Skip to main content

A forradalom hangja

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Amikor az első beszélgetések folytak arról, szükséges-e, lehetséges-e szamizdat folyóiratot indítani, valaki felvetette: írott, sokszorosított folyóirat helyett forgalmazzunk magnókazettákat. „Khomeini is magnókazettákkal hódította meg Iránt.” A Beszélő anyagát, vitacikkeit, gondolom, senki sem lenne hajlandó végighallgatni; a jó öreg Gutenberg-galaxistól a második nyilvánosság sem vehet egykönnyen búcsút. De ahogy az írott szót nem helyettesítheti a rögzített beszéd, a hangot sem pótolhatja az írás. Bizonyos volt, hogy a magnókazetta előbb-utóbb megtalálja a funkcióját a második nyilvánosságban is.

Az 1956-os forradalom 26. évfordulójára kiválóan összeállított magnókazetta jelent meg, szépen elkészített dobozban. A Himnusszal kezdődik. Ezután a narrátor röviden összefoglalja az október 23-i tüntetés előtörténetét, majd a felkelés napjainak, óráinak meggyőzően pontos krónikája következik: hasonlóan tömör és mégis minden lényeges mozzanatot magában foglaló eseménytörténethez aligha juthat hozzá a hazai érdeklődő. Az elbeszélést hangdokumentumok szakítják meg: felvételek a magyar rádióadók október 23-a és november 7-e közötti adásaiból. Elsőnek egy bemondó hamisan csengő riporterlihegése hangzik fel: lelkes tudósítás az október 23-i felvonulásról. Majd Gerő fakó, értetlen hangját halljuk, mint egy idegen világból érkező szózatot, utána Szepesi György hisztérikus könyörgését a fegyverre kapott szurkolókhoz. Közben újra meg újra, egyre kuszábban fogalmazott közlemények a statárium életbelépésének további elhalasztásáról. Október 25-én Nagy Imre, majd Kádár János lép a mikrofonhoz; új pártvezetést, tárgyalásokat ígérnek, de már későn: a Parlament előtt 300 embert ölt meg a géppuskatűz. Október 30-án ismét Nagy Imre szól: megkezdődött a szovjet csapatok kivonása, adja hírül. Utána ismét Kádár beszél: az MDP mindenben egyetért az új kormánnyal. De a Szabolcs-Szatmár megyei rádió, majd másnap a Borsod megyei Munkástanács rádiója szovjet csapatok beözönléséről tájékoztat. November 1-jén drámai közlemény: Nagy Imre semlegességi nyilatkozata, majd utána Kodály oratóriuma, a Zrínyi szózata, a hangorkánból felcsapó refrénnel: „Ne bántsd a magyart!” Az események a végkifejlet felé gördülnek. Mindszenty kínosan fensőbbséges szavai után a komor, kétségbeesett közlemény a szovjet csapatok hajnali támadásáról. Végül tépett hangú segélykiáltások a vidéki adók, a felkelők rádióállomásai hullámhosszán: segítsetek, küldjétek fegyvert, gyógyszert!

A hangokkal hitelesített eseménytörténet után Illyés Gyulát halljuk: könyvbe sosem került versét mondja, az Egy mondat a zsarnokságrólt a keményen ejtett szavakat csak a vers végén tompítja el a keserű tudás: „porod is néki szolgál”. A narrátor kedvetlenül búcsúzik: az 1956-os forradalom emléke feledésbe merül, a hatvanas-hetvenes évek ifjúsági és szellemi mozgalmai nem fedezték fel örökségükként. Levert szavait cáfolni látszik Petri György A kis októberi forradalom 24. évfordulójára című verse – a 25. évforduló alkalmából hangzott el egy magánlakáson rendezett megemlékezésen –, meg az Illés együttes néhány száma. És ha a hallgató kételkednék, hogy ezek a szomorkás-nosztalgikus dalok valóban politikai jelentést hordoznak, kételyét egyképpen cáfolja az 1981. március 26-i koncert fiatal közönségének felcsattanó tapsa és az a tény, hogy a magnón befejezésként elhangzó szám nem szerepel a koncert lemezfelvételén.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon