2013. május 29.
14 hozzászólás
Szabó Bálint és Gyurcsány Ferenc minapi közös produkciója megerősített abban a véleményemben, hogy a Demokratikus Koalíció egy remek program és egy katasztrofális pártelnök reménytelen együttese.
Ebből a reménytelenség az, ami mindenki számára egyértelmű, ha ránéz a közvélemény-kutatási adatokra.
A remek programról kevesen tudnak. A mai magyar nyilvánosságban annál kisebb tér jut közéleti elképzeléseknek, minél jobbak. A program itt olvasható: http://dk365.hu/kongresszus/data/dk_program.pdf [3]
Ez egy markánsan nyugatos, liberális, piac- és Európa-barát polgári program, mely az MSZP kommunikációjával teljességgel, a heterogén Együtt 2014-ével pedig részben ellentétben a 2010 előtti idők progresszív és nem retrográd (ön)kritikáját tartalmazza. Nem azért ítéli el a 2002-2010 közötti kormányokat, mert túlságosan liberálisok és reformerek voltak, hanem azért, mert túl kevéssé voltak azok. A programon meglátszik Bauer Tamás alelnök jótékony és erőteljes hatása. Amiben pedig nem az ő nézeteit tükrözi a program – az ügynökakták
nyilvánossága –, attól csak jobb lesz.
Ez a koherens és bátor program felvállalja az egységes ingatlanadót, az örökösödési adót, a felsőoktatási tandíjat, a családi adókedvezmény eltörlését a családi pótlék javára. Nem ígér gyors gyógyulást, fölkészít a hosszú rehabilitációs időszakra, bátran szembe megy az agrárprotekcionizmussal és a termőföldkereskedelem diszkriminatív korlátozásával.
Gyerekközpontú, decentralizált, integráló, kompetenciaalapú, dezideologizált iskolarendszert ígér, egyszerre célzottabb és bőkezűbb, a szegények méltóságát tiszteletben tartó, a „monoki” agyrémmel ellentétes szociálpolitikát (mintha a rossz emlékű, monokiánus Szűcs Erika – és a főnöke – ott sem volna).Az MSZP elvtelen opportunizmusával ellentétben továbbra is elutasítja az etnikai alapú állampolgárságot és a közjogi nemzetegyesítést, bár persze a már megszerzett állampolgárságtól nem fosztanának meg senkit.
Ami pedig a borzalmas pártelnököt illeti. Emlékeztetnék arra, amit az Élet és Irodalomban írtam akkor, amikor Gyurcsány Ferenc bejelentette pártalakítási szándékát: „A tiszta kéz, a
cselekvőképesség, a hiteles szó, a demokratikus, emberi jogi elkötelezettség imázsa – ez az, ami egy új liberális pártot felépíthet és versenyképessé tehet. Gyurcsány a pártállamból maradt kapcsolatokon keresztül, a közvagyont szemérmetlen átjátszásából meggazdagodó exkáder mintapéldánya, aki a törvényesség határán billegő ügyleteivel öntudatosan büszkélkedik. Ambícióihoz, ígéreteihez, egymást kergető programjaihoz és tervezeteihez képest a kormányzati teljesítménye, reformteljesítménye szánalmas. Őszinteségét Őszödön maga minősítette. 2006 őszén, amikor a rendőrség tevékenysége alkalmanként és helyszínenként váltakozva volt nyomorúságos, heroikus és brutálisan törvénytelen, marasztalta, dicsérte és kitüntette, akiket ki kellett volna rúgni, és ezzel magára rántotta a történtekért a politikai felelősséget.
Gyurcsány nem az az ember, aki a magyar liberalizmust a romjaiból fel tudja támasztani, viszont az az ember, aki a hiányzó hiteles magyar liberális párt helyét el tudja foglalni, és a levegőt előle el tudja szívni. Ez itt a probléma.” (Révész Sándor: Mi itt a probléma [4], Élet és Irodalom, 2011. május 13.)
Két évvel ezelőtt tehát a liberális pólus megjelenítéséhez kevés, de a levegőelszíváshoz elég erőt föltételeztem Gyurcsány pártjáról. Lehet, hogy az utóbbiban tévedtem. Lehet, hogy azért, mert nincs is kik elől elszívni azt a levegőt.
Gyurcsány Ferenc aktivitása viszont még kínosabb, mint gondoltam. Azt gondoltam, arra számít, begyógyítja az idő a politikai egóján esett halálos sebet. Az emberekkel Orbán majd elfeledteti, miért utálták őt oly nagyon 2006 óta, s egy idő után inkább csak a szépre – de vajh’ mi szépre? – emlékeznek majd.
A helyzet sokkal rosszabb. Gyurcsány nem a közfeledésre, hanem a közemlékezet pozitív átformálására tör. Egy önrehabilitációs kísérlet akciósorozata bontakozik ki körülötte. Ennek négy összefüggő tematikai eleme van. Az MSZP hozzá való viszonya, az őt ért köztörvényes vádak, az őszödi beszéd és a 2006-os zavargások.
A progresszív Gyurcsány azért bukott bele a kormányzásba, mert a retrográd pártja nem tartott ki mellette. Egy tisztakezű, feddhetetlen politikus válik az ő személyében a bíróságig menő önkényuralmi üldöztetés első számú célpontjává. 2006 lényegében ő ellene szervezett törvénytelen puccskísérlet volt, amivel szemben ő a rendet és a törvényességet képviselte. Az őszödi ügy lényege az ő, a párt, a progresszió elárulása a haza és a demokrácia ellenségeinek.Ez lenne itt demonstrandum.
Az imázsrestauráló akciósorozat része volt az MSZP-ből való kiválás hosszúra nyúlt folyamata is. Ennek az lett volna az üzenete, hogy elválik a szar a májtól, a mutyista-kádárista MSZP és a Gyurcsány-vezette tisztakezű, demokratikus progresszió, miután az előbbi nem hagyta érvényesülni, kibontakozni az utóbbit. Ezt demonstrálta volna a pártszavazás követelése átláthatósági és összeférhetetlenségi szabályokról s a párt vezetőinek közvetlen választásáról. Ilyen sok kérdéses szavazást rendezni egy párt életének belső szabályozásáról nyilvánvalóan nonszensz, nem is szolgált másra, minthogy a kiválásra ürügyet és a kiválási folyamatnak megfelelő tartalmat adjon. Nem állíthatjuk, hogy a demonstrálandó tétel teljességgel hamis, csak éppen a féligazsága eltakarja az igazság másik felét. Azt ti., hogy Gyurcsány mesébe illő 2004-es kormányfővé választásától az állampolgárságos népszavazáson, a 2006-os bizalmi szavazáson keresztül, sok-sok népszerűtlen dolog, a tandíj, a vizitdíj, az egészségbiztosítási refom stb., stb. megszavazásáig rengeteg bizalmat kapott a pártjától. Még a 2008-as népszavazási katasztrófa után sem zavarták el; ő pedig a legkevésbé sem bizonyult felkészült, következetesen építkező és cselekvő, rendíthetetlen reformernek, viszont hozzászoktatta a közvéleményt ahhoz, hogy a programjait, állításait, ígéreteit nem kell komolyan venni, csomagjai nagyrészt pótcselekvésként, a feledésnek készülnek. Hozzá kötődik az MSZP 2002-es mélypopulista kampánya, 2008-ban pedig habozás nélkül elárulta liberális reformer partnereit pártja kádárista bázisának kedvéért.
2011-ben Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztése elleni tiltakozást a demokrataság, az önkényuralommal szembeni kiállás próbakövévé próbálták tenni. Ezáltal Gyurcsány mint a demokrácia elleni támadás középponti áldozata eme tábor főalakjaként tűnhetett volna fel. Nem számítottak a mentelmi jog fenntartása elleni elvi és gyakorlati érvek, és nem számított az sem, hogy Gyurcsány maga is mentelmi jogának a felfüggesztését kérte. Ez néki magának sem számított, mert simán leárulózta, ellenségeiként kezelte azokat, akik mentelmi jogának felfüggesztésével egyetértettek. A fejlemények nem a tiltakozókat igazolták. Gyurcsánynak semmi baja nem lett, képviselői munkájában komoly mértékben nem akadályoztatott.
Ezúttal is egy féligazság szolgált az igazság másik felének az eltakarására. Gyurcsányt nyilvánvalóan nevetséges váddal, politikai okokból kívánták meghurcolni. Eme nemtelen támadást használták volna fel az MSZP-ben provokált, fent említett vitával együtt arra, hogy Gyurcsányt a tiszta kezű politizálás feddhetetlen protagonistájának állítsák be, eltakarva mindazt, amit Gyurcsány előéletéről, meggazdagodásának körülményeiről, az ő számára éppen annyira előnyös, mint amennyire a köz számára előnytelen üzleteiről tudunk.
Ehhez kapcsolódtak a Gyurcsány elleni összeesküvések teóriái, melyeket az általa vezetett párt két tisztségviselője, Debreczeni József alelnök és Szabó Bálint szegedi szóvivő tálalt fel a nyilvánosságnak. Egy összeesküvés jobbról, egy balról - Gyurcsány az, aki ellen az egész világ összeesküszik.
Debreczeni kínos (és a jobboldali sajtó által kéjesen pertraktált) tárgyi tévedésekkel és hamisított idézetekkel pöttyözött könyve, A 2006-os ősz, melyet Papp László Tamás is, Kőszeg Ferenc is jól szétcincált, különösen azzal rombolja a szerző által alelnökölt párt hitelét, hogy teljességgel elködösíti a törvényesség szempontjait. Egyrészt: elmossa a határt a legsúlyosabb politikai bűncselekmény, a hatalom erőszakos, törvénytelen megragadására irányuló puccs és a demokrácia keretei között tűrni és elviselni muszáj „aljas, ám legitim politikai hadjárat” (© Kőszeg Ferenc) között. (Kis János Az összetorlódott idő c. esszéjében [5] részletesen is kifejti, miért annyira helytelen puccsnak nyilvánítani azt, ami nem az.) Másrészt: a könyv részben eltagadja, részben elbagatellizálja azokat a súlyos törvénysértéseket, melyeket a rendőrök és a rendőri vezetők elkövettek. Harmadrészt: „hasznos idiótákként” kilöki a demokraták táborából a legjobb demokratákat, a törvényességet és az emberi jogokat a legerőteljesebben és leghitelesebben védő liberális emberjogi szervezeteket, melyek a legteljesebben, legárnyaltabban és legszakszerűbben tárták föl 2006 őszének valamennyi törvénysértését. Debreczeni áthozta a DK-ba a törvényesség pártos és opportunista fölfogásának azt a szellemét, melynek hatása alatt politikai pályáját kezdte az MDF-ben, melynek jegyében fedezte és igazolta Antall József és kormánya törvénysértéseit és vett részt maga is a médiaelnökök elleni sötét, koncepciós eljárásokban.
Gyurcsány Ferenc maga tartja frissen az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyét. Ő a bizonyítatlan sejtések első számú sejtője és sejtetője. Mint ilyen juttatta el a föltételezett elkövetők neveit Mesterházy Attilához, mintha az MSZP elnöke valamiféle nyomozóhatóság lenne, melynek joga van tudni, amit a nyilvánosságnak bizonyíthatóság híján nincs. Mintha egy párt elnöke nem árthatna többet egy párt funkcionáriusainak, mint bárki más. Mesterházy igen kevés jó lépéseinek egyike volt, hogy demonstratívan megsemmisítette azt a levelet.
Debreczeni aztán még tovább ment. Csak úgy gondolomra dobja be a „főárulók” neveit.
Mindezt követte most Szabó Bálint interjúja abban a Heti Válaszban, mely etikailag már elég mélyre süllyedt ahhoz, hogy ellenőrizetlen sztorikhoz nevesített spekulációkat kapcsoljon, viszont még mindig a komolyan vehető orgánumok között tartják nyilván. Komoly lap és komoly olvasó eleve nem vesz komolyan egy olyan embert, aki nem akar neveket mondani, de keresztnevekkel szolgál, hogy mások föltétlenül kimondják, amit ő nem akar. Komoly pártba pedig eleve nem vesznek be és főleg nem használnak a nyilvánosság élvonalában álló műsorvezetőként és szóvivőként olyan sötét múltú, zuschlagos embert, aki kizárólag olyan pártban úszhatta meg a 2003-as Vas megyei botránysorozatot, amelyben mindent meg lehetett úszni.
Gyurcsány előre tudott az interjúról. Szabó szerint „féltette” és óvta őt ettől a dologtól, de hogy nem tiltotta le, noha megtehette volna, az biztos. Gyurcsány az interjú után rögvest előlépett, és a személye súlyával nyomatékosította Szabó verzióját. Előadta, hogy az nagymértékben megegyezik az ő tudomásával. Egy olyan szemtanú verzióját nyomatékosította, aki biztosan nem lehetett ott, ahol a szavai szerint volt, és biztosan nem tehette azt, amit a szavai szerint tett, mert akinek a lakásában tartózkodni vélt, akkor már rég nem lakott ott, és az a kutya, kire vigyázni vélt, már rég kimúlt.
Gyurcsány kétféleképp kívánja leválasztani magáról azokat a súlyos vádakat, melyekkel Őszödön megvádolta magát, kormányát és pártját. Egyrészt a beszéde apológiájával, másrészt a kiszivárogtatók diabolizálásával. A beszéd a múlt tekintetében súlyosan terhelő, a jövő tekintetében felemelően ambiciózus és racionális. Gyurcsány egyszemélyben a múlt bűnöse és a bűnös múlttal való szembefordulás protagonistája. Gyurcsány természetesen az utóbbit rendelné az előbbi fölé, az utóbbit vonatkoztatná sajátlagosan a maga személyére, az előbbit pedig rááltalánosítaná a teljes politikai elitre. Csak hát a megtérés elfogadtatása végett a bűnös múlt következményeit megszenvedő, arról a választások után, post festa értesülő, a bűnöst a bizalmával a bűnökről és azok következményeiről való tájékoztatás híján megajándékozó néphez, a nyilvánossághoz kell fordulni. Ez az, amit Gyurcsány nem tett meg, és ez az, ami akaratlanul megtevődött a beszéd kicsempészése által.
Ha Gyurcsány bűnösnek tartaná a beszédét, akkor sem kifogásolhatná, hogy lelepleződött. Ha pedig dicsőségesnek tartja, amire büszke lehet, akkor meg azért nem kifogásolhatja, hogy nyilvánosságra került. Gyurcsány valóban olyannak tartja a beszédét, amire büszke lehet. Annyira, hogy híveinek CD-n is osztogatta. Másrészt viszont a mostani sajtótájékoztatóján már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „nem csak az MSZP-t, de egész Magyarországot árulták el a kiszivárogtatók.” Gyurcsány máig sem érti, hogy a kiszivárogtatás által, bárki is volt a kiszivárogtató és bármi is volt az ő szándéka, a nyilvánosság csak azt kapta meg, ami járt neki. És aki ezt nem érti, az nem igazán demokrata.
Gyurcsány Ferenc – dubiózus apologétáival együtt – annál többet árt, minél többet buzog. Annál kevesebb esélyt ad egy színvonalas, liberális programnak, minél inkább a nevére veszi, és minél aktívabban óhajt részt venni annak megvalósításában. A rendíthetetlen Gyurcsány-hívőknek persze nélküle semmilyen program nem kell, de most már aztán látjuk, hogy ők mennyire kevesen vannak, és mennyire keveset veszítenénk vélük. És mennyire sokat a Demokratikus Koalíció programjával.
(Kép forrása: nepszava.com)
- PoliBlog [6]