Munkahelyemen, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán (Szentendre) ez év elején megszüntették az ún. politikai osztályt és a politikai tisztek intézményét. Ez a döntés első látásra üdvözlendő, mert illeszkedik a pártállami diktatúra lebontási folyamatába, hisz ily módon eltűnik az a szervezeti rendszer, amely a magyar hadseregben intézményesen biztosította a kommunista ideológia uralmát és a kommunista pártvezetés akaratának általános érvényesülését.
Ám, ha ezt a tényt közelebbről szemügyre vesszük, olyan problémákat fedezünk fel, melyek egész társadalmunkat érintik, és jogos aggodalmakat válthatnak ki mindazokból, akik egy valóban demokratikus országot szeretnének látni ebben a hazában. Fölébred bennünk a gyanú, hogy ismét lebukóban lévő előző rendszer uralkodó osztályának, a pártállami bürokráciának hatalomátmentési, illetve privilégiummegőrző akciójáról van szó. Az indokolt aggodalmakat a vizsgálódásunk tárgyává tett intézkedéssorozat következő tényei táplálják:
1. A volt politikai tisztek nagyobb részét ún. nevelőtisztként foglalkoztatják a jövőben.
2. Rendkívüli gondossággal ügyeltek arra, hogy ezeknél a személyeknél a besorolás semmiképpen ne változzék meg, csak a beosztás.
Ennek értelmében viszont közülük nem kevesen kaptak tanári, sőt vezető oktatói és tanszékvezetői kinevezést.
3. Akiket pedig ilyenformán nem tudtak elhelyezni, továbbá azokat, akik ezt az áthelyezést méltánytalannak, lecsúszásnak ítélve nem fogadták el, kétféle állományba sorolták át: rendelkezési állományba és ún. fantomállományba (ez utóbbi azt jelenti, hogy az illető bejár munkahelyére, ott tartózkodik, és esetleg valami látszatmunkát kap – teljes fizetés fejében).
4. Mindezzel egy időben a már felszámolt HM Politikai Főcsoportfőnökség szóbeli utasítására megtiltották a Magyarország története c. tantárgy tanárainak (a katonai főiskolák tantárgyainak egyike), hogy a most folyó tanulmányi félévben oktassák az 1948 utáni eseményeket.
Mindezek alapján az alábbi gyanakvások éledhetnek bennünk:
1. A volt politikai tisztek nagyobb részét lényegében azért foglalkoztatják a továbbiakban nevelőtisztként, hogy ők – szolgálati posztjukból, beosztásukból adódóan – a jövőben is meghatározó módon befolyásolni tudják mind a sorállomány, mint a hivatásos állomány politikai tudatformálódását és magatartását.
2. Az 1948 utáni magyar történelem tanítását azért tiltották meg, hogy egyrészt kíméljék a volt politikai tisztek érzékenységét, másrészt pedig megakadályozzák, hogy a hallgatók érzelmileg elforduljanak a néhai Kádár-rendszertől, és tisztán láthassák az egykori Rákosi-rendszert.
3. Ez az intézkedéssorozat nemcsak diszfunkcionális a létrejövő demokrácia szempontjából, hanem rendkívül erkölcstelen is, mert célja a mostani állapotokért tényleg felelős pártállami bürokrata felsőbbség militarista kasztjának (a ma is kádárista tábornokok és főtisztek) általános átmentése.
Ha ugyanis sikerül az átmentés, akkor e kaszt rendelkezik egy, előjogait biztosító rejtett védvonallal; ha pedig nem, akkor a társadalom és a nem politikai tisztek (úgymond szaktisztek) felzúdulásának odaveti koncként a volt politikai tiszteket; és mindeközben mindvégig azzal takaródzhat, hogy őt csupán az emberiesség, a humánum vezette.
Ezek után nézzük meg, milyen további káros következményeket idéz elő ez az intézkedés sorozat.
Rossz ez a megoldás a volt politikai tisztek többsége számára – még „siker” esetén is. Mert növeli az ellenük egyre inkább gyűlő ellenszenvet; mert olyan munkát kényszerítenek rájuk, amihez jelentős részüknek nincs elegendő szakmai végzettsége, kívánatos jártassága és megfelelő rátermettsége. A rendesebbjénél pedig állandó lelkifurdalást is kivált, hisz – gondoljunk csak az ún. fantomállományra! – azon tisztek száma is növekszik, akikről nem egy tisztjelölt hallgató csak így nyilatkozik: „no ez is bejött megtartani az egynapos cigarettaszünetét”.
Rossz ez a megoldás azok számára is, akik közé és fölé helyezik a volt politikai tiszteket, nem pusztán a már ismertetett okok miatt. Gondoljuk meg, hogy mit jelent egy adott munkát már hosszú ideje becsülettel és tisztességgel végzők számára egy ilyen „ejtőernyős”, aki még ráadásul kudarcnak, bukásnak nevezi odakerülését.
Miért történhetett meg mindez, és mit tehetünk ellene?
E két kérdés már röviden megválaszolható (bár a válasz érvényessége túlnő a hadsereg határain):
1. Azért történhetett meg, mert a hadseregreformból teljesen kirekesztették a nyilvánosságot. Holott az új magyar hadsereg megteremtése egész népünkre tartozik, az egész magyar társadalom közügye, hiszen a hadsereget mindannyiunk pénzéből finanszírozzák, mi tartjuk el.
2. Ez ellen csak úgy tehetünk, ha a hatalom átalakulását nem a régi és új elit egyezkedésére és marakodására, nem kizárólag a pártok harcára bízzuk, hanem mindenki a saját munka- és lakóhelyén felmérve megváltozott helyzetét a megváltozó világban és nem riadva meg az itt és most felelősségvállalásának férfias feladatától, maga kezd hozzá a demokrácia kicsiny és nagy épületeinek megalkotásához, a saját kis téglácskáit lerakva. Vigyázzunk nagyon arra, hogy ami nem magántulajdon, ott semmiféle átszervezés vagy reform ne történhessék az érintett emberek részvétele nélkül. Ami közügy, azt próbáljuk meg alulról megszerveződve, önkormányzati úton-módon intézni. Az egyetlen határ csak a szakértelem és a működőképesség legyen!
3. Persze a volt politikai tisztek soraiban is vannak értékes emberek és jó hazafiak. És persze a Honvédség hivatásos állományának többi része sem csupa olyan személyből tevődik össze, akiknek a jelenlegi beosztását, foglalkoztatását bármiféle valós nemzeti, illetve társadalmi szempont indokolná.
Budapest, 1990. február 21.
Fekete György
történelem–politológia
(eredetileg tud. szoc.) szakos tanár,
az MH Kossuth Lajos
Katonai Főiskoláján
tanársegéd
Utóirat: Már hallom az illetékes „főparancsnokok” dörgedelmeit, amikor a szolgálati szabályzat azon – múlt év őszi – honvédelmi miniszteri módosítására hivatkoznak, amellyel a hadseregvezetés a további „Bokor-könyvek”, „Sebők- és Berki-nyilatkozatok” megjelenésének igyekezett elejét venni.
- Belföld [6]