Március 17-én különböző független csoportosulások résztvevői – közgazdászok, szociológusok, írók, környezetvédők és a demokratikus ellenzék tagjai – felhívást bocsátottak ki a Szabad Kezdeményezések Hálózatának létrehozására. Április végéig mintegy 750-en nyilvánították ki aláírásukkal, hogy támogatják a kezdeményezést. A helyszűke és az információs lehetőségek korlátai miatt csak 200-an gyűlhettek össze közülük május 1-jén a budapesti Hági sörözőben. Az ülésen jelenlévők megalakítottnak nyilvánították a Hálózatot, jóváhagyták a Működési Vázlatot, és ötventagú ideiglenes Tanácsot választottak. A Tanács kilenctagú szóvivői testületet[SZJ] hozott létre, és a politikai helyzetet elemző nyilatkozatot fogadott el. E nyilatkozatot, amelynek szövegét alább közöljük, a szóvivők május 19-én sajtóértekezleten mutatták be. A nyilatkozatot, valamint a Működési Vázlatot a Tanács elküldte a Hálózat valamennyi támogatójának, akiknek száma időközben 1300-ra emelkedett.
A Felhívás és a hozzá kapcsolódó aláíró ív Vásárhelyi Judittól szerezhető be (Bp. II., Lövőház u. 28.) postán vagy személyesen (keddenként 20–22 óráig). A Hálózattal a kapcsolatot az alábbi telefonszámokon lehet felvenni: hétfőtől péntekig délelőtt 8–9: 142-963, délután 5–6: 295-119.
A Hálózat támogatóinak első országos összejövetele 1988. június 12-én 12 órakor lesz a Jurta Színházban.
VAN KIÚT
A Hálózat Ideiglenes Tanácsának nyilatkozata 1988 májusában
Magyarország politizáló közvéleménye egyre hangosabban követeli a demokráciát. A magyar demokraták – akár szocialisták, akár nem – egyetértenek abban, hogy a hazának alkotmányos jogállamra, parlamenti kormányzásra, többpártrendszerre, erős jog- és érdekvédelemre, nemzeti szuverenitásra, vegyes tulajdonú piacgazdaságra van szüksége.
De vajon vezet-e út errefelé, szűk ösvény akár?
1. A helyzet
Számtalan helyi csoport, országos mozgalom fogott neki, hogy a számára belátható terepen gyakorolja szabadságjogait. Ám ezt nem a törvények oltalma teszi lehetővé, nem is a párt önkorlátozási készsége, hanem csak az, hogy a hatalom meggyöngült.
A párt vezetőinek, apparátusainak szemlátomást nincsenek már érveik a demokrácia és a piacgazdaság ellen. A független társadalmi kezdeményezésekre a vezetés őrizetbe vételekkel, politikai nyomással, erőtlen fenyegetőzéssel vagy zavart hallgatással válaszol. Értetlenül áll szemben a párttagság soraiban észlelhető nyugtalansággal és erjedéssel is.
A hatalom elbizonytalanodása azonban nem elegendő ahhoz, hogy a társadalmi nyomás célt érjen. Ezért könnyen keletkezik olyan látszat, mintha a bomlás és hanyatlás megfordíthatatlan lenne. Ne higgyünk neki. Az állami szocializmus válsága új kezdet lehet; és van belőle kiút.
Ám a fölemelkedéshez politikai fordulatra van szükség.
2. A politikai fordulat feltételei
A demokratikus mozgalmak rövid és közép távú politikai követelései immár kiérlelődtek:
– új alkotmányt kell adni a köztársaságnak, amely szavatolja a polgárok személyi és politikai jogait;
– az Országgyűlésnek vissza kell nyernie törvényhozó hatalmát; diszkriminációtól mentes választójogi törvény alapján új parlamentet kell választani;
– véget kell vetni a tömegtájékoztatás adminisztratív irányításának, biztosítani kell a sajtószabadságot;
– az egyesülés és gyülekezés jogának magában kell foglalnia az együttes politikai akaratnyilvánítás szabadságát; az egyházak autonómiáját átfogó új törvénnyel kell szavatolni;
– biztosítani kell a független szakszervezetek alapításának jogát és a sztrájkjogot;
– a párt nem állhat a törvények fölött: hatalmát már most úgy kell törvényileg korlátozni, hogy összeférjen a sorra vett polgárjogokkal.
De rokonszenves törvények becikkelyezésével nem érhetjük be. A papíron elismert jogok csak akkor érnek valamit, ha jelentős társadalmi erők állnak mögöttük – és ha a pártvezetés kész megegyezni ezekkel az erőkkel. Bár nem adja egyelőre jelét egyezkedési készségnek, kimondhatjuk: ha a megegyezéstől elzárkózik, nem lehet úrrá az ország politikai, társadalmi és gazdasági válságán. Az 1981 utáni lengyelországi reformkísérletek sorozatos kudarca intő példa lehet számára: hová vezet, ha nincs kivel megegyezni a kibontakozás költségei felől.
3. Van lehetőség gazdasági fordulatra
A gazdasági válság alapvető okai a politikában keresendők; a stabilizálás és föllendülés is politikai föltételektől függ.
A vezetés úgy próbálja kiegyensúlyozni a piacot, hogy csökkenti a lakosság fogyasztását. Közben erőtlen kísérleteket tesz a közkiadások visszafogására is. A szorító intézkedések hatástalansága azonban fölveti a kérdést: kinek a terhére kell a keresletet tovább csökkenteni.
Az életszínvonal további durva lefaragása méltánytalan volna, és kérdés, hogy egyáltalán kivihető-e. Az egyetlen lehetőség: sokkal határozottabban kell hozzányúlni a költségvetési kiadásokhoz.
Nyilvános vita alapján, lényegesen meg kell kurtítani az államigazgatásra és a fegyveres testületekre fordított összegeket, továbbá a párt, a KISZ, a SZOT támogatását, a veszteséges vállalatok költségvetési segélyezését. Le kell mondani a magyar részvételt a bős–nagymarosi vízlépcső és a jamburgi gázvezeték építésében. Csak így remélhetünk akkora költségvetésitöbbletet, amely elegendő mozgásteret biztosít a szabad piaci gazdálkodás számára.
Ám ha a közkiadások visszafogása nem párosul gyökeres reformokkal, a megtakarítások semmivé lesznek. A különféle tulajdonformák egyenjogúságára és versengésére van szükség, meg szabad tőkeáramlásra, az árak és a bérek adminisztratív megmerevítésének fölszámolására. Az ipari és mezőgazdasági üzemek szabadon választhassák meg, milyen tulajdonformában kívánnak működni. A szövetkezetek bocsáthassák áruba vagy adhassák bérbe földjeiket és termelőeszközeiket. A kilépő szövetkezeti tagok kaphassák vissza bevitt tulajdonukat.
Mindez csak akkor válhat valóra, ha hozzányúlnak olyan szervezeti és gazdasági érdekekhez, amelyeket az apparátusok nagy része ma nem óhajt föláldozni; s ha nyilvános vita derítheti ki: milyen célokért hajlandó a nemzet – ha muszáj – akár áldozatokat is vállalni. A gazdasági megújuláshoz tehát demokrácia kell. Elengedhetetlen az is, hogy a válságtól leginkább sújtott rétegek létföltételei emberhez méltók legyenek.
4. Az életkörülmények és a munkavállalók jogai
Ma a lakosság ötödének elemi megélhetése forog veszélyben. Szembe kell néznünk a fenyegetéssel, hogy a szegények végképp leszakadnak a társadalom egészéről, begubóznak a nyomor kultúrájába. A nemzet szociális kettészakadását a cigánykérdés is súlyosbítja.
A tisztes megélhetés garantálása, az egészségvédelem és az oktatás szétzüllésének megakadályozása nem az állam túlhatalmának további növelését kívánja meg. A jelenlegi alamizsnarendszerből a szociálpolitikának a nép ellenőrzése alatt álló társadalmi önvédelmi rendszerré kell átalakulnia. Szükség van a munkavállalók érdekeit védő, független szakszervezetekre, fegyvertárukban a sztrájkkal. Garantálni kell a létminimum szintjét elérő munkanélküli segély folyósítását.
Az életkörülmények romlását a környezeti ártalmak is fokozzák. Magyarországon hovatovább nincs tiszta víz és tiszta levegő, tönkremegy a táj, égig bűzlik a magunk termelte és az importált hulladék. Nem megoldott a radioaktív szemét eltakarítása. Mindez tovább rontja a magyarság amúgy is gyönge egészségét. Higgadt és elmélyült társadalmi vitára van szükség a modern környezetvédelem megteremtéséhez, a települések és a természet pusztulásának megakadályozásához.
5. Új magyar külpolitika
Az alkotmányos jogállam megteremtése és a gazdasági reform föltételezi szövetségi kapcsolataink újragondolását. Magyarország két döntő érdeke – a nemzeti függetlenség és a határokon túli magyar kisebbségek védelme – az eddiginél nagyobb mozgásteret igényel. Addig is, amíg katonai tömbök megszűnnek, törekedni kell a Varsói Szerződés országainak egyenjogúságára. Szorgalmazni kell, hogy a KGST-t a piac integrálja s hogy szűnjék meg a világgazdaságtól való elszigetelődése. Kezdeményezni kell a határok nyitottá válását minden irányban.
A katonai kiadások lefaragása is szükségessé teszi, hogy Magyarország kezdeményező szerepet játsszék az enyhülésben. Törekedni kell rá, hogy a hagyományos fegyverzetek kétoldalú korlátozásának folyamatában a szovjet csapatok elhagyják hazánkat, s hogy a magyar hadsereg költekezését a szükséges minimumra csökkentsük.
Magyarországnak a teljes magyar nemzet érdekében is a kelet-európai demokratikus átalakulás kezdeményezői között meg kell határoznia, milyen kötelezettségeket vállal a határainkon kívül rekedt magyar népességcsoportokkal szemben, és mit követel számukra az utódállamoktól. A nemzeti kisebbségeknek mint közösségeknek kell kollektív jogokat igényelni, s ezen belül a szabad nyelvhasználat, a teljes körű nemzetiségi oktatás, az autonóm érdekképviselet, a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok ápolásának jogát.
Igényjogosultságunkat gyöngítheti, ha a hazai nem magyar kisebbségek jogos panaszait nem orvosoljuk, elsorvasztott intézményeiket nem támasztjuk föl. Jogi és politikai eszközökkel el kell érni a nagy lélekszámú hazai cigányság egyenjogúságát, közösségi autonómiáját, szociális fölemelkedését. Meggyőződésünk, hogy csak ezzel lehet élét venni az etnikai feszültségeknek. A magyar demokraták szembeszállnak a fajgyűlölet és a diszkrimináció hangjaival.
6. A magyar demokráciáért
Felhívunk mindenkit, aki egyetért velünk, aláírásával támogassa a Hálózat céljait. Kérjük mintegy ezer támogatónkat, akik márciusban kibocsátott alapító felhívásunkat már aláírták: vitassák meg, és ismertessék barátainkkal a jelen nyilatkozatot. Kérjük őket, keressék a kapcsolatot a Hálózat ideiglenes Tanácsával – mi is keresni fogjuk a kapcsolatot velük.
Cselekedjünk. Vannak országgyűlési képviselőink. Kérjük számon rajtuk, mit tesznek az új magyar alkotmányért, a demokratikus egyesülési és gyülekezési törvényért, a sajtótörvény demokratikus szellemű módosításáért. Vannak szakszervezeti megbízottaink. Kérjük számon rajtuk, mit tesznek az érdekeinkért. Szorgalmazzuk a szakszervezet demokratikus átalakítását. Támogassuk a párttagokat a párt belső demokratizálásáért indított mozgalmukban. Hozzuk létre saját nyilvánosságunkat: köreinket, sajtótermékeinket. Tájékoztassuk a közvéleményt a hatóságok beavatkozási kísérleteiről: kölcsönös szolidaritással védjük egymást.
Tudjuk, nemcsak a hatalom birtokosai féltik a rendet és a nyugalmat a vajúdó demokráciától. Mi azonban azt mondjuk: nem a demokrácia fenyeget káosszal, hanem a mostani állapot. Cselekedjünk, és tapasztalni fogjuk, hogy a terebélyesedő szabadság nem zűrzavar, hanem szabályozott együttműködés, rendezett vita és megfontolt haladás.