Akkor bezzeg nagy volt a tolongás, most viszont inkább a jó időt részesítették előnyben a vendégek. De hogy a koalíciós pártoktól senki nem jött el, az nemcsak a mérsékelt érdeklődés miatt volt kényelmetlen, hanem azért is, mert erősíteni látszott a gyanút, hogy a Liga az SZDSZ-hez áll közel. Holott a Liga csaknem negyven különböző pártállású képviselőt tekinthet szövetségesének – hangoztatják –, olyan képviselőket, akik korábban független szakszervezetek tagjai vagy aktivistái voltak, s később esetleg egy, a munkavállalói érdekeket felvállaló pártközi szövetséget alkothatnak.
Vadász János, aki a levéltári, könyvtári, múzeumi dolgozókat tömörítő, minden szövetségtől független Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének képviseletében vett részt a Liga vitadélelőttjén, szintén SZDSZ-közeliséggel vádolta a Ligát a HVG hasábjain, és ráadásul a hetilap nem is adott módot Brusztnak arra, hogy válaszoljon. Most viszont, hogy az MDF nem jelent meg, ő vonta magára a gyanút, hogy a független szakszervezeteket netán az SZDSZ karjaiba óhajtja taszajtani. Amiből világosan kitetszik: a pártoktól teljesen független politizálás, amelynek eszméjét Vadász és sok más, valóban szuverén szakszervezeti aktivista mindenek felett állónak tartja, merő illúzió.
A Liga alighanem jól teszi, hogy alkalmazkodva a parlamenti demokrácia kivívott intézményeihez, keresi a kapcsolatot a pártokhoz; azt vallja, hogy a munkavállalói érdekvédelem a társadalmi életnek egészen más területe, mint a pártpolitizálás, így a szakszervezet eleve pártközi intézmény. A megszervezendő dolgozókban azonban meglehetősen nagy az ellenállás, mindenfajta politizálással szemben, és ez a közönségből fel-feltörő pártellenes hangokból is kitetszett. De akár pártellenességről, akár a munkavállalói érdekkifejezés hiánya miatti elégedetlenségről is van szó, a szakszervezeteknek és ezek irányzatainak híveket kell szerezniük maguknak – ilyen értelemben a Liga-majális egy választások utáni kampánynak tekinthető.
A fő frontvonal természetesen a SZOT (újabb nevén Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége: MSZOSZ), valamint a Ligán belüli és kívüli szakszervezetek között húzódik. Utóbbiak hiányolják a szakszervezeti esélyegyenlőséget, bírálják az MSZOSZ üdültetési monopóliumát és azt, hogy elméletileg elismerik, a gyakorlatban sok helyütt nem engedik a független szakszervezetek működését. (Az SZDSZ újabban hozzáteszi ehhez: nem szolgálja az esélyegyenlőséget az, hogy a szakszervezeti tagdíjat a vállalat automatikusan levonja a fizetésből.) Az MSZOSZ (a Liga-majálison megjelent képviselői: Bálint Attila szóvivő és Lajtai György gazdasági osztályvezető útján) e vádakkal szemben fokozottan legalista (törvénytisztelő) álláspontra helyezkedik: ha már szövetségük demokratikus útra lépett – mondják –, nem parancsolhatják meg felülről tagszervezeteiknek, hogy oszoljanak föl. Sőt egy szakszervezetközi etikai kódex bevezetését is javasolják, amely tiltaná például, hogy a felek egymást próbálják kiszorítani a munkahelyekről, vagy hogy az információkat kisajátítsák egymás elől. Ilyen kódex természetesen a jelen erőviszonyok tartósabbá tételét szolgálná, ezért a független szakszervezetek képviselői érthetően nem fogadták valami nagy bizalommal a javaslatot.
De viták és különbségek bontakoztak ki a független szakszervezetek között is. Az ez idő szerint 33 teljes jogú tagszervezetet számláló, törvényes lehetőségeivel élni igyekvő s kiterjedt nyugati kapcsolatokra törekvő Liga mellett kivonult a hozzá csak lazán kapcsolódó Munkásszolidaritás Szakszervezeti Szövetség is. A magát a régi jó lengyel Szolidaritás mintájára megszervező 30 körüli, az ország legkülönbözőbb vidékein található szakszervezet és meghatározhatatlan számú tagot számláló Munkásszolidaritás jóval radikálisabb igyekszik lenni, mint értelmiségi irányítású testvérszövetsége. „Mi nem azt nézzük, hogy amit csinálunk, arra van-e törvény. Majd lesz” – mondja Pócsfalvi Csaba koordinációsiroda-vezető. Szavaira kész bizonyíték a tett, ahogy új központjukat, az angyalföldi Forgách utca 18.-at megszerezték. Állítólag a Minisztertanács Hivatalába behatolva kijelentették: addig nem mennek ki, ameddig nem kapnak helyiséget. Kitették ugyan őket, de másnap meglett a központ.
- Belföld [6]