Nyomtatóbarát változat

Nyílt levél
a Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyészének

Tisztelt Főügyész úr,

dr. Demszky Gábor szociológust ez év szeptember 24-én egyenruhás rendőrök a nyílt utcán bántalmazták. Könnygázt fújtak a szemébe, gumibottal verték a fejét, és megrugdosták. Napokig kórházban feküdt külső sérülésekkel és agyrázkódással, és még ma is ápolásra szorul. Korábban hónapokon keresztül zaklatták őt lakásában és az utcán, és többször figyelmeztették: előbb-utóbb megverik, ha nem hagy fel tevékenységével. Demszky az AB Független Kiadó vezetője. Olyan könyveket publikál, amelyeket a magyar cenzúra megtagad az olvasóktól: többek között Illyés Gyula betiltott esszékötetét, Konrád György, Václav Havel, Isaac Deutscher, Mahatma Gandhi műveit.

Tudjuk, az egész világon mindennapos, hogy rendőrök brutálisan viselkednek védtelen állampolgárokkal szemben. Nyilván Önhöz is eljutott a híre azoknak az eseteknek, amikor magyar rendőrök, egyéni indulataiknak engedve, fiatalokat vagy cigányokat inzultáltak. Legutóbb ez év március 15-én, a nemzeti függetlenség és a sajtószabadság ünnepén csupán azért bántalmaztak diákokat, mert a hivatalostól eltérő módon ünnepeltek. Demszky kiadványai hűen tudósítottak erről az eseményről is.

Nem gondoljuk, hogy Demszky megrongált egészsége és megsértett jogai drágábbak, mint bárkié. Itt azonban valami másról is szó van. Ami Demszkyvel történt, része a nem hivatalos kiadók és újságok ellen tavaly nyáron megindult hajszának. A magyar kormány az utóbbi években igyekszik kerülni a botrányos politikai pereket, és ezért feltűnés nélkül, rendőri eszközökkel próbálja tevékenységükben megakadályozni azokat, akik alkotmányos jogukat gyakorolva független sajtót hoztak létre Magyarországon. A rendőri zaklatásoknak azonban megvan a maguk logikája: egyre több törvénytelenség, egyre növekvő erőszak. Ez az út politikai perek nélkül is olyan állapothoz vezet, amilyen több szomszédos országban otthonos.

Demszky bántalmazóinak személye ismert; bűntettüket az állam tekintélyével takarózva követték el. Ha büntetlenek maradnak, az fedezné és bátorítaná őket. Kérjük Önt, tegye meg, amit a jog megkövetel, a magyar és nemzetközi demokratikus közvélemény pedig elvárja az Ön hivatalától: indítson alapos vizsgálatot, javasolja a felelősök példás megbüntetését, és a büntetésről tájékoztassa a nyilvánosságot.

Nem először fordulunk Önhöz ilyen ügyben. Már akkor felhívtuk figyelmét az önkény eseteire, amikor a rendőri zaklatások megkezdődtek. 1982 júniusában kelt beadványunkat azonban – megsértve az államigazgatási törvényt – válasz nélkül hagyta. Ezért határoztuk el, hogy ezt a levelünket megküldjük a magyar és a külföldi sajtónak is.

Budapest, 1983. október 3.

Tisztelettel:
Haraszti Miklós
Kis János
Rajk László

---

Rajk László
Kis János és
Haraszti Miklós úrnak

Tisztelt Uraim!

Megkaptam Demszky Gábor ügyében hozzám intézett levelüket. A Legfőbb Ügyészségnek kötelessége minden magyar állampolgár ügyét kivizsgálni, akár az érintett személy kéri, akár – akadályoztatása esetén – mások kezdeményezik.

A hozzám eljuttatott levelüket ellenséges rádióadó már korábban beolvasta, ezért nem tekintem beadványnak.

Propagandacélokat szolgáló irományokkal a Legfőbb Ügyészség nem foglalkozik.

Budapest, 1983. november 1.

Dr. Szíjártó Károly s. k.

Tisztelt Legfőbb Ügyész úr!

Köszönjük, hogy késlekedés nélkül felelt a levelünkre. Megnyugvással vesszük tudomásul, hogy – mint írja – „a Legfőbb Ügyészségnek kötelessége minden magyar állampolgár ügyét kivizsgálni, akár az érintett személy kéri, akár – akadályoztatása esetén – mások kezdeményezik”. Engedje meg, hogy válaszának további mondataihoz néhány észrevételt fűzzünk.

1. Ön nem állítja ugyan, de sejteti, hogy levelünket a Szabad Európa Rádió (egy „ellenséges rádióadó”) útján hoztuk nyilvánosságra. Úgy látszik, pontatlan tájékoztatást kapott: mi a levelet az AFP hírügynökséghez juttattuk el. Az AFP a francia állam hivatalos hírközlő szerve; egy olyan kormány irányítása alatt áll, amely a Magyar Népköztársaság kormányával kifejezetten baráti jó viszonyt tart fenn.

2. Ön „propagandairomány”-nak nevezi levelünket. Ezzel a minősítéssel nem értünk egyet, és örülnénk, ha Önt is meg tudnánk győzni róla: helytelenül ítél. A világ minden államában előfordulnak hatósági túlkapások; a nyilvánosság egyike azoknak a hathatós eszközöknek, amelyekkel a túlkapások ellen védekezni lehet. Ön érthető módon nem örül annak, ha hírügynökségek tudtul adják: a magyar rendőrség két tagja gumibottal összeverte dr. Demszky Gábor szociológust. De, bizonyosak vagyunk benne, annak sem örül, hogy Demszkyt megverték. S tudja, hogy maga a cselekmény jogsértő, míg hírül adása: állampolgári jog. Ha tehát a nyilvános visszhang hatására a jövőben nem ismétlődik meg az ilyen eset, akkor Ön mint a törvényesség legfőbb őre velünk együtt elégedett lehet.

3. Ön az írja, levelünket nem tekinti beadványnak, és nem foglalkozik vele, mivel közzétettük, még mielőtt kézhez vette volna. Ha valóban ez és csak ez az ok, úgy nem értjük: miért nem válaszolt arra a levélre, amelyet 1982 júniusában többedmagunkkal juttattunk el Önhöz, hogy felhívjuk a figyelmét a hatósági erőszak eseteire. (Igaz, ezt a levelet is nyilvánosságra hoztuk – a Beszélő c. nem hivatalos folyóiratban –, de jóval azután, hogy lejárt az a határidő, amelyen belül Önnek az államigazgatási eljárási törvény értelmében válaszolnia kellett volna.)

4. Demszky Gábort egyenruhás, szolgálatban lévő rendőrök gumibottal megverték. Úgy gondoljuk, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének hivatalával járó erkölcsi kötelessége kivizsgálni az esetet, bármilyen formában hívták is fel rá a figyelmét. Ezért még egyszer kérjük, tegye félre ellenérzéseit, és indítson vizsgálatot a tettesek ellen.

Budapest, 1983. XII. 1.

Tisztelettel:
Haraszti Miklós
Kis János
Rajk László

---

A Demszky-per

(A tettesek helyett Demszky ellen indítottak vizsgálatot, majd bírósági eljárást. 1983. december 21-én a Budai Kerületi Bíróság – Dr. Berényi Margit bíró, valamint Ulmer Ferencné és „László s. k.” ülnökök közreműködésével – bűnösnek nyilvánította Demszkyt, mégpedig „hivatalos személy elleni erőszak bűntettében”. Az ítélet: hat hónap szabadságvesztés, háromévi próbaidőre felfüggesztve. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a tárgyalás „nyilvános” volt; ám a valóságban csak a hivatalos meghívóval megjelenteket engedték be, és így kinn rekedt több mint száz érdeklődő, akik közül 59-en beadványban tiltakoztak a nyilvánosság jogellenes kizárása ellen.

Később – 1984. januárban – 178 aláíró közérdekű bejelentés útján kifogásolta a Demszkyvel szembeni eljárást, és kérte a megfelelő bizonyítást, az elfogulatlan bíráskodást és tájékoztatást a fellebbviteli tárgyaláson.

Ezt a beadványt a Beszélő 9. számában közöltük.)

Részletek az elsőfokú ítélet indoklásából
(A „tényállás”)

A vádlott 1983. szeptember 24-én 18 és 19 óra közötti időben a tulajdonát képező Trabant gépkocsival Hodosán Róza társaságában a Budapest II. ker., Fillér utcában, a Hankóczy Jenő utca irányába közlekedett. Ugyanitt haladt az RA-70-94. frsz. szolgálati gépkocsival Aranyász János r. törm. és járőrtársa, Forgács Ferenc r. törm., akik – mint a BRFK Közlekedésrendészete Forgalombiztonsági Osztályának beosztottjai – járőrszolgálatot teljesítettek.

A járőrvezető Aranyász János r. törm. úgy ítélte meg, hogy a vádlott a gépkocsiját a megengedettnél gyorsabban hajtotta, és egyéb közlekedési szabályt is sértett, ezért vele szemben intézkedés foganatosítását határozta el. Ennek érdekében a rendőrségi kocsival követték a vádlott gépkocsiját, majd közvetlenül a Trabant gépkocsi mögött, a II. ker. Hankóczy Jenő utca 35. sz. ház előtt parkoltak le. Az intézkedő rendőrök a gépkocsiból kiszálló vádlotthoz léptek, Aranyász János r. törm. közölte, hogy forgalombiztonsági ellenőrzést tartanak, és felszólította a vádlottat személyi igazolványa és a gépkocsi okmányainak átadására. Dr. Demszky Gábor az okmányokat átadta, majd mindkét kezét zsebre tette. Aranyász János r. törm. felszólította a vádlottat arra, hogy kezeit vegye ki a zsebéből, a vádlott ennek vonakodott eleget tenni, kivette, majd visszatette kezét a zsebébe, és szóval is sérelmezte a felszólítást.

Ezért, és a vádlott kezdettől ingerült, ideges magatartása miatt a járőrvezető közölte, hogy átvizsgálja a gépkocsi rakományát. Felszólította a vádlottat a gépkocsi csomagtartójának felnyitására, és az ott lévő tárgyaknak a rendőrségi gépkocsi motorházának tetejére való átrakására. A vádlott tiltakozott a csomagok átvizsgálása ellen, majd többszöri felszólításra a csomagtartót felnyitotta, de a tárgyak kivételét továbbra is megtagadta, így a gépkocsi csomagtartójából Aranyász János r. törm. emelt ki több tárgyat, köztük egy kézitáskát, melynek átvizsgálását megkezdte oly módon, hogy kivett a táskából egy dossziét, s kérdést intézett annak tartalma felől a vádlotthoz.

