(…) Barátaim, a család s az amerikai környezetvédők mind lebeszéltek a részvételről. Szerintük a hatalom célja nem a tárgyalás, hanem az én lejáratásom lesz. Én mégis úgy döntöttem, hogy mielőtt meghirdetnénk a pénzintézeteknél való eljárást s a világtüntetést, kell adni egy utolsó alkalmat a megegyezésre. Ezért elfogadtam Bencsik Béla, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke meghívását azzal a kikötéssel, hogy rajtam kívül meghívják az otthoni környezetvédőket is, s így én a vízügyisek és környezetvédők vitáját hallgathatom majd.
A vízügyisek nem tartják be ígéretüket
Július 6-án, szerdán este érkeztem Pestre. (…) Még aznap este felhívtam Bencsiket. Itt ért az első meglepetés: a vízügyisek nem fogadják el a környezetvédők jelenlétét a tárgyalásokon. Erre én bejelentettem, hogy a tervezett négy nap helyett csak egy napot fogok velük tölteni.
Másnap a délelőttöt Perczel Károly akadémikussal, a vízgát által érintett terület leváltott koordinátorával töltöm. Délután Vargha Jánost (a Duna Kör alapítóját, az alternatív Nobel-díj kitüntetettjét, a Magyar Tudományos Akadémia elbocsátott munkatársát) látogatom meg. Szomorú kép rajzolódik ki: a hatalom nem hallgat a környezetvédőkre.
A nemzeti vagyon elkótyavetyélését, a Duna s a maradék kis haza tönkretételét leginkább a fölfelé nyaló, lefelé taposó, az ausztriai kiszállásokon a markukat tartó vízügyis „szakemberek” végzik. Náluk az érdek beszél, nem az érvek.
Este a Szép Ilonkában együtt vacsorázunk a Duna Mozgalmak 15–20 vezetőjével. Bátor, okos arcok, halk, tömör mondatok; egy önrendelkezésre érett nép vezetői ülnek az asztalnál. A szomszéd asztalnál a Belügyminisztérium civil ruhás megfigyelői söröznek, kiket régi ismerősként üdvözölnek a környezetvédők. Másnap reggel nem működik a telefonom, s amikor a Batthyány utcai lakásomból lemegyek a Széna térre telefonálni, a kapuban viszontlátok az esti BM-esek közül hármat.
Reggel Hirschler Richárddal, a Heti Világgazdaság munkatársával, ebéd után Bihari Tamással, az Ötlet munkatársával beszélgetünk a nyugati magyarság akcióiról a Duna védelmében. A HVG-interjú meg is jelenik cenzúrázatlanul, s kiváltja Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnökének dührohamát. Délután a televízió Hét című programja részére készítenek interjút Vargha Jánossal, Szekeres Lászlóval (a Bajcsy-Zsilinszky Társaság Toldi-alkatú elnökével) és velem. Később a televízió vezetősége kivágatja a felvételből Varghát és Szekerest, s belevágja a vízügyi maffiának egy Szántó nevű tagját, aki jelen sem volt. A hamisítás célja annak a látszatnak a megteremtése, hogy a Dunáért csak nyugati „felforgatók” harcolnak, de magyarországi környezetvédők nem. Nincs más választásom, letiltatom az adást.
Este a World Wildlife Fund[SZJ] delegációjával egy világkonferencia terveit formáljuk a Jurta Színházban. Ezt a konferenciát a Parlament következő ülése előttre, szeptember elejére tervezzük, cseh, osztrák, magyar, szovjet és nyugati résztvevőkkel.
A Tudományos Akadémia mellénk áll
Hétfőn reggel 8-kor Berend T. Ivánnal, az Akadémia elnökével találkozunk. Korrekt, intelligens, halk szavú, szakállas férfi. Megígéri, hogy újra engedélyt kér az akadémia 1981-es, 1983-as és 1985-ös vízgát elleni jelentéseinek a nyilvánosságra hozására. (Az 1983-as Interdiszciplináris Bizottság elnökének, Szalai Sándornak voltak halála előtti utolsó szavai, hogy „Katasztrófa! Ne engedjétek!”) Megbeszélésünkről a következő hírt közlik az újságok:
„A Magyar Tudományos Akadémia közleménye: A Duna Mozgalmak vezetői: Mécs Imre, Szekeres László, Vargha János és az Egyesült Államokban működő Magyar Környezetvédelmi Alap elnöke, Lipták Béla professzor hétfőn felkeresték Berend T. Ivánt, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, és megbeszélést folytattak a bős–nagymarosi vízlépcsőről. Mindkét fél egyetértett a kérdés nyilvános vitájának és az e témában született korábbi állásfoglalások – beleértve az MTA 1983. és 1985. évi állásfoglalásait is – nyilvánosságának szükségességében. MTI.”
Az Akadémián végezve elindulunk Paska Csabával, hogy végigfényképezzük a Nagymaros–Esztergom Duna-szakaszt. Délután 5-re visszaértünk a Nemzeti Múzeumhoz, ahol Csillag Ádám, a Balázs Béla Stúdió rendezője készít velem interjút a Dunáról szóló filmjéhez. Folyik már a felvétel, amikor Fényi Tibor hozza a hírt, hogy a Kossuth rádió nem hajlandó az este fél hétre tervezett beszélgetésünkbe bevonni az otthoni környezetvédőket. A filmesekkel együtt átsétálunk a Bródy Sándor utcai rádió előtti telefonfülkéhez, s felveszik Havas Henrikkel, a rádió rendezőjével folytatott párbeszédemet, melyben megerősítem, hogy csak Vargha Jánossal együtt vagyok hajlandó szerepelni. Feszült percek telnek, míg végül a rádió bemondja, hogy „A Lipták Bélával tervezett beszélgetés elmarad, mivel ő másokat is be kívánt vonni ebbe a programba, s ezt a rádió rendezői nem fogadták el”. A rádió hallgatói persze nem tudhatták meg, hogy kik is voltak ezek a „mások”.
A sír, hol nemzet süllyed el[SZJ]
Kedden az egész napot a vízügyisekkel töltöm. Megnézzük a Hirosimára emlékeztető Dunakilitit, a vizet még biológiailag sem tisztító, félkész győri szennyvízgyárat és Esztergomot. A kis buszban a sofőrön kívül három vízügyis, egy fiatal újságíró leány és én vagyunk. A légkör feszült, a vízügyisek hazudoznak, burkoltan fenyegetőznek, a törékeny riporternő arcán félelem, idegesség. Esztergomban megkérdezem a vízügyiseket:
„Hány római kori őrtorony pusztul el a vízgát miatt?”
„Egy sem” – válaszolják.
„Van-e elég időnk feltárni a honalapítás kori emlékeinket, mielőtt megépül a gát?”
„Természetesen.”
„Akkor most ugyanezt az illetékes régésztől is hallani szeretném!” – mondom.
Először a régész Pesten van, aztán már hazament, de nem tudják, hol lakik, végül előkerül, s elmondja, hogy a 24 római kori őrtoronyból 23 pusztul el. Azt is kifejti, hogy az ország jelenlegi régészkapacitásával 50 év kellene a királyi város emlékeinek feltárására, s ha megépül a vízgát, akkor talán soha nem tudjuk meg, hogy mi volt honalapítás-kori nyelvünk, vallásunk, kultúránk. Megrendülten hallgatom a bátor tudós szavait, s „A sír, hol nemzet süllyed el” jár az eszemben. A vízügyisek még csak nem is szégyellik magukat, inkább mint Orwell Animal Farmjának (Állati gazdaság) disznói, dühösek, hogy nem sikerült a „húzás”.
Szerdán Tóth Jánost, a Duna legnevesebb biológusát látogatom meg. Ő kifejti, hogy az árhullám miatt teljesen kipusztul majd a halállomány, az „üzemcsatornával” megölik a folyót, mert kivágják a Duna sok oldalágból és érből összeálló „tüdejét”. Csoóri Sándorral ebédelek, s kérem az Írószövetség segítségét abban, hogy Szergej Zaligin író, a szovjet környezetvédők vezetője részt vegyen szeptemberi világkonferenciánkon. Ebéd után a szegedi képviselővel, Király Zoltánnal találkozom. Szerinte a Parlament tagjai tájékozatlanok, és sokukat köti a „pártfegyelem”. Ezért a népakarat megnyilvánulására az egyetlen reális út: a nyílt vitát követő népszavazás.
Az első nyílt vita a vízgátról
Csütörtök reggel az Újságíró Szövetségben tartok előadást. A 90 perces előadást kétórás, színvonalas vita követi. Örömmel látom, hogy az újságírók őszintén kívánnák a szabad sajtót, s ellenszenvvel hallgatják a jelenlévő pártkorifeusokat, akik azt lehetetlenné teszik. Este 6-kor megismétlem az előadást a Jurta Színházban, hol még a folyosókon meg az előcsarnokban is állnak az emberek. Tüzes a légkör, feldördül a taps, mikor elhangzik a javaslat, hogy a Duna vizével együtt vigyék északra a határt is! Az előadás után sor kerül az első nyilvános vitára a vízlépcső kérdésében Magyarországon.
Péntek reggel a Hiltonban a Duna Mozgalmak vezetőivel sajtókonferenciát tartunk a külföldi újságíróknak. Előadásom előtt bemutatom a jelenlévőknek Rácz Sándort, a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnökét. A 20–25 újságírót főleg az érdekli, hogy milyen követelésekkel fogadja majd Grósz Károlyt az amerikai magyarság. Erre a következő pontokban válaszolok:
1. Grósz Károlytól azt várjuk, hogy engedélyezze a nyílt vitát a vízgátról, s amíg ez tart, addig függessze fel az építkezést. Grósz Károlynak azt is meg kell értenie, hogy ha megépül a vízgát, akkor az ő, s nem Kádár emlékműve lesz.
2. Grósznak mint a magyar állam vezetőjének kérnie kell az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának összehívását, s ott kérnie kell a párizsi békeszerződést garantáló nagyhatalmaktól, hogy küldjenek megfigyelőket Erdélybe.
