F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

– Kezdjük talán ott, hogy hogyan került az állambiztonsági szolgálathoz?

Bajcsi István: A középiskolában nagyon rossz tanuló voltam. Azokkal az eredményekkel lehetetlenség volt bármiféle felsőfokú intézményben továbbtanulni. Kitanultam az autószerelést, el is helyezkedtem a szakmában, de úgy éreztem, hogy hosszú távon nekem ez a pálya nem gilt. Ezt követően bevonultam katonának, és a leszerelésem előtt olvastam az újságban, hogy jelentkezni lehet a Rendőrtiszti Főiskolára. Bűnügyi szakra vettek fel, ugyanis az állambiztonsági szakra csak a rendőrség kötelékéből lehetett jelentkezni. A főiskolát vörös diplomával fejeztem be 1986-ban. Ez inkább hátrányt jelentett, mint előnyt, mert a munkahelyeken nagyon ódzkodtak az ilyen emberektől. Gondolták, idejön ez a vörös diplomás, esetleg még ért is valamihez, netán önálló gondolatai is lesznek, tehát azonnal ellenfelet láttak bennem, és igyekeztek olyan vonalra tenni, ahol semmit sem lehet csinálni, így kerültem a BRFK erkölcsrendészeti osztályára, ahol a férfi prostitúcióval kellett foglalkoznom. Ez egy egyszemélyes vonal. Most képzelje el, Budapesten, egy világvárosban egyetlen ember foglalkozik az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésével. Elég hamar tele lett a hócipőm ezzel az áldatlan állapottal és elindítottam az áthelyezési kérelmemet. Ugyanis egy volt kollégiumi szobatársam, aki az állambiztonsági szolgálatnál dolgozott, fölajánlotta, elintézi, hogy átkerülhessek hozzájuk.

– Egészen pontosan hová?

B. I.: A BRFK III/III-A alosztályára. Ehhez tudni kell, hogy a Belügyminisztérium tevékenysége különböző szolgálati ágakból tevődik össze. Ezek közül az egyik az Állambiztonsági Szolgálat. Ezen belül van ugye hírszerzés, kémelhárítás, belső elhárítás, katonai hírszerzés és a technikai lebonyolítást végző részleg. A III/III-as az a belső elhárítás. Ezt követően van egy kötőjel és egy újabb szám, amelyik az egyes területeket – osztályokat – jelöli. A lehallgatási botrány kapcsán például a III/III-7-es osztály, az ún. tájékoztató-értékelő került előtérbe. A III/III-4-es osztály foglalkozott korábban a szamizdat irodalommal, és így tovább. Ha jól tudom, a BM-ben összesen több mint tíz ilyen részleg működött. Ezeknek az ágazatoknak azután megvoltak a megfelelő területi szervei, Budapesten a BRFK illetékes osztálya, a megyékben pedig a megyei rendőr-főkapitányságok illetékes osztályai azzal a különbséggel, hogy a BM magánál tartotta a legfontosabb szálakat, és nekünk csak a jelentéktelenebb ügyek maradtak. A BRFK-n a III/III-as osztályon belül négy alosztály volt: A) az ifjúságvédelmi, B) a kulturális területtel, illetve C) az egyházi reakcióval foglalkozó, és az un. D) Alosztály, amely elsősorban az ún. F-dossziésokkal foglalkozott. Az alosztályok azután még vonalakra tagolódtak, mert a vonal a szakma legkisebb szervezeti egysége. Egy alosztályon belül volt ahol kettő, volt ahol négyöt vonal is volt. Én az ifjúságvédelmi alosztályra kerültem, nálunk volt főiskolai, középiskolai, sport- és ún. szervezetlen ifjúsági vonal. A főiskolai vonalon a felsőoktatási intézmények állambiztonsági összekötő tisztje lettem. Négy főiskola tartozott hozzám: az Államigazgatási Főiskola, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola, a Tanítóképző Főiskola és a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola.

– Hogyan látott munkához?

B. I.: Ezt a négy főiskolát ’88 tavaszán vettem át, akkor már kezdtek beindulni az alternatív mozgalmak. Az én tevékenységem 99%-át gyakorlatilag a legutóbbi napokig az tette ki, hogy valamilyen úton-módon megpróbáljam figyelemmel kísérni ezeknek a szervezeteknek a tagjait, szervezőit, vezetőit. A dolog úgy kezdődött, hogy az elődöm kivitt a főiskolákra, és bemutatott a vezetőknek: a főigazgatónak, igazgató-helyetteseknek, párttitkárnak, KISZ-titkárnak, mert akkor még ilyen is volt. A következő héten fölhívtam az egyik főigazgató-helyettest vagy a tanulmányi osztályvezetőt, hogy szeretnék vele beszélni. És akkor például a tanulmányi osztályvezetővel megbeszéltem, hogy hogyan történjék a személyi anyagok ki- és visszavitele. Egy pártállamban nincs szükség arra, hogy a titkosszolgálat igazán titkosan működjék. Mert hát ki mert volna ellenszegülni? Vagy azt mondani, hogy nem adom oda az anyagot. Hát abban a pillanatban kirúgták volna. A személyi anyagra egyébként az informátorok beszervezéséhez volt szükség. Ebben benne volt a felvételi anyaga, a hallgató önéletrajza, a munkahelyi jellemzés és javaslat, valamint a KISZ-jellemzés. Ennyi elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a szóba jövő személyeket körül lehessen határolni. Mondjuk elkértem az első évfolyamból húsz ember anyagát. Betettem a táskámba és elvittem a főkapitányságra. Ott áttanulmányoztam, és mindig akadt 3-4 személy, akivel érdemes volt tovább foglalkozni.

– Melyek voltak a kiválasztás szempontjai?

B. I.: Aki nem volt KISZ-tag, az általában szóba sem jöhetett. De ez nem volt szentírás. Mert ha, ne adj’ isten, nem volt KISZ-tag, de az apja párttitkár volt, akkor azért nem kötöttük annyira az ebet a karóhoz. Ifjúgárdista, lövész szakkörbe jár, aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott, a papa párttitkár, nagyjából ezek voltak azok a jegyek, amelyek alapján a cég szempontjából úgymond megbízható embernek számított valaki. Aki aranykoszorús KISZ-jelvénnyel jött, az általában előnnyel indult a főiskolán, és többnyire ott is valami funkciót töltött be, évfolyamfelelős volt, vagy valami hasonló.

– A kiválasztás után mi volt a következő lépés?

B. I.: Ha kronológiailag nézzük a dolgot, először van a tippkutatás, utána következik a kiválasztás, a következő lépés a személyes megismerés, és ezt követi a beszervezés. Általában megkértem a KISZ-titkárt, hogy mutasson be az illetőnek, vagy akadt valaki más, akinek a közvetítésével a kiszemelt, de még ismeretlen személyt meg tudtam ismerni. Magának a beszervezésnek ezerféle variációja képzelhető el. Az informátorokat általánosságban hálózati személyeknek nevezik. Ezen belül különböző kategóriák vannak, aszerint hogy milyen alapon történik a beszervezés. Vagyis, hogy a kapcsolat a cég és az illető személy között milyen alapon nyugszik. A titkos munkatárs a hiper-szuper meggyőződéses kommunista, mai szóhasználattal élve, az a megszállott komcsi-típus. Aki hazafias kötelességének érzi a szolgálat támogatását a piszkos imperialista betolakodókkal szemben. Ez az ún. hazafias alap.

A következő kategória a titkos megbízott. Idetartoznak azok, akik lojálisak a rendszer iránt, de a feladatot inkább valamilyen egyéni indíttatásból vállalják, például személyesen kötődnek az összekötőhöz, vagy kalandvágyból, mert sok titkos ügynökről szóló könyvet olvastak. A harmadik kategória az ügynök. Ez amolyan hoci-nesze dolog. Mondjuk az illető valamilyen bűncselekményt követett el, de mi ettől eltekintünk, és ennek fejében elvállalja a dolgot. Mondjuk egy főiskolásnak rosszul sikerült a vizsgája, jól felöntött a garatra, megtépett egy zászlót, rohadt mocskos ruszkik stb., és olyan pechje volt, hogy elkapta egy rendőr. Jelentés lett belőle, ezeket automatikusan odaadták nekünk, mert mi fel tudtuk használni. Elkaptuk a fiút, mondtuk neki, nézd öreg, ha nem vállalod el, repülsz a főiskoláról. Száz közül egy ha akadt, aki ennek ellenére sem vállalta.

Volt pl. egy szerencsétlen srác, ittasan vezetett, megállították a rendőrök, szonda, vérvétel stb. A hülye visszament a kocsijához és megint lemeszelték. Mondjuk ez az én buzgóságomnak köszönhető, hogy ügynök lett belőle, mert mindjárt szeptemberben kimentem a főiskolára, megnéztem az elsősök anyagát, és az egyikben találtam egy rendőrségi megkeresést. Egyből odatelefonáltam az illetékes kapitányságra, hogy mi a baj ezzel a legénnyel. Mondták, hogy ittas vezetés. Igen? Hogy áll az ügy? – Te, most akarom vádra elküldeni. – Öreg, állítsd le, már ott is vagyok! Beszéltem vele, és az az igazság, hogy nem volt más választása, mert annyira súlyosak lettek volna a következmények. Az anyagát átkértük hozzánk, az ügyet áttetettük a szabálysértési osztályra, és csináltattunk egy fiktív határozatot: ötezer forint pénzbírság és félévi jogosítványelvonás. A pénzt persze nem kellett kifizetnie. A jogosítványát magamhoz vettem. Ha esetleg nem akaródzott volna neki dolgozni, azzal tudtam volna zsarolni. De végül is jól járt a fiú, és ezért havonta egyszer elsusmogott nekem valamit. A beszervezése egyébként ’88 októberében vagy novemberében történt, jutalmat is kaptam érte. A mi szakmánkban ez olyan ziccer, amit nem szabad kihagyni. Szóval az ügynök esetében az együttműködés alapja a presszió, vagyis hogy az összekötő a markában tartja az illetőt.

Van azután a fizetett ügynök. Akikről eddig szó volt, azok nem kaptak pénzt, hacsak valami hiper-szuper információval nem tudtak szolgálni, mert ilyen esetben kaptak egy kis jutalmat. De csak ritkán. A fizetett ügynök viszont az információszerző tevékenységét fizetésért végző személy, kap havi 7000-9000 Ft-ot azért, mert nekünk dolgozik. Persze emellett van másik munkahelye is, mert csak úgy tud információt szerezni. A fizetett ügynöknek már a kiválasztása is úgy történt, hogy megnéztük, milyen az illető hírszerző lehetősége. Nyilván egyetlen ország sem dob ki egy fillért sem azért, hogy megtudja, hol fog az SZDSZ holnap ülésezni. Ennek nincs komoly információtartalma. Általában a megfigyelt szervezet vezetőségi tagjának kell lenni. Erre tudok mondani egy rendkívül érdekes példát. Létezett korábban a FIDESZ Munkáscsoport. Ott volt egy ilyen személy, aki több alkalommal kapott pénzjutalmat, mert annyira benne volt a buliban, hogy minden lépésről tudott. Pl. ’88-ban november 7-én szerveztek egy ún. utcaseprési akciót. Annak minden részletét előre tudtuk.

– Az ön működési területén voltak ilyen jó informátorok?

B. I.: Meg kell mondjam, hogy nem. Mert azok a főiskolák, amelyeket mi tartottunk, a gyengébbek közé tartoztak. A nagy egyetemeket – ELTE, Közgáz, SOTE stb. –, ahonnan az alternatív mozgalmak kiindultak, a belügy tartotta. Persze ez egy érdekes dolog, hogy ki mit tartott. Mert a BM tartotta pl. a Vendéglátóipari Főiskolát is, amelyikről igazán nem lehet mondani, hogy politikailag olyan izgalmas hely lett volna. Ez tipikusan ilyen repis dolog volt, mert ott mindig adódott alkalom arra, hogy egy megterített asztal mellett el lehessen bájcsevegni.

– A BM megfelelő részlegével egyébként mennyire tartották a kapcsolatot?

B. I.: Tartottuk, de ez mindig egyirányú információáramlást jelentett, visszacsatolás nem volt. Sőt átfedések is voltak, tehát mindenki ellenőrzött mindenkit. Nekik is voltak az én főiskoláimon hálózati embereik. De a legtöbbjük ún. letitkosított hálózati személy volt, tehát a hálózati személyek titkos nyilvántartásában sem találtam meg az adataikat. Az alosztályvezetőmtől megtudtam pl., hogy a tanítóképzőn nekik is volt emberük, csak azt az SZDSZ-ben mozgatták. Sokszor hasznos információkkal szolgáltak a tanulmányi és személyzeti osztályvezetők is. Ezeket az állambiztonsági terminológiában hivatalos kapcsolatnak nevezik. Közöttük is voltak olyanok, akik nem nézték jó szemmel ezeket az új szerveződéseket, és önkéntelenül is súgtak nekünk. Kimentem a főiskolára, és beszélgetés közben elmondták, hogy megalakult a FIDESZ, ez és ez a fiú csinálja, öten vannak benne, a múltkor kiraktak egy plakátot, én levettem, ők visszatették, ilyen és ehhez hasonló dolgok.

– A hálózati személyekkel hogyan tartották a kapcsolatot?

B. I.: Erre szolgáltak az ún. „K” és „T” lakások. A „K” a konspirált lakást, a „T” pedig a titkos lakást jelenti. Itt általában csak a jól kipróbált, többszörösen ellenőrzött, megbízható hálózati személyekkel folyt a kapcsolattartás. Megítélésem szerint a hálózatnak kb. a 35%-ával, míg a többiekkel szórakozóhelyeken, parkban, más nyilvános helyeken. Ezeken a találkozókon került sor az információk átadására, és hát itt folyt egyfajta pedagógiai tevékenység is: az ügynök, illetve a hálózati személy irányítása, nevelése, kiképzése. A „K” lakás esetében olyan helyiségről van szó, amelyet magánszemély vagy valamely intézmény fedez, a valóságos tulajdonos azonban a BM. Az intézmények esetében általában SZT-tiszt működik az adott helyen, többnyire a legfelsőbb vezetésben, és ő biztosítja a szóban forgó helyiség legalizálását

– Az SZT minek a rövidítése?

B. I.: Szigorúan Titkos állomány. Az adott intézménynél vezető beosztásban dolgozó olyan személyről van szó, aki egyúttal a szolgálatnak is titkos állományú tagja, tehát, a vállalattól is megkapja a fizetését meg a belügytől is. SZT-tisztek elsősorban a kémelhárítás szempontjából fontos helyeken vannak, pl. hadiüzemekben, de nemcsak ott. Az SZT-tiszt esetében az alkalmasság feltétele, hogy hajlandó-e és tud-e olyan információt hozni, ami a szolgálatot érdekli. Előfordulhat, hogy egy hálózati személy pl. egy egyszerű hallgató valamelyik főiskolán elvégzi a főiskolát és olyan helyre kerül, ahol komolyabb információkhoz tud jutni. Mondjuk az OPI-ba. Ilyenkor esetleg SZT-tisztté avanzsálhat.

– Az utóbbi időben mennyit keresett egy ilyen SZT-tiszt?

B. I.: 7-8000 Ft-ot kapott a belügytől. Hiszen gyakorlatilag a szolgálat hivatásos állományú tagja, ugyanolyan mint én, vagy bárki más. Ezredesek meg alezredesek is vannak közöttük.

– Az ön területén volt SZT-tiszt?

B. I.: Igen, volt. A Petőfi Csarnok egyik magas beosztású alkalmazottja. Ahogy említettem, a mi alosztályunkhoz tartozott az ún. szervezetlen ifjúsági vonal. Nekik volt szükségük erre, mert a Petőfi Csarnokban megjelentek a korábban tiltott zenekarok, és egyébként is olyan kulturális élet folyik egy ilyen helyen, amire érdemes odafigyelni. Érdekességként megemlítem, hogy az SZDSZ és azt hiszem a szociáldemokrata párt megkereste ezt a tisztet, mert helyiséget akartak bérelni az intézményben. Ebből is látszik, hogy az emberek sokszor nem tudják, hogy kihez fordulnak, egyenesen belefutottak a karjaiba, és a következő héten már ott volt a jelentés nálunk, hogy ekkor és ekkor az SZDSZ ilyen és ilyen nevű képviselője megkereste őt.

– Térjünk vissza a „K” lakáshoz.

B. I.: Igen. Valaki megy az utcán, lát egy kis táblát kiakasztva egy üzlethelyiség előtt, mondjuk hogy 37. sz. Építőipari Vállalat Számítógép Kisszövetkezete. Valójában ez egy konspirált helyiség. Ha van SZT-tiszt az adott vállalatnál, rajta keresztül történik a helyiség legalizálása. Mert gondolni kell arra, hogy a vállalat egyik dolgozója fölteszi a kérdést: az az üzlethelyiségünk ott tulajdonképpen mi célt szolgál? És erre mindig kell valami magyarázatot adni. Ilyen esetekben az SZT-tiszt a legjobb megoldás. De van más lehetőség is. Előfordul, hogy a vállalat igazgatójával jó a kapcsolata a szolgálatnak, mert korábban elintézték neki a fegyvertartási engedélyt, és cserébe megteszi ezt a kis, úgymond elvtársi szívességet. Ilyenkor általában a párthoz közel álló emberkére kell tippelni.

A „K” lakás másik típusa magánlakás. Tehát ki van írva, hogy itt Kovács Benő lakik, de a lakásban valójában nem lakik senki, és kizárólag arra használják, hogy ott a hálózati személyekkel a találkozókat lebonyolítsák. Ezeknek a lakásoknak van egy ún. lakásgazdája. Ez az az operatív tiszt, aki a lakás fedésével meg van bízva. Az ő részére kiállítanak egy fiktív személyazonossági igazolványt, tehát az illető operatív tiszt olyan hamis személyi igazolvánnyal szaladgál, amelyet az eredeti lakástulajdonos nevére és adataira állítottak ki. A mostani választás során ebből érdekes dolgok sülhetnek ki, mert a lakásgazdának nyilván ki fogják küldeni a kopogtatócédulát, amit gyakorlatilag az operatív tiszt fog kitölteni, és nem az a személy, aki a tanácson nyilvántartásba van véve. Kovács Benő nem lakik ott, oda az operatív tiszt fog kimenni, és azt hiszem, egyértelmű, hogy hova fog szavazni. A lakókörnyezet természetesen úgy tudja, hogy a lakás gazdája külföldön tartózkodik, vagy vidéken dolgozik. Egyébként rendkívül szigorú biztonsági rendszabályok érvényesek az ilyen lakások szervezésére. Ha pl. egy tömbházban próbálunk ilyen magánlakást szervezni, akkor a házban lakó összes személyt le kell priorálni, azaz át kell nézni az előéletére vonatkozó adatokat az összes létező nyilvántartásban. Környezettanulmányt kell végezni, hogy az utcában nem lakik-e olyan ellenzéki személy, aki esetleg felfedezheti - felfedheti a dolgot. Ha akár csak a háztömbben is lakik olyan személy, akinek a politikai múltja nem tiszta, a kiszemelt lakás már szóba sem jöhet. Egy ilyen lakás gyakorlatilag addig működik, amíg meg nem bukik, amíg nem dekonspirálódik. A lakás minden költségét, tehát a lakbért, vízdíjat, villanyszámlát, telefondíjat a cég fizeti.

Erre való az ún. „B” ellátmány. Sőt repiköltség is van. A lakásokat a belügy által fizetett takarítónők takarítják általában havonta egyszer. A legutolsó díjszabás szerint ez havi 450 forintjába került a cégnek. Velük is aláíratnak egy titoktartási nyilatkozatot, mert tudják, hogy a lakás a BM titkos találkahelye. Egy lakás általában négy-öt operatív tiszt kapcsolatait fogadja, ami jelenthet akár 15 főt is, bár ez ritka. Általában maximum 6-7 jár rendszeresen oda.

– Összesen hány ilyen lakás lehet?

B. I.: A hírszerzést és a kémelhárítást is beleszámítva országos viszonylatban szerintem több száz, akár ezer is. A másik kategória a „T” lakás. Van egy „T” lakás tulajdonos, aki annyiban tagja a hálózatnak, hogy ő is titoktartási nyilatkozatot tesz, á lakását pedig ilyen tevékenységre átengedi. Ezek általában volt munkásőrök, pártfunkcionáriusok, BM-nyugdíjasok. Vagy nagyobb lakással rendelkeznek, vagy egyedül élnek, és megengedhetik maguknak, hogy minden héten, mondjuk szerdán 2-6-ig és pénteken 9-11-ig elmenjenek otthonról. Ezalatt az idő alatt lebonyolítják a találkozót, és ezért a szolgáltatásért a belügytől 1-2000 Ft-ot kapnak.

– Hogyan zajlanak le a titkos találkozók?

B. I.: Az operatív tiszt érkezik először a lakásba, bemegy, és attól függően, hogy kit vár, kikészíti a cigarettát, üdítőt, sört, bort vagy tömény italt. Majd megjön a hálózati személy, és elkezdünk beszélgetni. Az operatológiának – ilyen tudományos nevet adtak ennek az egész hókuszpókusznak – vannak tematikai ajánlásai. Általános témákkal kell kezdeni, a napi politikai események megtárgyalásával. Majd sor kerül az előző találkozón adott feladatok számonkérésére, a leendő feladatok kiadására, végül kötetlen, magánjellegű beszélgetés zárja a sort: család, gyerek, munkahely.

• Belföld