Skip to main content

„Ha tudom, hogy ilyen rendesek, akkor maradhattak volna”!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
avagy ki költözik a Liszt Ferenc térre – avagy hogyan növelhető az eladandó lakások száma


Tény:

V.-éket 1990. március 8-án a Belváros elit negyedéből karhatalommal kilakoltatták ugyanazon kerület elslumosodott részébe. Így a szoba-hallos, komfortos, 60 négyzetméteres lakásból a kétgyerekes család 30 négyzetméteres szoba-konyhába került.

De mi is történt?

V.-né 1971-ben felkerült Budapestre. Állás mellé albérletet is talál. 17 négyzetméteres szobát a tetőtérben. A főbérlő halálakor – 1974-ben – ő válik főbérlővé. Férjhez megy – megszüli két gyermekét.

1984-ben férje édesanyjának testvére súlyosan megbetegszik – ezért mint az egyetlen élő rokon V. és családja átköltözik a 60 négyzetméteres szoba-hallos lakásba.

Ápolják a nagynénit, és szeretnék helyzetüket jogilag is rendezni a tanácson. Szeretnének tartási szerződést kötni, de a tanácsi előadó – E. Edit – ezt indokolatlannak tartja. Elég, ha családtagként bejelentkeznek, és ápolják a nénit. Legalább nincs szükség szociális gondozóra – és állandó ápolást is kap – mondják V.-nének.

1987-ben meghal a nagynéni, s elkezdődik V.-ék kálváriája. A lakásosztály lassan, de folyamatosan jóhiszemű jogcímnélkülivé nyilvánítja őket – mivel nem volt tartási szerződésük, s nem egyenes ági leszármazottai az elhunytnak.

A tanács többször kiszáll környezni. Egy ilyen alkalommal sikerül a szoba-hallt – mivel van egy ablak a hallon – 2 szobává minősíteni.

De V.-ék helyzete ettől nem javul. A tanács felajánl szoba-konyhás lakásokat. Ezek sötétek, vizesek, lakottak.

V.-ék nem ismerik a jogszabályokat. Ha azt mondják nekik, hogy menni kell, tiltakozni nincs erejük, de legalább a két gyerek további nevelésére elfogadható lakást mutassanak nekik. Azt ők nem tudják, a jogszabályokra hivatkozó tanácsiak pedig elhallgatják, hogy az ötéves jóhiszemű ottlakás után már kötelező lenne kiutalni nekik a Liszt Ferenc téri szoba-hallt. A türelem fogy – egy lakott szoba-konyhánál jobb nem kerül, a tanács pedig két legyet is üthet egy csapásra:

– V.-éket kilakoltathatják
– a Liszt Ferenc téri lakást eladhatják (de kinek is?).

A megtervezett akciónak már nem állhat ellen senki. Hiába megy be V. 1990. március 6-án a tanácsra, ott közlik, két nap múlva karhatalommal rakják ki őket. De ha készpénzben befizetik a 25 000 Ft lakáshasználati díjat – akkor eltekintenek a karhatalomtól. V.-ék részletfizetést kérnek, de ezt nem lehet. V. hiába rohan a rendőrségre, hogy a gyerekekre tekintettel ne jöjjenek.

1990. március 8-án megjelenik a rendőrség, a tanács lakásosztálya, a lakatos és a szállítók. A ház lakói veszekednek a rendőrökkel, és kiállnak V.-ék mellett. Azt mondják: „azért, mert az anya cigány, még nem kéne kirakni őket”.

A sírós menet elindul az új lakásba. A rendőröket ismét meglepetés éri. A kiutalt lakásban laknak rosszhiszeműen, jogcím nélkül. Ezért a belakoltatást egy kilakoltatás is megelőzi. (Az ott lakó anya gyermekével az utcára kerül és eltűnik, bútorait hátrahagyva.)

A tanácsi ügyintéző nyugtatja a családot, s felvilágosítja, ha részletben (most már lehet) befizetik a lakás-használatbavételi díjat, és beadnak lakásigénylést, akkor egyszer, valamikor, valahol majd kapnak egy emberi lakást!

A harc, a jogszabály-értelmezés tovább folyik, a lakók aláírást gyűjtenek V.-ék mellett, de ki költözik a Liszt Ferenc térre?

(Folyt. köv.)

 

































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon