– Az utóbbi időben, de különösen az első forduló után mintha egy kicsit idegesek lettetek volna. Most, hogy a vártnál nagyobb fölénnyel nyertetek, megnyugodtatok?
Kiss Gy. Csaba: Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném mondani, hogy nem emlékszem arra, hogy az elmúlt két és fél, három hétben ideges lettem volna, és azt hiszem, az MDF sem volt ideges vagy nyugtalan. Amit mondtál, az feltétélezés, benyomás. Én mindig azt a jelszót szerettem a legjobban, hogy az MDF nyugodt erő, és azt hiszem, hogy eddig feltétlenül nyugodt volt a Demokrata Fórum. Ezután nehezebb lesz nyugodtnak lennie, hiszen elkezdődik az az időszak, amikor a felelősség lesz a kulcsszó.
– Nemrég azt mondtad: annyit bántott benneteket igaztalanul az SZDSZ, hogy nem csoda, ha elegetek lett belőle. S ennek tulajdonítható, hogy a két forduló között negatív kampányba kezdtetek az SZDSZ ellen. Szeretném, ha szép sorjában elmondanád, mit ereztél ilyen támadásnak az SZDSZ részéről.
K. Gy. Cs.: Én nem hiszem, hogy itt arról lett volna szó, hogy bennünket annyit bántott az SZDSZ. A magyar politikai életet semmiképpen sem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a szabad demokraták között véleménykülönbségek vannak, és ezek a véleménykülönbségek néha politikai vitát eredményeznek. Egyébként is szerintem a demokratikus átalakulás korszakában ez törvényszerű, és azt sem hiszem, hogy az MDF a két forduló között negatív kampányba kezdett volna.
– Mindketten ismerjük a tényeket, nem érdemes végigmondani. A két forduló közötti kampányotok lényege azt volt, hogy minden lehetséges eszközzel lejárassátok az SZDSZ jelöltjeit. Gondolok az állampolgárok levélszekrényeiben elhelyezett rágalmazó röpcédulákra, a Magyar Fórum utóbbi számainak számos cikkére stb. Nem sorolom tovább, ezekről nyilván te is tudsz. Azt hiszem, nem kétséges, hogy egy gondosan kitervelt és nagy erőkkel végrehajtott hadműveletről van szó.
K. Gy. Cs.: Nem fogadom el a véleményed! Nem hiszem, hogy az MDF – mint párt – le akart volna járatni más pártokat, más pártok képviselőjelöltjeit, mert éppúgy el lehetne gondolkozni azon, hogy a választási kampány januári–februári szakaszában – nem merném állítani, hogy teljes képem van, de nagyon sok minden eljutott hozzám a kampány eseményeiről, és magam is legalább húsz-harminc választási gyűlésen vettem részt falvakban, kisvárosokban és Budapest különböző kerületeiben, s azt érzékeltem – és szeretném, ha ez egyes számban maradna –, hogy a népszavazás körüli viták óta a Szabad Demokraták Szövetségének propagandarészlege azt a bélyeget igyekezett ránk ragasztani, hogy az MDF valamiképpen a kommunista hatalommal kollaboráló szervezet volna. Novemberben, decemberben, de főleg januártól a vidéki szervezeteinktől rengeteg jelzést kaptunk erről, sőt magnó- és videófelvételeink is vannak.
– Ezek választási gyűléseken készültek?
K. Gy. Cs.: Igen, a szabad demokrata nagygyűlések január–februárban elsősorban a Magyar Demokrata Fórum ellen folytak, miközben tőlem a mi kampányvezetőink még februárban is azt kérdezték, hogy kell-e hangsúlyozni az SZDSZ és az MDF közötti különbségeket. Meg voltam döbbenve, mert én természetesnek tartottam, hogy a különbségeket hangsúlyozni kell. Különösen abban az időszakban, amikor a fejlődés már átbillent, amikor már nem a pártállam szétbontásáról, felrobbantásáról volt szó, hanem arról, hogy hogyan lehet egy többpólusú demokratikus szerkezetet kialakítani. Hozzáteszem, nekem egyetlen olyan módszer sem tetszett – akármelyik párt is alkalmazta azokat –, amelyik egyes személyek lejáratására törekedett.
– Tudnál példát mondani arra, hogy mondjuk az MDF vetett be ilyen eszközt, és neked nem tetszett?
K. Gy. Cs.: Hát bizonyára először azt kellene elmondanom, hogy mi az, ami az SZDSZ-nél nem tetszett.
– Semmi akadálya. Az imént azzal kezdtem, hogy mi az, amit az SZDSZ részéről jogtalan, igazságtalan támadásnak tartottál.
K. Gy. Cs.: Jogtalannak? Nem erről van szó! Van egy etikai kódex, amit nem lehet részletekbe menően kidolgozni. Kampány indult például az egyénileg induló, de listán már bejutott jelöltek ellen. Erre van nekem itt a táskámban SZDSZ-es példa, de tudok ugyanilyen MDF-es akcióról is. Én ezt mindkét részről helytelennek tartom, bár nem volt megemlítve az etikai kódexben. Hozzáteszem, hogy én ezekről a mocskolódó röplapokról nem hiszem el – a gyulai barátaim hoztak olyat, amelyiken az MDF jelöltjét kommunistabérencnek titulálták –, hogy ezt tudatosan az SZDSZ-nek akár a helyi, akár a megyei, akár a központi szervezete csinálta volna. És éppúgy nem hiszem el azt sem, hogy az ötödik kerületben a Tamás Gáspár Miklós elleni röpcédulát – ilyen röpcédulát is láttam – az MDF helyi vagy nem helyi szervezete csinálta volna. Mert ezek tényleg lehetetlen dolgok. Az persze más, ha az egyéni képviselőjelölt politikai múltjával vagy vagyoni helyzetével szembenéznek, ezt természetesnek tartom.
– Rádayra gondolsz?
K. Gy. Cs.: Nem tudom, bárkire. Szóval ezeket itt nálunk nem gyakorolta senki. Ide rengeteg panasz jött, hogy ezt csinálták az MSZP-sek, az SZDSZ-esek, és gondolom, ezeket ti is összegyűjtöttétek. De általánosságban úgy gondolom, hogy a magyarországi választások az európai átlagnál nem voltak ilyen szempontból etikátlanabbak. Tudok verekedésekről, voltak betörések is, de nem hiszem, hogy a választás egészét ez határozta volna meg. És azt sem hiszem, hogy a két forduló között nekünk erre külön erőnk vagy pénzünk lett volna, mert elég rosszul álltunk, hiszen láthatod, hogy jóformán plakátot nem is tudtunk nyomni a két forduló között.
– Ezzel szemben rengeteg szórólapot bocsátottatok ki, választási újságot adtatok ki igen nagy példányszámban, amelynek a felét az SZDSZ ócsárlása töltötte ki.
K. Gy. Cs.: Ócsárlása? Ha különböző politikai vélemények vannak, az még nem biztos, hogy ócsárlás. Én nem tartottam ezt ócsárlásnak, hiszen soha nem beszéltünk arról, hogy mik a különbségek, és hát egy demokratikus szerkezetben, ahol konkurens pártok vannak, ezeknek el kell viselniük egymást. Holnaptól kezdve mást fog jelenteni az, hogy kormánypárt és ellenzék. Az ellenzék szó mást fog jelenteni. Ilyet mi soha nem tapasztaltunk még. Az ember ellene volt, meg ódzkodott, meg passzív rezisztenciába vonult a rendszerrel szemben, meg akinek volt bátorsága és lehetősége, az tett is valamit ellene ekkortól vagy akkortól, ebbe ne menjünk bele, de most mindenképpen egy más helyzet lesz. Én úgy gondolom, hogy az ellenzéknek kiegészítő funkciója lesz a kormány mellett.
– Egyetértünk. Sőt abban is egyetértünk, hogy egy választási kampányban elfogadható, ha a riválisok politikai múltját vagy vagyoni helyzetét firtatják. De mi a véleményed a Magyar Fórumban megjelent „Apák és fiúk” című cikkről? Ez is elfogadható? Azoknak az SZDSZ-es vezetőknek, akikről a cikkben szó van, a nagy részét elég jól ismered, és pontosan tudod, hogy a velük kapcsolatos állításokból mi igaz és mi nem.
K. Gy. Cs.: A cikkről nekem ambivalens volt a véleményem. Nem föltétlenül tetszett, de hozzátenném azt is, hogy azoknak az embereknek a reakcióját azért hajlamos vagyok egy picit megérteni – nem tartom helyesnek, de megértem –, mert amikor hónapokon keresztül az az MDF-szervezet azt hallja, hogy ő kommunistabarát, hát az nem éppen a legnormálisabb magatartásra készteti. Na most, hogy mi igaz ebből a cikkből és mi nem, azt nem tudom pontosan ellenőrizni. Az tény, hogy azzal nem lehet jönni, hogy kinek ki volt az apja.
– Arról már nem is beszélve, hogy ha Tamás Gazsi kapcsán fontos elmondani, hogy az anyja a Román Kommunista Párt alapító tagja volt, akkor talán azt is meg kellene említeni, hogy Balogh Edgártól Sütőig a romániai magyar értelmiség színe-virága tagja volt a kommunista pártnak.
K. Gy. Cs.: Azt nem mondanám, hogy a színe-virága, mert azért az túlzás. Ahogy éppen TGM ezt egy francia lapnak megírta, sokan nem léptek be.
– Tehát te úgy érzed, hogy a két választási forduló között is egyensúly volt, a két pártot azonos súlyú vétkek terhelik?
K. Gy. Cs.: Nincs erről teljes áttekintésem, ezt nem tudom pontosan. Jöttek be hozzám jól dokumentált, pontos panaszok más pártok viselkedéséről, biztos előfordult, hogy az MDF képviselői sem úgy viselkedtek, ahogy kellett volna.
– A partnerek bevonásával hamarosan kormányt kell alakítanotok. Van-e már valamilyen elképzelésetek az összetételéről?
K. Gy. Cs.: Hát erről nagyon nehéz ebben a pillanatban, a választás éjszakáján beszélni. Az MDF mindenképpen koalíciós kormányra gondol, ez hosszas konzultációkat és tanácskozásokat fog igényelni. Az MDF természetesen semmiféle B-listázást, boszorkányüldözést nem kíván. Azt hiszem, meg fogjuk különböztetni a nómenklatúrát és az alkalmazottakat. A folytonosság megszakítása államigazgatási szinten 1945-től, de különösen ’48-tól óriási problémákat okozott az ország működésében. És amit nagyon fontosnak tartok: itt ellenzéki közreműködésre lesz szükség. Mi ezt úgy képzeljük el, hogy a parlamentben az ott ülő képviselők együtt fognak dolgozni. Ez azt jelenti, hogy egymást kontrollálni fogják. Azt ne kérdezd tőlem, hogy melyik tárcát fogja a Demokrata Fórum magának kérni. Nyilván a stratégiailag fontos tárcákból is – hadügy, belügy, külügy, pénzügy – súlyuknak megfelelő részt kérnek. De személyekről korai lenne beszélni.
– A kormány megalakulása után mik lesznek a legsürgősebb tennivalók?
K. Gy. Cs.: Már többször elmondtuk, hogy a legsürgősebb tennivaló a valós gazdasági helyzet felmérése, a leltárkészítés. Nagyon sürgősnek tartjuk bizonyos gazdasági intézkedések elindítását is, mert az utolsó hónapok kapkodó és elhamarkodott döntéseit korrigálni kell. Ezért szükség van egy nagyon rövid távú, akár csak száz napra szóló gazdasági programra is. Nagyon fontosnak tartjuk az önkormányzati törvényt, és hogy a helyhatósági választások mihamarabbi megtartásáról döntsön a parlament. Én személy szerint el tudnám képzelni akár már szeptemberben is, hiszen a mi szervezetünk január óta készül erre, nemcsak képviselőjelölteket kerestek, hanem polgármestereket, helyi vezetőket is.
– Milyen elképzeléseitek vannak a nemzeti médiákra vonatkozóan?
K. Gy. Cs.: Természetesen a sajtószabadság alapján állunk. Nemzeti médiának csak a rádió, a televízió és az MTI számít. Az állami felügyelet elsősorban a pénzgazdálkodás ellenőrzését jelenti. Tehát semmiképpen sem valamiféle irányítást vagy egy kuratóriumi rendszert. Itt az okoz nehézséget, hogy a médiáknak az a nómenklatúra-rétege, amelyik vezető pozícióban volt 10-15 évvel ezelőtt is, tehát a Kádár-korszak propagandistái a helyükön maradtak. Azért irigyeljük szabad demokrata barátainkat, mert sokszor nagyon szélsőséges köpönyeget váltottak, és a szabad demokraták propagátoraivá váltak.
– Kikre gondolsz elsősorban?
K. Gy. Cs.: Ezt most nagyon nehéz lenne megmondani, mert nekem szerencsére nincs televízióm, de ahogy így most elnéztem a választásokat kommentáló arcokat – hát lehet, hogy már elfáradtak –, de nem látszik az arcukon az a kimondottan nagy öröm. Ebben a helyzetben nem akarok neveket mondani. Ha ellenzéki pozícióban lennék, szívesebben elmondanám. Tegnapelőtt elmondtam a Nap-tévében, ahol Haraszti Miklóssal vitatkoztunk, hogy jó lenne, ha azok, akik a Kádár-korszakban prominens propagátorai voltak a képernyőn a rendszernek, eltűnnének. Hogy ezek az emberek most nagy demokraták, azt elég nehéz elhinni.
– Mit akartok velük csinálni?
K. Gy. Cs.: Ezt semmiképpen sem lehet B-listázással megoldani, de eszembe jut a román költő, aki elmondta, hogy mennyit hazudtak. Ezt azért itt is el kellene mondaniuk azoknak, akik hazudtak. Szerintem a szakmai szempontokat figyelembe kellene venni. Azt azonban nem hiszem, hogy a rádió és a televízió régebbről itt maradt legfelső szintű vezetői – a politikai vezetőkről beszélek – a helyükön maradhatnak.
– Említetted, hogy a régi rendszer propagandistái közül többen átálltak a szabad demokratákhoz, de lehetne említeni olyanokat is, akik az MDF oldalára álltak.
K. Gy. Cs.: Arányában sokkal kevesebbet.
– Az elbírálásnál szempont lehet, hogy ki hova állt át?
K. Gy. Cs.: Ez egy nagyon jó kérdés. Helytelen volna az alapján véleményt mondani a tévés propagandistákról, hogy az utóbbi egy vagy másfél évben ki pártolta inkább a szabad demokratákat, és ki az MDF-et. Ez elítélendő. De hogy az előző korszakban ki volt politikai helyzetben, azt azért nem nehéz eldönteni. Mert az elnök vagy egy osztályvezető más helyzetben volt, mint egy szerkesztő vagy egy riporter. Neki van politikai felelőssége, ő a nómenklatúrához tartozott.
– Tehát azt mondod, hogy akik a képernyőn megjelentek, azok más elbírálás alá esnek, mint a feletteseik.
K. Gy. Cs.: Ez világos, ez világos.
– Az alsóbb szinteken milyen szempontok alapján történhet a válogatás?
K. Gy. Cs.: Nem tudom, őszintén megmondom, nem tudom. Apám ’45 előtt is és ’45 után is minisztériumi tisztviselő volt. Tehát sok olyan történetet hallottam az elbocsátásokról, amit nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Mint az MDF egyik alapítója, azt hiszem, hogy minden tekintetben a szerves átmenet híveinek kell lennünk, tehát semmiképpen nem volna érdemes, nem is szabad például párttagság szerint megkülönböztetni az embereket. Persze azt is el kell mondani, hogy rengeteg olyan dolog történt velem is, mint szóvivővel az utóbbi két évben, ami személyemben sértett, de ezeket el kell felejteni. Nem arról van szó, hogy engem valaki megsértett, hanem mondjuk egy helyreigazítási kérelmet nem fogadott el. A szabadság körülményei közt nem alakult ki a felelősség. Az például képtelenség, hogy egy téves, pontatlan közlést nem korrigálnak. Azt hiszem, hogy egy médiatörvényre van szükség. Az sokat segíthet, de a beállítódás, a hozzáállás nehezen fog megváltozni.
– Tudnál konkrét példát mondani arra, hogy egy helyreigazítási kérelmet nem teljesítettek?
K. Gy. Cs.: Rengeteget, de nem mondok, mert azt hinnék, hogy egyéni sérelemről van szó.
– Nem hiszem, mert az MDF szóvivőjeként kérted a helyreigazítást.
K. Gy. Cs.: Hidd el, hogy volt ilyen. De most az MDF győzött a választáson. Egy úriember ebből a pozícióból nem mondhat ilyet.
– Köszönöm a beszélgetést.
- Belföld [6]