3. Vonja vissza a Newsweeknek adott nyilatkozatát, melyben a Nagy Imrére emlékezőket fasisztáknak, irredentáknak és sovinisztáknak nevezte, s adjon garanciát arra, hogy a június 16-i rendőri atrocitások nem ismétlődnek meg a jövőben.
4. Adja át a Nemzeti Színház leállított építkezéseire befolyt nyugati adományokat a Jurta Színháznak.
A sajtókonferencián nem vettem észre, hogy meghívás és engedély nélkül felvételt készít a teremben a Magyar Televízió. Az esti hírekben aztán úgy tájékoztatják a nézőt a sajtókonferenciáról, hogy azok egyetlen szavamat sem hallják, mert a kép mögé bevágták a vízügyisek propagandaszövegét. Szomorúan látom, hogy 32 év után még mindig „hazudnak minden hullámhosszon”. Délután a Várban, a Széchenyi Könyvtárban tartok előadást, este pedig Ember Judit és Pesty László[SZJ] interjúfilmjének vagyok szereplője.
Érdekes megjegyezni, hogy négy előadást tartottam, mind a négyet azzal kezdtem, hogy „Remélem, lesz valaki a vitapartnereim közül, aki megmondja végre, hogy miért jó a vízgát?” Voltak bőven, akik belekötöttek adataimba, hibát kerestek számításaimban, de egyetlen nem akadt egész ott-tartózkodásom alatt, aki meg tudta volna mondani, hogy miért kell nekünk ez a vízgát.
Találkozás Nyers Rezsővel
Szombat reggel Nyers Rezső fogad a Parlamentben. Mivel egyedül van az üres épületben, megjegyzem: „Mint Bibó István”, de nem reagál. Úgy tűnik, hogy hálás a hatalomba való visszajutásáért, s nem akarja kockáztatni azt. Az is lehet, hogy már nincs ereje, ambíciója, hogy irányt szabjon az eseményeknek. Persze velünk ért egyet, de aztán a kétórás tárgyalásról csak egy ilyen nyilatkozatot juttat el a sajtónak, amit a Népszabadság is közöl:
„A Duna-mozgalom egyes vezetői: Mécs Imre, Szekeres László, Vargha János, valamint Lipták Béla, a nyugati Magyar Környezetvédelmi Alap képviselője szombaton felkeresték Nyers Rezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, akivel megvitatták a Pozsony–Budapest Duna-szakasz nemzetközi jelentőségű ökológiai és gazdasági problémáit, köztük a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer létesítésével kapcsolatos veszélyeket is. A beszélgetés során szükségesnek tartották a társadalom tárgyilagos informálását, beleértve a környezetvédők álláspontjának ismertetését is.”
A Parlamentből az amerikai követségre mentem, ahol segítséget kértem a szorongatott Jurta Színház és a velünk szövetséges csehszlovák környezetvédők számára. Másnap meglátogattam a Kelenföldön épülő új bazilikát, melyet az altemplomban elhelyezett temetkezési urnák díjából építenek. Örömmel hallom, hogy itt épül majd az ország első világháborús emlékfala, olyan fekete márványból, mint a Vietnamban elesetteké. Ezután felhívom dr. Paskai László bíboros érsek irodáját, kérve a püspöki kar fellépését a vízgát ellen. Mészöly Miklósnak is telefonálok, ugyanilyen kéréssel fordulva az Írószövetséghez és az Újságíró Szövetséghez.
A Duna Koalíció ülése
Ezzel végéhez is ért magyarországi látogatásom, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem eredményezte sem a nyílt vita megkezdését, sem az építkezések leállítását, inkább csak egy, a Grósz Károly amerikai látogatását előkészítő propagandafogás volt. Ezért indulásom előtt megbeszélést tartottunk a Duna Mozgalmak vezetőivel, akik azt kérték, hogy a Duna Koalíció augusztus 10-i ülésén a következő javaslatot tegyem:
1. A Duna Koalíció azonnal hirdesse meg az október 30-án délután 2 órára tervezett világtüntetést az összes magyar követség és konzulátus előtt.
2. A Duna Koalíció járjon el a pénzintézeteknél a kölcsönök befagyasztása érdekében.
3. A Duna Koalíció (egyelőre csak Ausztria ellen) hirdesse meg a turistabojkottot.
4. Amennyiben a szeptemberben összeülő Parlament felfüggeszti az építkezést, s nyílt vitát, majd népszavazást rendel el, úgy a Duna Koalíció visszavonja szankcióit, s nemzetközi akciót indít azzal a céllal, hogy csökkentse az építkezések leállításából adódó anyagi terheket.
A fenti javaslatot 1988. augusztus 10-én fogom a Duna Koalíció elé terjeszteni, s amennyiben elfogadást nyer, úgy angol és magyar nyelvű felhívásokban kérjük majd a világ magyarságát s a világ környezetvédőit a szankciók érvényesítésére. A munkában részt vállalók vagy támogatást küldők forduljanak a Magyar Környezetvédelmi Alaphoz: 84 Old N. Stamford Rd., Stamford, CT. 06905, USA. Telefon: (203) 357-7614.
Hivatkozott cikkek
- Duna-dosszié [7]