– 17-én este, az utolsó jogilag törvényes propagandanap estéjén plakátokat ragasztottunk. Az RMDSZ-től kaptuk a plakátokat. Elindultunk este, úgy háromnegyed tíz körül, hogy ragasszuk ki lépcsőházakra.
– Miért nem hamarabb?
– Hát azért, mert vannak gyerekek, akik csak azzal szórakoznak, hogy frissen, azonnal leszedik. És hogyha felragasztjuk este, akkor megszárad, és nem tudják, csak a sarkait leszedni. A Rodnicsé utca felé értünk, mikor…
– Ez a Tudor-negyedben, abban a marosvásárhelyi negyedben van, ahol eddig is nagyon feszült pillanatok voltak az utóbbi hetekben?
– Igen. És egy vatrás plakátot láttunk az egyik lépcsőnél, Vatra Romaneasca-plakátot, gondoltuk, hogy melléje rakunk egy RMDSZ-plakátot is. De leöntöttek a 4. emeletről vízzel, erre azt mondtuk, hogy na, nem foglalkozunk vele.
– Ezek szerint kerülni akartátok a konfliktusokat.
– Igen, igen, kerültük, mert ki volt hangsúlyozva, hogy a Vatra Romaneasca plakátjait nehogy le merészeljük ragasztani vagy tépni, úgy kaptuk a plakátokat. És egy kamion állt ott a lépcsőház előtt, és egy ember nézte, hogy mi ragasztjuk, s leöntöttek vízzel. S nézte, hogy elmentünk, s még egy lépcsőházra felragasztottuk a másik oldalon, s akkor átjöttünk erre az oldalra, felragasztottunk még egyet, s akkor jött a kamion szép lassan.
– Hányan voltatok plakátragasztáson?
– Összesen heten voltunk, s nem szóródtunk szét, és nem zajongtunk egyáltalán, direkt, hogy ne legyen cirkusz belőle. Amikor jött a kamion, én nem vettem észre. Kiugrott egyből egy milicista, és rám szökött, vagyis nekem futott, és megfogott. Jött a sofőr is, megfogott. Akkor akartam menekülni, kiabáltam torkom szakadtából, hagyjanak békén, nem csináltam semmit, de karolt, átölelt, nem engedte el a nyakamat, fogta, ahol csak tudta, hogy biztos helyen fog, hogy nem tudok menekülni.
– Nem kért tőled valamilyen igazolványt, vagy egyáltalán nem kért felvilágosítást, hogy te mit teszel jelenleg, miért vagy ott?
– Nem, egyáltalán nem kért, annyi volt az első szava (románul mondta), hogy régóta vadász minket, mert mi letépjük a Vatra Romaneasca-plakátokat. És azt mondta, hogy most is látta ő a saját szemével, hogy letépjük a VR-plakátokat. Pedig most is ott van a plakát, rá egy napra, a lépcsőházban. Jött egy kövérebb ember, bottal, az ráütött egyet a hátamra…
– Honnan jött ez az ember?
– Nem tudom, hogy honnan jött, mert engem már fogtak, és nem figyeltem, de tudom, hogy egyszer csak előkerült, ütött egyet a hátamra, és azt mondta tegezve ez a milicista neki, hogy hagyd békén, mert elintézzük mi. És benyomtak a kocsiba.
– Ez a kocsi tehát nem rendőrkocsi volt?
– Nem, egy kamion, munkásembereket szállítottak a felében, s másik felében ilyen akármilyen kicsi remorka…
– S ennek nem jegyezted meg a rendszámát?
– 31 Brassó, 47-85. Ennyi volt a rendszáma, s elöl a kabinja zöld volt, és még másnap is, vagyis ma is láttuk, hogy itt parkol az Elektromaros Szálloda előtt.
– Május 18-án délután.
– Igen, de amint megtudtuk, a tulajdonos nem alszik bent a szállodában, hanem csak itt parkolja le a kocsiját. Mindenesetre evvel a kocsival vittek fel a Borsos Tamásba, a rendőr, amelyik nekemugrott, az velem ült hátul, ahol hordozzák a munkásembereket, és egész végig káromkodva és csúfokat beszélve azt mondta, hogy ő megérti, hogy rakok RMDSZ-plakátokat, csak ne szedjem le a Vatra-plakátokat. Annyit mondott, hogy ő már két hete vadász minket, hogy mi szedjük le a plakátokat, egész végig azt hajtotta, és az autóba nekem még annyit mondott, amikor megérkeztünk a Borsos Tamásba, hogy nehogy el merészeljek futni, mert halálra vernek.
– S bent a rendőrségen hogy fogadtak?
– Hát egyből, ahogy leszedtek, jöttek ezek a kiskatonák, és letéptek a kocsiból, ütöttek már a kapuban, és átadtak a… És azt mondta, aki ott volt, nem tudom, hogy milyen rangja volt, a nevét tudom, hogy László Dzsellu, mondta, hogy vigyenek be a holba, s ügyeljenek rám, mert neki van egy kicsi dolga még. Bevittek a holba, s ottan ütöttek, a legelső ütést akkor kaptam, amikor odaadtak egy széket, s mondták, hogy üljek le, s leültem, s akkor odajött a másik, hogy hogy merészelek leülni. 15 kiskatona volt ottan, mint egyenruhások, fegyverrel, gumibottal, kék egyenruhások. És akkor nekifogtak játszani velem, mint egy játékkal, hoztak egy széket előre, s azt mondták, tegyem fel a lábamat. S mondtam, hogy nem teszem fel a lábamat, közben ütöttek, s akkor éreztem, hogy valamelyik a bakancsával jól vesén rúgott. És erre felraktam a lábamat, nem volt erőm semmi, mert már nagy fájdalmaim voltak, kaptam eleget, és felraktam a lábamat, jött a másik, s azt mondta, hogy hogy merészeltem felrakni a lábamat. Azt hiszem, hogy Texasban vagyok, s nem a Polícián? S erre megint kaptam egyet, akkor a gyomorszájamat ütötték.
– S mennyi ideig tartott ez a játék?
– Úgy 10-15 percet.
– S ezalatt rendőrtiszt nem volt jelen?
– Egy bejött, azt hiszem, hogy az volt lenn, a tájékoztatónál volt szolgálatos, és bejött, s azt mondta, hogy ne csináljanak ilyesmit, de kacagta egész végig, s ki is ment. De aztán lejött ez a nem tudom milyen rangú László Dzsellu, s azt mondta, gyorsan vigyenek fel engem a szobájába, az első emeletre. Megfogott két katona, és kivitt a váróteremből, de tudom, arra még emlékszem, hogy az egész, mikor mentem ki, megütött, belém rúgott. Majdnem mind az egész rám rakta a kezét akkor. És felvittek.
– És hogy bánt veled ez a tiszt? Egyáltalán hogy folyt ez a kihallgatás?
– Ez a tiszt becsületesebben bánt velem. Kérdezte, hogy hol lakok, címemet, ellenőrizte a szüleimet, hogy helyes számot adtam-e meg, kérdezte a társaimnak a címét, s kért, hogy írjam le a neveket, mert nem tudott egyáltalán magyarul írni.
– Nem kérdezte, hogy vannak-e tanúk?
- Nem, a lakcímemet kérdezte, s hogy miért téptem le a plakátokat. Mondtam neki, hogy én nem téptem egy plakátot sem, nézzük meg, s azt mondja, nekem nem hisz. Jobban hisz annak a társának, aki engem odavitt.
– Ezek után te hazajöttél vagy hazahoztak?
– Haza, a testvérem jött taxival, de nem hagytuk annyiban az ügyet, mert arra mentünk, és megtaláltuk a kamiont. Rendszámot leírtuk, mindent, és éjjel két óra felé telefonáltunk a rendőrségre, és beszéltünk a felügyelőnek, és azt mondta ő, hogy nem volt egész este bevive senki, nem volt megverve senki. És érdeklődtünk, hogy ez a László Dzsellu volt-e bent ma este, s azt mondta, hogy nem volt egyáltalán benn. És megkérdeztük, hogy ő mióta dolgozik, és azt mondta, hogy két napja már bent van szolgálatban. Mondtuk, hogy a kezemben van az invitáció, amit László Dzsellu írt alá, hogy másnap két órára menjek vissza a rendőrségre, és ezt letagadta, azt mondta, hogy nem létezik ilyesmi, letagadta.
- Külföld [6]