Skip to main content

Külföld

Jevgenyij Popov: A körgyűrűn körbe-körbe


Van egy jó kis szocsa szó: MOKAGY.

Ferencz Zsuzsanna: Egy szekurológus feljegyzései


A Romániai Belügyminisztériumnak három fő részlege volt: az Állambiztonság (vagyis a Szeku), a Dezinformáció Szolgálat és a Különleges Osztály.

Bányai Péter: Soha ne sörözz ismeretlenekkel!


Iliescu elnököt nemrég ismét azzal vádolták, hogy KGB-ügynök volt: eredetileg ezt a vádat 1990-ben azok a Ceausescu-hű pártaktivisták és szekusok dobták be a köztudatba, akik az 1989-es forradalom mítoszát próbálták sárba taposni, mondván, hogy nem forradalom, hanem szovjet érdekeket szolgáló puccs volt.

Zlatko Lagundzija


Szarajevóban születtem 1955-ben, jelenleg is ott élek. Tizenhat évesen kimentem Amerikába, ott jártam középiskolába. Hazatérésem után Szarajevóban beiratkoztam az elektrotechnikai egyetemre, nagyon érdekelt ugyanis a számítástechnika. Az egyetemet huszonegy éves koromra befejeztem, hamar megszereztem a doktori címet is, utána újból Amerika következett, ahol is a döntéshozatal számítógépes modellezéséről a managementre „nyergeltem át”. Egyszóval csupa olyasmivel foglalkoztam, amire itt és most senkinek sincs szüksége.

A politika sosem érdekelt.


Molnár Imre: A háború csak jövőre ér véget

Budapesti beszélgetés Zlatko Lagundzijával, Bosznia-Hercegovina volt miniszterelnök-helyettesével, a Boszniai Szociáldemokrata Párt alelnökével
Bosznia


Már tartott a háború, amikor Bosznia-Hercegovina miniszterelnök-helyettese lett. Mekkora mozgásterük maradt?

Amikor kitört a háború, én azon az állásponton voltam, hogy a kormányban csak azok a pártok kapjanak helyet, amelyek egy szuverén, demokratikus, többnemzetiségű Boszniáért harcolnak, nemzetközileg elismert határain belül. A kormány második embereként engem bíztak meg mindazzal, ami nem gazdaság és nem hadügy: vallás, tanügy, oktatás, tudomány, humanitárius ügyek szervezésével.


Fokasz Nikosz: Másként-Európa

Görögország


Elég nevetséges ugyan nagy erőfeszítések árán oda igyekezni, ahol éppen vagyunk, legyünk mégis jóhiszeműek. Egy elcsépelt jelszó is kifejezheti abbéli elhatározásunkat, hogy csatlakozni kívánunk az európai intézményrendszerhez, s ezen belül is mindenekelőtt az Európai Unióhoz. Csakhogy ezt nálunk automatikusan a Nyugathoz való közeledésként, még inkább hasonulásként szokás értelmezni, holott az EU regionálisan ennél mindig sokkal változatosabb volt.

Viktor Jerofejev: Ha én lengyel lennék…

Oroszok és lengyelek


…Ha én lengyel lennék, végtelenül gyűlölnék és megvetnék mindent, ami orosz. Mocskos kupleráj, a világ szemétdombja – és még ez akarja az egész Földet saját képére és hasonlatosságára formálni! S csak mert oroszok, ki nem állhatnám az orosz ellenzékieket, az örökös sirámaikat.

Adam Michnik: Játék Oroszországgal

Oroszok és lengyelek


A lengyel–orosz viszonyt mindig is sajátos komplexusok terhelték. A lengyelek féltek Oroszországtól, lenézték, ám közben csodálták is. Alacsonyabbrendűnek tartották, meg voltak győződve róla, hogy a megerőszakolt orosz lélek törvényszerűen van az önkényuralom elviselésére kárhoztatva, ám közben rettegtek is e zsarnoki orosz állam erejétől és kíméletlenségétől. Féltek az orosz cárok ravasz és könyörtelen politikájától, amely Lengyelország felosztásához vezetett. Az orosz uralom a lengyelekből dühöt és megaláztatást váltott ki, ám ez szülte a konformizmus és az önfeladás ideológiáját is.

Oroszok és lengyelek


Van egy lengyel anekdota az egyszeri kislányról, akinek dolgozatot kellett írni a következő témáról: „Miért szeretem a Szovjetuniót?” Nem lévén biztos a válaszban, megkérdezte a mamáját: „Mondd, mama, miért szeretem a Szovjetuniót?” „Miket beszélsz” szólt az anyja „hisz azok gazemberek, senki sem szereti, mindenki gyűlöli őket!” Megkérdezte az apját. „Szamárságokat beszélsz” fortyant föl az apja „ezek megszálltak, elnyomnak minket, az egész világ gyűlöli őket”. Az egyre szomorúbb kislány föltette még a kérdést pár felnőttnek, de mindegyiktől hasonló szöveget hallott.

N. M. B. [Nirman Moranjak-Bamburac]: A gyermekcse könnye


Bocsássa meg nekem az olvasó, de nem tudok objektíven és racionálisan beszélni a boszniai háborúról. Az utóbbi három évben annyi gyerekkönnyet, annyi nyomorék kiskölyköt, hontalant és meggyilkoltat láttam, hogy se erőm, se kedvem a semleges megfigyelő szerepét játszani. Azonkívül meg nagyon szeretném, ha megoszthatnám másokkal is azt az általános kiábrándultságot, amelyet a komfortját és örökkévalónak vélt biztonságát féltő világ közönye láttán most már az egész Bosznia érez. Biztosíthatom önöket, szó sincs örökkévaló biztonságról. Holnap az önök gyerekeiből is lehet áldozat.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon