Huszár Ágnes (a továbbiakban: H. Á.) adjunktusként dolgozott az ELTE Bölcsészettudományi Karának mai magyar nyelvi tanszékén. 1985 májusában kandidátusi értekezését a sikeres munkahelyi vita után benyújtotta az MTA Tudományos Minősítő Bizottságához. 1985 augusztusában levelet kapott karának dékánjától, Pölöskei Ferenctől, aki állásából felfüggesztette és fegyelmi eljárás alá vonta „névtelen levelek írásának alapos gyanúja” miatt. H. Á. elment a szeptember 2-i tárgyalásra, ahol a fegyelmi bizottság szinte olvashatatlanul elmosódott fénymásolatot helyezett eléje három nyomtatott betűs szövegről, mely a tanszék négy tagját tudatlansággal és erkölcsileg kifogásolható magatartással vádolta. Felszólították, hogy ismerje el, ő írta a leveleket, hiszen az igazságügyi rendőrszakértő, Móré Imre ezt már amúgy is tévedhetetlen bizonyossággal kimutatta. H. Á. kijelentette, hogy a leveleket nem ő írta, s mivel meg volt róla győződve, hogy csakis valami fatális félreértésről lehet szó, független írásszakértői véleményt kért. A második írásszakértő, a pécsi illetőségű dr. Vargha László a második fegyelmi tárgyaláson, 1985. szeptember 25-én meg is jelent, s bejelentette, hogy Móré Imre szakértői véleménye megfelel a valóságnak, a leveleket csakis H. Á. írhatta. H. Á.-t 1985. szeptember 26-án állásából azonnali hatállyal elbocsátották.
H. Á. nem nyugodott bele a dologba.
Munkaügyi döntőbizottsághoz, majd munkaügyi bírósághoz fordult. A munkaügyi bíróság újabb szakértőt kért fel dr. Dénes István személyében, aki lakására rendelte H. Á.-t, s némi lélektani nyomás után („úgyis tudom, hogy maga írta, miért nem vallja be”), csatlakozott előző kollégái véleményéhez. A munkaügyi bíróság dr. István János bíró vezetésével megerősítette a fegyelmi határozatot, az elbocsátás véglegessé vált.
A munkahelynek mindez nem volt elég. Fábián Pál tanszékvezető 1985 novemberében a TMB-hez fordult, ahol erre leállították H. Á. kandidátusi értekezésének nyilvános vitára tűzését. A levelekben érintett személyek közül pedig ketten, Balázs Géza és Kardosné Balogh Judit büntetőpert indítottak H. Á. ellen, amiről szintén azonnal értesítették a TMB-t.
A per folyamán H. Á. több független szakértőt is felkért az írások vizsgálatára. A komoly tudományos hírnévnek örvendő, ám a hivatalos szakértői listán nem szereplő szakértők (egy grafikus és egy kéziratokkal foglalkozó irodalomtörténész) megállapították, hogy kézírást eredeti kézirat hiányában, csak rossz minőségű fénymásolatok alapján azonosítani tudományosan nem megalapozott, emellett komoly logikai hibákat találtak a rendőr szakértők érvelésében, így véleményük szerint nem bizonyítható, hogy az írások H. Á.-tól származnak. Egy független nyelvész szakértő helyesírási és stilisztikai szempontú vizsgálat alapján kizártnak tartotta H. Á. szerzőségét. H. Á. és védője e szakértői véleményeket a bíróság elé tárta, az azonban ezeket nem vette figyelembe, hanem újabb szakértőt rendelt ki Nerpel József rendőr százados személyében.
Ekkor váratlan fordulat következett be az ügyben. Nerpel százados ugyanis – az ügy folyamán először – megtalált egy eredeti levelet abban az aktában, amelyben eddig négy bíró, három független szakértő, az Igazságügyi Minisztérium titkárságán dolgozó szakemberek nem találták, hogy H. Á.-t és védőjét ne is említsük. Ő is tévedhetetlen bizonyossággal ismerte fel H. Á. kézírását az ügy kezdete után mintegy két évvel később előbukkant „eredeti” dokumentumban.
Kadlót Erzsébet bíró kizárólag a rendőr szakértők véleményére alapozva hozta meg ítéletét. H. Á. bűnösnek találtatott. A másodfok az ítéletet helybenhagyta, a Legfelső Bíróság a törvényességi óvást elutasította.
H. Á. ma szabadfoglalkozású fordító és nyelvtanár. Kandidátusi értekezését négy év elteltével védőjének határozott fellépése és a TMB vezetésének kicserélődése következtében sikeresen megvédte. Szakmájában azonban nem alkalmazzák.
Az alábbiakban néhány olyan momentumra szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek megengedhetővé teszik azt a feltevést, hogy ebben az ügyben valami nem stimmel.
Az első ilyen momentum Pölöskei Ferenc dékán 1985. július 10-i levele, amelyben felkéri Móré Imre írásszakértőt, „hogy szíveskedjék Karunk Mai Magyar Nyelvi Tanszékét érintő névtelen levelek ügyét megvizsgálni és a névtelen levelek írását azonosítani a Tanszék tagjaitól származó minták egyikével”.
A dékán a felkéréssel eleve meghatározta a gyanúsítottak körét, s közülük kirekesztette a leveleken aláíróként szereplő harmadéves hallgatókat. Ugyanakkor az írásminták közül kimaradt két tanszéki dolgozóé, csupa nagybetűvel írott szöveg pedig csak H. Á.-tól szerepelt, más tanszéki dolgozóktól többnyire csak aláírás vagy rövid folyóírásos szöveg állt a szakértő rendelkezésére. A szakértő nem látta a névtelen levelek eredetijét, fotókópiával dolgozott, s nem készíttetett írásmintát a tanszék egyetlen dolgozójával sem.
