1984-ben mélységes titokban „létminimum-bizottság” munkálkodott nálunk. Működését a Központi Statisztikai Hivatal koordinálta, részt vett benne az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya, az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal, az MTA Közgazdasági Intézete, Szociológiai Kutató Intézete, az Országos Élelmezés-és Táplálkozástudományi Intézet, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete, az Állami Ifjúsági Bizottság, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága. A bizottság kiszámította a létminimumot, vagyis azt az összeget, ami feltétlenül szükséges a puszta létfenntartáshoz, sőt egy kis ún. „társadalmi minimumot” is: a szerény, de társadalmilag még elfogadható életkörülmények költségét. A számítások eredményeit azonban szintén nem tárták a nyilvánosság elé.
Vajon miért titok az állampolgárok előtt saját létminimumuk? Talán azért, mert kínos lenne összevetni akárcsak a munkaviszonyból származó átlagos bérekkel, még kínosabb a nyugdíjakkal, a családi pótlékkal, a gyes összegével. Kiderülne, hogy a törvényes munkaidőre kifizetett törvényes munkabérek a családok létminimumát sem feltétlenül biztosítják? De talán azt sem szeretné a kormány, ha a kormányzottak elmélyednének abban, mit is tartalmaz a hivatalos létminimum, ami még mindig nem eléggé minimum ahhoz, hogy mindenki számára biztosítva legyen.
Most már csak az a kérdés, hogy ha a kormány a létminimumot sem garantálja a lakosság minden egyes tagjának, akkor minek számol ki a bizottság „társadalmi minimumot”, ami jóval magasabb életszínvonalat jelent? Talán a nemzetközi statisztikák kedvéért? Mert a gazdaságilag fejlett országok ezt tekintik minimumszintnek? (Igaz, hogy kormányaik kötelezettségeket is szoktak vállalni saját társadalmuk felé ezzel kapcsolatban!)
Nézzük, milyen összegeket állapított meg a „létminimum-bizottság”:
1. táblázat: Egy főre jutó havi személyes rendelkezésű jövedelem (Ft)
|
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> |
Év |
Aktív |
Inaktív |
Összes |
|
|
háztartásokban |
|
||
|
Társadalmi minimum |
1982 |
2470 |
2210 |
2430 |
|
1983 |
2640 |
2330 |
2590 |
|
|
1984 |
2850 |
2550 |
2800 |
|
|
1985 |
3040 |
2760 |
2990 |
|
|
Létminimum |
1982 |
2010 |
1840 |
1990 |
|
1983 |
2160 |
1950 |
2130 |
|
|
1984 |
2330 |
2130 |
2300 |
|
|
1985 |
2490 |
2320 |
2460 |
|
|
Társadalmi minimum |
az átlagos személyes jövedelem %-ában (1985) |
66 |
60 |
– |
|
Létminimum |
54 |
50 |
– |
|
Sem az átlagos jövedelem, sem a minimumok nem tartalmazzák az ún. természetbeni társadalmi juttatásokat.
2. táblázat: Milyen fogyasztást tesz ez lehetővé?
|
|
átlagos |
társadalmi minimum |
létminimum |
||
|
|
havonta Ft/hó |
havonta Ft/hó |
|||
|
Élelmiszerre |
100 |
75 |
1014 |
66 |
845 |
|
Lakásfenntartásra (fűtéssel, világítással együtt) |
100 |
90 |
441 |
75 |
364 |
|
Minden egyéb |
100 |
60 |
1536 |
50 |
1252 |
A KSH legutóbbi, 1982-es jövedelmi felvétele szerint az összlakosság 19 százaléka a társadalmi minimum szintje alatt, 7,3 százaléka pedig a létminimumszint alatt élt. A háromgyerekes családok egynegyede nem érte el a társadalmi minimumot, a négygyerekeseknek több mint a fele. A háromgyerekesek 9 százaléka, a négygyerekesek 25 százaléka a létminimumot sem. Az egyedül élő nyugdíjasok 15 százalékának jövedelme a puszta létfenntartásra sem elég, vagyis kevesebb, mint a létminimum, az átlagos özvegyi nyugdíj pedig a létminimum 9/10 részét fedezi. Ugyanígy a létminimum 9/10 részét teszi ki a „házaspár + egy vagy két gyerek” családtípusban egy átlagkereset, a családi pótlék és a gyes együttesen. Azt is megfigyelhetjük, hogy a minimumszint süllyed, hisz évi növekedése kisebb, mint az infláció.
A létminimum alatt a KSH szerint tehát 780 ezer ember él. Nem tudjuk érdemlegesen vitatni, hogy ez az adat valós-e, vagy arra mindenképpen szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy százezrek mélyen e létminimum alatt tengődnek. Hisz a létminimumszint egy négytagú család esetében 9840 Ft összjövedelmet, öttagú családban 12 300 Ft-ot jeleni, s ezt a jövedelmet pl. a falusi cigányság átlagos jövedelmei meg sem közelítik. De jóval alatta maradnak általában a háztájival nem rendelkező, egykeresős falusi családok, a megrokkant egészségű szakképzetlen munkások családjai, a csak szakképzetlen női keresőkre utalt családok is.
Egészen biztos azonban, hogy sokkal többen élnek létminimum alatt, mint a „létminimum-bizottság” jelentésében, ha figyelembe vesszük a lakásszerzés költségeit is. A hivatalos létminimum ugyanis nem tartalmazza ezt a tételt, és önálló lakással már rendelkező háztartások minimális igényeiből indul ki. Ismert tény viszont, hogy egy szerencsés kisebbségtől eltekintve egy átlagos magyar család 8-10 év alatt képes lakáshoz jutni, s ezalatt fogyasztását maximálisan visszafogja. Vagyis a keresőképes lakosság negyede-ötöde a lakásteremtés éveit nyögi. Ha a gyűjtés-építkezés, berendezkedés költségeit összjövedelmükből levonjuk, szerény becslés szerint is a lakosság újabb 7,3 százalékának személyes rendelkezésű jövedelme marad a létminimum alatt.
Erős kétségeket ébresztenek a hivatalos létminimumadatok akkor is, ha szemügyre vesszük, milyen „fogyasztási kosarat” állított össze a bizottság. Számításaik szerint a létminimumon élők jövedelmüknek csak egyharmadát kénytelenek élelmiszerre fordítani, s a lakásfenntartás költségeinek fedezése mellett még mindig jövedelmüknek fele jut „egyéb szükségletekre” – ruházkodásra, közlekedésre, kultúrára. Ez a szerkezet alig különbözik a társadalmi minimum fogyasztási szerkezetétől, sőt az átlagostól is. Csakhogy ez a fogyasztási kosár meglehetősen irreális! Egy felnőtt, dolgozó embernek napi 3050 kilokalóriát engedélyez, s ennél egy nehéz fizikai munkát végző férfi feltétlenül többet eszik (már amíg egyáltalán van pénze enni). Zsiradékból (szalonnából, tepertőből és zsírból) napi 5,6 dkg-ot, húsból (felvágottal, baromfival, hallal együtt) napi 13 dkg-ot kellene fogyasztania egy létminimumon élő felnőttnek, de kenyérből sem többet napi 37 dkg-nál – ha azt akarja, hogy saját egészsége ne károsodjék, családja többi tagja is annyit és azt egye, amire szüksége van, s még ruházkodásra, közlekedésre, kultúrára, kávéra, teára, cigarettára, alkoholra is maradjon. (Mert az élvezeti cikkek az „egyéb” rovatot terhelik.) A 13 deka húst azonban majdnem felemészti egy kiadósabb húsebéd. Nyilvánvalóan nem kubikol senki 5 és fél deka szalonnán a hét többi napján. Vagy a húsebéd marad el, vagy a család többi tagjának húsadagja csökken, vagy az „egyéb”-ből kell engedni, méghozzá jelentősen. A „létminimumon” élők (is) mindenekelőtt jóllakni igyekeznek, fogyasztásuk tehát drasztikusan eltér a bizottság által feltételezettől. Az elképzelt évi 15 000 Ft helyett talán évi 10 000 marad „egyéb”-re, ennek a közlekedés legalább az egyötödét elviszi. S mi marad azoknál, akik nem a létminimumon, hanem annál kevesebből élnek? Évente néhányszor jól berúghatnak.