A folyamatosan változó, bővülő Európában egyre nagyobb teret hódít az új típusú területi gondolkodás, amely nem a hagyományos intézményi törés- és határvonalak szerint szerveződik, hanem a még hagyományosabb, természeti erővonalak mentén. A Duna egy ilyen erővonal, ami európai kapcsolódásainkat meghatározó tényezővé válhat.
Duna mint történelem- és térségformáló energia
A Duna évszázadok óta meghatározó térségszervező erő. Sokak érdeke fűződött a folyó által nyújtott lehetőségek kisajátításához, s ezek az érdekek a történelem során viszályokat és szövetségeket is szültek egyaránt. A következőkben a Duna történelmének a múlt századig visszanyúló eseményeit vesszük sorra, s látni fogjuk, hogy az összefogás gondolata nem új keletű.
A Duna menti országok együttműködése a XIX. században kezdődött. Elsőként az 1856-ban aláírt párizsi béke nyilvánította nemzetközi közlekedési úttá a Dunát, tette lehetővé a szabad dunai hajózást és kereskedelmet. Ebben a szellemben alakult meg az Európai Dunai Bizottság, a mai – budapesti székhelyű – Duna Bizottság jogelődje. Kossuth Lajos is az 1850-es években vetette fel, hogy a közös célok érdekében fogjanak össze a régió országai (Magyarország, Erdély, Horvátország, Románia, Szerbia) egy Dunai Konföderáció keretében. Ezt az eszmét elevenítette fel Jászi Oszkár is a második világháború követően. Az eszme nem vált valósággá sem ekkor, sem akkor.
A Szovjetunió felbomlásával és az Európai Unió keleti bővítésével a dunai együttműködés újra jelentős tényezővé vált a regionális stratégiaalkotásban.
A Duna–Majna–Rajna vízi folyosó a világ egyik leghosszabb hajózható belvízi útja lett 1992-ben, s új dimenziókat nyitott meg az európai közlekedéspolitikában. A 2001-ben megjelent Fehér Könyvben, amely az Európai Unió közlekedéspolitikájának irányelveit határozta meg, a vízi szállításban rejlő lehetőségek kiemelt szerepet kaptak. Ennek jegyében született a Marco Polo I. program, mely a teherszállítmányozást és a logisztikai ipar fejlesztését szolgálta, azután pedig a Marco Polo II., mely a tengeri, vasúti és belföldi vízi szállítást állítja a középpontba a közutak túlterhelését ellensúlyozandó. A 2006-ban közzétett Naiades Integrált Európai Cselekvési Programban megjelent a Duna nemzetközi hajóúttá fejlesztésének gondolata. A Duna környezetvédelmi problémáinak kezelésére szolgáló Duna Védelmi Egyezményt 1994-ben 11 ország írta alá. Ebben vállalták, hogy az alapvető vízgazdálkodási kérdésekben együttműködnek egymással.
Az egységes Duna menti európai fejlesztési stratégia gondolata elsőként a kilencvenes években merült fel. Létrejöttek a települések és megyék, régiók együttműködésének szervezeti keretei a Duna Menti Tartományok Munkaközösségének (Arge Donau) a koordinációjával. A munkaközösség most 9 ország 23 tartományában működik.
Politikai síkon két konkurens kezdeményezés próbálkozik egy Egységes Európai Duna Régió megteremtésével.
Az egyiket, a Duna Együttműködési Folyamatot 2002-ben kezdeményezte Bécs városa. Jelenleg 10 állam a tagja, ezen belül minden szervezet, mely a Duna menti együttműködésben érdekelt.
A másik, az Ulmi Folyamat néven ismert kezdeményezés Baden-Württemberg tartományhoz, Ulm és Neu-Ulm városához köthető. A 2008 júliusában aláírt ulmi nyilatkozat kimondta, hogy Európa jövője a városok és régiók sikeres összefogásán múlik. Az ulmi folyamat intézményi kereteit a 13 Duna Iroda adja. 2008 októberében Danuta Hübner, az EU regionális politikáért felelős biztosa is letette a voksát a Duna Régió megalakulása mellett. A kezdeményezés 2009. május 6-án, az ulmi csúcson emelkedett kormányzati szintre. A Duna menti városok és régiók Budapesten 2009. június 13-án megalakított tanácsa képviseli az EU felé a tagok akaratát. 2009. június 17–18-án Brüsszelben a tagállamok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján kitűzték az Európai Duna Stratégia elkészítésének határidejét. 2010 decemberéig kell ennek elkészülnie, és az elfogadása várhatóan a 2011-es magyar elnökség idejére esik majd.
Organikus régiók az új Európában
Az Európai Unió ma a lisszaboni szerződés szellemében kialakított területfejlesztési politika és logika szerint építkezik, tehát elsősorban a kiegyenlített területi fejlődést és a húzótérségek fenntartható fejlődését és versenyképességet tartja szem előtt. Emellett azonban egyre nagyobb teret nyernek a spontánul szerveződő, a nagypolitikai, a makrogazdasági és a lokális érdekeket összefogó régiók közötti stratégiai együttműködések, transzrégiók is. Ezek jellemzően valamilyen „közvagyon”, azaz közösen birtokolt természeti kincs, nyersanyag köré épülnek.
Az országhatárokon átívelő új formációk nemcsak az uniós intézmények „mindenhatóságát” kérdőjelezik meg, hanem jelzik, hogy az Európai Közösségen belül egyre erősebb lobbierőt képviselnek a nemzetnél kisebb, jellemzően nagyváros-régió körül szerveződő, erős önképpel rendelkező közösségek, melyek aktívan részt kívánnak venni Európa XXI. századi újrafelosztásában. Jó példa az ilyen új típusú területi szerveződésre a francia–olasz városszövetség-lobbi által menedzselt Mediterrán Unió, mely a Földközi-tenger nyugati medencéjét, az észak-afrikai országokat, valamint a balkáni országokat hozza újra össze. Az „új gyarmatosítás”, azaz az új piacok integrálása mellett más célt is szolgálhat a transzrégió: a balti-tengeri térséget és tengerparti városokat például az identitást erősítő belső motorként hajtja a Balti Régió.
Egy folyó, sok cél
Hogyan jelentkezik mindez a sokat látott közép-kelet-európai Duna-völgyben? A folyó eltérő befolyással bíró országokon, régiókon, városokon folyik át, ráadásul ezek mindegyike más és más érdekek és célok szerint, különböző szövetségek tagjaként szerveződik. Gondoljuk csak végig! Hogyan lehet közös asztalhoz ültetni egy Duna által érintett EU-tagállamot egy leendő EU-taggal, vagy a folyó két végén fekvő két gazdasági hatalmat, Németországot és Oroszországot? Hogyan hangolhatók össze egy-egy országon belül az eltérő helyzetű régiók érdekei? Melyik Duna menti metropolisz-térség koncepciója kerekedik felül egy-egy folyószakasz arculatának hosszú távú meghatározásakor?
Járjuk végig a folyót. Baden-Württenberg és Bajorország megpróbálja egyeztetni a koncepcióit. Az előbbi a rekreáció-turizmuson és a Duna menti kultúrák kapcsolatainak erősítésén keresztül „piacosítaná” a folyót, míg a bajorok az ipari termelést és a logisztikát helyeznék előtérbe. Ausztriában Linz Európa kulturális fővárosaként sikeres programot épített a Dunára, Bécs szintén stratégiájának alappillérévé nevezte ki a folyót, annak ellenére, hogy az „csupán” mellékágával (Donau-Kanal) folyik keresztül a városközponton. Tőlünk délebbre városi és turisztikai infrastruktúra hiányában csak a folyó áruszállítási lehetőségeinek fejlesztése kerülhet a középpontba, s ezt támogatja a Duna keleti pólusát uraló Oroszország is, amely maga is gazdasági egységként kezeli a Fekete-tengerbe torkolló, több ezer kilométeres szállítási útvonalat jelentő folyók hálózatát. Vannak azonban közös pontok is az egyes területi stratégiákban. Az alábbiakban igyekszem összegyűjteni a leglényegesebbeket:
Növekedési, fejlesztési tengely. A Duna az új Európa legfejlettebb és leggyorsabban fejlődő régióit köti össze, ezzel lehetőséget teremtve egy kibővült, európai szintű gazdasági együttműködés létrehozására a Duna mentén – egy új növekedési tengely létrehozására.
Vízmenedzsment, árvíz- és ivóvízvédelem. A Duna jelentős környezetalakító tényező, amelynek hatásai a klímaváltozás fokozódásával veszélyforrást is jelenthetnek. E veszélyek csak régiókon és államokon átnyúló, összehangolt fejlesztésekkel kerülhetők el. A Duna a térség jelentős ivóvízbázisaként szolgál. A régió államainak ezért közös érdekük tisztaságának megőrzése.
A Duna új típusú (megújuló) energia forrása. Sok esetben az árvízvédelemmel kapcsolatosan jelenik meg a vízlépcsők építése. A megújuló erőforrások kihasználása a jövőben nagy hangsúlyt kap. A Duna felső szakaszain a gyors sodrása, míg az alsó szakaszain a nagy vízhozama miatt használható energiaforrásként.
A Duna jó példa a városfejlődésre alapozott regionális fejlesztésekre.
A Duna jó hely a turizmus fejlesztésére. A Duna menti államok területe gazdag interkulturális térség. A Duna-völgy természeti adottságai, flórájának és faunájának gazdagsága olyan ökoturisztikai különlegesség, amelyre hosszú távon is építeni lehet.
A Duna egységes ökológiai rendszert képvisel. A közös gondolkodás csak akkor lehet sikeres, ha a Dunának mint ökológiai rendszernek a védelmét tudatosan vállalja.
Magyarország és a Duna
Magyarországnak és Budapestnek ezen a „Nagy Térképen”, ebben a stratégiai folyamatban kell megtalálnia a helyét, kihasználnia a lehetőségeit, újrapozicionálnia a Duna-régiót és benne Budapestet, mint a „Duna fővárosát”.
Mint említettük, július 13-án Budapesten megalakult a Duna Menti Régiók és Városok Tanácsa, ami a Duna Régió irányító szervezete lesz. Eközben saját Duna-víziónkat is ki kell dolgozni, hiszen a folyónkhoz köthető stratégiával évtizedek óta tartozunk magunknak.
Milyen síkjai lennének ennek a Duna-stratégiának?
1. Először is országos szinten kell kezelni, integrálni az összes Duna menti fejlesztési tervet és koncepciót – Mosonmagyaróvártól Mohácsig –, hogy tisztában legyünk azzal a portfólióval, amivel az országhatáron túl versenybe indulunk.
2. A második szint a Budapest városrégiót övező tíz városból „agglomerálódó” térség, a „Csapágyvárosok”, vagy más néven „Dekapolisz”. Egy korábbi kezdeményezést újragondolva: a „Határtalan Budapest” nevű program az agglomerációnál nagyobb térségben segítheti elő az európai városversenyben a pozíciószerzést. Budapest és partnerei így közösen, a nemzetközivé váláshoz szükséges tömeggel tudnának megjelenni a városiasodás világtérképén is és a befektetők tudatában is.
3. A harmadik szint Budapest és közvetlen térsége (Szentendre, Százhalombatta stb.), amely, mint már írtuk, a Duna fővárosaként „márkásíthatná” magát.
A napokban létrejött az a szervezet, mely az ún. Duna Főutca program keretei között a strukturális szintű tervezés feladatait ellátja, kitekintéssel a „Dekapolisz térre”, azaz az Esztergom és Dunaújváros közötti, közel 200 km-es Duna-szakaszra.
4. Ennek az európai Budapest- és Duna-stratégiának a magja a „Duna Főutca” program, aminek az a feladata, hogy a ma ismert, nagy ívű folyó menti fejlesztésekre alapozva olyan hosszú távú nagyvárosi víziót közvetítsen a világ felé, miszerint ez a város a Duna Régió motorjaként központja lehet a lazább dunai közösségnek és a szervesülő metropolisz-térségnek egyaránt.
Nem véletlenül haladtunk a nagyobb egységektől a kisebbek felé. Ma ugyanis a legkidolgozottabb „Duna Főutca” program az, amely a legnagyobb befolyással bírhat a magyarországi s nem feltétlenül csak a magyarországi Duna-programokra. Hiszen látható, hogy az új rendezőelv elsősorban erős nagyvárosi érdekszférák szerint osztja fel az Új Európát.
A Nagy Dobás lehetősége tehát adott Budapest számára. Kérdés, hogy sikerül-e megteremteni a térség szereplői közötti együttműködést, összefogást, sikerül-e a lehetőséget felismerve összegezni az erőket.
Ehhez a klasszikus „felülnézeti”, geopolitikusi gondolkodáson kívül az együttműködés „nőies” megközelítése is szükséges. A lehetőség az impulzus kioltó- dásáig, a délkelet-európai térség városrégióinak újrapozicionálásáig áll fenn. Azt követően új kihívások, lehetőségek élednek fel. Egy biztos, ennek a folyamatnak egyszer vége lesz. Ha most nem lépünk „bele”, akkor örökre kívül maradunk. Ez nagy kihívás minden jobbítani kívánó, távlatosan gondolkodó közembernek.
- Duna [6]