Amikor az első beszélgetések folytak arról, szükséges-e, lehetséges-e szamizdat folyóiratot indítani, valaki felvetette: írott, sokszorosított folyóirat helyett forgalmazzunk magnókazettákat. „Khomeini is magnókazettákkal hódította meg Iránt.” A Beszélő anyagát, vitacikkeit, gondolom, senki sem lenne hajlandó végighallgatni; a jó öreg Gutenberg-galaxistól a második nyilvánosság sem vehet egykönnyen búcsút. De ahogy az írott szót nem helyettesítheti a rögzített beszéd, a hangot sem pótolhatja az írás. Bizonyos volt, hogy a magnókazetta előbb-utóbb megtalálja a funkcióját a második nyilvánosságban is.
Az 1956-os forradalom 26. évfordulójára kiválóan összeállított magnókazetta jelent meg, szépen elkészített dobozban. A Himnusszal kezdődik. Ezután a narrátor röviden összefoglalja az október 23-i tüntetés előtörténetét, majd a felkelés napjainak, óráinak meggyőzően pontos krónikája következik: hasonlóan tömör és mégis minden lényeges mozzanatot magában foglaló eseménytörténethez aligha juthat hozzá a hazai érdeklődő. Az elbeszélést hangdokumentumok szakítják meg: felvételek a magyar rádióadók október 23-a és november 7-e közötti adásaiból. Elsőnek egy bemondó hamisan csengő riporterlihegése hangzik fel: lelkes tudósítás az október 23-i felvonulásról. Majd Gerő fakó, értetlen hangját halljuk, mint egy idegen világból érkező szózatot, utána Szepesi György hisztérikus könyörgését a fegyverre kapott szurkolókhoz. Közben újra meg újra, egyre kuszábban fogalmazott közlemények a statárium életbelépésének további elhalasztásáról. Október 25-én Nagy Imre, majd Kádár János lép a mikrofonhoz; új pártvezetést, tárgyalásokat ígérnek, de már későn: a Parlament előtt 300 embert ölt meg a géppuskatűz. Október 30-án ismét Nagy Imre szól: megkezdődött a szovjet csapatok kivonása, adja hírül. Utána ismét Kádár beszél: az MDP mindenben egyetért az új kormánnyal. De a Szabolcs-Szatmár megyei rádió, majd másnap a Borsod megyei Munkástanács rádiója szovjet csapatok beözönléséről tájékoztat. November 1-jén drámai közlemény: Nagy Imre semlegességi nyilatkozata, majd utána Kodály oratóriuma, a Zrínyi szózata, a hangorkánból felcsapó refrénnel: „Ne bántsd a magyart!” Az események a végkifejlet felé gördülnek. Mindszenty kínosan fensőbbséges szavai után a komor, kétségbeesett közlemény a szovjet csapatok hajnali támadásáról. Végül tépett hangú segélykiáltások a vidéki adók, a felkelők rádióállomásai hullámhosszán: segítsetek, küldjétek fegyvert, gyógyszert!
A hangokkal hitelesített eseménytörténet után Illyés Gyulát halljuk: könyvbe sosem került versét mondja, az Egy mondat a zsarnokságrólt a keményen ejtett szavakat csak a vers végén tompítja el a keserű tudás: „porod is néki szolgál”. A narrátor kedvetlenül búcsúzik: az 1956-os forradalom emléke feledésbe merül, a hatvanas-hetvenes évek ifjúsági és szellemi mozgalmai nem fedezték fel örökségükként. Levert szavait cáfolni látszik Petri György A kis októberi forradalom 24. évfordulójára című verse – a 25. évforduló alkalmából hangzott el egy magánlakáson rendezett megemlékezésen –, meg az Illés együttes néhány száma. És ha a hallgató kételkednék, hogy ezek a szomorkás-nosztalgikus dalok valóban politikai jelentést hordoznak, kételyét egyképpen cáfolja az 1981. március 26-i koncert fiatal közönségének felcsattanó tapsa és az a tény, hogy a magnón befejezésként elhangzó szám nem szerepel a koncert lemezfelvételén.