Dr. Demszky Gábor közölte, hogy a dossziéban idegen nyelvről magyar nyelvre lefordított anyag van, majd amikor Aranyász János r. törm. egy lapot kivéve azt megszemlélte, tiltakozott annak elolvasása ellen, és követelte, hogy az írást az eljáró rendőr adja részére vissza. Miután Aranyász János r. törm. ennek nem tett eleget, a vádlott megközelítve őt a papírlap felé nyúlt azért, hogy azt a rendőr kezéből kivegye.

Többszöri próbálkozása nem járt sikerrel, mert Aranyász János r. törm. hátrálva igyekezett eltávolodni a vádlottól, ugyanakkor felszólította a vádlottat magatartása abbahagyására. Dr. Demszky Gábor a felszólításnak nem tett eleget, ismét megközelítette Aranyász Jánost, megragadta jobb csuklóját, majd miután a rendőr a kezét kiszabadította a vádlott fogásából, több esetben ütött és rúgott a rendőr teste felé. Az ütések és rúgások nem érték el Aranyász r. törm.-t, mivel folyamatosan hátrált a vádlott elől, egy ízben azonban a vádlott rúgásra lendített lába a rendőr nadrágszárát érintette, és azon szennyeződést okozott Aranyász János r. törm. a vádlott további támadásának megakadályozása végett vele szemben sprayt alkalmazott. Ennek hatására a vádlott megtorpant, kezét az arcára szorította, rövid idő múlva azonban – eltolva saját magától a spray alkalmazása után őt átölelő Hodosán Rózát – ismét Aranyász János felé lépett, és ütött. Ekkor Forgács Ferenc r. törm. – aki az eddigi események alatt a járőrvezetőtől és a vádlottól mintegy 2-3 méter távolságra az úttesten tartózkodott – a vádlotthoz lépett, és jobb oldalsó-hátsó irányból vele szemben gumibotot használt. Három ütés a vádlott fejét érte, ezek hatására összeseit, és támadó magatartásával felhagyott, így az intézkedő rendőrök a megkezdett bilincseléstől is eltekintettek. Ezt követően a vádlottat – az időközben Forgács Ferenc r. törm. hívására a helyszínre érkezett másik rendőrségi gépkocsi segítségével – előállították az V. kerületi rendőrkapitányságra, ahová saját kérésére Hodosán Rózát is beszállították. A vádlott a kényszerítő eszköz használata következtében, illetve a bilincsrátétel megkezdésekor a jobb halántéktájon, a jobb fültő mögött és a fejtetőn zúzódást, a jobb csukló horzsolását szenvedte el, melyek gyógytartama 8 napon belüli.

(A tárgyalás lefolyása – bírói szemmel)

A vádlott ellen a Fővárosi Főügyészség Nyom. 15363/1983. szám alatt a Btk. 229. (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat. A tárgyaláson jelen lévő ügyész a vádat fenntartotta.

Dr. Demszky Gábor vádlott a nyomozás során és a tárgyaláson is egyező vallomásában a bűncselekmény elkövetését részben ismerte be, bűnösségét azonban tagadta. Beismerte, hogy amikor az intézkedő rendőr a dossziéból kivett írást – állítása szerint levelet tiltakozása ellenére nem adta vissza, hanem beleolvasott, elhatározta, hogy azt elveszi a rendőrtől, és ezért több ízben a papírlap felé kapott, de nem érte el. Tagadta, hogy Aranyász János r. törm. kezét megragadta volna és azt is, hogy ütött vagy rúgott volna felé. Állította, hogy miután ő a papírlap felé nyúlt, felszólítás nélkül előbb mindkét rendőr közelről sprayt, majd közvetlenül ezután ugyancsak mindkét rendőr gumibotot használt vele szemben, s oldalról összesen 7-8 gumibotütés érte. A spraytől elvakult, hadonászott, az ütések elől karjaival igyekezett védekezni, de támadó magatartást ekkor sem tanúsított.

Tagadta azt is, hogy közlekedési szabálysértést követett volna el, amely a rendőri intézkedésre okot adott volna, ezzel összefüggésben vitatta az intézkedés jogszerűségét, és azt az álláspontját hangoztatta, hogy az intézkedésre azért került sor vele szemben, mert gépkocsijában engedély nélkül előállított sajtóterméket kívántak a rendőrök felkutatni. Korábban ugyanis foganatosítottak már vele szemben hasonló intézkedést, melynek következtében sajtórendészeti vétség miatt eljárás megindítására is sor került.

A vádlott élettársa, a tanúként kihallgatott Hodosán Róza lényegében a vádlottal egyező vallomást tett az intézkedés lefolyását, a vádlott és a két rendőr cselekvőségét illetően.

A vádlott védekezését és Hodosán Róza vallomását cáfolta azonban Aranyász János és Forgács Ferenc r. törm., valamint dr. Bagota Béláné tanú vallomása. Aranyász János és Forgács Ferenc tanúk az eljárás során, így a tárgyaláson is határozottan vallották, hogy dr. Demszky Gábor vádlottal szemben azért határozták el az intézkedést, mert sebességtúllépést és irányjelzési kötelezettség elmulasztását észlelték haladása közben. Vallották, hogy a vádlott már az intézkedés megkezdésekor is rendkívül és szokatlan módon idegesen viselkedett, az igazolványok átadásakor megjegyzést tett, és ingerültsége fokozódott, mikor Aranyász János r. törm. felszólította a kezének zsebéből való kivételére, annak lényegében nem is tett eleget Aranyász János járőrvezető vallotta, hogy éppen emiatt határozta el a rakomány átvizsgálását, amely ismét a vádlott tiltakozását váltotta ki.

A két rendőr tanú egybehangzóan vallotta, hogy – miután a vádlott a közreműködést megtagadta – Aranyász János r. törm. vett ki egy-két tárgyat a csomagtartóból, és ő emelte ki a táskából a dossziét, majd abból azt az írást, melynek elolvasása ellen a vádlott tiltakozott. Határozottan vallották, hogy a vádlott kifejezetten és kitartóan támadó magatartást tanúsított Aranyász János r. törm.-rel szemben, azzal többszöri felszólításra sem hagyott fel, és ezért vált szükségessé előbb a spray, majd – a vádlott megújuló támadása miatt – a gumibot kényszerítő eszközök használata.

Vallották, hogy az intézkedést Aranyász János járőrvezető foganatosította, Forgács Ferenc r. törm. biztosító feladatot látott el, csupán akkor lépett fel tevőlegesen a vádlottal szemben és használt gumibotot, amikor a járőrvezető felszólításai és a spray használata nem jártak eredménnyel. Egybehangzóan vallották, hogy sprayt Aranyász János r. törm., gumibotot pedig egyedül Forgács törm. használt a vádlott megfékezésére. E tanúk vallomását a tényállásban írt események és a vádlott cselekvőképességét illetően alátámasztotta dr. Bagota Béláné tanúvallomása.

A tanú vallotta, hogy az intézkedést figyelemmel kísérte a II. ker., Hankóczy Jenő u. 30./1. emeleti lakásának ablakából, amely a 35. számú házzal szemközt van. Vallotta, hogy látta, amint az egyik rendőr egy papírlapot tartott a kezében, mintha azt olvasná, majd a vádlott többször kapott a papírlap felé, de nem érte el, mivel a rendőr hátrált a járdán. Ezután a vádlott – követve a rendőrt – ütött, karjaival csapkodott, lábával pedig rúgott a rendőr irányába. Vallotta, hogy a „megtámadott” rendőr használt sprayt, ekkor a vádlotthoz a vele lévő nő odaszaladt és átkarolta, a vádlott azonban eltolta őt magától, és ismét a rendőrre támadt. Ekkor avatkozott be a másik, rendőr, és használta a gumibotját a vádlottal szemben.

Kétségtelen, hogy a két rendőr tanú és dr. Bagota Béláné tanúvallomása néhány eseményrészletet illetően eltérő volt. Ezek az eltérések, ellentmondások azonban – így pl. a rendőrségi gépkocsiból való telefonálás vagy többszöri telefonálás, annak az események sorrendiségéhez viszonyított időpontja, a vádlott ütései elérték-e több esetben a rendőrt – nem a cselekvőség lényegére vonatkoztak, magyarázza az észlelt eseménysor gyors lejátszódása, és nem érinti a tanúk szavahihetőségét.

Emellett a tárgyalás közvetlensége folytán a bíróság észlelte, hogy dr. Bagota Béláné a tények közlése mellett olyan következtetéseket is előadott, amelyek az esemény lefolyásának részleteit illetően eltértek a rendőr tanúk vallomásától. A kérdésfeltevések során azonban tisztázható volt, hogy mely mozzanatokra következtetett csupán a tanú, és melyeket látott. A leglényegesebb kérdést illetően határozott, életszerű volt a tanú vallomása, miszerint látta, hogy dr. Demszky Gábor kitartóan támadó magatartást fejtett ki a rendőrrel szemben.

Nem a vádlott, hanem a rendőr tanúk és dr. Bagota Béláné vallomását támasztják alá a vádlott sérüléseiről készült orvosi látleletek adatai is.

A látleletek (nyom. ir. 29., 33. és 76. lsz.) a vádlott fejének jobb oldalán (halánték és fül mögött), valamint a fejtetőn vérömlenyt rögzítenek.

Amennyiben a vádlottat mindkét oldalról, összesen 7-8 gumibotütés érte volna, melyek közül néhányat karjával kivédett, mindenképpen további ütésnyomokat észleltek és rögzítettek volna a látleletekben a vádlottat az események után néhány órával vizsgáló orvosok. A sérülések helye arra enged következtetni, hogy egy irányból érték a gumibotütések a vádlottat, éspedig jobb oldalsó-hátsó irányból. (...)

A kifejtettekre figyelemmel a bíróság a tényállást a vádlott és Hodosán Róza tanú vallomásával szemben Aranyász János r. törm., Forgács Ferenc r. törm. és dr. Bagota Béláné vallomására alapította. Miután pedig a vádlott a tényállásban leírt magatartásával a vele szemben eljáró hivatalos személyeket, a rendőröket hivatali kötelességük jogszerű teljesítésében közvetlen fizikai erőszak kifejtésével akadályozta, a bíróság dr. Demszky Gábor vádlott bűnösségét a Btk. 229. (1) bekezdése I. fordulatába ütköző és aszerint büntetendő hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapította. (...)

Demszky fellebbezése

Tisztelt Fővárosi Bíróság!

A Budai Központi Kerületi Bíróság – 1984. január 15-én kézhez vett – I.B. EL 334 (1983) 3. sz. ítéletének rendelkező része és indoklása ellen
fellebbezést
jelentek be. Kérem a másodfokon eljáró Tisztelt Fővárosi Bíróságot, hogy állapítson meg új, megalapozott tényállást, és bűncselekmény hiányában mentsen fel. A valósághű tényállás megállapítása és az iratokban tapasztalható ellentmondások tisztázása érdekében a következő bizonyítási indítványokat kívánom előterjeszteni:

a) Hallgassa ki a T. Bíróság dr. Bagota Béla (Hankóczy u. 30. sz. alatti lakos) tanút, aki a nyomozati iratok tanúsága szerint az ablakból látta az események egy részét, és le is jött az utcára.

b) Hallgassa ki a bíróság annak a fiatalokból álló társaságnak felkutatható tagjait, akik a tárgyaláson elhangzott tanúvallomásokból megállapíthatóan látták az eseményeket a Hankóczy u. 35. sz. ház kertjéből.

c) Hallgassa meg a Tisztelt Bíróság tanúként Buczkó r. fhgy.-ot arra vonatkozólag, hogy hogyan derítette fel dr. Bagota Béláné tanút. (Az iratok alapján megállapítható ugyanis, hogy két homlokegyenest ellentmondó jelentést készíteti e tárgyban.)

Szükségesnek tartom továbbá e tanú meghallgatását az igazoltatás valódi okának felderítése céljából.

Indoklás

A bizonyítási eljárás kiegészítését, további tanúk meghallgatását a tényállás tisztázatlan pontjai és a tanúvallomások ellentmondásai teszik indokolttá. Az iratok alapján is megállapítható, hogy az egymásnak ellentmondó tanúvallomások két – elkülönülő – kérdéskör köré csoportosíthatók:

I.: az intézkedés oka, módja és jogszerűsége volt az egyik;

II.: az általam kifejtett védekező magatartás rekonstruálása és megítélése volt a másik megnyugtató módon nem tisztázott tényállás.

Észrevételeimet e két kérdéskör tisztázása érdekében teszem meg:

I. A szabálysértés miatt történt igazoltatás indoklásban szereplő leírását a következő – tárgyaláson is előadott – direkt és indirekt érvek cáfolják:

a) A megjelölt helyen – a Fillér utca meredek lejtőjén és a kanyargós Hankóczy utcán – lehetetlen, fizikai képtelenség Trabant gépkocsival a sebességtúllépés. (E mind ez idáig figyelmen kívül hagyott megállapításomat ellenőrizendő, a Tisztelt Bíróságnak módjában áll a helyszínt szemle során megvizsgálni, avagy szakértőt meghallgatni erről a kérdésről.)

b) A sebességtúllépésre vonatkozó állítás valószerűt-lenségével a rendőrség is tisztában van, és nem is indított ellenem eljárást gyorshajtás miatt. (Ezt mint jogilag releváns tényt a T. Bíróságnak figyelembe kellene vennie.)

c) Valószínűtlenné teszi az egyszerű gépjármű-ellenőrzésre vonatkozó állítást, hogy az igazoltatás éppen Rajk László lakása előtt történt. Az előtt a lakás előtt, amelyet a rendőrség köztudottan és bizonyítható módon állandó megfigyelés alatt tart, az előtt a lakás előtt, amelyben hónapokig szamizdatbutik működött, amelynek bezárása óta időszakonként rendszeresen rendőrautók várakoznak Rajk látogatóinak és barátainak igazoltatására.

d) Végezetül két közvetett bizonyíték. A velem szemben eljáró Aranyász János r. törm. napokkal az incidens előtt hasonló módon igazoltatta az autójával éppen indulni készülő Pikler Katalint (II. ker., Érmelléki u. 12.). Átkutatta Pikler autóját, és beolvasta a táskájában talált munkahelyi – bizalmas – iratokat a központnak. Pikler sérelmezte ezt a jogsértő eljárást, és főnöke számára munkahelyi feljegyzést is készített az incidensről. Ez az eset legalábbis valószínűsíti, hogy Aranyász r. törm. parancsot kapott a Rajk László környezetéhez tartozó személyek gépkocsijainak átvizsgálására. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy ugyanaz a szerv, amely Aranyászt erre az ellenőrző tevékenységre utasította, megtiltotta számára, hogy ezt a – szolgálati titkot képező – tényt felfedje. Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy amennyiben szükséges, zárt tárgyaláson ezzel a körülménnyel kapcsolatban tegyen határozott kísérletet a valódi tényállás megállapítására, és ennek érdekében a két rendőr tanún kívül szolgálati felettesüket, Buczkó r. fhgy.-ot is hallgassa ki.

Az eddig előadottak nem érintik a rendőri intézkedés jogszerűségét, csupán az intézkedés valódi indoklására vonatkoztak. De ennek az indoknak – mármint a felső utasításnak – a feltárása nélkül nem lehet megérteni azt a konfliktust, amely a gépkocsiban talált táskák átkutatása körül keletkezett. Érthetetlen továbbá az is, hogy miért vizsgálta a két közlekedési rendőr a táskámban lévő dossziék tartalmát, és mért tettek fel kérdést egy fordításra vonatkozóan (a kérdés az iratokból rekonstruálható), miért olvasták el a magánlevelemet (Forgács rendőr tanú legalább a levél tényét elismerte), s miért nem kérdeztek rá a „rakományátvizsgálásnál” szokásos módon a kocsiban lévő értékesebb tárgyakra (magnetofon, írógép).

A két rendőr tanú is elismerte, hogy kivették a kézitáskámban lévő dossziékat, beleolvastak azok tartalmába, majd – bár ezt már tagadták – „lelkiismereti szabadság” fogalmánál megakadva elhatározták, hogy előállítanak. (Nemcsak a saját vallomásomból és Hodosán Róza tanúvallomásából rekonstruálható ez az eseménysor, hanem Bagota Béláné vallomásából is. A tanú a tárgyaláson előadta, hogy az egyik rendőr kivett a táskámban lévő dossziéból valamit, olvasta, mondott valamit a másiknak, majd beült a rendőrautóba és telefonált. Az ítélet indoklása nem tér ki erre a lényeges körülményre.)

Meggyőződésem szerint kulcsfontosságú az a kérdés, hogy mi került elő egy második dossziéból. Egy levélről van szó, amelyet Konrád György írónak írtam, s amelyet mindkét rendőr elolvasott. A levél körül kialakult vitát az egyik rendőr tanú elismerte, a másik tagadta. (Az ítélet indoklása nem is tér ki arra a tényre, hogy Forgács rendőr tanú több ízben is levélről tett említést vallomásaiban.) Az indoklás azt az – Aranyász rendőr tanú vallomásában szereplő – verziót fogadta el, mely szerint az egész eseménysor pillanatok alatt játszódott le, csak egy dosszié tartalmáról – egy feljegyzésről –volt szó, amit én azonnal ki akartam kapni Aranyász kezéből. A következő – tanúvallomásokban szereplő – körülmények mondanak ellent ennek a gyors, lerövidített verziónak: egy kérdés-felelet mindenképpen elhangzott, mert csak így derülhetett ki, hogy német fordítás van a dossziéban. Ezenkívül Forgács tanú a levél létezését is több ízben elismerte. Hodosán Róza a saját leveleinek az elolvasása ellen is tiltakozott – lásd a saját és D. G. vallomását –, és a kívülálló tanú szerint is történt egy telefon közben. Ez a tanúvallomásokból rekonstruálható, több elkülönülő cselekményből álló eseménysor mindenképpen hosszabb volt, mint az Aranyász rendőr tanú tömörített előadása. Az események időtartama döntő jelentőségű a jogi minősítés szempontjából is. A két rendőrnek ezekben a percekben ugyanis többször is módja lett volna arra, hogy a tiltakozásomat hallva és többször megismételt kérésemre visszaadja a levelemet, megszüntetve ezzel a sérelmezett, jogsértő helyzetet. De nem ez történt. Miután több ízben hivatkoztam az alkotmányra és más jogszabályokra, és hiába kértem, hogy adják vissza a levelemet, ki akartam azt venni Aranyász r. törm. kezéből. Ezt a magatartást az ítélet indoklása a „bűncselekmény elkövetése részleges elismerésének” minősítette. Megjegyezni kívánom, hogy a magánlevél megszerzése a magyar Btk. szerint megvalósítja a levéltitok megsértésének bűncselekményét, és a Btk. olyan javító-nevelő munkával büntetendő bűncselekménynek minősíti, amit akár hivatalos személy is elkövethet. Magatartásommal – a levél elvételének kísérletével – ennek a bűncselekménynek a befejezetté válását próbáltam megakadályozni. Megjegyezni kívánom továbbá, hogy hivatalos személy elleni erőszak nem állapítható meg, ha a hatósági intézkedés nyilvánvalóan jogszerűtlen volt, olvashatjuk a Btk. kommentárjában. Egy bűncselekmény pedig – legyen az súlyos vagy enyhébb súlyú – mindenképpen nyilvánvalóan jogszerűtlen cselekmény, és az ilyen magatartás megakadályozása nem lehet bűn maga is.

A tárgyalás során az is kiderült, hogy Aranyász rendőrnek fogalma sem volt róla, hogy milyen esetben van joga egy hivatalos személynek magánlevelet elolvasni. Az ügyvéd idevonatkozó kérdésére nem tudott válaszolni – mely tudatlansága utólag érthetővé tette, hogy miért nem reagált a tiltakozásomra, s miért olvasta tovább, majd tette zsebre a levelemet. (Meggyőződésem ugyanakkor, hogy parancs nélkül nem lett volna kíváncsi a nálam lévő dosszié tartalmára, nem került volna ebbe a számára szokatlan helyzetbe. Olyan intézkedésre kapott ugyanis parancsot, amely kívül esett a rendőri rutintevékenység szokásos körén, s amelynek jogi részéről nem oktatták ki kellőképpen. Ezért az elkövetett jogsértésekért való felelősség megoszlik közötte és az intézkedésre parancsot adó felettesei között.)

Az eddig előadottak alapján kérem az intézkedés valódi indokának a felderítését, a levélre vonatkozóan Forgács rendőr tanú vallomásának figyelembe vételét és az ugyanezzel a levéllel kapcsolatos további rendőri intézkedés – olvasás és zsebretétel – jogszerűségének az értékelését.

II. A továbbiakkal kapcsolatban előre kívánom bocsátani, hogy nem támadtam a rendőrökre, nem rúgtam és ütöttem feléjük. A rendőr tanúk védekező magatartásomat, a spray és az ütések nyújtott karral való elhárítását támadásnak, ütésnek, rúgásnak nevezték. Ezzel kapcsolatban előadni kívánom, hogy érdekükben áll ez a torzítás, hisz csak ezzel menthetik brutális intézkedésüket, csak ezzel a védekezéssel mentesülhetnek ők maguk a felelősségre vonás alól. Ugyanakkor a részleteket illetően a két rendőr vallomása egy lényeges ponton eltér egymástól: Aranyász szerint ő csak akkor használt sprayt, amikor egy rúgásom elérte a pantallóját, Forgács szerint rúgásra csak a sprayhasználat után került sor. (A pantallón levő szennyeződésre vonatkozóan a bíróság nem vett fel bizonyítást, de ezt a bizonyítékot mégis megemlíti az indoklás.) A kívülálló tanú vallomásával kapcsolatban a következőkre kívánom felhívni a figyelmet:

a) a tanú nem ismerte fel a két rendőrt a tárgyaláson, de következetesen Aranyász elvtársnak és Forgács elvtársnak nevezte őket, ami arra mutat, hogy ki lett oktatva;

b) a tanú nem emlékezett a levél és a fordítás – a rendőr kezében tartott papírlapok színére, holott azok élénksárga színűek voltak (ezt a tényt Aranyász is előadta);

c) a tanú nem tudta felidézni, hogy mi történt a levéllel, amikor én érte nyúltam (Aranyász is elismerte, hogy zsebre tette a levelet);

d) a tanú a levélért nyúlást több ízben támadásnak minősítette;

e) azt állította, hogy megütöttem, hogy állítólagos ütésem elérte Aranyászt, (ennek az állításnak mindkét rendőr ellentmond);

f) korábbi vallomásával ellentétben a tárgyaláson azt adta elő, hogy állítólagos rúgásom elérte a rendőrt;

g) kérdésekre Bagota Béláné szinte összes konkrét állítását visszavonta.

Vallomását hallgatva az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a tanú nem látta végig, és csak a férjétől hallotta az eseménysor leírását. Innen eredhetnek előadásának túlzó részletei s ragaszkodása az olyan általánosságokhoz, mint: rátámadt, nekiment, megvadult stb.

Felhívom a Tisztelt Másodfokú Bíróság figyelmét arra a tényre, hogy az ítélet indoklása még ott sem felel meg az általam előadottaknak, ahol a szöveg az én vallomásomat rekonstruálja. Határozottan állítottam és állítom, hogy először Forgács r. törm. használt velem szemben, közelről az arcomba fecskendezve könny-gázsprayt, amitől elvakultam, később azonban azt tapasztaltam, hogy Aranyász is használja a nála lévő sprayt, s hogy a gumibotütések is két irányból érnek.

A fejemen talált sérülésekből nem vonható le következtetés arra vonatkozóan, hogy az ütések mely irányból értek, hisz a fejtetőn középen és a tarkómon voltak találhatók.

Az ütések száma a külsérelmi nyomokból nem tisztázható azon a módon, ahogy azt a bíróság tette. A látlelettel rekonstruálható sérüléseken kívül több kisebb horzsolás és ütésnyom volt rajtam, lecsúszott és célt tévesztett ütésektől, amelyekről nem készült látlelet.

Nem említi az ítélet indoklása, hogy agyrázkódással kerültem kórházba, s négy napig tartottak ott, holott az agyrázkódás tényére az összes orvosi látlelet és zárójelentés is rámutat.

A tényállás egészével kapcsolatban előadni kívánom, hogy egyetlen, a rendőröknek ellentmondó állításomat sem fogadta el a Tisztelt Elsőfokú Bíróság. Hasonlóképpen mellőzte Hodosán Róza vallomásának figyelembevételét. Azokon a pontokon pedig, ahol a rendőrök egymásnak mondtak ellent, a rendőrségre nézve kevésbé kompromittáló előadást fogadta el az indoklás, (így történt a levél kérdésében és a sprayhasználat időpontjának meghatározásakor.)

A Tisztelt Elsőfokú Bíróság által felvett bizonyítás a rendőrség tekintélyének a védelmét szolgálta, de nem hagyott módot az igazság felderítésére. Elhangzott a tárgyaláson egy ezzel kapcsolatos elvi állásfoglalás is: a levéltitokra és a személyi szabadságra vonatkozó jogokkal szemben a rendőrhatóság eljárásának akadályozhatatlanságát deklarálta a bíróság.

Arra kérem a Tisztelt Fővárosi Bíróságot, hogy a független igazságszolgáltatásba vetett bizalom helyreállítása érdekében és a szakmai tisztesség jegyében derítse fel a valódi tényállást, és hozzon igazságos ítélet.

Budapest, 1984. január 19.

dr. Demszky Gábor

Idézetek a másodfokú (jogerős) ítélet indoklásából

(A Fővárosi Bíróság – Krajcsi Edéné dr. elnök, továbbá Dr. Klavács József és Pollák Ervinné dr. képviseletében – 1984. május 22-én megerősítette az elsőfokon megállapított „tényállás”-t, és helybenhagyta az ítéletet is. Demszky – mint láttuk – bűncselekmény hiányában, védője pedig a bizonyítottság hiányában kérte a felmentést a vád alól. A kerületi ügyész is fellebbezett a büntetés súlyosbítása végett, de aztán a Fővárosi Főügyészség visszavonta ezt, és kitartott a kerületi bíróság ítélete mellett.)

(...) A másodfokú bíróság a vádlott előterjesztett bizonyítási indítványának részben helyt adott, és elrendelte dr. Bagota Béla tanúkénti kihallgatását, aki a nyomozás adatai szerint az eseményeket részben látta. (...)

Dr. Bagota Béla tanú vallotta, hogy a rendőri intézkedés – igazoltatás – megkezdésekor a rendőrök részéről rutinvizsgálatot észlelt, ezért tovább nem is figyelte az eseményt, és kiment a szobából. Vallotta a tanú, hogy rövid idő múlva a felesége – dr. Bagota Béláné – kiáltott, hogy a férfi nekiment a rendőrnek. A tanú ezt követően figyelte az eseményt, és látta, hogy a vádlott a rendőri intézkedés során támadó magatartást tanúsított, mely nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a rendőr által elvett papírt visszaszerezze, hanem abban is, hogy hadonászott, ütött a rendőr felé, aki a kerítésig hátrált, és amikor a vádlott agresszivitása fokozódott, ezután került sor a kényszerintézkedésre – gumibot és gázspray alkalmazására. A kihallgatott tanú is arról számolt be, hogy az egyik rendőr használta a gumibotot, míg a másik rendőr sprayt alkalmazott. A tanú az események végén lement az utcára, ezt a vádlott is elismerte. (...)

A másodfokú bíróság a továbbiakban arra utal, hogy a vádlott védekezésének a kiindulópontja két okból is téves. Egyfelől a rendőri intézkedés jogszerűségének a vitatása, másfelől arra hivatkozása, hogy a rendőrök a gépelt kiadvány – papírlap – elvételével, abba való betekintésével, olvasásával a levéltitok megsértését valósították volna meg.

A rendőri intézkedés igazoltatással kezdődött – ez nem volt jogszerűtlen –, majd a vádlott magatartása, viselkedése indította a rendőröket a további intézkedés megtételére, a gépkocsirakomány átvizsgálására.

A másodfokú bíróság az intézkedés jogszerűségét illetően a Legfelsőbb Bíróság iránymutatására, valamint állandó intézkedési gyakorlatára utal. Nevezetesen az elkövető akkor hivatkozhat a hivatalos személy hivatali kötelessége jogszerű teljesítésének hiányára, ha annak eljárása minden mérlegelés szükségessége nélkül is felismerhetően jogellenesnek mutatkozik. (BJD 4937.)

(...)

A jelen ügyben a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét kellett elbírálni. Ennélfogva a vádlott által felhozott egyéb körülmények – az állított politikai háttér – vizsgálatát szükségtelennek találta. (...)

Az irányadó tényállás alapján okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére.

(...)

Az a körülmény, hogy a vádlott az intézkedés során sérüléseket szenvedett, a bűnösség megállapítására nincs kihatással, legfeljebb a büntetés kiszabása körében nyerhet értékelést. Ezt a körülményt a másodfokú bíróság így vette figyelembe. (...)

(E részletek közlésekor híven követtük a szöveget, bár akad benne egy-két magyartalan megfogalmazás és helyesírási hiba. Éppen ezért viszont úgy érezzük, hogy – a jogi tolvajnyelvben járatlan olvasók eligazítása végett – két ponton világosabbá kell tennünk a perirat jelentését. Az egyik ilyen pont a Legfelsőbb Bíróság BJD 4937. jelű iránymutatása: eszerint a rendőr bármilyen kisebb szabálytalanságot, törvénytelenséget elkövethet, ha nem tud arról, hogy tette szabálytalan, illetve törvénytelen; ebben is különbözik a közönséges halandótól, akit – mint köztudott – a törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól. A másik érdekesség az általunk utolsóként idézett bekezdés, amely a következőképpen értelmezhető: minden botütés, minden egyes rúgás – amennyiben hatósági közegtől származik – levonást jelent az áldozatra kiszabható börtönbüntetésből. Némi merészséggel megkockáztathatjuk, hogy szerencséje volt Demszkynek: ha kevésbé verték volna meg, talán még le is kellett volna ülnie azt a hat hónapot. Sokat tanulhattunk tehát ebből az indoklásból – mégse lettünk mindentudók. Nem tudhattuk meg például, miért „irányadó” egy „tényállás”, amelyet egymásnak ellentmondó tanúvallomásokból és a védelem egybehangzó állításai ellenére raktak össze. Persze egy bűnperben mindkét fél elfogult, hiszen az egyik fél támad, a másik védekezik; de ha így van, miért tekintett el a bíróság egyoldalúan a rendőrök indítékaitól, az „állított politikai háttér”-től, és miért nem vizsgálta meg dr. Bagota Béláék tanúskodásának körülményeit? És arról is csak halvány sejtés alakult ki bennünk, hogy vajon mit jelentsen az a szennyeződés a rendőri uniformison.)

• „Jogi” esetek