Mennyire van vallásszabadság?
A vallásszabadság mértékét három „mutató” alapján szokták meghatározni:
– Milyen az állam és az egyház kapcsolata?
– Megvalósul-e az egyházak jogegyenlősége?
– Milyen korlátai vannak az egyházalapításnak?
1. Az új törvény – végre – nemcsak kinyilvánítja az állam és az egyház különválasztását, de megteremti hozzá a jogi biztosítékokat is. Kimondja, hogy az állam semmiféle szervet nem hozhat létre az egyházak irányítására, felügyeletére. Az állami felügyelet csupán törvényességi felügyelet, az állam semmiféle „főkegyúri jogot” nem gyakorolhat. Az egyházak jogi személyiségének, adománygyűjtési és gazdálkodási szabadságának elismerésével a törvény megteremti az egyházi autonómia alapjait.
2. A törvény hatálya kiterjed minden egyházra, történelmi múltjától és nagyságától függetlenül; ez megteremti az egyházak közötti jogegyenlőséget.
3. Az egyházalapítás teljesen szabaddá vált. Megszűnt az állam mérlegelési jogköre. Az 1895. évi XLIII. tc. előírta, hogy az újonnan alakuló egyház hitelveinek különbözniük kell a már meglévőkéitől. Ez lehetetlenné tette a nem hitelvi okokból való elkülönülést, alapjaiban sértette az önkéntesség elvét. Jelenleg mindössze az a követelmény, hogy az egyházak a nevük alapján megkülönböztethetők legyenek. A nyilvántartásba vétel bírósági feladat – ez megteremti e jog eljárási garanciáit is.
Komoly, a jogállamiság követelményeinek megfelelő törvény született. Megalkotásával több mint négy évtizedes jogfosztottság szűnt meg, másrészt hazánk történelmében most először teremtődött meg az alapja az egyházak közötti jogegyenlőségnek. A törvény megszületését megelőző ex lex állapotban a pártállam által alakított „joggyakorlat” az egyházak jogállásának leírhatatlan sokféleségét alakította ki: annyiféle jogállás létezett, ahány egyház. Erre az áttekinthetetlen, bizonytalan állapotra épült az állam egyházpolitikájának egyik sarkalatos elve, az „oszd meg és uralkodj”. A hazai jog történetében első ízben ez a törvény teremti meg az egyházak jogegyenlőségének alapjait.
Átmentett múlt
A törvény jelentőségét nem csökkenti, hogy azért felfedezhetjük rajta a pártállam anyajegyeit. Nem sikerült például legyűrni a HM ellenállását a katonai létesítményeken belül egyelőre csak az egyéni vallásgyakorlás vált megengedhetővé, a közösségi nem. A törvény-előkészítés során azt azért sikerült belegyömöszölni a törvény indoklásába, hogy nem minősül közös vallásgyakorlásnak az, ha a katonák a laktanyán belül vallási kérdések megbeszélésére összegyűlnek. Így elkerülhetővé vált, hogy egy parancsnok pl. a közös bibliatanulmányozást közös vallásgyakorlásnak minősítve megtiltsa.
A jog és az állampolgári kötelezettség összeütközése esetén a törvény az utóbbinak ad elsőbbséget. A klasszikus emberi jogi felfogás talaján állva vallom, hogy az emberi jogok a közhatalom korlátait jelentik. Ezért inkább az állampolgári kötelezettségeket tartalmazó jogszabályokat kellene felülvizsgálni és összhangba hozni az emberi jogokkal – nem fordítva. Ugyanilyen idejétmúlt követelmény az, hogy a vallási tevékenység nem lehet ellentétes az alkotmánnyal. Helyesen érvelt a parlamenti vitában Tamás Gáspár Miklós, amikor kifejtette, hogy demokráciákban olyan politikai és intellektuális tevékenységek is törvényesek lehetnek, amelyek békés úton az alkotmány megváltoztatását kívánják. Ezért a vallási tevékenység korlátja csak a büntetőjog lehetne.
Kiknek nem tetszik?
A törvény szükségességét csak a Magyar Demokrata Fórum képviselői kérdőjelezték meg. Leszögezem, számomra is rokonszenves volna az a szabályozási forma, hogy az Alkotmány deklarálja a szóban forgó jogot, és tiltsa meg annak bárminemű korlátozását. Ehhez azonban olyan általános jogfelfogásra lenne szükség, amely szerint mindent szabad, amit jogszabály nem tilt. Ügyvédként elmondhatom, hogy a hazai jogfelfogás és gyakorlat manapság ezzel még merőben ellentétes. Így feltétlenül szükséges a szabadságjogok törvényi szintű szabályozása, éppen a garanciák miatt. Természetesen nem magukat a jogokat kell szabályozni, hanem az állam magatartását. Szükség volt a törvényre egészen más célból is: az egyházak egyenjogúságának biztosítása végett. Vannak ma olyan erők Magyarországon, melyek vallásszabadságon az 1945 előtti, a vallási kisebbségeket elnyomó szabályozás feltámasztását értik. A Néppárt képviselője a törvényelőkészítő vita során a törvénytervezet „nagy liberalizmusát” kifogásolta. Mélységesen megdöbbent, hogy a jövőben könnyűvé válik egyházat alapítani, és a „magyar társadalom megóvása” érdekében tiltakozott is ellene. Felszólalásakor több párt képviselői is egyetértőleg bólogattak – nem nevezem nevükön pártjaikat, mert egy bólogatásból nem kívánok messzemenő következtetéseket levonni. Pedig ha valaki komolyan veszi a demokráciát, attól nemcsak az várható el, hogy fellépjen a határainkon túl élő kisebbségek jogaiért, hanem az is, hogy a határainkon belül élő kisebbségekkel szemben legalább toleráns legyen – ideértve vallási kisebbségeket is.
Nem tudni még, hogy a jövő parlamentje liberális vagy nemzeti konzervatív többségű lesz-e. Mindenesetre szerencsés dolog, hogy a most alkotott törvényt csak 2/3-os többséggel lehet megváltoztatni. Amiben szerintem is meg kell változtatni, abban biztosan egyet fogunk érteni.
Törvény már van, de nyitott kérdés is akad még jócskán. Így pl. hogy miként rendeződik az elorzott egyházi ingatlanok sorsa, mi lesz a Művelődési Minisztériumnak a szakfelügyeleti jogosítványnál egyelőre még jóval szélesebb körű egyházügyi hatáskörével, mi lesz a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságával. Merem remélni, hogy az utóbbit – ha a parlamenti választások után egyáltalán megmarad – az a veszély fenyegeti, hogy tényleg azzá válik, amivel az Állami Egyházügyi Hivatal, megszüntetésével egyidejű felállításakor a szükségességét indokolták: az egyházügyi tárgyú levelek postázójává, iratok lefűzőjévé.
Nekem és barátaimnak pedig egyházügyi területen nem marad más feladatunk, mint hogy néha unalmunkban belemélyedjünk a hajdani ÁEH, remélhetőleg hiánytalanul megőrzött, történelmi kordokumentumokat rejtő irattári anyagaiba.
- Belföld [6]