Skip to main content

Sajtóvita

Vissza a főcikkhez →


A Springer-ügyben benyújtott SZDSZ-indítvány harci lázba hozta az MDF-frakció (és szövetségesei) eddig jobbára hallgatásra ítélt népnemzeti szárnyát: Csengey Dénes vezetésével végre a (bűnös) sajtó és a (bűnös) privatizáció elleni hadjárat meghitt mezejére vonulhatott. Szerkesztőségünk országgyűlési képviselői – s praktikus megoldásként egyszersmind parlamenti tudósítói – ámultan hallgatták, hogy Csengey nem utasítja ki ugyan a külföldi tőkét a sajtóból, viszont nem akarja megengedni, hogy (a Szabad Földön keresztül) százmillió forintért idegenek vásárolják meg a magyar falu közvéleményét. Ha ez így megy tovább, egy szép napon arra ébredhetünk, hogy a Magyar (nemzeti) Televízió egy gyanús elnevezésű kft. tulajdonába került, vagy – ezt már a kisgazda Gerbovits Jenő paraszti ösztöne súgta – az Országházra teszi rá a kezét a MacDonalds. A Tisztelt Ház pedig kénytelen lesz a Duna-parton parlamentet ülni. Hogyan akarja megkülönböztetni Csengey az országot felvirágoztató „jó” tőkét a mindannyiunkat zsebre tevő „rossz”-tól. A vásárló véleményét fogja nagyító alá tenni? Vagy elég lesz, ha a tőke nyilatkozik a főszerkesztő személyéről?

Az MSZP soraiban ülő Kósa Ferenc a nemzeti és külföldi tőke helyes arányáról beszélt, s külön kiemelte egyetértését az MDF-es írókkal. A nemzeti tőke nyilván a jó, a külföldi meg a rossz princípiuma. Bájosan sejlik fel ismét ezúttal nem sajtófelügyelő csúcshatóság, hanem ellenőrzött privatizáció ruhájában a véleménymonopólium vagy gondos véleményadagolás kísértete.

A Fodor Tamás javasolta Springer–MSZP-ügyletet vizsgáló bizottságból egy minden sajtóüzletet felülbíráló grémium lett az MDF uralta parlamenti sajtóbizottság munkája nyomán, s a nemzeti nosztalgiára hajlamos többség ezt szavazta meg. Nem tántorították el Dornbach doktor, a praktizáló üzleti jogász érvei, melyek e grémium korrekt munkájának lehetetlenségére világítottak rá, nem rendítette meg a fideszes Molnár Péter kompromisszumos javaslata és józan okfejtése.

Két, kevéssé vonzó eshetőségre számíthatunk.

1. A sajtóprivatizációt felülbíráló bizottság semmit nem tud majd ellenőrizni, a bizottság tagjai sakkban tartják egymást.

2. A bizottság révén a magyar sajtó olyan anyagi állapotban marad, ahogy van. Kötve hisszük, hogy a világ tőkés sajtóhiénái eltűrnék, hogy véleményüket előírják. A Csengey-féle „jó tőke” olyan, mint a szocialista realizmus. Nem létezik.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon