Amikor egy reggel Greg or Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt.
Először megint nem tudta, Greg ő vagy Samsa, újabban gyakran fordult elő ilyesmi, viszonylag rövid ideig tartó, de igen idegesítő zavar, különösen az ébredés utáni pillanatok bizonyultak kétségbeejtőnek ebből a szempontból. Greg és Samsa is régen elvesztette már identitását, feloldódtak a hosszú együttélés során, a súlyos évek alatt egymáshoz idomultak, belül úgy hasonlítottak, mint kívül két azonos árnyalatúra festett tojás. Greg egyre több reggelen nem tudta megkülönböztetni magát párjától, mozdulataik, de még a hangjuk színe is hasonlatos lett. Ösztönösen és hibátlanul folytatták egymás mondatait, aztán persze kitisztult minden, ahogy elindult a nap. Az első zavart ezúttal is ez okozta, a féreggé válás miatti döbbenet csak pár másodperccel később terült szét benne.
You’ll never have to, hallotta meg az ismerősnél ezúttal kissé reszelősebb hangot maga mellett. Oldalra nézett. Szörnyű férget talált maga mellett az ágyában, páncélszerűen kemény háton feküdt ő is, Greg or Samsa látta a domború, szelvényekkel ízelt hasat, a vékony lábak kapálózását, a hang belőle érkezett, a feje felől, a féreg szólt hozzá, párja, egykori szerelme, Samsa. Vagy Greg. Nem segített a felismerésben az átváltozás, hiszen társa is féreggé alakult. Pillanatokkal később mégis úgy tűnt, megvilágosodik Greg or Samsa elméje.
Neked soha nem kell majd, de mit, ezen tűnődött, mire gondolhat a másik, és miért angolul gondol bármire is, mintha filmből vagy dalból lenne a mondat, mire vonatkozhat, mit nem kell soha majd, megköszönni vagy tenni valamit? Kideríthetetlen további információk hiányában, esetleg rákérdezhetett volna, de nem tette, mert már teljes mértékben a féregség foglalkoztatta, izzadt, pánikba esett, fel akart ébredni minél előbb, mielőtt ordítani kezd, nyilván alszik, hiszen ép ésszel felfoghatatlan, ami történt.
Varázsütésre fény gyúlt elméjében. Eszébe jutott, hogy szerelme egy szót sem tud angolul, ez mégiscsak megkülönböztette őket egymástól, a lány cseh szakos volt, németül is beszélt valamelyest, de angolul nem, akkor tehát a másik lény lesz Greg, aki fekszik mellette, ő pedig nem lehet más, mint Samsa, csakhogy mégse, eggyel nehezebb a rejtvény, nem oldotta meg a problémát a felismerés, mert a mondat jelentését viszont értette, márpedig Samsával ez nem fordulhatna elő. Vissza az egész, sőt, most bonyolódott teljesen össze a dolog: nem lehet Samsa, de Greg se, csak mindkettő egyszerre, a fény, ami az imént kigyúlt, most elhalványodott, majd egészen sötét lett a fejében, helyrehozhatatlanná és véglegessé vált az eltévelyedés. Ráadásul nagy erővel tért vissza a pánik is, ami néhány másodpercre magára hagyta.
Mozdulgattak, próbáltak felülni, nem ment, nem tudtak elég lendület venni hozzá, a rengeteg láb tehetetlenül kalimpált. Előző este csúnyán összevesztek, nem emlékezett, mi volt a vége, rettenetes dolgokat vágtak egymás fejéhez, de csak ahogy szokták: egymás érveit, mondatait folytatva, egymást, egyszersmind magukat szidva, aztán jött a dühös elfordulás, még egyszerű lelki páncélban, a valódi csak reggelre nőtt ki. A kis háború végén következett a jól ismert befejezés, a nehéz, elszánt elaludni akarás, a vita aztán éjszaka furcsa hangulatú élménnyé vált, nyugtalan álomban folytatódott, köd uralta az álmot, nagy, átláthatatlan, ő hatalmas késsel csapkodott, mert élességet akart, tisztán látni, de nem lehetett, a másik, Samsa or Greg nem vele csatázott, hanem az egésszel, mindennel: a helyzettel, az életükkel, szurkálta ő is a ködöt. Ebből ébredt, ebből ébredtek mindketten, mert hát kétség nem fért hozzá: a másik is ugyanezt álmodta.
A két féreg sokkos állapotban feküdt az ágyon. Greg úgy érezte, muszáj egészen közel engedni tudatához a rémületes fejleményt, el kell fogadni a gondolatot, nem álmodik, féreg lett, most már biztos. Beszélni még nem próbált, esetleg megkísérli, erre gondolt, talán hang alapján meg tudja különböztetni magát a szerelmétől, legalább ez legyen világos. Tisztázzunk valamit, Gregnek érezte ő magát alapvetően, csak az angol szöveg zavart be, meg az összemosódások, de ez se nagyobb gond, mint a többi, nem szabad ezen se megakadni, logikusan értelmezni kell a helyzetet, és előre nézni, vissza soha, tudta a túlélés legfontosabb szabályát, csak hát sose ment neki rendesen. A legutóbbi időkig nem gyűlölte magát emiatt, mindent és mindenkit az iránta érzett ragaszkodás tesz mindenek felett vonzóvá, ezzel vigasztalta magát, olvasta valahol a bölcsességet, magától nem jutottak eszébe ilyenek, viszont simán megragadt benne bárki gondolata. Könnyen a magáévá tette, ami tetszett neki, később pedig már nem emlékezett rá, hogy nem saját ötlet.
A ragaszkodás mint érték ráadásul sokféleképpen értelmezhető, ragaszkodás-e egyáltalán a leválásra való képtelenség vagy szimpla gyávaság, nem volt kedve belemenni ebbe, alkalmatlan volt a helyzet filozofálgatásra. Greg és Samsa is oly mértékben kerülte a konfliktust, hogy az óhatatlanul vezetett a legdurvább végkifejlethez, ez lett az, a féreggé változás lett a büntetés.
Kapcsolatuk nem halódott, egyszerre lett életből halál, minthogy egymás nélkül már nem léteztek. Hónapokkal ezelőtt durvult el nagyon az egymáshoz idomulás, amikor Greg néhány napos útja során azon kapta magát, hogy Samsa szavaival beszél. A te szavaiddal beszélek, mondta neki, amikor visszatért, a nő erre az ő szófordulataival válaszolt, felcserélődtek, kavarogtak a szerepek, megijedtek kicsit, de továbbléptek ezen is, sütött a nap, elmentek sétálni, Greg megfogta Samsa kezét, korábban ez mindig fordítva történt, akkor ő nem szerette, most Samsa, nem volt jelentősége már ennek se.
Egyek voltak, de rosszul voltak egyek, hol egyikükben merült fel ez, hol másikukban, valami külső erő segíthetett volna, új szerelem, ami leszakít, külföldi kiküldetés, bármi, titokban reménykedtek is benne egy darabig, de csak óvatosan, és csak úgy, hogy igazán ne sikerülhessen: egyéni utazást, külön programot a nagy ráébredés után már nem vállaltak, egymás nélkül nem indultak el sehová.
A barátok elfogytak, egyedül maradtak ketten. Az ismerősök, akikkel még kommunikáltak, szexuális függőséget feltételeztek, mondták Gregnek, hogy az ember az ilyesmit hajlamos összekeverni mindenféle érzelmekkel, elmúlik előbb-utóbb. Samsának arra hívták fel a figyelmét jóakarói, hogy az élményanyag számít, az, hogy mennyit rak bele magából valaki egy kapcsolatba, pont annyit veszít el magából majd a végén, amennyi energiát beletett. De hol volt akkor már a szex és az energia? Megrohadt minden, mint a napon felejtett festett tojások.
Közelről bámulták egymást. What, kérdezte halkan Greg or Samsa, az angol mondatot szerette volna értelmezi, de Samsa or Greg nem válaszolt, aha, ezek szerint ő tud angolul, a másik nem, hallhatta a szöveget filmben vagy dalban, ez a megoldás, mégis tiszta a dolognak ez a része, Greg vagyok, gondolta Greg or Samsa, a férfi kettőnk közül, a döntéshozó, az egykori sokra hívatott feltaláló, aki utazó ügynök lett, ez meg Samsa, a szerelmem, siralmasan semmilyen szemeivel, féreggé változott mellettem. El kell mennem, bárcsak még egyszer emberré változhatnék, nézte indulatok nélkül a nő vizenyős, kifejezéstelen tekintetét, még élni akarok, gondolta, ember akarok lenni, ezeréves lettem melletted, ezeréves és boldogtalan.
Ezeréves vagyok, és boldogtalan, szólalt meg Samsa. Greg érezte, hogy megremeg. Nincs tehát menekvés, végzetesen összeragadtak az érzések is, elvághatatlan a kötelék, megszűntek az önálló gondolatok, büntetést kaptak konkrét bűn elkövetése nélkül, mert nagyobb a baj, egymás bűnei ők, egymás gyilkosai és áldozatai, nem várta meg, míg szerelme kimondja ugyanezt, elterelte a gondolatait, vélhetően így tett a másik is. Most akkor hogyan tovább, kérdezte magában, hogyan tovább, tudakolta ezzel egy időben félhangosan Samsa.
Az ablakon beáradt a fény, megcsillant a vekkeren, hajnali négykor csörgött hétköznapokon, de ez most egy vasárnap, a semmittevés ideje, a napsugarak felforrósították a páncélokat, a férgekről folyt a víz, a szívük összevissza kalimpált. Greg lekászálódott az ágyról, Samsa figyelte, mire készül, semmi különösre, időhúzásra, mint mindig, csak az ablakot csukta be.
Talán vele élni. Talán vele élnem nem kell már, vagy legalábbis nem muszáj, gondolta Greg or Samsa, ahogy visszafordult. Samsa or Greg ebben a pillanatban azt mondta az ágyról: to live with me. You’ll never have to live with me.
A nap a csukott ablakon át is bántóan tűzött. Greg szelíden, végtelen nyugalommal ült le az ágy szélére, közelről figyelte, miként tűnnek el lassan Samsa vékony lábacskái, hogy alakul vissza nővé, szép nővé ráadásul, hallotta saját páncéljának recsegő-bomló hangját, a kígyóknak elviselhetetlen érzés a vedlés, egyáltalán nem értik, mi történik velük, de nekik nem volt az, már látszott, hogy sikerülni fog, visszaváltoznak, nem maradnak férgek. Sima kis vasárnap reggel, lehet pihenni még egy kicsit, aztán megbeszélnek mindent, elengedik egymást, többről egyelőre nem kell dönteni, ezt fogalmazgatta magában Greg és Samsa is.
They will be happy. Ezt már a férgek jóságos istene gondolta. Boldogok lesznek. Az történik velük, amit akarnak. Vagy amit én határozok meg, ezt tette még hozzá magában, és nézte szigorú szeretettel, ahogy leültek szépen az utolsó, békés reggelijükhöz.
- Kultúra [5]