Kelt Stockholmban, 1990. március 16-án
Kedves Sándor!
Március 10-én a stockholmi Magyar Házban arra biztattad hallgatóidat, legyenek tevékenyebbek, mert a nyugati magyarság véleményére és tevékenységére az ország igényt tart. E biztatásod eredménye ez a nyílt levél. Nagyképűség volna azt állítanom, hogy a nyugati magyarság, vagy akár csak a stockholmi közösségünk nevében szólok. Ezt azért sem tehetem, mert nincs rá meghatalmazásom, de azért sem, mert tapasztalataink és ismeretanyagunk, nem is beszélve érzelmi világunkról, annyira különböző, hogy erre nem is tarthat számot senki. Pluralizmusunk természetéből is következik, hogy a dolgokról nem egységesen vélekedünk. Mindez azonban nem akadályoz meg abban, hogy ne hallgassuk meg egymást, hogy ne vizsgáljuk felül saját álláspontunkat mások véleményének tükrében, sem abban, hogy ezt ne tennénk egymást szeretve és megbecsülve.
Elsősorban szeretném megköszönni Neked azt az élményt, amelyet verseid felolvasásával szereztél mindannyiunknak Mégis nem ezért írok, hiszen a Te tarsolyod tele van ennél sokkal többet érő elismeréssel. Inkább azokról a dolgokról szeretnék szólni, amelyek beszédedben érzelmi torzulást szenvedtek. A tények és az érzelmek különböző kategóriák. Svéd barátainktól megtanulhattuk, hogy érzelmeinket a tárgyilagosság érdekében időnként ki kell kapcsolnunk. Sajnos ez nem mindig sikerül még azoknak sem, akiktől ezt foglalkozásuk is megköveteli. Egy költő tárgyilagosságát százszorosan megterhelheti érzelmi világának gazdagsága. Megpróbáltam ebből a szempontból is megérteni azt a nem kis megdöbbenést kiváltó kijelentésedet, amelyben az orosz tankok kivonulását az egyik oldalon a dollár másik oldalon való begurulásával hasonlítottad össze. Lehet, hogy Te ezt csupán költői túlzásnak szántad, mégis a kettő lényege annyira különböző, hogy nem lehet és nem szabad egyenlőségjellel összekötni. Ha Te kifejtetted volna, hogy ellenzed azt, hogy korrupt vezetők az országot kiárusítják, akkor mindannyian Veled tartanánk. Ez esetben világossá vált volna, hogy a korrupció a hibás, és nem a tőke. Mi is féltjük Magyarországot, de nem a tőkétől. Hogy miért nem attól, arra a két német állam esete a válasz. Azért hozom fel éppen ezt a példát, mert az egyik tönkrejutását és a másik gazdasági hatalommá való fejlődését nem lehet azzal indokolni, hogy az egyik jobban elvesztette a háborút, mint a másik, vagy hogy az egyik más tulajdonságokkal rendelkező nép, mint a másik. Arról van szó, hogy az egyikbe a „dollár gurult be” a Marshall-terv formájában, és ott a nyílt társadalmi és gazdasági rendszerek törvényei szerint működött, míg a másik zárt, központilag irányított rendszerré vált. A kettő közti különbséghez nem kell magyarázatot fűzni. Magyarország is választás előtt áll. A választás lényege: nyílt vagy zárt társadalmat akar az ország népe. Aggodalomra az ad okot – és itt már a többség véleményét tolmácsolom –, hogy mennyire tárgyilagos az az információ, amihez az ország népe jut, továbbá, hogy mennyire lehet az ismeretlen újtól való félelmet manipulálni. Végül pedig az, hogy mit gondol a választó, aki azt látja, hogy a demokratikus ellenzék legjobbjai, akik nem csupán állásukat és szabadságukat, de életüket is kockáztatva elérték azt, hogy a dogma monopóliuma megdőlt, most, amikor összefogásukra a legnagyobb szükség lenne – megint a Te szavaidra emlékezve – „egyéni sérelmek” miatt elidegenülnek egymástól. Ezen búsulunk mi – és derül az egész „nómenklatúra”. Mi lenne a nyugati politikából, ha Thatcher asszony vagy Bush elnök, vagy akár a mi Carlssonunk is megsértődne azon, amit róla mondanak, írnak? Kérünk mindannyiótokat, nézzétek el egymás emberi tökéletlenségeit, bocsássatok meg és fogjatok össze. Nemcsak azért kérünk, mert minden széthúzás a visszarendeződés veszélyével jár, hanem azért is, mert nem lehet egy pluralista társadalmat elképzelni egyetlen igazsággal, alternatívák nélkül. Leginkább mégis azért kérünk, mert a Ti összefogásotok nem csupán az ország, de az egész térség érdeke is. Mi is Veletek együtt féltjük nemzeti kultúránkat, nemzeti értékeinket, de okozott-e valaha valami nagyobb rombolást ezekben, mint az elmúlt 45 év zártsága?
Utoljára hagytam a Soros-alapítvány elmarasztalását. Ezen azért is csodálkoztam, mert az MTA-Soros Alapítvány Bizottsága és a Bethlen Gábor Alapítvány közös kuratóriumában a Te neved is szerepel. Azt állítottad, hogy egy embernek nem lehet annyi pénze, hogy milliókat ajándékozzon, és annak a gyanúdnak adtál kifejezést, hogy valami (általad meg nem nevezett) tőkecsoport áll Soros György mögött, amelyik – mint kifejtetted – a hálás támogatottakon keresztül akarja az ország gazdasági életét a saját érdekének megfelelően alakítani. Lám – mondtad –, én sohasem vettem igénybe az alapítványt. Remélni merem, hogy a valóságot Nálad csupán a hibás információk torzították ennyire el. De vegyük csak a tényeket: Soros György, a millió előtti háromjegyű számmal kifejezhető vagyon felett rendelkezik – dollárban! Első állításod tehát téves információra vagy az információ hiányára utal. A valóság az, hogy nem ő az egyedüli ember a világon, akinek ennyi pénze van, és nem is ő az egyetlen gazdag magyar Nyugaton, de ő egyike azon keveseknek, akik hazájukon segítenek. S. Gy. ezt a segítséget nem köti feltételhez. Ezt Te mondtad, az egyik kérdésre válaszolva. Stockholmi hallgatóid közül kevesen ismerik a Soros-alapítványt. Én csupán onnan tudok róla, hogy sokfele találkoztam az alapítvány ösztöndíjasaival, akik éppen Soros György amerikai dollárjait változtatták magyar szellemi tőkévé a világ sok jó nevű intézetében. Mi kifogásolnivaló van ebben? Bennem csupán az őszinte tisztelet és hála érzését váltotta ki. Te annak a gyanúdnak adtál kifejezést, hogy ezt senki sem teheti érdek nélkül. Nos, Soros György ismerősei nem tudtak ilyenről. De tegyük fel, hogy mindebből neki anyagi haszna van vagy lesz, még akkor is naivság lenne azt hinni, hogy egy jó üzletember számára nincs kisebb kockázattal járó, gyorsabb és nagyobb hasznot hozó üzlet a világon, mint ez az alapítvány. Ha pedig az lenne az igazság, hogy Soros György a saját nevét akarja ezzel megörökíteni, mi hiba van ebben? Bárcsak sok sikeres ember örökítené meg a nevét ilyen jó ügy támogatásával. Állításaidnak még van egy árnyoldala, amire bizonnyal nem gondoltál, ezért magyarázat nélkül csupán megemlítem. Arról a bizalmatlansági légkörről van szó, amit az alapítvány sok száz (pontosabban: 1988 végéig 2973) ösztöndíjasa körül kijelentéseiddel keltettél.
Nagyon szeretném, ha levelemből, amely kiigazításokkal és ellenvetésekkel van tele, kiéreznéd a költőnek és embernek szóló őszinte tiszteletet is.
Vánky Farkas
Inst. för Tumorbiologi Karolinska Institutet
Stockholm
Svédország
Dr. Vánky Farkas – Erdélyből Svédországba menekült európai hírű orvoskutató, a stockholmi magyar kulturális élet jelentős személyisége, a református önképzőköri táborok vezetője.
- Belföld [6]