Az ő dilemmájuk így hangzik: lehet-e a jót rossz eszközökkel, a szabadságot az elnyomás útján elérni; létrejöhet-e egy új világrend, ha létrehozásának eszközei csak technikailag különböznek a régi rend joggal utált és megvetett eszközeitől?
Lukács György
Haraszti Sándor életét, munkásságát, személyiségét jóformán alig ismerjük. Nem maradtak utána vaskos könyvek; művei – főképp cikkek, tanulmányok, irodalmi kritikák – a két háború közötti magyar baloldali folyóiratok, a Korunk, a 100%, a Társadalmi Szemle hasábjain találhatók. Önálló könyve csak egy jelent meg, 1931-ben: Mi a fasizmus? Maga az életmű azonban lényegesen több, mint a két háború között írt cikkek: Haraszti Sándor politikai gondolkodó volt, élete és munkássága jelentős – bár torzóban maradt – kísérlet a magyarországi kommunista mozgalmon belül a demokrácia és a szocializmus összeegyeztetésére, a demokratikus szocializmus politikai kultúrájának megteremtésére. A nagy kivételek közé tartozik, akik – legalábbis a háború után – a szocialista gondolkodás és gyakorlat önbírálatát tartották feladatuknak.
Apja uradalmi cseléd, mikor Haraszti Sándor 1897-ben megszületik. A tanyáról 1905-ben beköltözik a család Pécsre. Haraszti itt jár középiskolába, bátyja révén ekkor ismerkedik meg brosúrákból és néhány „alapkönyv”-ből a szocialista gondolattal. Apját behívják katonának, neki pénzt kell keresnie: a vasútnál helyezkedik el. ’19-ben vöröskatona. A Baranyai Köztársaságban[SZJ] a Munkás segédszerkesztője. A bukás után Bécsbe kerül; innen a párt – saját kérésére – Jugoszláviába küldi. 1922-től a Bácsmegyei Napló szerkesztőségében dolgozik Újvidéken. 1929-ben kiutasítják Jugoszláviából. Rövid bécsi tartózkodás után Pestre jön. Ekkor már rendszeresen dolgozik a Korunknak, és a 100%-nak. 1931-ben letartóztatják, de hamarosan szabadul. A Korunk pesti képviselője lesz. 1933-ban ismét letartóztatják; ezúttal három hónapot tölt börtönben. 1935-től már egyfajta „informális központ”: sok fiatal kommunista jár hozzá, még Debrecenből is; ekkor ismerkedik meg többek között Donáth Ferenccel. A Gondolat szerkesztésében is tevékeny részt vállal. A Márciusi Front[SZJ] szervezésében tanácsokkal segíti Donáthékat. 1937-ben letartóztatják, de néhány nap múlva kiengedik, írásai, széles körű tájékozottsága és vitázó kedve révén ekkor már nagy a tekintélye, főleg értelmiségiek között.
A háború alatt Pesten tartózkodik, ’44-ben illegalitásba vonul. Röplapokat szerkeszt, részt vesz a Szabad Nép első számainak elkészítésében. ’45 elejétől a Szabadság főszerkesztője. A Magyar–Jugoszláv Baráti Társaság elnöke lesz. 1950 novemberében letartóztatják; ’51-ben Donáth Ferenccel, Kádár Jánossal és Losonczy Gézával együtt – „koholt vádak” alapján – elítélik, a négy vádlott közül egyedül őt, Harasztit halálra. Feltételezhetően azért, mert „szabadszájúságával” maga ellen hangolta vádlóit. (Ugyanez a tulajdonsága lehetett az oka, hogy ’45 után nem kapott magasabb pártfunkciót.) 1954-ig úgy volt börtönben, hogy nem tudhatta: melyik pillanatban viszik kivégezni. Donáthékkal együtt szabadul.
Bibó István mondta: szeretné, ha fejfájára azt vésnék – élt 1945–48. Haraszti Sándor, azt hiszem, ezt vésette volna fel: élt 1954–56. Miután Nagy Imre 1953 júniusában meghirdeti az „új szakasz”-t, a fiatalabb írók és újságírók – akik előtt Harasztinak nagy a tekintélye –kezdenek rádöbbenni, mi folyik ebben az országban. A döbbenetet elemi erővel fokozza az ártatlanul elítéltek visszatérése. (Megrázóan vall erről Benjámin László Haraszti Sándorhoz írt verse, az Így vagyunk.) Haraszti kiszabadulása után a Béke és Szabadság főszerkesztője lesz. Nagy Imre baráti köréhez tartozik – az írókhoz és újságírókhoz, akik hiszik, hogy meg kell próbálni: „jóvátenni a jóvátehetetlent.” Járja a várost, szerkesztőségekben vitázik és érvel – puszta jelenléte is felkiáltójel. Az írómemorandum szövegezésében is részt vesz. A memorandumot – javaslatára – csak párttagok írták alá, 57-en, s Zelk Zoltán olvasta fel 1955 novemberében a Magyar Írók Szövetsége párttaggyűlésén. A Központi Vezetőség határozata szerint a memorandum „támadás a párt és az állami vezetés politikája ellen”. A rábeszélések hatására mindenki visszavonta aláírását – nyolc kivétellel: Aczél Tamás, Benjámin László, Déry Tibor, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Szervánszky Endre, Vásárhelyi Miklós és Zelk Zoltán. A KEB határozata értelmében Harasztit és Vásárhelyit kizárták a pártból. (A többiek büntetése enyhébb volt.)
A forradalom alatt Haraszti az Újságíró Szövetség elnöke és a pártlap főszerkesztője. A szovjet csapatok bevonulását követően Nagy Imréékkel együtt a jugoszláv nagykövetségre megy, onnan szállítják a hatóságok Romániába. 1958-ban börtönbe kerül;[SZJ] előbb Donáth Ferenccel egy cellában a budapesti Gyűjtőfogházban tartják fogva, majd átszállítják Vácra, ahol a fordítóirodán dolgozik. 1960-ban szabadul. ’63-ban az Akadémiai Kiadó Lexikon-szerkesztőségéhez kerül. Nyolcvanadik születésnapján, 1977-ben a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntetik ki. A Lexikon-szerkesztőségtől – akarata ellenére és megkérdezése nélkül – 1979-ben nyugdíjazzák, szerződését nem hosszabbítják meg.
A Lexikon-szerkesztőségben ismertem meg 1977-ben. Fáradt volt már ekkor, de szopókás cigarettáját szíva néha megállított a folyosón, és mesélt vagy kérdezett valamit. 1979-ben, amikor a Charta ’77 aktivistáinak pere ügyében mintegy 250 magyar értelmiségi „memorandumokban” fordult az ország vezetőihez, Haraszti Sándor vádlón és szomorúan mondta nekem: őt senki se kereste meg. Halála előtt egy évvel, otthonában, zajos vendégsereg közepette egyszer csak halkan megkérdezte: hogyan látják a fiatalok? Mindent elrontottunk, vagy látnak-e még reményt…
A magyar baloldali gondolkodás nagy személyisége halt meg.
- 1956 [6]