Skip to main content

Szószék

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A dóm. Tizenharmadik századi
márvány szószék mozaikberakással,
hat oszlopa hat kőoroszlán hátán
támaszkodik súlyosan. Meglepő,
milyen kifejező az oroszlánok
tekintete: mindegyik másfelé
néz, más az arckifejezésük,
de mind a hat oroszlán egyaránt
megalázott és kétségbeesett.
A brosúra szerint a korban kedvelt
szerkezeti megoldás volt, hogy az
alkotmány leigázott bestiákon
nyugodjon: a gyilkos természeten
úrrá lett szellem diadalaként.
Időközben eltelt bő hét évszázad,
engem kevésbé érint meg a szószék,
de annál inkább az a hat oroszlán,
s az égbekiáltón nyilvánvaló,
eleve elrendelt bizonytalanság:
nem értem, hogyan tudtak hinni abban,
ami saját alapjait tagadja,
és geometrikus harmóniáját
eltiport arcok fölött hirdeti.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon