Augusztus 23-án, amikor kijöttem a börtönből, ahol négy napot töltöttem, nagy érdeklődéssel hallgattam a Szabad Európa Rádióban, hogy mi történt a legutolsó forró napokban. Így esett, hogy ennek a rádióállomásnak a budapesti tudósítója, Varga György volt az első, aki tájékoztatott az augusztus 21-i prágai Vencel téri tüntetésről. Választékos cseh nyelven beszélt a magyarok – elsősorban a FIDESZ – részvételéről, arról a beszédről, amelyet a bátor Kerényi György tartott, akit a többiek a vállukra emeltek, miközben a magyar ifjúság nevében bocsánatot kért a tömegtől a huszonegy évvel ezelőtti invázióért. Ezt hallgatva megértettem, hogy Kerényi György – Magyarország első igazi csehszlovákiai nagykövete – nemcsak ahhoz a néhány száz prágai fiatalhoz intézte szavait, akik hallhatták őt, és nem is csak ahhoz a néhány ezerhez, akik Prága központjában összegyűltek, hanem Csehszlovákia valamennyi állampolgárához.
„At’ žijí madari” – éljenek a magyarok – skandálták a Vencel téren a fiatalok, hogy ezzel is kiemeljék a magyar–csehszlovák kapcsolatok történelmi pillanatát.
Az uralkodó bürokrácia magatartása néha visszafelé sül el. A hatalom szervei ahelyett, hogy hallgattak volna, hogy az emberek mindent gyorsan elfelejtsenek, pert fabrikáltak Kerényi György és Deutsch Tamás ellen, ami nagy nemzetközi visszhangot keltett. Még egyszer megmutatta, milyen abszurd Csehszlovákia helyzete a jelenlegi Európában, és mindenekelőtt Magyarországgal összevetve. A per nem látszat-büntetéssel végződött. A kiutasítási végzés nemcsak azt jelenti, hogy az elítéltet kitoloncolják az országból, hanem azt is, hogy a kiutasítás továbbra is érvényben marad, és az elítélt többet nem térhet vissza Csehszlovákiába. A törvény értelmében két büntetésen kívül minden büntetés elévül. Az egyik a halálbüntetés, a másik a kiutasítás. Az ítélet nemcsak abban akadályozza meg Kerényi Györgyöt, hogy Csehszlovákiába visszatérjen, hanem abban is, hogy Csehszlovákián keresztül utazzon Varsóba, ahol tanulmányait folytatja, és ahol felesége és gyermeke él. Ezentúl csak repülővel mehet Lengyelországba, vagy pedig – ha vonaton akar utazni – a peresztrojka következtében testvéri Ukrajnán keresztül. De ha nem is lesznek, ha nem is lehetnek közöttünk a per elítéltjei, Kerényi György és Deutsch Tamás országunknak és fővárosunknak díszpolgárai ők.
A csehek a középutat szeretik. Mégis elmentek a tüntetésre. Annak ellenére, hogy a hatóságok hisztérikus légkört teremtettek. A független csoportok ezer meg ezer aktivistája vett részt a tüntetésen annak ellenére, hogy Václav Havel figyelmeztette őket, esetleg vér fog folyni. A város központjában mintegy tíz-tizenötezer ember gyűlt össze. Ez a szám elég ahhoz, hogy ismételten megmutassa: a férfiak és nők, mindenekelőtt pedig a fiatalok tanúságot tettek a Charta ’77 iránti elkötelezettségükről és arról, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni. A tüntetés résztvevőinek a száma ugyanakkor azt is mutatja, hogy a tüntetők nem jelentenek igazi veszélyt a bürokratikus hatalom számára. A Moldva folyó hídjait jól őrizték. Nagyon sokan nem tudtak átjutni a folyó bal partjára, nem tudtak eljutni a prágai várhoz, a köztársasági elnök rezidenciájához. Emlékeztessük a magyar olvasókat arra, hogy a köztársasági elnök funkcióját, amelynek Csehszlovákia állampolgárai hagyományosan igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, még ma is az a Gustav Husak tölti be, aki 1969 áprilisában Alexander Dubcek helyébe lépett a csehszlovák kommunista párt központi bizottságának első titkáraként, később pedig bevonult a cseh királyok rezidenciájába. A prágai vár az ősi és a modern történelem fontos jelképe. A modern történelemé azért, mert Gustav Husak, a bolgár Zsivkovval együtt, az utolsó, aki (túl a hetvenen) még funkcióban van azok közül, akik annak idején Csehszlovákia lerohanását elhatározták. A többiek – Gomulka, Brezsnyev és Kádár – nemcsak meghaltak, országukban szellemük felett is eljárt idő.
Az elnyomás azonban tovább tart… Nem szűnhet meg. A politikai rendszert a független csoportok fokozódó aktivitása és a fiatalok – elsősorban a diákok – civil kurázsijának erősödése is fenyegeti. Egyre aktívabban velük tartanak az értelmiségiek, elsősorban a kultúra és a tudomány területén dolgozók. Három évvel ezelőtt még csak a Chharta ’77 és a VONS (az igazságtalanul üldözöttek védelmére alakult bizottság) működött. Jelenleg 30-40 független szervezet létezik a cseh anarchisták társaságától Hara Khrisna követőin át a laikus katolikusok szövetségéig. Az egyik ilyen tervezet a magyar–csehszlovák együttműködési bizottság, amelynek magját a csehszlovákiai Demokratikus Kezdeményezés és a Magyar Demokrata Fórum aktivistái alkotják. Még a kevésbé bátrak is aláírják a Néhány mondat-ot. Ez a felhívás hét demokratikus követelést tartalmaz. Ezek a követelések annyira mérsékeltek és magától értetődően természetesek, hogy a hatóságok, amelyek a Charta ’77 megalakulása óta példátlan sajtóhadjáratot viselnek a szervezet ellen, most még a követelések szövegét sem merik publikálni. Szeptember ötödikéig a felhívást 23 226-an írták alá. Az aláírásgyűjtés három hónappal ezelőtt kezdődött.
A párt és az állam vezetése, amely hatalmát az 1968-as katonai intervenciónak köszönheti, személyileg is felelős a később bekövetkezettekért. Ennek a vezetésnek nincs választása. Sehol nem vonulhat vissza. Ezért mindenütt védekezik. Védi magát a független mozgalmaktól, az új magyarországi, lengyelországi és elsősorban a szovjetunióbeli helyzettől, de mindenek előtt saját népétől. Legelőször is a Charta ’77-re igyekszik lesújtani. A szervezet tavalyi szóvivőjét azért üldözik a hatóságok, mert decemberben egy folyamodványt fogalmazott és terjesztett az emberi jogok védelmében és a társadalom demokratizálása érdekében. Ebben az évben már háromszor volt előzetes letartóztatásban. Mind a háromszor kiengedték, de csak akkor, amikor az éhségsztrájk, amelyet mindháromszor őrizetbevételének pillanatában kezdett, már láthatóan az életét veszélyeztette. A rezsimnek nincsen szüksége mártírokra. Stanislav Devátyt augusztus 29-én a Gottwaldov körzeti bíróság „az államrend és a szocialista társadalom elleni agitáció” (államellenes izgatás) bűntettéért mégis 20 hónap szabadságvesztésre ítélte, természetesen felfüggesztés nélkül. A másodfokú bírósági tárgyalásig szabadlábra helyezték. Perének másnapján a Hradec Králové kerületi bíróság fellebbviteli bíróságként megerősítette azt az ítéletet, amelyet ugyane miatt a „bűntett” miatt hoztak korábban Frantisek Starek ellen a Vokno és voknovini (Az ablak és az ablak-újság), „a második kultúráért és a második kultúráról” szamizdat kiadványok szerkesztője, az úgynevezett underground kultúra képviselője ellen.
A Charta ’77 és a Néhány mondat… elleni represszió keretében a prágai második kerületi bíróság szeptember 4-én megváltoztatta Sasa Vondra, a Charta ’77 szóvivője ellen korábban kimondott ítéletét. Annak idején (februárban) ezt az ítéletet – két hónapos börtönbüntetést – azért szabták ki, mert Vondra ez év január 16-án részt vett a Jan Palach haláláról való Vencel-téri megemlékezésen. Most miután Sasa Vondra Václav Havellal, Stanislav Devátyval és Jiri Krizannal együtt részt vett a Néhány mondat megírásában (és ezt a fellebbviteli bíróság ítéletében nyíltan ki is mondta), a februári felfüggesztett ítéletet ténylegesen letöltendő ítéletre változtatták. Jelenleg Sasa Vondra szabadlábon várja a fellebbviteli bíróság ítéletének hatályba lépését.
Azokról az esetekről írok, melyek többé-kevésbé ismeretesek, pedig több tucat olyan ember van, aki független kulturális vagy politikai tevékenységért ül börtönben. És több száz azoknak a száma, akik szabadlábon vannak ugyan, de pert folytatnak ellenük, olyan kis pereket, amelyek rendszerint felfüggesztett szabadságvesztéssel, vagy pénzbüntetéssel végződnek. És sok ezren vannak, akiket kihallgatásokon zaklatnak, fenyegetnek, akiknek munkahelyükön nehézségeket okoznak. Ha nem csuknak le és továbbra is írhatom prágai leveleimet, akkor Kedves Magyar Olvasóm, ne haragudjon meg rám, ha továbbra is a politikai elítéltek történeteivel fogom untatni. De nem tehetek mást, mert ezek a dolgok nemcsak a mi országunk felszabadulását akadályozzák, hanem az európai fejlődést is, és ehhez hozzátartozik Magyarország és Csehszlovákia közeledése is.
Én régebben egy műszaki líceumban tanítottam, s ezért most egy feladatot adok Önöknek: Szlovákia fővárosában Bratislavában, az Önök régi és mostani Pozsonyában augusztus 14. óta két ember van börtönben – Jan Camogursky jogász doktor és Miroslav Kusy bölcsészdoktor. Minthogy több független csoport tagjai, vádat emeltek ellenük „köztársaság elleni felforgató tevékenység” címén, mert cikkeket írtak a szamizdat sajtó, illetőleg a Szabad Európa számára. Ezen „idegen ügynökségnek” tekintett rádióállomással való kapcsolatukért 3-10 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. Vladimír Manak orvost, Hana Ponicka írónőt és Anton Selecky technikust velük együtt perbe fogták, mert virágot akartak elhelyezni azokon a helyeken, ahol 21 évvel ezelőtt Pozsonyban, Kassán és másutt embereket öltek meg. Ők hárman szabadlábon vannak, Jan Camogurskyval és Miro Kusyval közös perükre szeptember második felében kerül sor. Három évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. Kötelességem, hogy felhívjam Önöket, legyenek szolidárisak ezzel az öt szlovák emberrel. Sőt, Miro Kusy esetében nemcsak egyszerű szolidaritásról van szó, hanem viszonzásról is, hiszen őt a szlovákiai magyar kisebbség jogainak ismert védelmezőjeként tartjuk számon. Kérem Önöket, írjanak tiltakozó leveleket, tüntessenek magyarországi követségünk előtt, igyekezzenek rábírni hatóságaikat arra, hogy „avatkozzanak be Csehszlovákia belügyeibe”. Ez mindkét ország népének érdeke.
Prága, 1989. szeptember 8.