Nagyon gondosan előkészített és célirányosan levezetett alakuló ülés zajlott le 13-án, vasárnap, reggel hat órai kezdettel a balinkai szénbányaüzem kultúrtermében. Célirányosnak kellett lenni, nehogy a testileg ugyan nem, de szellemben annál inkább jelen lévő cégbíró kifogást emelhessen a lefolytatott eljárással szemben. De másfelől a törvény, ha jóindulatúan értelmezzük – és illő, hogy ezúttal ezt tegyük –, független szakszervezet-alapítás közös akaratának hitelességét kéri számon, és a szervezők igyekeztek is minden kétséget eloszlatni efelől, elejét véve – ahogy ők mondták – az „obstrukciónak”. Először is pontosan ellenőrizték és nyilvántartásba vették a mandátumokat, ugyanis a 73 jelen lévő alapító tagnak csak egy része képviselte saját magát (ők voltak az „egyéni szavazók”), a másik része kollegák által aláírt megbízólevelet hozott, és ennek megfelelő súllyal szavazott. Így a Balinkai Bányaüzem Független Szakszervezetét összesen 732-en alapították meg, de azt is tudjuk, hogy előzőleg 1070-en írtak alá egy szándéknyilatkozatot az üzemben dolgozó 1340 fő közül. Az alapítás munkája aztán az alapszabály-tervezet végigvitatásával folytatódott; mivel a módosítások feletti szavazás á többségi elv szerint történt, Bőr Ferenc bányamérnök, levezető elnök nem mulasztotta el a végén föltenni a kérdést: ki nem tudja elfogadni az alapszabályt, hiszen az nem lehet tagja az új szakszervezetnek. Ilyen jelentkező persze egy sem akadt.
E tudatos szervezésnek és a szervezők tudatosságának természetesen megvan a maga előtörténete. Több mint egy éve működik az üzemben a Munkás szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség kis helyi csoportja, amely elsősorban a kisegítő részlegek szakmunkásaiból áll, s amelynek talán legaktívabb kezdeményezője és egyben a mostani alapszabály, valamint a rövid és hosszabb távú programtervezet kidolgozója, Kiss István szociáldemokrata villanyszerelő volt (bár a pártállás itt, helyben valóban csak mint személyes, és nem mint szervezeti elköteleződés számít). A Szolidaritás-csoportnak sikerült novemberben a saját embereit szakszervezeti bizalmi pozíciókba juttatni novemberben, a BDSZ-tisztújítások alkalmával. Így lett függetlenített titkár Hegyvári László is, igen céltudatos szakszervezeti vezető, aki minden jel szerint szerencsésen ötvözi egybe az üzemi érdekvédelmet az önszerveződés ügyének szélesebb képviseletével, tartja a kapcsolatot a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájával, amelytől szolgáltatást és a nagypolitikához való közvetítést vár (bár a Ligához való azonnali csatlakozást nem sikerült az alakuló üléssel elfogadtatnia). „Különbséget kell tenni – mondja Hegyvári – munkavállalói és tulajdonosi érdek között; most az előbbi téren kell megvetnünk a lábunkat, szakszervezeti pozícióból kell megvalósítanunk a vállalat ellenőrzését is; később, ha megérnek hozzá a feltételek, létrehozzuk a munkástanácsot is, de az egészen más dolog, mint a szakszervezet.”
Bár a „hivatalos” szakszervezet (a BDSZ) formailag továbbra sem szűnt meg működni az üzemen belül, mégis azt mondhatjuk: a régi szakszervezet függetlenedésének esetével állunk szemben, hiszen a megalakulást az ősz óta ott tevékenykedő csoport kezdeményezte. Már „csak” a bányászokat kellett megnyerniük az ügynek, ami a vasárnapi gyűlés tanúsága szerint sikerrel is járt. A dolgok ilyetén menetének feltétlenül megvan az az előnye, hogy az átmenetet kisebb megrázkódtatás kíséri, inkább fel lehet készülni az érdemi érdekvédelemre, arra, hogy az új, immár üzemi szintű szakszervezet milyen ügyeket karoljon fel (ezeket mutatja be mellékelt dokumentációnk). További könnyebbség az, hogy egyszerűbben elintézhető így a vagyonmegosztás kérdése, ami Balinkán elsősorban a vállalat által juttatott anyagiakhoz való hozzáférhetőséget, illetve az afeletti rendelkezést jelenti. Ilyen pozíció a függetlenített üzemi szakszervezeti titkári állás, és ilyenek főként a jóléti intézmények (üdültetés, orvosi ellátás), amelyeknek elosztása azonban igencsak egyenlőtlen a vállalaton belül.
Jórészt éppen ez táplálta az igényt, a helyi, üzemi érdekek védelmének igényét, sőt az egész üzem kiválására való törekvést és az elégedetlenséget a centralizált BDSZ-szel szemben. A Veszprémi Szénbányák négy üzeme közül a balinkai és az ajkai nyereségesen, a várpalotai és a dudari ráfizetésesen működik; ezzel szemben a balinkaiak – ahogy elmondták – fejenként évi 3-4000, a várpalotaiak viszont 19 000 forintnyi juttatást, szolgáltatást kapnak a jóléti alapból. A bérezés bezzeg azonos az üzemek között, holott ők, a nyereségesek termelik meg ennek fedezetét. Ráadásul a gazdaságtalan bányáknál várható elbocsátások, áthelyezések valószínűleg náluk is növelni fogják a foglalkoztatási feszültségeket, többek között ezért is követel a független szakszervezet olyan nyugdíjazási rendszert, amely a fiatalok munkába állását segíti. Ezek mellett az üzemi célkitűzések mellett az új szakszervezet olyan, aprónak látszó ügyek képviseletét is vállalja, mint hogy a „vidéken” lakók esetében is érvényesítsék a munkavállalói alapon járó orvosi ellátást, vagy hogy feloldják valamiképp azt az ellentmondást, mely szerint egyfelől a bejárók több mint egy óra felesleges időt töltenek a bányában a buszmenetrend miatt, másfelől ezért a vállalat egy fillért sem fizet. Az új független szakszervezet belső működésének még csak a körvonalai látszanak, a részleteket később, egy működési szabályzatban dolgozzák ki. Továbbra is a bruttó keresetek 1%-át szedik be tagdíjként, és kötelezettséget vállaltak egy sztrájkalap létesítésére. A szakszervezetet az évenként legalább egyszer összehívandó taggyűlés (mint legfőbb szerv), az ÜBV (Üzemi Bizalmi Választmány), valamint egy kilenctagú vezető testület: a Szaktanács irányítja majd. Egyelőre azonban, a szeptember végéig tartó átmeneti időre, ideiglenes szaktanácsot választottak, s ez utóbbi testület Hegyvári Lászlót választotta elnöknek.
- Belföld [6]