése. Ekkor fordul a természet felé, elhagyja Changant, és soha nem jön viszsza többet. Beleveti magát a természetbe, hogy enyhítse a fájdalmát. De ennek semmi köze Lao-zihez, vagy Zhuang-zihez. Li Tai-po olyan „shi” volt, aki egész életében harcolt. A taoistát nem érdekli a társadalom. Li Tai-pót mindig ez érdekelte.
–: A konfuciánus: az harcol?
Li Xing: Egy konfuciánus nem tud átlépni az adott kereteken. Li Tai-po, a konfuciánus, ugyanúgy nem tud átlépni, viszont ő: szenved tőle. Miért? Mert ő nem cha-tuo, azaz nem szabad. Olvasom, hogy Li Tai-po a holdban gyönyörködve iszik, és ha ezt olvasom, látom magam előtt őt, és sírni akarok. Hogy miért? Mert látom őt, ahogy a holdban gyönyörködve iszik, és nem szabad! Látok egy szenvedő lelket! Li Tai-po nagyon szenvedett.
Egy este a pekingi hutungban
Wang professzor hatvan-egynéhány éves, magas, súlyosan beteg férfi. Nagy, fekete szemüveget visel. Felesége Huang asszony, néhány évvel fiatalabb, csinos, ápolt, rendkívül határozott nő. Hagyományosan berendezett, tágas lakásukban fogadnak. Eredetileg egy órában állapodunk meg, de vendégszeretetüknek hála csak nyolc óra múlva távozunk. Megérkezésünk után rögtön egy különleges jázminteával fogadnak. Körben a mennyezetig mindenütt könyvek.
–: Egy hosszú bemutatkozás helyett hadd meséljek csak arról, hogy nagy utazás után vagyunk kedves barátommal, Minnel. Azt nem mondhatjuk, hogy beutaztuk Kínát, és önök tudják, miért mondom ezt, de annyit igen, hogy végigjárván a Sárga-folyó völgyi hajdani fővárosokat, majd körülnézvén Szecsuanban s végighajózván a Jangcén, ezzel az utazással, mondjuk, érintettük a klasszikus Kínát. Legalábbis érinteni szerettük volna, hogy szeretett költőm nyomába jussak. Nagyon sok emberrel találkoztam, és nagyon sok embert kérdeztem Li Tai-póról s a klasszikus kínai költészet mai jelentőségéről, végül már csak egy állandó kérdésem maradt, s ezt szeretném Önökkel is megbeszélni, azt ugyanis, hogy mi volt Li Tai-po és a hagyományos filozófiai-vallási gondolatrendszerek viszonya.
Wang: Mindenekelőtt látnia kell a különbséget a konfucianizmus és a taoizmus között. A konfucianizmus arra való, hogy a társadalomban rend legyen általa, vagyis ez az emberek egymáshoz való viszonyát határozza meg. A taoizmus az egyes ember világát rögzíti. A kínai értelmiség ennek megfelelően él.
–: Li Tai-pónál hogy nézett ez ki?
Wang: Egy dolgot meg kell érteni. Ha a kínai értelmiségről beszélünk, akkor a kérdést nem lehet elválasztani a konfucianizmustól. Ez az első. Továbbá: minden kínai értelmiségi alapvetően konfuciánus, ahogy mi mondjuk: Kong fuzi az első tanító. Ez a második. A harmadik pedig, hogy a mai Kína fő szellemi áramlata a neokonfucianizmus. Természetesen ez nem a régi automatikus lemásolását jelenti, hanem egy megújított konfucianizmust. Viszont nagyon fontos tudni, hogy a kínai értelmiség nem csupán konfuciánus. A konfucianizmus és a taoizmus egymást mindig kiegészíti.
Huang: (Közbeszól németül.) Mint Goethe mondja: „Zwei Seelen in einem Brust”.
Wang: (Visszaveszi a szót.) Miért van ez így? Azért, mert ha az értelmiséginek sikerül mandarinná válnia, akkor konfuciánus. Ha nem, akkor mit tesz? Nem lehet öngyilkos! Valamiképpen el kell helyezze magát, valahogy meg kell találja a lelki egyensúlyát! És akkor van szüksége a taoizmusra. És a taoizmus ebből a szempontból nagyon egyértelmű. Akkor lép be a kínai értelmiségi életébe, amikor az olyan helyzetbe kerül, amikor „nincs se lehet, se nem lehet”, amikor tehát valami lehetetlen, de az is lehetetlen, hogy nem lehet. Gyakorlatilag ez áll elő, ha nem sikerül bekerülnie a mandarinok közé. És akkor megpróbál valami kiutat találni. Hiszen mindegy, mert ha száz évig él is, akár ha egy évig élne. Egyszóval: a konfucianizmus a világ, a taoizmus pedig önmagunk rendbetételének az eszköze.
És végül nagyon fontos, hogy nemcsak a konfucianizmusról és a taoizmusról van szó, hanem a buddhizmusról is, valamint a faról, a törvény filozófiájáról. Mindezzel azért kell foglalkozni így, mert meg kell érteni, hogy a hagyományos kultúra az nem leegyszerűsíthető dolog. A hagyományos kultúra nagyon bonyolult rendszer.
S még valami: tévedés azt hinni, hogy a taoizmus, az egy eredendő passzivitás. Van ugyanis egy nagyon is aktív elem benne. Hadd mondjak egy példát. A taoizmusnak az életre vonatkozó fogalma a lágyság. És a taoizmus szerint a leglágyabb dolog a víz. Azaz a lágyság a legnagyobb erő. Ezt mind jól meg kell érteni. Történelmileg nézve a taoizmusnak köszönhetjük az irodalmat és a művészeteket. A jelenünk szellemi vezérelvét pedig a megújuló konfucianizmusnak.
És akkor foglalkozzunk most egy kicsit alaposabban a konfucianizmussal. Az első, amit érinteni kell, hogy, mint az előbb mondtuk, egy értelmiségi mindig a konfucianizmus és a taoizmus kettőségének, egységének a szellemében él. A második, amit tisztázni kell, hogy természetesen a konfucianizmus a tengely. A harmadik, hogy különbséget kell tennünk a régi és az új konfucianizmus között. Mert az eredeti az a Zhou-kori konfucianizmus, ma pedig egy modern neokonfucianizmus van. Ez utóbbi összesen három-négy generációra megy csak vissza, és olyanok képviselik, mint Xiung Shi-li, Ma Yi-fu, Liang Su-min, Qian Mu, Zhang Xun-li, a honkongi Liu Shu-Xi’an, Mao Zong-san, Xu Fu-guan, Han Jun-yi. Ezek már mind meghaltak. De mondjunk élőket is, pl. Amerikában Yu Ying-shi, Du Wei-ming.
A felsoroltak mind meg vannak győződve arról, hogy a konfucianizmusnak fenn kell maradnia, vagyis fel kell támadnia Kínában. Az a véleményük, hogy a konfucianizmus képes alkalmazkodni a modern élethez. És ennek három oka van: az első, hogy a konfucianizmus segítségével az ember meg tudja határozni önmagát. A második, hogy a konfucianizmus meg tudja oldani, szabályozni tudja az emberek egymáshoz való viszonyát, és három, hogy a segítségével az ember meg tudja határozni a viszonyát a természethez. Az új konfucianizmus politikai tartalmát két részre lehet bontani, az egyik az ország nemzetközi viszonyainak felépítésében segít, a másik pedig a központ és a vidék viszonyának szabályozásában.
És most pedig rátérhetünk az Önt érdeklő fő kérdésre. Általában azt szokták mondani, hogy a három nagy költő közül Du Fu képviseli a konfucianizmust, Li Tai-po a taoizmust, Wang Wei pedig a buddhizmust. De az túl leegyszerűsítő vélekedés. Valójában ugyanis mindhármuknál jelen van mind a háromféle gondolkodás.
Ami Li Tai-pót illeti, arról a következőt tudom mondani. Li Tai-po a kínai szemléletben Qu Yuan mellett a legnagyobb romantikus költőnk. Li Tai-pót olvasva meglepő modernséggel találkozunk. Azt mondják, aki Du Fut érteni akarja, az ne kezdje el olvasni 40 éves kora előtt, aki pedig Li Tai-pót, az ne olvassa 20 éves kora után. És ebben van valami, mert Li Tai-po versköltészetének a lényege, az anyaga, a természete a szabadság. Li Tai-po a legnagyobb tragikus költőnk.
–: Hogy érti, hogy tragikus?
Wang: Általános vélekedés szerint, ha Li Tai-po mandarin lehetett volna, akkor nem történik semmi. Végül is hogy kezdődött? A császár fogadta őt, és megadta neki a lehetőséget. De Li Tai-po átlépett ezen, és kitartott saját meggyőződése mellett. Vagyis a szabadság mellett. Inkább lemondott a lehetőségről, s nem lett mandarin, semmint olyan politikai nézetek megvalósítását segítse elő, amelyekkel nem értett egyet. Li Tai-po modern világnagyság.
–: Hadd kérdezzem meg, valóban úgy látja, Li Tai-po jelentősége ilyen nagy a mai Kínában?
Wang: Li Tai-po mindig nagyon fontos szerepet játszott a kínai szellemtörténetben. Ez így volt egészen napjainkig. Még a század első felének modernjei, Gou Moro vagy Wen Yiduo is a legnagyobb mesterüknek tekintették Li Tai-pót. Ez azért lehetett így, mert a kínai költők mindig tudták, hogy a hagyományt követniük kell, és ennek a hagyománynak Li Tai-po a legfontosabb része, megkerülhetetlenül.
Ma azonban, és nyilván Ön erre kérdez, a helyzet nagyon tragikus. Ki kell mondani, hogy a mai költők műveletlenek. Nem ismerik se Li Tai-pót, se Du Fut, se A vörös szoba álmát. Ez az én legnagyobb szomorúságom. Wang Meng azt mondta, az íróknak művelődniük kell. De sajnos nem ebbe az irányba haladunk. A mai irodalmi élet nagyrészt tehetségtelen és műveletlen írókból, költőkből áll. Két hibás nézetet képviselnek: 1. elutasítják a hagyományt, és 2. hogy egy éjszaka alatt akarnak mindent megszerezni. Úgy tudom Önnek a helyzetet, a szomorú helyzetet a legjobban jellemezni, ha azt mondom, hogy ma egy író inkább kereskedő. És még csak nem is saját magát árulja. Hanem csupa másoktól levetett holmit.
Huang: (Közbeszól németül.) A tanítványaim vakon követik a nyugati irodalom mintáit, s úgy akarnak írók lenni. Műveletlenségük és hagyományellenességük azért olyan szomorú, mert pont Li Tai-pónál jobban senki nem hatott a kínaiak önszemléletére. És akkor nem ismerni Li Tai-pót?! Nyugaton a helyzet más annyiban, hogy ott az olvasóra nem a költő hat közvetlenül, hanem csak, amit írt. Kínában a költő személyisége, a költő életmódja közvetlen azonosulási minta volt évszázadokon, évezredeken át. Nálunk egy kínai értelmiségi önmagát mindig Qu Yuan és Li Tai-po személyiségével veti egybe. Qu Yuanról öngyilkosságának napján, több mint kétezer év óta, nagy ünnepséggel emlékeznek meg. A kínai költő személyisége hatott a ’89-es diákmegmozdulásokra is! Nincs törés! Ez ugyanaz a tűz! És ennek az az oka, hogy a kínai szemlélet számára az értékek rangsorának élén nem a szép, hanem a jó áll. És ebben a Maóig töretlen hagyományban most, Mao után nagyon nagy zavart okoz a posztmodern. Lelki zavarodottságról van szó. A nyugati irodalmi minta vak átvételével állunk szemben. És ez teljes csődöt jelent, mert másodlagos irodalom jön létre, s mert megszakad az a morál és etika, amely évezredeken át az irodalom, a költészet éltető forrása volt.
–: Ahogy Önöket hallgatom, nem tudom eldönteni, mi következik a szavaikból, hogy ugyanis milyennek ítélik az esélyeket? Mire számítsunk, a hagyomány teljes pusztulására vagy valami megújulásra? Mielőtt válaszolnának, szeretnék beszámolni Önöknek egy szörnyű, elkeseredett pillanatomról. Valahol a Shaolin kolostor, a longmeni barlangtemplom és Qin Shi Huang-di sírja után voltam már. Mert akkor egy sötét órán, fektemben egy szállodai szobában azt gondoltam, lehet, hogy a maoizmus megsemmisítette a kultúrát, de akkor, a kulturális forradalom idején pontosan lehetett tudni, mi az a kultúra, ami megsemmisül. Ma viszont, talán még egy ennél is veszedelmesebb és megalázóbb folyamatnak vagyunk a tanúi; annak ugyanis, amikor ez a kezdődő kapitalista harácsszellem a kultúra romjai elé áll, nem érti, áruvá teszi, és meghamisítja a lényegét. Szeretném Önöknek jelenteni, hogy nincs már Shaolin kolostor, ami a helyén maradt, az egy alacsonyrendű, agresszív, mocskos üzlet, turizmus, ócska szemfényvesztés.
Huang: (Lelkesen közbevág.) Amennyiben le tudná nekem írni mindezt németül, én azonnal kiadatom Kínában!
Wang: Alapjában véve ezek a tények. De én mégis úgy érzem, hogy a kulturális forradalom pusztítása alapvetőbb. A mai Kína, ahogy Ön mondja, a kapitalizmus útján jár, mások ezt felhalmozási periódusnak nevezik. Van ugyan egy marxizmusszerű álca az egészen, de ennek az országnak már az égvilágon semmi köze nincs a marxizmushoz. A kérdést viszont, hogy is döntsünk a hagyományhoz való viszonyról, központilag még nem oldották meg. De miért mondom azt, hogy ez a kérdés még nem dőlt el? Azért, mert Kínában sok értelmiségi a konfucianizmus reneszánszát készíti elő. El kell ismerni, hogy a kultúrpolitika már eléggé nyitott. Vannak buddhista és más teológiai intézmények. Tevékenységükben a könyvkiadás is benne van, és nagyon magas színvonalon. Tehát van előrelépés. De a kormány az elkövetkező tíz évben csak pragmatikus kérdésekkel akar foglalkozni. Csak az anyagi jólét szükségességét hangsúlyozzák. A szellemieket nem. A marxizmusban való hit már nincs meg. Viszont nincs semmiféle központi eszme, ami a helyébe tudott volna eddig lépni. Ezért más megoldás nincs, csak a konfucianizmus reneszánsza. Ennek ma tulajdonképpen csak egyetlen konkrét akadálya van. Hogy a képviselői a tengeren túlról jönnének vissza. Mindezek után én a jövőt pesszimistán ítélem meg. Ugyanakkor viszont a konfucianizmus szükséges visszatértét jósolom ebben a sötét jövőben.
Éjjel tizenegy felé jár. Már túl vagyunk egy nagyszerű vacsorán, amit Huang asszony varázsolt elő valahogy pillanatok alatt, s amelyen Wang professzor betegségéről csak annyit tudok meg a feleségétől, hogy „a kulturális forradalom alatt történt, s azóta állandó, nagy fájdalomban él”. Wang egyfolytában dohányzik. Ahogy az egyiket végigszívja, rögtön gyújtja a következőt. Feltűnik azonban, hogy a füst bántja a szemét, ezért a cigarettát időnként messze eltartja magától. Így is búcsúzik el, amikor kikísérnek a hutung udvaráig, kezében füstölgő cigaretta, amit messze eltart magától.
- Kultúra [6]