Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A rendőrség már nem nagyon ragaszkodik ahhoz az intézményhez, amelyet az ő szempontjai szerint hoztak létre. Legalábbis felsőbb szinten nem. Kacziba Antal rendőr alezredes, a BM illetékes osztályvezetője a következőket mondja erről: „Ezek az intézmények tele vannak diszfunkciókkal, nincsenek meg bennük, a nevelés igazi lehetőségei. Kialakult egy reménytelen nevelési csődhelyzet, és a rendőr jelenlétéhez e csődhelyzet megoldásának, a további szigorítás lehetőségének az illúzióját kapcsolják. Ezt a szerepet azonban mi ezentúl nem vállaljuk. A fiatalkori bűnözésnek elsősorban olyan okai vannak, amelyekre a rendőr nem képes hatni. A nevelőintézetek és a rendőrség egész kapcsolatrendszere eltorzult, túlterhelődött. A rendőrség nem tudja, úgymond, segíteni a nevelőmunkát, mert nem erre való. Ezek álságos dumák, amelyeket el kell felejteni. A rendőrségnek időközönként bűnüldözési feladatai vannak a speciális nevelőotthonokban, ezeket el kell végezni a jogszabályok meghatározta kereteken belül, és kész. A rendőr csak akkor menjen intézetbe, amikor ott valami konkrét dolga van. A rend fenntartásához nem kell a rendőrség. Rendkívüli helyzetek természetesen adódhatnak, de ezek megoldásához nem szükséges együttműködési megállapodás.”

Gáspár Károly, a Fővárosi Tanács illetékes osztályvezetője, aki 1988 őszéig az egyik speciális nevelőotthont, a Békét igazgatta, másképp gondolja. „A megengedő pedagógia semmire nem jut azokkal a fiúkkal és lányokkal, akik rendkívül rossz környezetből, rendkívül rossz állapotban kerülnek be kamaszkorban az intézetekbe. Nagyon határozottan meg kell szabni tevékenységük kereteit. Az óriási szeretet és az óriási törődés mellett, amit ezeknek a fiataloknak meg kell adnunk, mert nyilván azért jutottak oda, ahol vannak, mert ez hiányzott, egész biztosan sokkal szigorúbb rezsimet kell kialakítani velük szemben. Ez alatt természetesen nem azt értem, hogy jutasi őrmesterek legyenek ott, vagy ilyesmi, hanem azt, hogy a napirend, az intézeti tevékenység, a munka keményebben meg legyen határozva és meg legyen szervezve. Még akkor is, ha ez bizonyos ellenállást vált ki. A saját érdekükben rá kell szorítani a gyerekeket a munkára, a tanulásra, a rendszerességre. A lehetőségeket pontosan körül kell határolni a gyerekek számára is, a nevelők számára is és a rendőrök számára is. Ezért ragaszkodunk mi az együttműködési megállapodáshoz, hogy megszűnjön a bizonytalanság. Ha majd Magyarországon olyan jogállam lesz, ahol a rendőrség tevékenysége is pontosan körülhatárolt, akkor nem lesz szükség ilyen megállapodásra, de addig igen.”

A Fővárosi Tanács Nevelőotthoni és Gyógypedagógiai Osztályán elkészült tehát az együttműködési megállapodás új tervezete, s ezt a tervezetet 1989 novemberében átküldték a BRFK Ifjúságvédelmi Osztályára.

Az új változat már csak a speciális otthonokra vonatkozik (a Hitelben megjelent szöveggel ellentétben), és tartalmazza az alábbi, körültekintően fogalmazott mondatot is az együttműködés törvényességét firtató kérdések elhárítása végett: „A rendőrség ifjúságvédelmi tevékenysége, intézkedése nem érintheti a felügyeleti és irányítási jogokat, az igazgatói, nevelői jogok és kötelezettségek gyakorlását, valamint a törvény által biztosított személyiségi jogokat, növendékek és felnőtt dolgozók esetében egyaránt.” A tervezet 6. pontja éppoly kevéssé felel meg ennek a követelménynek, mint a magyar nyelv szabályainak: „A nevelőotthon igazgatója tájékoztatást kérhet minden olyan esetben, mely a fiatalkorú személyiségének rendezését, a pedagógiai munkát segíti, pl. felderített háttérkapcsolatok, elkövetett bűncselekmények.”

Aligha egyeztethető össze a neveltek személyi jogaival, hogy a rendőrség kiadja az igazgatónak azokat az információkat, amelyek a növendékek ismeretségi köréről a birtokába jutottak. (Nota bene: a növendékek törvényes képviselője nem az igazgató, hanem a GYIVI.) A következő pont szintén aggályos: „Az intézmények igazgatói biztosítják – egyéni mérlegelés alapján – egyes növendékek meghallgatását – igazgató, helyettes vagy nevelő jelenlétében.” Ez a megfogalmazás természetesen kevesebb jogot sért, mint a rendőrök készítette korábbi tervezet megfelelő pontja, mely azt kívánta az igazgatótól, hogy minden esetben biztosítsa a növendékek négyszemközti meghallgatásának a lehetőségét, de az igazgatónak egyéni mérlegelés alapján sincs joga az érdekelt helyett dönteni arról, hogy hajlandó-e egy meghallgatáson részt venni vagy sem. Ezzel szemben a növendéknek joga van úgy dönteni, hogy a meghallgatáson a nevelője vagy az igazgatója ne legyen jelen.

A szöveg tartalmaz olyan talányos célkitűzéseket, mint „a szökések és a csavargás következményeinek minél gyorsabb felszámolása”, és megőriz olyan vészjósló és már a rendőri szövegváltozatban is sokat támadott elemet, mint „a speciális nevelőotthonok belső rendjének fenntartására tett vezetői intézkedések támogatása” – a rendőrség részéről.

Idézzünk tovább: „A kapcsolattartásra kijelöltek (ti. a rendőrség részéről – R. S.) az igazgatóval közösen áttekintik az együttműködés teendőit – az adott intézményekre konkrétan lebontva.” Azonkívül: (A Nevelőotthoni és Gyógypedagógiai Osztály vezetője és a BRFK Ifjúságvédelmi Osztályának a vezetője) „Évente legalább egy alkalommal áttekintik a tapasztalatokat, és kijelölik a közvetlen és távlati feladatokat.” Ha a tanácsi ügyosztály jámbor szándéka csupán a joghézagok áthidalása lenne a jogállamiság megszilárdulásáig, akkor vajon mit fognak az érdekeltek „intézményekre lebontani”, és milyen „távlati feladatokat” akartak erre az átmeneti időszakra meghatározni? A tervezet 4. pontját kommentár nélkül, pusztán a dokumentum szellemének és kiforrott nyelvezetének bemutatása végett betűhíven közöljük:

„4. A rendőrség ifjúságvédelmi kapcsolattartásának a következők a feladatai: a.) Nyújtson segítséget az intézmény vezetésének a szökések, csavargások felderítésében. A veszélyeztető környezetbe került (galerik, felnőtt kapcsolatok stb.) gyermekek védelme és ebből a környezetből való kiemelés segítése.”

b.) Nyújtson segítséget amennyiben indokolt a kábítószerek és egyéb bódulatkeltő anyagok beszerzési forrásainak felderítésében.

c.) A nevelőotthonban történt elhelyezésüket megelőzően vagy a szökés alatt elkövetett, még rejtve maradt bűncselekményeiket, illetve bűntársaikat.

d.) A sérelmükre elkövetett bűncselekmények felderítésével nyújtson segítséget.”

Kacziba Antal rendőr alezredes a következőképpen értékelte az irományt:

„Én ennek a tervezetnek egyetlen szavával sem értek egyet. Rendőri szempontból dilettáns, pedagógiai szempontból pedig a tehetetlenség elismerése. Ez a szöveg olyan primitív fogalmazvány, amilyen ritkán kerül elém. Elképesztőnek találom, hogy a Fővárosi Tanács Nevelőotthoni Osztályáról ilyen színvonalú anyag kerül ki. Ebből a tervezetből nem lesz megállapodás, ebben biztos lehet.”

A rendőrség 1989 végén nincs abban a helyzetben, hogy négy vacak nevelőotthon és az „együttműködésben” közvetlenül érdekelt néhány kolléga kedvéért újabb támadásoknak tegye ki magát.

Megnyugodhatunk tehát, hogy a megállapodásból valóban nem lesz semmi. De mi lesz a speciális nevelőotthonokkal? Feltekerték a sorompót a megbénított intézmények előtt. Ennyi történt. Az intézmények önmaguk tehetetlenségéből maradnak ott, ahová a visszavont parancs rendelte őket. Mindenki mossa kezeit. A sorompókezelők legfőképp.

• Belföld