Skip to main content

Akié a tévé…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Elképedt tudósítók


A választás eredménye sok egyéb levonandó tanulság és végiggondolandó következtetés mellett egyet mindenképpen igazolt, mégpedig, hogy akié a tévé, azé a hatalom (vagy legalábbis a választási győzelem).

Magyarországon akkreditált vagy a két forduló között itt ragadt külföldi újságíró – főleg tévés – ismerőseim itt-ott találkozva vagy baráti társaságban hitetlenkedve kérdezgették egymást és a magyarokat: Ezt lehet? Senki nem tiltakozik, senki nem kiált diszkvalifikációt a tévé, mindenekelőtt a híradóműsorok láttán? Hiszen a televízióban a monoszkóp kivételével szinte már alig volt műsorperc MDF nélkül, a Híradó elejére pedig nyugodtan ki lehetett volna tenni az (x) jelzést vagy a „Politikai hirdetés” táblát.

Egy, a nyugati médiákban s azok hatásmechanizmusának titkaiban igencsak járatos, azokat maga is művelő kollégával nézve a múlt hét esti főműsorait, szinte percről percre, a ráismerés izgalmával figyelte itt is, ott is a bújtatott – vagy egyáltalán nem is bújtatott – reklámot. Már azt az egyedülálló ötletet is elismerően nyugtázta, hogy a két választási forduló közötti héten a legnézettebb adásidőben sugárzott esti mesében két, az MDF mellett közismerten legelkötelezettebb színész szerepelt felváltva. Az ismert hang, a képernyőt hosszasan betöltő jóságos, megnyugtató apafigura – egyébként maga is képviselőjelölt és a fizetett politikai reklám egyik szereplője is – ezúttal nemcsak a gyerekeknek mesélt, hanem a sulykolás részeként megint csak belopta az emberek tudatába (vagy tudatalattijába) a személyével azonosított pártot – mégpedig nem fizetett hirdetés formájában, ami így köztudottan sokkal hatásosabb. Ismerősöm szerint érdemes lenne megnézni, hányszor meséltek a két forduló közötti estéken az egyik, és hányszor a másik nagy párthoz kötődő színészek.

És még csak ezután jött a Híradó!

Talán emlékeznek, ez volt az az este, amikor a pártatlan főszerkesztő lelkes csapata még Tőkés László püspök teljesen más céllal tartott sajtóértekezletét is az SZDSZ-ellenes (tehát közvetve az MDF melletti) reklámkampány szolgálatába állította. Amikor pedig egy MDF–SZDSZ nyilvános pódiumvitáról szóló tudósításban – egyébként két, szintén az MDF-fel kapcsolatos híranyag után – a riporter mintegy háromszor olyan hosszan ecsetelte az MDF-fél álláspontját, míg a másik vitázó felet (mellesleg az SZDSZ országos listavezetőjét) csak nagyon érintőleg és lesajnálva említette meg, miközben a kamera kitartóan és elmozdíthatatlan közeliben az – egyébként ismeretlen – MDF-jelöltön nyugodott, feje fölött egy hatalmas MDF-emblémával, az SZDSZ képviselőjét pedig szinte kizárólag nagytotálban mutatták; nos, ismerősöm ekkor elismerően csettintett: Ez igen, ezek értenek a reklámpszichológiához! De hogy ezt meg is tehetik?! Hol van ilyenkor – a második forduló előtt két-három nappal – a pártatlanságra felügyelő bizottság? Hogyhogy nem szólal meg az alkotmánybíróság vagy az – egyelőre még – nem MDF-párti kormány, hogy álljon meg a menet, abba kellene hagyni végre ezt a sulykolást!

Hiszen ma már minden marketingiskolás tudja – és nem csak Amerikában –, hogy amit sokáig és sokszor ismételgetnek bármilyen módon vagy eszközzel, az tudatot formál, véleményt alakít, s végső soron döntést befolyásol. Lerágott csont a rövidfilm kockái közé láthatatlanul bevágott kekszfotó, amely után a szünetben csaknem minden néző azt a bizonyos kekszfajtát kéri a büfében.

A még a múlt hét közepén elhangzott szakértői vélemény szerint egy ilyen koncentrált, minden eszközt bevető és a részletekre is ügyelő tévékampány egyszerűen nem maradhat hatástalan. Ha későn is, de ennek feltétlenül le kell vonni a tanulságait, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy alakuló, formálódó demokráciánkban ilyen módon többé senki se élhessen vissza a médiák – talán eléggé fel sem ismert – hatalmával.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon