Skip to main content

Foglalkozzunk-e még menekültekkel?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Szűnjön meg a menekültszolgálat!” – jelenti ki Németh Géza lelkész, a református egyház menekültgondozó szervezetének vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Azért szűnjön meg, mivel az Erdélyből távozókra „úgy tekintenek, mint az erdélyi kisebbség árulóira, akik cserbenhagyják azt a két és fél milliós magyarságot, amelyik felveszi a küzdelmet a 20 milliós többséggel” – folytatja. De szűnjön meg a Menekültügyi Hivatal is, amelyik Németh nagytiszteletű úr szerint eddig valószínűleg csupán azért nem oszlott fel, mivel a lehallgatási botrány miatt a belügynek épp elegendő gondja volt, valamint nem akarják az ott dolgozók munkahelyét s az ENSZ-től várt, de még meg nem érkezett egymillió dollárt elveszteni. Ő mindenesetre már csak azokkal foglalkozik, akik vissza akarnak települni Romániába, illetve akik mondjuk betegség miatt segítségre szorulnak.

Nem vitatom el a menekültügyi szupersztárrá előléptetett tiszteletes úrnak azt a jogát, hogy megválassza: akar-e még életében menekültet látni akár papként, akár magánemberként, avagy sem. Hogy igazából már nagyon elege volt belőlük, az számos nyilatkozatából kiderült korábban is. Tavaly az Élet és Irodalomban félreérthetetlenül célzott rá, hogy a cigányokat talán mégsem kéne beengedni (igaz, amikor valaki így értelmezve sorait válaszolt, akkor megírta, hogy ő nem így értette). Kitűnő érzékre vallott az a tavaly nyári javaslata is az Erdély Körök szegedi konferenciáján, hogy Ceausescu mintájára a magyar kormány minden kiengedett keletnémetért kérjen egy-egy házat az erdélyi magyar menekülteknek. Két héttel a karácsonyi forradalom előtt pedig azt szerette volna elérni, hogy kimondassék: Magyarország legalább egy évre felfüggeszti a menekültek befogadását. A román nemzetiségűekét pedig annyi időre, amíg a már itt lévők nem utaznak tovább…

Krisztus eme minduntalan új ötletekkel előrukkoló szolgája szerint az Erdélyből való menekülés immár eleve kizárt dolog. Aki eljön – az áruló, s mint ilyen nem érdemes arra, hogy befogadjuk. Aki meg ott marad „harcolni a húszmilliós román többséggel”, azt pedig nem kell befogadni. De a maga nemébén klasszikus az az érve is, hogy az emberek azért ne jöjjenek el, mivel a határok spiritualizálódni fognak.

Úgy látszik, abba végképp nem gondol bele, hogy lesznek, akik esetleg élni is akarnak majd jogaikkal, hogy netán többen fognak Kolozsvárról Budapestre jönni, mint fordítva, hogy ezek között horribile dictu még románok is lehetnek! (Igaz, erre azt is válaszolhatja, hogy legalább annyival is kevesebbel kell a mégis ott maradó magyaroknak küzdeni…)

Németh Gézának szava sincs arról, hogy menekültek máshonnan is jöhetnének Magyarországra, mint Romániából (ahonnan ugye ne jöjjenek). Nem beszél azokról, akik már itt vannak, és nem kívánnak visszamenni Romániába. Nem szól azokról, akiknek magyarságuk jogán itt lehetőséget kellene biztosítani, hogy rövidebb-hosszabb ideig itt éljenek, tanuljanak, dolgozzanak. S nem szól azokról sem, akik életveszélyből menekülve, a genfi konvenció alapján esetleg Európán kívüli területről nálunk kérnek menedéket. Nem azt mondja, hogy „uraim, elfáradtam, s különben is, én magyar nacionalista alapon foglalkoztam a kérdéssel, s eszerint a dolog alma”, hanem azt követeli, hogy más se foglalkozhasson menekültekkel, szűnjön meg a Menekültügyi Hivatal is, és az egész menekültszolgálat. Ám mielőtt erről bárki is véleményt mondana, talán nem árt, ha egyszer arra is gondol, amit van Heuven Goedhart, az ENSZ első menekültügyi főbiztosa mondott, s aligha lehetünk annyira optimisták, hogy Európának ebben a kevés nyugalmat megélt csücskében időszerűtlennek tartsuk: „Senki nem lehet biztos benne, hogy egyszer maga is nem válik menekültté.”










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon