Skip to main content

Duna

– ó –: Hidegvágó és bársonyszék


„Az összeütközés következtében több vasúti kocsi úgy egymásba préselődött, hogy csak hidegvágóval sikerült szétbontani őket. Ugyanígy kellett kiszabadítani néhány utast is, aki csodával határos módon életben maradt.”

A lapok baleseti krónikájában, rendőri híreiben olvashat ilyesmit az ember. Mostanában ugyan nem került a szemem elé efféle jelentés, mégis ez jutott eszembe – egy másféle balesetről.


Karátson Gábor: Felette nagy kő


1958-ban, a váci fegyházban majd minden éjjel ilyen álmot láttam: a börtöncella fala magától kinyílt, és én kiláttam a fényben fürdő Dunára. Mert börtönablakunk persze a börtönudvarra és nem a Dunára szolgált. Álmomban, valóságban ugyanaz a fal. A valóságban azonban, ha ugyan valóság volt az az időszak, az eltiport forradalom és szabadságharc utáni évek komor korszaka, s mi más lett volna persze, mint valóság, valóságban az a fal nem nyílott meg soha.

Mégis, egyetlen egyszer, két napra levittek bennünket a partra szenelni, uszályt kirakni.


Torma Tamás: Nem csak dinnye­héj

Ami elúszik, és ami nem – Buda­pest és a Duna-partja

Évek óta járok át a Lánchídon, ismerem az összes hepehupáját, graffitijét, még azokat a strapabíró pókhálóit is, amiket a klímaváltozással észak felé terjeszkedő, állítólag mediterrán pókok húznak ki rendszeresen a korlát mintái közé. Budára mindig az északi oldalon jövök vissza, és a budai hídfőhöz érve nincs az az alkalom, amikor nem azt nézném, vajon megjavították-e végre lent, a hídláb és a rakpart találkozásánál azt a kitörött korlátot.

Buza Péter: Korzó a partokon

Ha szó szerint értené netán az olvasó a címet, máris figyelmeztetem: ahogy ma gondolunk a fogalomra, a séta helyére, abból a nézőpontból nézve, amihez hozzászoktunk nagyjából száz év alatt, nem a többes számú partokon találjuk meg a korzót. Csak a pesti oldalon (az sem az igazi már). S bár volna a túlparton egy másik, tudta azonnal a közönség, azóta, hogy megszületett: az ott nem alkalmas arra, amire az innenső.

Lányi András: Gátat a feledésnek

A  nyolcvanas évek végén Magyarországon összehasonlíthatatlanul kevesebben érezték elviselhetetlennek a pártállami rendszert, mint a kommunista tömb más országaiban. Silánynak, hazugnak, szegényesnek és nevetségesnek akárhányan, de ez még kevés ahhoz, hogy egy rendszert megdöntsenek. Nem is döntötték meg, nem is lehetett. Annyira alaktalan volt. S főleg, hogy senki se védte igazán. Átalakításában maga a nómenklatúra járt az élen.

Nagy Boldizsár: Hallgat a felszín

A bősi vita közelmúltja és jövője

Gauder Péter: Duna-stratégia – Európa új mederben

Hogyan tud élni Magyarország az új típusú európai térszerveződés adta előnyökkel? Hogyan tudjuk a Dunát Magyarország „kirakatává” formálni?

A folyamatosan változó, bővülő Európában egyre nagyobb teret hódít az új típusú területi gondolkodás, amely nem a hagyományos intézményi törés- és határvonalak szerint szerveződik, hanem a még hagyományosabb, természeti erővonalak mentén. A Duna egy ilyen erővonal, ami európai kapcsolódásainkat meghatározó tényezővé válhat.

Centauri: Herr Donau

Amint látni fogják, a Duna – bizonyos értelemben – százhetvenkét centi, és mindösszesen hetvennégy kiló, legalábbis ifjabb Gustermann báró Rudolf Portestein grófhoz 1899-ben írott, és a bécsújhelyi levéltárban őrzött, kissé ironizáló levele szerint:

Szilasi László: Bizonyos argumen­tumok

Testi anekdoták a jövő: az eljött és az eljövendő időről

Csuhai Istvánnak és Scheibelhoffer Miklósnak

Akkoriban tanítottam a lányomat biciklizni. Már egész jól ment a dolog: ovi után hazamentünk, elővettük a gépeket, az enyémnek Hógörény, az övének Katica volt a neve, átvergődtünk a régi gettó kiszámíthatatlan, jobbkezes kereszteződésein, el a zsinagóga mellett, aztán a Rákóczi térnél végre rákanyarodtunk a kerékpárútra, és körbetekertük a várost.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon