2013. december 13.
„Horváth Aladár, a Magyarországi Cigányok Pártjának budapesti elnöke néhány évvel ezelőtt maga is az inkluzív társadalompolitika és a felelősségteljes politizálás híve volt. Bizonyos, hogy – a szubjektíve teljesen érthető! – mérhetetlen elkeseredése és kétségbeesése indította arra, hogy megfontoltan és következetesen képviselt elveit feladva etnikai pártot alapítson, és indítson a választásokon. Csak a teljes kilátástalanság érzése mondathatta vele, hogy a cigányoknak annyiszor mondták, hogy nem lehetnek magyarok, amíg végül tudomásul vették, és hogy az új etnikai párt nem köt szövetséget sem a jobboldali, sem a baloldali pártokkal.”
Csupán ezt a pár mondatot ragadjuk ki az egy héttel korábbi Zolnay-írásból [3]– a szövegben hosszan sorolt, a statisztikai szociológia relatív tényeivel ezúttal nem kívánunk vitatkozni.
A „Magyarországi Cigányok Pártja”, helyesen: a Magyarországi Cigány Párt, nem etnikai párt. Ahogyan a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt, a Magyar Liberális Párt, vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sem az.
Nem az elkeseredés, hanem a belátás vitt a Magyarországi Cigány Párthoz. Két évtizedig úgy gondoltam, hogy a magyar cigányoknak a magyar társadalom különböző politikai pártjaiban kell politizálniuk. Két évtizedig hittem, hogy a közös történelem által, a kettős identitásunkkal, szerves részei vagyunk/lehetünk a magyar társadalomnak. A rendszerváltoztatást abban a lelkesültségben éltem meg, hogy mi cigány magyarok és a társadalom többsége együtt fogjuk megélni sorsközösségünket, együtt tesszük élhetővé, szerethetővé Magyarországot.
Azt gondoltam, hogy ez mindannyiunk közös ügye, és ezt így gondolják a „jobb- és baloldali” rendszerváltoztatók is, mert közösek az érdekeink.
Ma már tudom, hogy a politikai elit számára a hatalom az egyetlen cél, és vannak, akik ezt eszköznek IS tekintik, vannak, akik csak célnak. Azonban, a magyarországi cigányokat MINDEGYIK politikai oldal csak eszköznek tekinti a négyévente beinduló hatalomszerzési kampányban. Mindkét oldal arra szocializálta a legkiszolgáltatottabb embereinket, hogy két-két napi hideg élelemért négy évre eladják a szavazataikat, és ezzel a jövőjüket is.
Az, hogy ez nekünk, cigányoknak nem jó, s nem értik, még hagyján, de nekünk, magyarországi cigányoknak magyarként sem jó. Korábban többször emlékeztettük a politikai elitet a belső-Trianon veszedelmére, hogy a társadalomról leszakított és kirekesztett szegények, zömükben cigányok, kilátástalan peremhelyzetbe kerülhetnek, a társadalom számára ideális integráció helyett. Elgettósodó térségek jönnek így létre, kezelhetetlen szociális és etnikai konfliktusokkal, de hiába! Mindkét oldal lemondott az ország területének és népességének legalább 10%-áról! Ki fogja „visszacsatolni” ezt a területet és ennek szerencsétlen sorsú népét az országhoz? - Magyarország nem tanult a történelméből!
A történelmi integrálódásunk IDE megkérdőjelezhetetlen, még ha tudatlanok azt is hiszik, hogy kiirtódhatunk, vagy kiíródhatunk INNEN.
Olykor jótékonynak látszó szavakat, valójában nagyképű kioktatást kapunk „a cigány ügyben elkötelezett barátainktól”. Például a szóban forgó cikk szerzője is azt feltételezi, hogy cigány politikai szervezetet – nem önmagunkért, saját közösségeink felmutatása, megvédése, hiteles képviselete érdekében, hanem- valamilyen „balliberális” cél érdekében, kormányváltó öntudattal kellene létrehozni, és a világért sem szabad szavazatokat elvennünk balról... De milyen, vagy melyik baloldalról? Orbán jobboldali paternalista, korporatív retorikával, „kvázi baloldali” programot hajt végre. S vajon milyen kutatásra hivatkozik a tudós szerző, amikor azt feltételezi, hogy csak „baloldalról” veszünk el szavazatokat? Vagy, hogy éppen ezek a cigány szavazatok fognak hiányozni az egymás hátát taposó baloldali pártok győzelméhez? A legnagyobbtól a legkisebbik a saját identifikálásával törődik, a másik balra sorolt párttól való megkülönböztethetőségére, de éppen a cigány párttól kell elvitatni az önmeghatározás jogát? A cigány párt tekinthető „kalandornak”, mert nem csatlakozik az egységesülésre, hiteles szegény-és cigánypárti programra képtelen baloldalhoz? Meglehet, nekünk kell példát mutatni mindezekből. Valamint érett és felelősségteljes magatartásból. Európaiságból.
Meggyőződésem, hogy Magyarországon, a rendszerváltás óta a roma polgárjogi mozgalomban (elsősorban a Roma Polgárjogi Alapítványban) képviseltük a legtisztábban és legkövetkezetesebben a szociális igazságosság, a jog-és esélyegyenlőség eszméit: mi voltunk a magyar baloldal. A kilakoltatások elleni küzdelemben, az iskolai elkülönítések során, a foglalkoztatási diszkrimináció ezernyi eseténél, a rendőrség, az igazságszolgáltatás cigányellenes visszaéléseinél megtapasztalhattuk: egyedül. Ráadásul folyamatosan letettük a javaslatainkat, kritikáinkat, együttműködtünk, bizakodtunk: tömény csalódás, átvágás lett a vége. Kiben bízzunk? Magunkban kell bízni!
A kutatások azt bizonyítják, hogy a roma szavazók közel ugyanúgy szavaznak, mint a többség. Ez idő szerint tehát kétszer annyian választanák a Fideszt, mint a szocialistákat. Vagyis elméletileg kétszer annyi „jobboldali” cigány szavazót nyerhetünk meg, mint „baloldalit”. És még többet azok közül, akik nem tartoznak a „biztos pártválasztók” közé, akiket még senki nem szólított meg, akik tiszta hangokat, és valódi tetteket várnak életük megváltoztatásához.
Tehát sem én, sem a magyarországi cigányok, nem azért vagyunk, hogy bárki öntudatának klónjai legyünk. A magunk identitását nem engedték a köztársaságban megtalálni, mint kiderült, magyar identitásunk, hazaszeretetünk ehhez kevés volt. A magyar politikai körök ezt nem tekintették születési előjogunknak! A magyar-köztársaságban a cigány identitásunk alapján kell ráébresszük a magyarságukat felejtő „csak” magyarokat, hogy a nemzethet tartozunk! Még a határon túlról is, és a szegénységi küszöb alatt is! Egy nemzethez tartozunk!
Nekünk, a kettős identitásukban erős romáknak kell békét hoznunk a cigány és nemcigány – jelentősen mesterségesen kialakított – robbanásveszélyes viszonyban. Amiképpen szeretjük családjainkat, úgy szeretjük a hazánkat is. Nem fogadjuk el, hogy mostohán bánjanak velünk paternalista atyafiak. Nem engedhetjük meg, hogy gyermekeink szenvedjenek az élelmiszer, a gyógyszer vagy a tüzelő hiánya miatt! Nem tűrhető, hogy lehajtott fejjel, szolgaként éljenek méltósággal született emberek. Ahogy nem nézhetjük tétlenül tovább az újnácizmus térnyerését sem. Mert emberéletekről van szó! Ezért, és csak ezért kellett színre lépnünk. Nem annyira nyilatkozatokkal, inkább tettekkel, fejlődést hordozó javaslatokkal. Parlamenten belül, vagy akár annak hiányában is: de javaslatainkat a nemzet asztalára fogjuk letenni.
Mindehhez fontos tisztáznom azt is, hogy nem tekintjük a cigányokat érintő szociális és gazdasági természetű problémákat „cigányproblémának”, ahogy az adósrabszolgaság problémája sem etnikai kérdés – a Magyarországi Cigány Pártot többek között éppen az hívta életre, hogy lerombolja ezt a téves és igen veszélyes gondolatot, ami a rendszerváltozás ellenére is állandó jelleggel kijelöli az országban a cigányokról való gondolkodást és cigány emberekhez való viszonyulást. S ami még ennél is fontosabb, hogy lássuk: mindez sok kárt okozott a cigányok életében, önképében is az évtizedek során. Ezen változtatni akarunk, úgy, hogy elsősorban a cigányokra, azaz magunkra, az önazonosságunk megerősítésére, ha szükséges, felépítésére összpontosítunk, olyan önazonosságra, amely nem a félelemből, a mellőzöttségből, a megalázottságból, vagy az elkeseredettségből formálódik. Hisszük, hogy ami cigány, az szép és nemes! Hisszük, hogy az egészséges, erős identitással és önbecsüléssel rendelkező cigány emberek erős és egészséges TAGJAI, és építői tudnak lenni az országnak, ahol élnek, a közösségnek, amellyel évszázadok óta közös a sorsuk. Vagyis ebből is látható, hogy jelenlétünk és motivációnk más alapokra helyezkedik, minthogy beálljunk a beszűkült etnocentrikus nyelven beszélők soraiba.
De ezt a munkát nem pártsorok, s nem a lungodromnak fenntartott parlamenti „díszhelyről” kell végeznünk, mert ez korlátoz minket, és a demokráciát is. Nincs szükségünk „alanyi jogon járó” értéktelen díszképviseletre, mi „állítmányi jogon” szeretnénk részt venni az ország ügyeinek intézésében: kiváló, értékes embereink felmutatásával, akik alkalmasak arra, hogy közösségeinket, a szűkebb cigányt, s a tágabb magyart is képviseljék, irányítsák. Itt az ideje, hogy komolyan vegyük magunkat, és komolyan vegyenek minket is!
Minden rendű és rangú magyarnak üzenjük Mahatma Gandhi szavaival:
„Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl.”
Budapest, 2013. december 12.
Horváth Aladár,
Az MCP budapesti elnöke, szóvivő
- Roma-kikötő [4]