Móré Imre dr. és az ügyben érintett tanszék között több mint másfél évtizedes munkakapcsolat van, a tanszék vezetője és több oktatója részt vesz a bűnüldözés munkájában, amit közös publikációik és perek tucatjai bizonyítanak. Szakértői véleményét Móré nem is az őt felkérő dékánnak, hanem a tanszék vezetőjének, Fábián Pálnak juttatta el. Függetlensége tehát enyhén szólva kétséges.
Az ügyben szereplő második írásszakértő, dr. Vargha László megbízólevele 1985. szeptember 17-i keltezésű. A boríték, amelyben a megbízólevelet Budapesten feladták, 1985. szeptember 20. 14 órai dátumot visel. A szakértő Pécsett lakik. Szakvéleményét elkészítette, s 1985. szeptember 23-i dátummal látta el. Tekintettel arra, hogy szeptember 20-a 1985-ben péntekre esett, tekintettel a magyarországi postai kézbesítési szokásokra, a rendelkezésére álló idő rendkívül rövid volt. A szakértői véleményből kitűnik, hogy Vargha László a tanszéki dolgozóktól 65 írásmintát elemzett. Ezek az írásminták szerepelnek is a periratok között. Nincsenek összehajtva, így fizikai képtelenség, hogy beleférhettek volna abba a borítékba, amelyben a felkérő levelet továbbították, a periratok között viszont nem szerepel más boríték. A felkérő levélben továbbá nincs határidő, a dékán nem hivatkozik sürgősségre, és nem kéri azt sem, hogy a szakértő jelenjen meg a szeptember 25-i fegyelmi tárgyaláson.
Kérdéseink: miképp jutottak el az írásminták a szakértőhöz? (Eljutottak-e egyáltalán?) Hogyan értesült Vargha László arról, hogy mikorra kell elkészítenie szakvéleményét, s hogy meg kell jelennie a tárgyaláson?
H. Á.-ban felmerült az a gondolat, hogy tanszékvezetője esetleg kommunikált a szakértővel, akit ismerhet, mivel több évig Pécsett lakott és tanított. A bíróság Fábián Pál tanúkihallgatása során nem tette lehetővé, hogy H. Á. és védője kérdéseket tegyen fel Fábiánnak Vargha László személyét illetően.
A Vargha László szakértő rendelkezésére bocsátott és H. Á. kezétől származó 1982 előtti írásminták között szerepelnek a MTA Nyelvtudományi Intézete (H. Á. 1982 előtti munkahelye) nyelvművelő közönségszolgálati naplójából származó kitépett lapok is. Ezeknek a lapoknak az írásszakértői vizsgálatba való bevonásáról sem Grétsy László, a Nyelvtudományi Intézet tudományos osztályvezetője (H. A. korábbi közvetlen főnöke), sem Imre Samu akadémikus, az intézet ügyvezető igazgatója nem tudott. 1985. december 12-én mindketten írásban nyilatkoztak az ügyről egymástól függetlenül, s mindketten kizárólag csak a Nyelvművelő kézikönyv kéziratából származó írásminták átadását említik, amelyeket Fábián Pál tanszékvezető szóbeli kérése alapján Grétsy László szolgáltatott ki.
Kérdésünk: mikor, miért és miképpen kerültek a vizsgálati anyagba a Nyelvtudományi Intézet féltett közönségszolgálati naplójának lapjai? Felmerülhet a gyanú, hogy esetleg az ügy kezdeténél korábban jutottak illetéktelen kezekbe, sőt esetleg épp ezek szolgáltak mintául a névtelen levelekhez. Tanúk kihallgatásával ezt a gyanút el lehetett volna oszlatni vagy meg lehetett volna erősíteni. Dr. István János bíró azonban mindenféle tanúkihallgatástól elzárkózott.
Felettébb furcsának tűnik végül az utolsó írásszakértő, Nerpel József bravúrja, aki két év elteltével talált egy „eredeti” kéziratot az akták között. Azután, hogy a bíróság által figyelmen kívül hagyott, H. Á. által felkért szakértők rámutattak: tudományosan megkérdőjelezhető az az írásszakértői szakvélemény, amely nem az eredeti kézirat vizsgálatán, hanem a fotókópiák elemzésén alapul.
Az, hogy az ártatlanság vélelmének elve az eljárások során még véletlenül sem érvényesült, hogy az ügy hátterére, H. Á. vagy a többi szereplő esetleges motivációjára egyetlen bírósági fórum sem volt kíváncsi, szinte szóra sem érdemes anomália azok számára, akiknek volt szerencséjük ebben az országban élni az elmúlt évtizedekben. Ugyanezt mondhatjuk a személyiségi jogok tiszteletben tartásának hiányával kapcsolatban is: a tanszéki dolgozók írásmintáit azok tudta nélkül gyűjtötték össze (H. Á. esetében munkahelyi íróasztalának feltörésétől sem riadva vissza).
Végül a legutolsó figyelemre méltó mozzanat: H. Á. megpróbált felkérni két olyan írásszakértőt is, akik szerepelnek a hivatalos jogosítvánnyal rendelkező szakértők listáján. Egyik sem vállalta a megbízatást. Különben ők is – mint az összes többi – valamilyen belügyminisztériumi intézmény alkalmazottai, vagy azok voltak nyugdíjba vonulásuk előtt.
Talán ez a legkülönösebb, és mindannyiunk figyelmére méltó mozzanat ebben a történetben.
- Dosszié [6]