2016. február 28.
Még szülővárosomban, Sárospatakon éltem, amikor a roma mozgalom magába vonzott. Fiatal voltam, és lelkes és érdeklődő. Mondhatom, hogy mindent magamba akartam szívni, ami tudásként, ismeretként fellelhető volt.
Megszereztem az összes kiadványt, könyvet, a megjelenő roma lapokat. Persze a meglóduló roma civil önszerveződésbe is bekapcsolódtam, illetve bekapcsolódtunk apámmal, családunkkal, helyi és környékbeli barátainkkal, ismerőseinkkel.
Havas 70 – I. kötet >>> [3]
Havas 70 – II. kötet>>> [4]
Még szülővárosomban, Sárospatakon éltem, amikor a roma mozgalom magába vonzott. Fiatal voltam, és lelkes és érdeklődő. Mondhatom, hogy mindent magamba akartam szívni, ami tudásként, ismeretként fellelhető volt.
Megszereztem az összes kiadványt, könyvet, a megjelenő roma lapokat. Persze a meglóduló roma civil önszerveződésbe is bekapcsolódtam, illetve bekapcsolódtunk apámmal, családunkkal, helyi és környékbeli barátainkkal, ismerőseinkkel. ‘89-ben megalakult a Phralipe Független Cigány Szervezet, amely valóban önszerveződött és valóban alulról építkező volt. Ennek alapító tagja, majd apámmal és barátaimmal a környezetünkben szervezői lettünk. Örültünk. Örültünk egymásnak,
a szervezet fejlődésének és a „phralipés” találkozóknak is. Lelkesedtünk a szervezet vezetőiért, meghatározó embereiért, és tiszteltük őket, őszintén, érdekek nélkül. Izgalmas, pezsgő, lüktető, dinamikus időszak volt. Nekem történetesen az egész további életemet meghatározza. Mindezen túl sokat, nagyon sokat tanultunk mindannyian önérzetről, identitásról, társadalmi helyzetünkről, és környezetünkről és a politikai folyamatokról.
Ebben az időszakban hallottam először Havas Gáborról. Ez egybeesett nagykorúvá válásom időszakával. Mi, vidéki, kisvárosi roma emberek, alig nemrég aktivistákká vált cigány emberek hittel voltunk jelen. Mint mondottam, lelkesedtünk is vezetőinkért: Osztojkán Béláért, Daróczi Ágiért, Horváth Aladárért, Zsigó Jenőért. Azt láttuk, hogy élő kapcsolatuk van nem roma értelmiségi „szövetségesekkel”. Láttuk, hogy meghatározó erővel bír és fontos tudásanyag, egyfajta „Biblia” a Kemény István-féle cigány kutatások. Megtanultuk, hogy e kutatásoknak meghatározó és fontos résztvevője volt Havas Gábor.
Tudtuk tehát, hogy Havas Gábor tapasztalatával, tudományával a roma önszerveződés szövetségese, támogatója. Azt is tudtuk, hogy a ‘89-es miskolci Gettóellenes Bizottság munkájában részt vett. Mindezért fiatalemberként kellő tisztelettel
tekintettem rá, amellett is, hogy ekkor még persze nem volt vele semmilyen személyes kapcsolatom.
Később is csak sokára lett. Ugyanakkor mégis az látszik, hogy életünk számos ponton metszette egymást, vagy legalábbis, az én életem szempontjából minden fontos dolognak valamilyen módon résztvevője volt Havas Gábor is.
A Phralipét követő nagy formáció a Roma Parlament volt, amelynek a környezetében Havas Gábor ismét ott volt, mint tudós-szakértő, és én is, mint továbbra is ifjú és lelkes aktivista.
A Roma Parlamentből jött ki és alakult meg a Roma Polgárjogi Alapítvány, Horváth Aladár vezetésével. A Roma Polgárjogi Alapítványnak az alapításától, 1995-től 2010-ig, létezéséig munkatársa voltam szociális munkásként. Havas Gábor pedig, ha kellett, tanácsadója, segítője, szakértője vagy épp kurátora.
A szociális munka volt a másik dimenzió, ami miatt Havas Gábor személye számomra fontos. A Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakja ekkoriban az ország talán legjobb szociálismunkás-képzése volt, és ennek egyik garanciája
volt Havas Gábor személye és jelenléte. Kívülről is érezhető volt ez a minőség, hiszen a wesley-s szociális munkások az RPA-ban voltak gyakorlaton, és dolgoztak is velünk.
A Roma Polgárjogi Alapítvány hozta létre a felsőoktatásban részt vevő roma fiatalok támogatására a Romaversitas Programot, amely később önálló alapítványba szerveződött.
A 2000-es években Havas Gábor a Romaversitas igazgatója lett.
A Romaversitas igazgatójaként a diákoknak szervezett szabadegyetemi képzésre meghívást kaptam tőle, legyek segítője Sárközi Gáborral a szemináriumvezetésben. Megtisztelő volt kérése, ajánlata, amit természetesen örömmel vettem,
de talán írhatom azt is, vettünk Sárközi Gábor is, és én is.
Fontos állomása volt ez életemnek, mert miközben „tanítanom” kellett a fiatal főiskolásokat, egyetemistákat mindarra, amit a napi terepmunka során megtanultam és megtapasztaltam, aközben magam is tanuló voltam. Megtanultam, hogyan kell a jelenlévők mindegyikénél jelentősebb és számosabb tapasztalatok és a tudományos fokozatok ellenére gőg és agresszió nélkül tanítani. Hogyan kell érdeklődővé és aktívvá tenni látszólag érdektelen és a történésektől távol lévő fiatalokat. Izgalmas volt! Soha nem tudhattuk Sárközi Gáborral, hogy szemináriumvezető segítőkből mikor változunk át magunk is megkérdezett diákká.
Rengeteg munka volt benne. Havas Gábor minden egyes szemináriumra alaposan felkészült. Nemcsak abból, hogy egy-egy találkozó alkalmával honnan hova akarja elvinni a hallgatókat, de jegyzetekből, eszközökből, szemléltető videókból
is. Mesteri volt minden alkalommal, ahogyan a frontális oktatás – ne adj’ isten kioktatás – helyett hagyta, hogy a hallgatók maguk elemezzék a dolgokat, és szülessen meg bennük az összefüggések felismerése. Lépésről lépésre „megtanultak
látni”, a dolgok és történések halmazából kiválogatni és elválasztani a lényegtelent a lényegestől. Megtanulták a szakmai és az általános társadalompolitikai szabályokat összevetni a „nagybetűs élet” történéseivel, a rögvalósággal. Folyamatában
és fokozatosan „érzékenyültek”, mert volt, aki a mester gondosságával vezesse őket be mindebbe.
Később, Havas Gábor távozása után, néhány évig én is vezethettem ugyanezt a szemináriumot. Dolgozhattam Gáborral kutatásban, esélyegyenlőségi szakértőként pedig a szupervizorom is volt. Megnyugtató volt. Tudtam, hogy akkorát nem
hibázhatunk, és nem hibázhatok – Gábor kiszúrja az ellentmondást, és rákérdez. Persze a terepen igyekeztem a lehető legjobb munkát végezni, hogy nyugodt szívvel állhassak szupervizorom elé. Bár azt is tudtam, hogy „csak” kérdezni fog, kedvesen és barátságosan, hogy láttam-e „azt az adatsort”, vagy láttam-e azt a területet, és tudom-e, hogy korábban ez és ez történt ezen a településen oktatásban, telepügyben. Az esetek egy részében nem tudtam.
Néhány éve leginkább civil szervezőként dolgozom, civil aktivitásokban. Megemlékezéseket, társadalmi-közösségi reagálásokat, polgárjogi akciókat, tiltakozó megmozdulásokat vagy közösségi eseményeket szervezek. Ezek során Havas Gábort örömömre, visszatérő módon a résztvevők, a támogatók, érdeklődők soraiban látom. Jelenléte, ma is minden esetben megtisztelő számomra.
Születésnapja alkalmából pedig csak annyit: Isten éltessen Gábor, és köszönet mindenért!
- Emléknyom [8]