Flesch István

Nyomtatóbarát változat

Az NSZK alaptörvénye – ellentétben a tartományi jogú szabad- és hanzaváros, Hamburg alkotmányával – nem ismeri az ellenzék fogalmat. Nem ismeri, de demokratikus szelleméből következően feltételezi, a kisebbség jogainak szavatolása révén pedig jelentős feladatokhoz juttatja. Az ellenzék „a holnap kormánya”. Így határozta meg a szociáldemokrata Carlo Schmid. Ebben a minőségében ellenőrző tevékenysége során kell meggyőznie a választókat arról, hogy a legközelebbi választásokon szükség van a kormányváltozásra.

Az ellenzéknek tisztán jogilag az NSZK-ban a parlamenti többségével azonos lehetőségei vannak a törvényalkotás menetében és a költségvetés kimunkálásában. A gyakorlatban azonban a kormánypárt, illetve a koalíció parlamenti többségi csoportja a meghatározó. A lényegi munka éppen a törvényalkotás és a költségvetés területén, a megfelelő bizottságokban folyik, nem pedig a szövetségi gyűlés plénumán. Ezekben foglalnak helyet a pártok legjobb szakemberei. Itt is tükröződnek a parlamenti erőviszonyok, de a törvényhozás „erős igáslovainak” nevezett bizottságok nem nyilvános ülésein az ellenzék szakszerűségével gyakorolhatja a részletekbe menő hatalomellenőrzést. A bizottsági tanácskozás a kompromisszumok művészete. A konfrontáció eleme természetesen itt is megvan, ám az ülések nem nyilvánosak, tehát nem „politikai kirakat” jellege előmozdítja az érdemi együttműködésre és kölcsönös engedmények megtételére irányuló tárgyalási stílust.

Az ellenzék hatékony működését szavatolja a mind az alkotmányban, mint a Bundestag ügyrendjében szavatolt kisebbségvédelem. Ez is jól megfigyelhető a bizottságoknál. A bizottság olyan állandó parlamenti szerv, amely saját kezdeményezésére azonnal ad hoc parlamenti vizsgálóbizottsággá alakulhat át, ha harminchat tagjának egynegyede ezt követeli. Egyébként parlamenti vizsgálóbizottságot általában a Bundestag plénumán helyet foglaló képviselők egynegyedének óhajára hoznak létre.

Az ellenzéki kisebbségi jog érvényesülésének fontos területe a nyilvános bizottsági meghallgatás, amelynek megtartására az adott testületet szintén tagjai egynegyedének kérése kötelezi. Noha erre már 1951-ben megteremtették a lehetőséget, csak a hatvanas évek közepétől élnek vele rendszeresen. Ily módon a tömegtájékoztatás és szakértők bevonásával, egyes állampolgárok kérdéseinek megválaszolása közben a széles nyilvánosság elé kerül a törvényhozási tevékenység, s ez gyakran törvénytervezetek átalakítását, megváltoztatását eredményezi.

A törvényalkotásban fontos szerepet tölt be a tartományok képviseleti szerve, a szövetségi tanács (Bundesrat), amely a nyugatnémet föderatív rendszer terméke és sajátossága. Kifejeződik benne a tartományok demokratikus társfelelőssége az országos politikáért. A Bundesrat kifejezett hozzájárulására van szükség a tartományok érdekeit érintő törvények esetében. Ez érvényes a törvényeknek mintegy felére, elsősorban azokra, amelyek a tartományok pénzügyi, közigazgatási, adójogi vagy közlekedéspolitikai hatáskörét illetik. A többi esetben – amikor nem szükséges a kifejezett hozzájárulás – a Bundesratnak joga van óvást emelni, de ezt a Bundestag leszavazhatja.

Fennmaradó nézeteltérések esetén a tartományoknak igénybe kell venniük a Bundestag és a Bundesrat tagjaiból alakítandó közvetítő bizottságot kompromisszum kidolgozása végett. A kormány számára az a kényelmes, ha a Bundestag többségi viszonyai megfelelnek a Bundesratban kialakult erőviszonyoknak, mint a jelenlegi helyzetben. Ha azonban Alsó-Szászországban a május 13-i tartományi választások alkalmával az ottani CDU–FDP kormányzatot esetleg SPD–Zöld koalíció váltja fel, akkor az ellenzék kerül többségbe a szövetségi tanácsban.

Ilyenkor a legtöbb esetben nem történik semmi különös, de néha ez nehézségeket okozhat a kormánynak és a kancellárnak. Példa erre a hetvenes évek szociálliberális koalíciójának, a keleti politika kibontakozásának az ideje. A Bundesratban CDU/CSU többség volt, amely akadályozni, késleltetni vagy módosíttatni is tudott törvényeket. A Bundesrat mégsem tekinthető az ellenzék valamiféle „meghosszabbított karjának”, a „mindenáron való obstrukció eszközének”. A tapasztalatok nem ezt bizonyítják. Kétségtelen azonban, hogy a nyugatnémet ellenzék mind a Bundestagban, mind a Bundesratban tud közvetlen hatást gyakorolni a politikára.

• Belföld