A Magyar Népköztársaság Alkotmánya a 63. §-ban biztosítja minden magyar állampolgár számára a jogot a vallás szabad gyakorlására. Ezt a jogot határozottabban körvonalazza az 1976. évi 8. sz. törvényerejű rendelet, amelyben az Elnöki Tanács kihirdette az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányának rendelkezéseit. Az Egységokmány III. részének 18. cikkelye megállapítja:
„1. Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy meggyőződését vallásos cselekmények és szertartások végzése útján akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa és taníthassa.
2. Senkit sem lehet olyan kényszernek alávetni, amely csorbítaná azt a szabadságot, hogy saját vallása vagy meggyőződése legyen, vagy hogy ilyet elfogadjon.
3. A vallás vagy meggyőződés kinyilvánításának szabadságát csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek a közbiztonság, a rend, a közegészség, az erkölcs vagy mások alapvető jogai és szabadságai védelmében szükségesek.
4. Az egységokmány részes államai kötelezik magukat a szülők és adott esetben a törvényes gyámok ama szabadságának tiszteletben tartására, hogy gyermekeik vallásos és erkölcsi nevelését saját meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák.”
Már közhelyszámba megy, hogy ez a törvény Magyarországon csak papíron létezik, a valóságban sokszor nem tisztelik a vallás szabadságát. Ha aztán a jogaiban megsértett állampolgárnak van bátorsága „felsőbb fórumhoz” fordulni, az egyes esetekben nagy valószínűséggel orvoslást nyer panasza, hogy a törvényesség látszata fennmaradjon, és hogy lehessen erre hivatkozni; ez azonban nem oldja fel a törvény és a gyakorlat ellentétét.
Ezúttal a katonai szolgálatra bevonuló fiatalok vallásgyakorlásának lehetetlenségére szeretnénk rávilágítani.
Már az iskolai oktatásban-nevelésben igyekeznek meggyőzni a gyermekeket, diákokat, hogy a vallás ma már nem férhet össze egy tudományosan gondolkodó, igényes, modern ember gondolkodásával. A szülői munkaközösség ülésein, a szülői értekezleteken pedig elhangzik a figyelmeztetés: az ún. „kettős nevelés” zavart okoz a gyermekekben és fejlődésükben. Ebből –tekintve, hogy az állami oktatás-nevelés célja a szocialista embertípus kialakítása – kiérthető a burkolt felszólítás: ne neveljék a szülők a gyermekeket vallásosán. Csak állami általános iskolák vannak, mindenütt a szocialista embereszmény a cél, a kettős nevelés pedig mindenütt kerülendő. A művelődésügyi miniszter rendeletére kiadott Nevelési Terv meg is fogalmazza:
„A szocialista társadalom polgára (...) a dialektikus materialista világnézet és a szocialista erkölcs alapján gondolkodó és cselekvő (...) tevékeny, közösségi ember.” (Nánási Miklós: Pedagógia, Bp. 1977, 42. old.)
Ez az iskolai nevelési célkitűzés – mivel más alternatíva nincs – már önmagában is ellentmond a törvényerejű rendelet idézett cikkelyének, nevezetesen a 4. pontnak.
Amiként a volt iskolásfiúra nehezedő pszichológiai nyomást és értelmi ráhatást a bevonulás után katonai dresszúra és parancsszó váltja fel, úgy keményedik a vallásgyakorlás korlátozása is a sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatal számára.
Ez alatt a másfél év alatt a fiatal tulajdonképpen nem gyakorolhatja vallását. Mint ahogy bizonyos „tiltott mulatóhelyeket” nem látogathat, templomba sem mehet egyenruhában, nehogy lejárassa ideológiailag a szocialista hadsereget. Civilruha-viselési engedélyt csak elvétve kaphat. Részt kell vennie a politikai foglalkozásokon, de ezeken nem fejezheti ki különvéleményét, vallásos meggyőződését, mivel kényelmetlen helyzetbe hozná az előadót.
Mindezt nem tudjuk – a jórészt belső katonai szabályzatokba foglalt – hivatalos előírások segítségével dokumentálni; nem tudjuk azért sem, mivel e tilalmakat a tisztek általában csak szóban és hivatkozás nélkül közlik a katonákkal. Mindenesetre azonban nagyon káros hatása van annak, hogy a többnyire még kialakulatlan gondolkozású fiatalokat másfél évre teljesen megakadályozzák hitük gyakorlásában. Nem kívánjuk vissza a régi időket, amikor a katonák vezényszóra masíroztak a templomba a különböző áhítatgyakorlatokra. De ugyanígy helytelenítjük és elítéljük ennek ellenkezőjét: a vallásosság elnyomását a hadsereg mai viszonyai között.
Sajátos helyzetben vannak a sorkatonai szolgálatot teljesítő teológushallgatók. Szemben az állami egyetemekre, főiskolákra járó fiatalokkal, őket tanulmányaik folytatása közben is behívhatják, és sohasem 11 hónapig, hanem, tekintet nélkül arra, hogy elkezdték-e vagy befejezték-e a főiskolát, mindig másfél éven át kell katonáskodniuk, így a teológushallgatók esetében több hónapos kényszerszünet ékelődik be a leszerelés és a tanévnyitás közé.
A teológusok már csak „hivatalból is” vallásosak, mégsem kapnak elegendő lehetőséget hitük gyakorlására. Egyenruhában ők sem léphetnek templomba, és bár az utóbbi időben inkább kapnak civilruha-viselési engedélyt, ezzel csak ritkán tudnak élni. A helyőrségben ugyanis nem tarthatnak civil ruhát, a hazautazást pedig gyakran meghiúsítja a nagy távolság vagy az a körülmény, hogy a teológusok ún. „első lépcsős” laktanyákban teljesítenek szolgálatot, és itt a szabadságra kiengedett katonák száma igencsak korlátozott.
Más főiskolai és egyetemi hallgatók képezhetik magukat, tankönyveiket maguknál tarthatják. Az ő számukra csak egy Szentírást és egy imakönyvet engedélyeznek. Hitüket nem propagálhatják, katonatársaikkal a vallásról nem beszélgethetnek, teológustársaikkal még szabadidőben sem érintkezhetnek. A tanintézetükből érkező látogatók egyszerre csak két teológust kereshetnek fel, és ez a megszorítás az állami tanintézeti hallgatókra nem vonatkozik. Nem ritka az sem, hogy besúgóhálózatba próbálnak bevonni és beszervezni teológusokat.
Ezek a diszkriminációk sértik az alkotmányt, és sértik az idézett törvényerejű rendeletet is. Kérjük tehát, hogy amíg általános hadkötelezettség van érvényben Magyarországon, adják meg a lehetőséget a vallásos fiataloknak hitük szabad gyakorlására, és hogy e tekintetben ne érje őket semmiféle gúny, nyomás és hátrányos megkülönböztetés. Ha pedig a vallásosság nem méltó a szocialista néphadsereghez, adják meg a lehetőséget – és emberi jogot –, hogy más módon tehessünk eleget a haza szolgálatának.
1984. húsvétján